10. rész
Másnap Jiminnel kézenfogva léptünk be a iskolába, sokak megbámultak minket köztük Taehyung is, az arcok különböző kifejezést formáltak, volt köztük - undor, megvetés, boldog, szomorú, semleges - Tae arcáról semmit sem tudtam leolvasni, amint tekintetünk találkozott, hamar elrángatta magával a "barátnőjét" ezzel megszakítva a szemkontaktusunkat.
- Biztos jó ötlet? - kérdem halkan Jimint, aki a telefonját nyomkodja a másik kezében, miközben a falnak támaszkodik.
Felnéz a telefonjából egy pillanatra, majd sóhajtva fordítja figyelmét ismét az elektronikai eszköznek.
- Nem tudom - vont vállat - De most gyere velem - azzal a telefonját zsebre vágva, kezd el magával rángatni a legközelebbi üres terembe, az ajtót bezárta maga mögött majd a szemeimbe néz.
- Jimin? - engedem el a kezét, majd pár lépést hátrálok, nem értettem a hirtelen kirohanását.
- Ott volt Suga - suttog halkan, mire végre megértem a probléma forrását.
Hyungom átkarolva szipog immáron karjaimban, óvatosan hátrálok majd szemeimmel keresek egy széket, ahova leülök, őt az ölembe húzva, jelenleg az se érdekel ha valaki bejönne a terembe, most csakis Jimin a fontos.
- Tudtam hogy futókaland lesz legbelül - mondja halkan - De látni egy lánnyal azok után - kezeivel szorosabban markolja meg a uniformomat - Legfájdalmasabb..
Csendben ülünk, hátát simogatva próbálom nyugtatni a csendesen síró hyungomat, tudtam hogy Chim nemcsak barátként tekint Yoongira, hisz ő maga mondta el 1 évvel ezelőtt az egyik sulis bálon, boldog voltam hogy végre beismerte magának is, szurkoltam neki, de ahogy mostani állapotban látom, szívszaggató volt.
- Tudod Kook - érdeklődve hallgattam Hyungomat aki végül elvált tőlem és a szemeimbe nézett immár - Neked van esélyed - halvány mosollyal az arcán keltett bennem hamis reményeket.
- Ne hazudj Jimin - sóhajtok - Taehyung nem érez többet irántam - rázom a fejemet szomorúan - Mellesleg is van már barátnője, Eun.
Fájt kimondanom az utolsó mondatot, de ez volt a valóság, boldog kapcsolata van Eunnal - aki Hoseok szíve választotja, és eléggé hátbaszúrásnak vélem ezt Tae részéről - és nem is szólhatok bele, az ő élete, és velem nincs semmilyen kapcsolata, a barátság extrákkal dolog nem a hűségről ismert, így hülyeség lenne kérdőre vonnom őt.
- Nem tudsz róla - ingatja fejét, miközben még mindig az ölemben ül.
- Mit nem tudok? - vonom össze szemöldökömet - Taehyung a legjobb barátom, mindent tudok róla.
- Tae biszex - szám kissé elnyílik a hír hallattán - Csakis én és Suga tudunk róla, én is Sugától kaptam a hírt - magyarázza meg hogy mégis honnan szedte az egész biszex dolgot.
- Biszex? - pislogok nagyokat - Szóval amikor ő kitalálta az egészet, tisztábban volt..
Nem kellett Jiminie szemében nézve hogy tudjam, mindig is tudta Tae hogy mit miért tett, biszex és ő maga adta az ötletet, kezdtem összerakni a képet róla, lehet mégis valamennyi esélye hogy talán többek is lehetnénk mint legjobb barátok?
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro