Véglegesen bejutottunk az épületbe.
A forró zuhany alatt állok. Hajat mosok a kevésbé erős illatú samponommal. Meg egyeztünk a lányokkal, hogy ma mindenki hajat mos, és egymásnak szárítjuk, míg a másik elmegy zuhanyozni. Igen kicsit furcsa ötlet, de lefoglaljuk magunkat, ha már egyszer nem tanulunk.
Kiszálltam a gőzölgő kabinból, betekertem magamat a törölközőmmel, éreztem, hogy felfrissültem. Megtörölköztem, felvettem a sötétkék trikómat és a fekete rövidnadrágomat, ami most épp a pizsamám. Kimentem a szobába, majd leültem az ágyra. Reachel mögém ült, majd elkezdte szárítani a hajamat. Sofie, eközben szépen lassan elment hajat mosni, majd így váltottuk egymást. Végül én szárítottam Reachel haját, mert Sofie kidőlt.
- Holnap ne keljünk korán! – mondta.
- Holnap milyen nap lesz?
- Péntek – válaszolta.
- Akkor biztos nem kelek korán – elbaktattam az ágyamig és lefeküdtem. – Reachel a villany! – mondtam, mire ő lekapcsolta.
Forgolódtam egy ideig, majd elaludtam.

Másnap reggel jó volt, hogy magamtól keltem fel, és nem kellett Reachel beállított órájára ébrednem. Sofie és Reachel még javában aludt. Felültem, nem tudtam tovább feküdni, pedig jól esett volna. Dörömbölni kezdtek az ajtón, egyből felriadt a két lány.
- Ki az? – kérdeztem.
- Herold vagyok, ha készen vagytok, gyertek le – felálltam és kinyitottam az ajtót. Herold belépett, az ajtót nem tudtam becsukni, tehát épp, hogy csak egy kisebb lépést tett. – Reggelizettek meg, majd menjetek, az aulába jön a Tanács – ezzel végezve beszédjével kiment. Becsaptam mögötte az ajtót.
- A fürdőbe leszek – kiabált ki Sopie.
A szekrényhez mentem, nyár ellenére a kék bő rövidnadrágomat vettem fel egy fekete harisnya fölé. Vékony övet húztam bele, és a - kislánykoromban szeretett mesém - egyik részletét vettem ki ezzel a fekete trikóval amire HAKUNA-MATATA felirat volt írva. A fekete fűzős magas sarkúmat vettem fel. Sofie kitipegett a fürdőből, így Reachelel együtt mentük be. Fogat mostam míg Reachel a haját igazgatta. Aztán sminkeltem, és kiengedtem a hajamat.
- Te festeted a hajad? – fogta meg az egyik hullámos szőke tincsemet.
- Nem, miért festetném? – húztam fel szemöldököm.
- Csak mert itt a hajtövednél fekete.
- Hát, ez van – nézem meg közelebbről. Szolid sminket tettem fel. Amúgy sem szeretem a kihívó sminkeket, főleg a szememnél. A szemem általában minden Arknak feltűnő, mert fehér és vörös pont van benne.
Kimegyünk a fürdőből. Sofie holt létét nem találjuk, biztos már lement.
Felveszek egy fekete pulóvert, ami elég hosszú, hátulról nadrágtalannak néznének. Kilépünk, a szobából majd a lépcsőhöz érünk. Mindenki megbámult.
- Akkor bámultak minket így utoljára mikor az igazgatóiba kerültünk – kuncogott Reachel.
- Tényleg! – nevettem fel. Reachel alapból nagyon szép lány. Haja felfogva, most épp neki is szolid sminkje van, bordó bő pulcsit vett fel bő szaggatott farmerral, ami cipője felett fel van tűrve. Nyaklánca fekete háromszögekből áll.
Az asztalunkhoz ültünk, mint mindig. Edwardék is ide csapódnak néhányszor hozzánk, ahogy ma is.
- Miért ilyen kómás a fejed? – ültünk le. És még Sofiet is megtaláltuk.
- Felkeltettek minket – kortyolt a teájába Edward.
- Minket is Herold keltett – mondta helyettem Reachel, mert kakaót ittam.
- Nem is értem minek kellett lejönni, hiszen senki nincs még itt a Tanácsból – mondta Edward mintha nem tudná mi lesz. Mondjuk, nem tudja.
