Pisztoly lapul a tasak aljában, és egy kisdoboz.
- Mi, na ne! – fordulok meg, hogy szembe nézzek vele.
- Ne haragudj, neked nem akartam ilyet adni, de muszáj. Reachel is most kapta meg amint hallom.
- Azt akarod, hogy én öljem meg? – kiabálva rohan ki a fürdőből, mögötte pedig Achilles.
- Halkan, halkan – mondja Kristian. – Fogod használni. Még ha most nem is, de ott majd kell. És hiába csináltatok mágiát neked is ott kell lenned.
Nem érdekelt most Achilles, hogy hogyan tudta meg ezt az egészet, csak legyen vége.
- Rendben, ott leszek – zárta le a témát Reachel. – Mi elmentünk, remélem, időben jöttök – mondja és kilépnek az ajtón.
- Én nem tudom meg tenni – mondom.
- Most még nem – kiveszi az ágyra letett táskából a pisztolyt a kezembe nyomja egy tartóval. – Tedd a combodra te eltudod takarni. – felvettem a csatolós övet és a ki maradt lyukba tettem a pisztolyt. – Ez pedig – veszi ki a dobozt – a tied.
A doboz tartalma egy nyaklánc, egy sima láncon logótt egy D betű alatta pedig egy szív, két ezüst medál.
- Nagyon szép.
- Gondoltam tetszeni fog, és beugrottam venni egyet – vakarta a tarkóját. Zavarban van. Ez jó!
- Köszönöm – hirtelen ötletként megölelem. Kemény mellkasa van, néhol pedig besüppedt a zakója. Ellépek tőle. – Mi a jó isten van a kabátodban? – kérdezem, mire ő kigombolja és széthúzza magán az anyagot. A kabát tele van zsebbel, amiben kések voltak.


