Azon az éjszakán annyira kiborultam, hogy még sírni sem tudtam. Mason nem jött utánam a szobámba. Tudta hogy most nagyon rossz dolgot követett el. Én meg csak ültem egyedül a sötét, és üres szobába. Nem akartam fel kapcsolni a villanyt. Se kimenni bulizni, beszélgetni. Se simán megbocsátani Mason- nek. Se aludni. Csak ültem. Pár óráig. Egy- két óráig. Aztán elővettem a gitárom a nagy bőröndömből. És még mindig a sötétben voltam. Megpengettem a gitárom, és a síri csöndben nagyon hangosnak tűnt. Halkan elkezdtem énekelni. A hangom erős és pontos  volt. Nem bicsaklott meg egyszer sem. Mert az a mondat járt a fejemben, hogy "csak magamra számíthatok." Mert magamban bíztam. Csak egyedül magamban. És jó volt egyedül lenni. Önmagammal. A kedvenc dalomat énekeltem. Az Arcade- et. 

Oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh
Oh, oh-oh, oh-oh, oh-ohA broken heart is all that's left
I'm still fixing all the cracks
Lost a couple of pieces when
I carried it, carried it, carried it home
I'm afraid of all I am (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
My mind feels like a foreign land (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
Silence ringing inside my head (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
Please, carry me, carry me, carry me homeI've spent all of the love I saved
We were always a losing game
Small-town boy in a big arcade
I got addicted to a losing gameOh, oh-oh-oh oh
Oh, oh-oh-oh, oh
All I know, all I know
Loving you is a losing game
How many pennies in the slot? (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
Giving us up didn't take a lot (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
I saw the end 'fore it begun (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)
Still I carried, I carried, I carried on (oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh)Oh, oh-oh-oh oh
Oh, oh-oh-oh, oh
All I know, all I know
Loving you is a losing game
Oh, oh-oh-oh oh
Oh, oh-oh-oh, oh
All I know, all I know
Loving you is a losing gameI don't need your games, game over
Get me off this rollercoasterOh, oh-oh-oh oh
Oh, oh-oh-oh, oh
All I know, all I know
Loving you is a losing game
Oh, oh-oh-oh oh
Oh, oh-oh-oh, oh
All I know, all I know
Loving you is a losing gameOh, oh-oh, oh-oh, oh-oh
Oh, oh-oh, oh-oh, oh-oh

Ujjaimmal lefogtam a húrokat, hogy ne zengjenek tovább, majd pár másodpercig hallgattam a csöndet. Ami nem egészen volt csönd, mivel hallottam a fiúk szobájából kimorajló zenéjét. Hirtelen kopogást hallottam. Mason? Nem szólaltam. Nem akarom, hogy bejöjjön.

- Flora vagyok! Beszélhetünk? - hallatszódott a lány vékony hangja az ajtón keresztül.

- Persze. - mosolyodtam el, mire résnyire nyitva az ajtót belenézett a sötétségbe, majd gyorsan besurran, és felmászott az ágyamra a hosszú ruhájában.

- Mi csörög a kezedben? 

- Csipsz és a gumimaci. Egyértelmű, hogy ilyenkor ez kell. - hadarta komolyan, mire nyeltem egyet.

- Ilyenkor?

- Hát amikor úgy fogok veled beszélgetni, mintha bölcsőde óta legjobb barátok lennénk. - mondta, és éreztem hogy vigyorog a sötétben.

- Oh, így már érthető. Vajon ki lesz a téma.? - nevettem.

- Drága Mason mennyi gondot okoz? - csóválta a fejét, majd átváltott komoly hangnembe. - Szereted?

- Mi?

- Szereted? Most komolyan, már az első pillanatban, amikor megláttátok egymást, akkor érződött, hogy itt vagy gyűlölet, vagy szerelem lesz. Ilyen se veled, se nélküled játék. Amikor egymásra néztek egy vulkán robban, és úgy vonzódtok, mint két mágnes. Ugyanolyanok vagytok, mégis teljesen mások...

- Elég, elég lesz már. - nevettem. 

- Akkor...Szereted? - kérdezte meg újra, miközben bekapott egy cseresznyés gumicukrot.

- Nem. Nem szerethetem.

- De ha szerethetnéd?..

- Nem. Tudom. - huzakodtam. Mert tényleg nem tudtam.

- Hát te aztán nehéz eset vagy. - mondta, majd finoman átölelt.

- Nem tudom Flora. - gyülemlettek fel lassan a könnycseppek, miközben a térdére hajtottam a fejem. - Néha annyira bánt, közben pedig ő véd a legjobban. 

Becsuktam a szemem, nagyot lélegeztem, és elaludtam. Végre jót aludtam. Flora miatt. 

Másnap reggel bágyadtan, de kisminkelve rohantam reggelizni. Masont még nem láttam, így nem kellett aggódnom. Éppen a  zabkásámat ettem, amikor Kris a fiúk szobájából hozzám igyekezett. 

- Grace, jó reggelt! Ez most furának tűnhet, de Mason nem jön ki a szobájából, bármit mondok. - lihegett aggódóan. - Azt mondta, csak akkor jön ki, ha beszélhet veled.

- Velem?! Miért? - értetlenkedtem, pedig pontosan tudtam.

- Nem muszáj bemenned a szobájába reggeli után, ha nem akarsz...de örülnék ha kijönne. Gondold meg. Köszi. - nézett rám bizalmasan, majd elsietett Eva székéhez, hogy elmondja, mi történt.

