Leültem a helyemre, ahogyan Reachel is. Nem szóltunk egymáshoz.
Vámpírok, ez lesz a téma, biztos van egy pár gyerek az osztályunkban is. Ők lesznek az elsők, akik jelentkezni fognak – gondolom. De ha nem olyan idióták, akkor nem teszik fel a kezükét. Gondolatmenetemből az ébresztett fel, hogy az egyik srác osztogatja a jegyzetfüzeteket és a tollakat. Egy bólintással megköszöntem neki.
Herold, az idős osztályfőnököm megköszörülte torkát mire becsengettek.
- Diákjaim, mint tudjátok Mi, Alvilágiak döntünk arról, hogy kiket fogadunk be és kiket hagyunk az Alvilágon túl. Ezért érdemes kiképezni és tartani a Világunkat, Nekünk Arkoknak. – ősz tanárunk egy barna nagy kötetű hatalmas könyvet tett az álló asztalhoz, felállt rá és kinyitotta. – Ennek – kezdte – a könyvnek a másolatait megtalálhatjátok a könyvtárban, ha esetleg valami érdekelne titeket. Kezdjük, a Világunkban mindig voltak olyan emberek, akiknek nem jutott semmi. Ebben azt értem, hogy se nem Vámpír, se nem Ark, ráadásul nem is Boszorkány. Őket hívtuk Vadászoknak.
Mai ösztön szerint bárki lehet Vadász, kivéve a démonok – kuncogott fel. – A Vadászok hagyomány szerint angyalok és emberek véréből jöttek létre, keverék faj. Razziel angyalunk tudna róla mesélni.
Voltak ékírásaink, több könyvünk is Latinul van, de elolvasható és megértendő, már ha a megfelelő ember olvassa. Térjünk rá az Alvilág állataira, kedves Démonjainkra. Rettenetesen gonoszak, őseink szerint az emberek között motoszkálnak – Herold lapozni kezdett, majd megállt, kiegyenesedett és szóra emelte száját. – A mágiáról sokat tanultatok és tudtok, most nem is ez a lényeg. Vannak különös Ifritek, akik boszorkánymesterek, de mágiájuk nincs. Fél démonok, de nem tudnak varázsolni – az ablaknál ülő lány feltette a kezét. – Nincs kérdés, amit nem értesz, a könyvtárban megnézed – lapozott tovább.
- Eljutottunk a vérig, azaz a Vámpírokhoz. Vámpírokat kivégezni nagyon is egyszerű mód. Mindenki tudja Drakula Grófunk legendáját, már ha igaz – ismét mosolyra kunkorodott tanárunk szája. – A karóba döfés mestere volt. Ezeket most is bevethetjük ellenük, meg persze a vasat és a keresztet. A végén pedig jöhet az ASVNÉCS. Ez nem más, mint A Soha Véget Nem Érő Csata rövidítése. Dakota, Sofia, Michael, Achilles és Edward nektek erről sokat kell tudnotok – a padomat néztem. Majd a padtársam felé fordultam.
Kicsengettek.
Felálltam a helyemről ott hagyva a jegyzettömböt és a tollat. Kisétálok a teremből. Hallva magam után tanárom hangját A Domuntba ne menjetek! Felsétálok a könyvtárhoz, majd bemegyek az ajtón. Velem szemben egy nagy pult van, ami mögött dolgoznak a könyvtárosok. Mögöttük van négy nyomtató. Telefonomat erősen szorítom, és a pulthoz megyek ahol egy középkorú nő ül.
- Hello, tudom használni a nyomtatókat? – kérdeztem. Felfigyel rám, szigorúan néz, mikor megszólal, elkezd mosolyogni.
- Ezeket itt nem tudod, viszont ott – mutat a polcok mögé – tudod.
- Köszönöm. – megfordulok, és a nyomtatóhoz megyek, épp az ajtón jött be Sofia mikor beindítom a gépet.
- Mit jelent az a Damunt?
- Halál Hotel. Érhető szerintem.
- Persze, csak is – vette ki az első lapot lefordítva a mappába rakva.
- Idehozod a nagy könyvet?
- Minek az? – kérdezi.
- Add a mappát, és hozd ide! – mondom neki. Vette a témát és neki állt keresgélni.
Több mint a felét kinyomtattuk majd oda jött hozzánk a könyvtáros nő.
- Segítsek valamiben? – kérdezte.
- Nem, köszönjük. Boldogulunk, csak a Nagy Könyvből nyomtatunk pár oldalt.
- Rendben – bólintott és elment.