- Itt vannak, csak nem jöttek be – mondom.
Egy nagy csattanást hallottunk az aulába. Akik ott ültek az ajtónál azok felálltak és mentek az ajtóhoz. Egymásra néztünk; elindultunk az ajtó felé.
- Bocsi! Ne haragudj! – tolakodtam, mire észrevettem, hogy a Nagy Szék dőlt el. A Tanács már itt van.
- Kérem, mindenki fáradjon ki az aulába! – mondta az igazgató a hangosba. Kicsődült az egész diák kar. Reachelel mi leghátul álltunk. Edwardék valahol középen, Sofie pedig elől. Most az egyszer mondom azt, hogy nem kell közösen állnunk.
- Miről lesz szó? – suttogott Reachel.
- Edmond vagyok, a Tanács igazgatója. A Tanács úgy döntött, hogy az új diákok miatt és minden diák miatt, szervezünk egy beöltözős bált.
- Úgy néz ki, erről lesz szó – kacsintottam Reachelre.
- Te ezt tudtad! – mosolygott. Majd' a szívem esett ki mikor valaki megérintette a vállamat. Megfordultam és Kristian volt az.
- Megijesztettél.
- Azt hittem tudod, hogy itt vagyok.
- Nem számítottam rád – mondtam.
- El kell mennünk – mondta. De akkor minek jött ha neki mennie kell. Várj! Nem is ezt mondta, hanem, hogy el kell mennünk. Reachel lökött rajtam egy aprót. – Jössz, vagy majd ha én kiérek?
- Megyek – Kristian után lépkedtem. Senki sem figyelt ránk. Mögöttünk nem is voltak olyan sokan, ha voltak is, akkor ők csoportokba; de ők is csak beszélgettek vagy arra figyeltek, amit Edmond mondd. Amikor a bejáraton kiléptem azt hittem megfagyok. Tél van Dakota! Kristian előrébb járt, mint én. Így meg tudtam figyelni, a ruhája cseppet sem változott, nadrágján egy hózentróger volt, amit a vállára akasztott fel. Fekete ingje most könyökéig volt feltűrve, tetkói jobban látszottak. Az egyik karján egy arc rajzolódott ki, nem lehetett nagyon látni, mert eltakarta az ing a felső részét. Alkarján egy sas volt.
A másik karján már egy kereszt volt, a többit nem láttam, mert zsebre tette a kezét. A kapunk kiengedték az őrők engem meg fogtak.
- Ön hova megy? – kérdezi az egyik.
- Velem van – mondja rekedt hangon Kristian.
Beültünk a fekete Mercedes G Wagonba, ami az Akadémia előtt állt.
- Hova megyünk?
- Ruhát venni.
- Ne haragudj – indította el az autót -, rossz embert hoztál. Nem értek a ruhákhoz.
- Nem nekem kell ruha.
- Magadon kívűl én vagyok, itt. Kinek kell ruha?
- Neked – jó kis egyszavas játék.
- Mire?
- Bálra van ruhád? Minek fogsz öltözni?
- Van ruhám, még nem tudom.
- Na akkor ezért megyünk – bal kezével a kormányt, jobb kezével pedig a váltót fogta. Így megvizsgálhattam közelebbről a tetoválásokat. A kereszt elég nagyban meg volt rajzolva, sok felirat, és sok fekete jel. Észrevette, hogy figyelem. Tekintetem a sivár útra tévedt.
- Kíváncsi vagy a tetoválásaimra? – sosem érdekeltek ezek a dolgok, sem tetoválás, sem piercing. Felé fordítottam a fejem, a nyakán lévő madártollat néztem. Vajon az egész karját tetoválás borítja? Felkuncogott. Rám nézett.
- Nem válaszoltál.
- Nem – mondtam egyszerűen.
- Majd az leszel – már az vagyok! Mosolyogtam egy halványat. Az autó egy ruha szalon előtt állt meg. Kiléptem az utcára. Miket meg nem csinálok, azóta amióta itt vagyok. Apám ki fog nyírni! Atya Isten! Dakota, apád Lucifer. Jól gondold, meg mit teszel!
- Menj csak! – nyitotta ki az ajtót Kristian.