Gondterhelten ébredtem fel. Már megint ugyanaz az álom... Felültem és az órámra néztem, majd felálltam és a tükörhöz léptem. Megfésültem a hajamat, felvettem egy egyszerű farmert, és egy piros garbót. Aztán a kezembe vettem az utazótaláromat és elindultam az ajtó felé. Amikor kinyitottam az ajtót, Albertbe ütköztem.

- Jaj!- kiáltott, majd hátraesett, de pár bukfenc után megállt. Gyorsan odaszaladtam hozzá, és bocsánatért esedezve felsegítettem.

-A Kisasszony ma igazán heves!-mosolygott rám jellegzetes mosolyával.

- Hát igen, ha már Roxmortsba készül az ember!

-Igazából ezért bátorkodtam önhöz indulni. Az édesapja lemondta a mai utat. Azt mondta nem érzi jól magát, és még amúgy is sok idő van az iskolakezdésig.

-De..

-Semmi de, Margaret!-szólt bele a beszélgetésbe édesapám. Éppen felfelé jött a lépcsőn.

-Hiszen már Augusztus 12-e van! Eltelt 1 hónap a születésnapom óta. Éppen ahogyan megbeszéltük!-édesapám szúrós pillantást vetett rám, majd belépett a hálószobájába.

A harag könnyei szelték ketté az arcomat. Mindig ezt csinálta. Valami tervet amit már régen megbeszéltünk, mindig lemondta az utolsó pillanatban. Elhitette velem hogy meg fog történni, rákészültem, izgatott lettem, majd elhalasztotta. Megpróbáltam visszaszívni a könnyeimet, hiszen hát majd elmegyünk holnap, vagy holnapután. De azért egy kicsit rosszul esett. Tudta mennyire vártam.

Rámosolyogtam Albertre, majd kikerültem, és lementem a lépcsőn reggelizni. Kivettem a hűtőből a tegnapi palacsintát. Megettem, majd felálltam. Felvettem a kedvenc kabátomat és elindultam a tisztásra vezető kicsi ösvényen. Lassan kiértem a rétre majd leültem egy erre a célra kiállított padra. Hagytam hogy az utolsó nyári fuvallatok összekócolják a hajamat. Egy kis idő elteltével valami megmozdult a fűben. Nem láttam hogy mi az, de a fű mozgásából láttam hogy felém tartott. Hirtelen kicsit karmok értek a lábamhoz, majd éreztem hogy valami felmászik rajta. A következő pillanatban megpillantottam egy kisméretű, fekete, vakondszerű lényt a kezemben. Eszembe jutott az állat amit Geöthe Salamander könyvében olvastam anyukámmal. "Orrontó Furkász. Szenvedélyesen szeret mindent, ami csillog." Gyorsan lefogtam hogy nehogy elvegye a fülbevalóimat. Majd láttam, hogy a lényt nem érdeklik a fülbevalók. Átható, már már emberi pillantásával mélyen a szemembe nézett. Általában igazán kényelmetlenül éreztem magam ha valaki a szememen keresztül a lelkembe nézett, de ez most meglepően természetesnek hatott. Ismerősnek. Letettem, és hazaindultam. Ahogy felálltam, az állatka rögtön a farmerembe kapaszkodott.

-Velem jössz?- néztem a Furkászra akik még mindig szenvedélyesen kapaszkodott a nadrágomba, majd felnevettem.- Hát persze, buta kérdés.- Felemeltem, majd belebújt a zsebembe. Így mentünk hazafele.

---

Ahogy kiértem az erdőből, elsétáltam egy másik varázslócsalád otthona mellet. Óriási, sötét házuk komoran magasodott az útra. Ők voltak a Malfoyék. Savanyú család volt, egy igazán nagyképű, velem egyidős fiúval. Ők is Voldemort oldalán álltak. Bár ők nem egy fenyegetés miatt álltak át a Sötét Nagyúr oldalára. Voldemort elbukott amikor egy kisfiút próbált megölni. A neve Harry Potter. Elméletileg egy villámalakú sebhelyet visel egy halálos átoktól amit Voldemort rászórt. A fiú túlélte, Voldemort meg meghalt.

Elindultam a Malfoyék ajtójához. Régen jóban voltam Dracóval- a fiúval- majd egyreinkább olyan idegesítő és arrogáns kezdett lenni mint az apja, Lucius. Édesanyja, Narcissa mindig aranyos volt velem. Sokszor jöttek át hozzánk hogy Halálfaló dolgokról beszélgessenek. Félszegen bekopogtam. A házimanójuk, Dobby nyitott ajtót.

-Margaret! Micsoda meglepetés! Tüstént szólok a gazdáimnak!-szólt, majd beszaladt a kúriába.-Gyere, gyere! Vedd le a cipődet.

- Szia Margaret! Miben segíthetünk?-kérdezte tőlem Narcissa, aki időközben megjelent az ajtóban

-Jaj, semmi különös, csak erre jártam. Megkapta már Draco a levelét?

-Igen, éppen most értünk vissza a Roxmortsi beszerzőtúránkról. Te mikor mész?

-Nem tudom. Valószínűleg a héten.

-Rendben, hát köszönjük hogy benéztél

-Viszlát!-köszöntem el, majd hazaindultam

---

-Apa? Bejöhetek?-kérdeztem félénken az ajtajánál.

-Gyere csak!

Benyitottam majd elújságoltam hogyan találtam rá az új háziállatomra

-Nem megmondtam hogy ne hozz haza mindenféle útszéli állatot??-szólt rám ingerülten

-De apa! nézd csak meg!- az orra élé tartottam az újdonsült furkászomat. A hatás lenyűgöző volt. Az állat szemébe nézett, és olyan zavarodottság áradt szét a szemében amilyet még nem láttam. Zavartan elkapta a tekintetét majd rámnézett.

-Megtarthatod. Édesanyád patrónusa is furkász volt.

-Köszönöm!-kiáltottam majd izgatottan a szobámba szaladtam.
Sosem tudtam meg hogy ettől a pillanatól kezdve hány gondolat kavargott apukám fejében még évekig.