- Nem mondtad, hogy ilyen hideg van – kezdek túl felszabadult lenni mellette.
- Szállj be a kocsiba – mondja én meg az autóhoz futok. Kinyitom, majd beülök, ő is ezt teszi, beindítja a motort és rátekeri a fűtést. Hamar bemelegszik az előtér.
- Félsz? – kérdezi.
- Nem – erre a kérdésre nem is tudtam mit kéne válaszolnom. Végül is nem hazudtam, mert nem félek csak a többieket, hogy senkinek ne essen baja. Főleg ne Sofienak, mert azt sem tudom, hol van. Leállítja az autót. A város csarnokánál vagyunk, minden rendezvényt itt rendeznek, ha tél van. Csendes környék, bár nem is tudom mi lehetne ennél csendesebb mikor az erdő mellett van a csarnok. Még egy épület sincs, jobban mondva a város szélén vagyunk. Kiszállok. Krsitian belém karol, mintha ténylegesen egy pár lennénk. Kintről hallatszik a zene. Az egész Akadémia bulizik, mi meg menthetjük az életüket a vámpírtársaink miatt.
- Nem lesz gond – próbál nyugtatni.
- Reméljük – mondom. – És mikor tudom, hogy itt vannak? – kérdezem.
- A Tanáccsal úgy beszéltük, hogy abban bízunk beszéd után jönnek.
- A köszöntő után? – kérdezem.
- Igen, mivel le van blokkolva addig az épület ez miatt.
- Így most is itt lehetnek közöttünk csak éppen nincsenek a csarnokon belül? – bólint egyet. Nagyot nyelek. Lábaim remegni kezdenek.
- Gyere, menjünk be.
Régen voltam ilyen buliban. Őszinte leszek ez a harmadik ilyen nagyobb parti, amin ott vagyok. Rengeteg táncoló diák majd az asztaloknál megtaláljuk a körünket.
- Sziasztok! – köszönök, bár lehet nem hallották a zene miatt. Edward és a haverjai a pultnál támaszkodva intettek, Reachel ülve figyelte a táncoló embereket Sofieval, Achillessel és Michaellel. A szabad székekhez ülünk. A fekete magas sarkúmat nézem, ami hasonlít egy csizmához, mivel az egész lábfejem nem látszik, de jobb is, mivel igy jobban tudok futni. A zene halkul, többen mennek a színpad felé. Az igazgató úr áll fent.
- Szép estét kedves diákjaink. Mint tudjátok – kezdi a beszédet, mire mi is oda állunk a tömeghez -, ez a buli most a vidámságról szól, ma ki mulathatjátok magatokat.
- Készülj fel, a falakat akkor blokkolják, mikor visszajön a zene – súgja a fülembe Kristian majd elmegy az összes fiúval. Reachel és Sofie is oda áll mellém, egymás kezét szorongatva hallgatjuk az igazgató beszédjét.
- Köszönöm a figyelmet és további jó táncolást – felhangosodik a zene. Elengedem a lányok kezét és kifutok a csarnokból. Kint sötét van. A fiúk hova mehettek? Úgy érzem, mintha nem lenne semmi megbeszélve. Sofiet látom kifutni a csarnokból, majd valakit rá esni. Oda futok, kiveszem a szoknyám alól a fegyvert és bele lövök a fekete testbe. Sofie szorongva tépi le magáról a támadót és kiveszi a késeket a hosszú ujjú pólója alól.
- Ez nem volt semmi.
- Pedig azt hittem nem kell használnom – mondom és elindulok megkerülni a csarnokot. A hátsó kijáratnál jártam, mikor láttam, hogy kijön a fiú és a kuka mellé hány. – Minden rendben – körbenézek, senki nem jött utána. Aztán a földre nézek ahol semmi mást csak vért látok.
- Végre meg vagy! – rekedt hangja, mintha torzulva lenne. Bele lövök egyet- majd még egyet. Nem segít rajta. A nyakamnál megfog és a hátam a melléhez csapódik. Így vezet az erdő belsejébe. A fogása miatt mindkét kezem szabad, belerúgok egyet és a könyökömmel a fejéhez ütök, elengedi a nyakam. Megrázza a fejét elkezdek futni. Látok egy személyt, de ez egy lány nem ő az. Sofiet látom a lányban, de ő nem jött utánam.
Amikor a lány elé érek, felemeli a kezét majd hátra csapódók. Gerincem neki ütődik a fához a blézer elszakadt leveszem, már semmi oka nem lett volna rajtam lennie. Felkelek hiszen Reachel segít és ad energiát. A lányhoz sétálok, kirúgom a lábát alóla, amitől elesik és hátravágódik. Hasba rúgom kétszer, és a kést elveszem tőle, ami a nadrágján volt. A nyakába szúrom, ki fröccsen, a vére én pedig tiszta vér leszek.
- Nem teheted! – kiabálja a mögöttem lévő vámpírom, aki az előbb még vonszolt. Nem tudtam menekülni, pont a csarnok oldala volt a hátamnál, így hosszú utam lett volna mindkét irányba.
Felém közeledik, megcélzom a szívét és eldobom. Most a mellkasából áll ki a kés és semmi reakció, csak kihúzza.
- Ki a fene vagy te? – kérdezem. - Mindenki rég meghal mindentől.
- Látod aranyom, van, amit apád se mondott el neked. Gonosz emberrel ne állj szóba.
- Akkor hagyod, hogy elmenjek? – kérdezem.
- Nem! – szélsebességgel odafut, hozzám felkap és elvisz. Ötször sem pislogtam és már az erdőben voltam, egy tűzrakás mellett.
- Hamarosan a barátaid is ide érnek, addig is. Legyél el Edwarddal – Edwardot egy fekete hajú alacsonyabb srác hozza az egyik fa mögül ki. Hátratett kezét bekötötték. Könny szökik a szemembe, ha ezt nem vállaljuk el nincsen ilyen kényszer. Edward mellé áll, épp a tűznek háttal vagyunk.
- Sajnálom – mondom.
- Nem. Ne sajnáld – mondja. Lehajtott fejjel pásztázom a földet rövid ideig, hiszen a vámpír ember megint itt van. Most látom csak igazán az arcát. Fehér bőr fekete szemek az arcán egy csúnya seb van, ami karmolás lehet.
- Most pedig áruljátok el nekem, honnan tudtátok, hogy vámpírok érkeznek hozzátok – mondja. Pár perc csend. – Nem mondotok semmit? – kérdezi. – Pedig azt hittem, hogy ilyeneket nem kell alkalmazni – felteszi az egyik kezét, kijön, két ember bár ők a sötétben maradnak. Kiteszik a kezüket maguk elé, mi pedig az egyik fáról a másikra csapódunk. A fejem borzasztóan fáj, ahogyan a lábam is és a karom is. Felkelek és csak a vért látok a kikopott füvön. Sofie halvány alakját, Reachelt és a többieket látom a vámpírokkal küzdeni. Keresni kezdem Edwardot, akit nem találok. Felállok. Ismét tiszta a látásom, Edward felém jön ad egy pisztolyt és egy kést.
Segítünk a többieknek. Először Reachelnek segítettem, míg lefoglalta a lány addig szíven döftem majd az összeesett. Reachel a helyett a kés helyet egy másikat adott, sok holttest fekszik a földön, próbálom mindegyiket végig nézni, hogy egyik se legyen mi közülünk való.
- Dakota menjetek innen! – kiabál Kristian én pedig megráztam a fejem. Segítenem kell nekik, hiszen ők is segítettek rajtam.
- Reachel, mondj mágiát.
- Nincs erőm, nem tudok mondani.
- Én át tudom adni, nekem van, meríts ki. Tedd meg.
- Nem tehetem – mondja.
- Reachel tedd meg! – megfogta a kezem, becsukta a szemét és halkan susogott valamit. Éreztem, hogy gyengülök, szédülök és elesek. A hideg talajon fekszek, és megszűnik körülöttem minden.

--------

Őszinte leszek, nem nagyon tudom, hogyan is írjak le egy "csatát". Igaz ez a második olyan történet amiben előfordul az ilyen. A részt lehet újra írom, mivel nekem nem nagyon tetszik. 

Ezért várom a véleményt, hátha valakinek igen.

Xxx Lena

---------