- Látod – mondtam miután a nő elment -, ezért kell a könyv.
- Tényleg jó ötlet volt – szólalt meg hátam mögül Reachel. – Nem gondoltam volna, hogy tudsz latinul.
- Van ilyen – mosolyogtam.
- Nem vettem volna tudomásul, hogy az IRICS megengedi ezt.
- Csak leszármazottaknak – mondta Sofia.
- És boszorkányoknak – az IRICS egy nagy tanács. Ott mindegy Ark, és több alvilági nagy úr van, akik szövetkeznek valami ellen vagy ki állnak valami mellett.
Ők hozzák a döntéseket, amiket ha valaki megszeg elég nagy büntetés vár rájuk.
- Végeztünk! – csapta össze a mappát Sofie.
- Ki akar edzésre menni? – kérdezte Reachel.
- Én tegnap voltam, és végem volt tőle. Én ma nem megyek – kuncogott Sofie.
- Én lemehetek veled.
- Egyedül hagytok?
- Ha nem jössz, akkor igen.
- Inkább megyek.



Az edzőterem meg volt jócskán tömve a sok diákkal. Láttam felém közelegni a magas féltestvéremet.
- Nem vagy vele nagyon jóba, ahogy látom – mondta Reachel majd meglökött.
- Hát nem – válaszoltam szárazon. Mikor a bátyám elém állt, úgy éreztem, mintha egy kisebb kavics lennék ahhoz, hogy ezt a nagy sziklát megmozdítsam.
- Edward – fonom a mellem elé a kezem.
- Dakota, nem is gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni.
- Két nappal ezelőtt is itt voltak, csak akkor minden ki volt halva.
- Gyere velem – a magas testvérem, fél testvérem előttem sétált. Zsemleszínű haja hátra volt zselézve, kék szeme az óceánhoz hasonlít. Fordított háromszögű alkata erősen sugározta, hogy ha megütne, valakit vége lenne az életének. Hatalmas hát, nagy izmok, szálkás test. Szokatlan. Fekete trikója rá feszült testére, a térd gatyája pedig lógott rajta.
Követtem, majd a barátaihoz értünk.
- Srácok – tapsolt – ő itt a húgom, Dakota – kaptam néhány fütyülést a négy sráctól, de látva a tesóm ökölbe szorult a keze.
- Én visszamegyek a csajokhoz.
- Nem, nem. Itt leszel velünk egy kicsit – a barátait egyáltalán nem mutatta be nekem, mondjuk nem, mint ha érdekelt volna. – Kezdjünk egy kis has préssel. Legyen, mondjuk ötven.
- Annyi nem, negyven.
- Negyvenöt – most meg mi van? Alkudozunk?
- Negyven – tartom.
- Negyvenkettő – mondja.
- Legyen – lefeküdtem, ő rálépett a lábamra majd elkezdtem. Úgy harmincnál kezdtem kicsit már megállni, de ő erősen folyamodott ahhoz, hogy meglegyen az a negyvenkettő.
- Negyvenkettő vége.
- Hála isten! – felhúzott a matracról majd felrakott egy vas csőre.
- Húzódzkodj! – mellém jött.
- Hogy, mit csináljak? Egyet sem tudok megcsinálni nem ám kettőt.
- De már – leugrott, és én is. – Nem csak bokszolni kell tudni. A zsebéből elővett egy karkötőnek látszó valamit, rá csatolta a kezemre majd a középső ujjamra. – Menj a rúdra – nevettet. Ez még könnyen ment.
- Na, csinálj meg egy ötöt.
- Segíts inkább – megfogta a lábaimat, és elkezdett tartani. Így meg tudtam csinálni tízet. A végén elengedett és leestem.
- Gyökér – tartottam a kezem, hogy felhúz, de legalább ezt megcsinálta. Ő csak röhögött.
- Dakota baj van – jött oda Reachel.
- Mi az? – néztem a bátyámra majd vissza a barátnőmre.
- Szobaellenőrzést tartottak, ilyenkor mindent megnéznek kivéve személyes cuccokat.
- Sofiánál volt, kérdezd, meg hol van a mappa, mindjárt megyek – letéptem a kezemről ezt a valamit.
- Mi a gond?
- Nagy baj van. Nagyon nagy bajban vagyok – nyeltem egy nagyot, szívem úgy kalimpált, hogy majd kiesett. Felfutottam a szobába. Nem volt semmi kupi.
- Nincs meg a mappa – jelenti ki Sofia.
Leguggolok és a fejemet kezembe temetem. Mekkora baj lesz itt.