Se szó, se beszéd, letettem a kezemből a kanalat, és a fiúk részlege felé vettem az irányt. Egyetlen ajtó volt csukva. Azonnal kinyitottam.

- Szóval, így megy ez, Mason? Most már szinte zsarolsz? Azt hiszed...- kezdtem kiabálni, amikor megláttam, hogy az ágya mellett ül, és sír. - Te...sírsz? - megszakadt a szívem, hogy így látom. Elfelejtettem mindent, amit tett, és leültem mellé.

- Az apám alkoholista. - mondta szinte suttogva, nekem meg hirtelen fájdalom nyilallt a szívembe.

- Nagyon sajnálom.  Én nem tudtam...

- Verte anyámat, és egy hónapja elhagyta őt. Meg engem. - pislogott folyamatosan, aztán hosszú másodpercekig csend volt.

 - Tudom, hogy ez nem mentség arra, hogy kisajátítsalak. De el kellett valakinek mondanom. - azt akartam kérdezni, hogy "miért éppen nekem?" de mást mondtam.

- Meghalt a nővérem. - suttogtam. Amióta ott ültem, először nézett rám. Könnyek folytak patakokban az arcomon, de nem akartam abbahagyni. Túl sokat titkolóztam mindenki előtt. Mason a legalkalmasabb erre a beszélgetésre. - Drogtúladagolás. Pont benyitottam a szobájában, amikor összeesett. Végignéztem. Nem tudták megmenteni.

Ott sírtunk ketten az ágya mellett, majd gondoltam egyet, és belenéztem gyönyörű mélykék szemébe.

Megfigyeltem az arcát. Néztem formás sötét szemöldökét. Tökéletes pisze orrát. Gyönyörű sima bőrét, és az állát, amin a megszokott anyajegye volt. Néztem a fényes sötétbarna haját, ami néha feketének hatott. Majd rózsaszín száját.

Hirtelen megcsókoltam. Beletúrtam hajába, míg ő a derekamra tettem a kezét. Amikor abbahagytuk, mélyen a szemébe néztem.

- Most már kimész innen? 

- Persze. - mosolyodik el, majd megtörli a kezével a könnyes szemem.

- Mason! Nagyon örülünk, hogy kijöttél, így kezdhetjük a reggeli játékot. Köszönjük, Grace. - mosolygott ránk Kris, mire nagyot sóhajtva megtördeltem az ujjaim, és beálltam a körbe. 

- A mai játékot "Ismersz- e?" játéknak hívjuk. Mindenkinek be kell csuknia a szemét, én meg mondjuk azt mondom, hogy Mia, mondd el, mit tudsz Flora- ról. Mia- nak pedig el kell mondania Flora, szeme,  haja színét, és az ismertető jegyét. Mondjuk magas, szeplős, szemüveges, barna bőrű. Mason, nincs rasszicizmus! - szólt rá fenyegetően Kris.

- Igenis. - mondta komolyan Mason, majd rám nézett és huncutan elmosolyodott.

- Csukja be mindenki a szemét.  Logan, mondd el, mit tudsz Lottie- ról. 

- A haja szőke, szeme kék, csak azt tudom, hogy nagyon szép! - szavalta Logan, és érezhető volt a hangján a vigyorgás. Mindenki felkuncogott. - Na, jó, igazából ismertetője, hogy mindig szoknyában van. Szerintem azt se tudja, hogy létezik a nadrág. - nevetett aranyosan megint.

Rólam ismertető jegyként persze nem a fekete tust mondták, amivel minden egyes reggel kínlódok, hogy ez legyen valaha a feltűnő. Hanem a bőrszínem. Merthogy Indiai az apukám. Örökölhettem volna anyukám szőkés haját, zöldes szemét, hófehér bőrét, de nem. Barna a bőröm, és a szemem szinte fekete. Rajzórán sosem láttam benne a pupillám, ezért nem tudtam lerajzolni. Rajzórák... amin az osztálytársaim ceruzákkal, tollakkal, papírgalacsinokkal dobáltak, és amikor kivittem a tanárnak, a rajzom, elém rakták a lábuk. Iskoláról iskolára váltottam, míg anya be nem íratott engem és a testvérem egy diliházba. Bár ő csak "befogadóbb iskolának " hívta. Apa nem elégedett meg ezzel, és azt mondta, hogy egy sima iskolába kéne járnunk, mert  oda tartozunk. De sajnos nem volt más megoldás. Igazán a gimiben sem voltak barátaim, de örültem, hogy nem szekáltak annyit. Mert észrevehetetlen voltam. Az iskola nekem csakis a tanulásról szólt. Sosem a haverokról, bulikról, pasikról. Én csak elmentem, tanultam, hazajöttem. Amióta az incidens történt, magántanuló vagyok. Mert sokszor sírom el magam hirtelen, anya meg nagyon féltett, hogy mi van, ha ez az iskolában is így lesz. Magántanulóként nagyon unalmas az élet. Mindenki azt hiszi, hű de király nem suliba járni. De ez nem így van, még a suli is jobb volt ennél. De nem megyek vissza, amíg ennyire törékeny vagyok. Amikor Mason feka csajnak hívott, csak felé fordultam. Nem bántott meg ezzel, bármennyire is akarta. Az elmúlt években már szinte a nevemmé vállt a "feka" szó...Apa szerint ez nem normális, de hát ez van.

- Szia anya. - köszöntem halkan a telefonba, mert Amanda a szobában telefonozott.

- Szia Grace! Hogy telik a napod? Esetleg vannak barátaid? - kérdezte egyszerre izgatottan, és félénken. Az incidens óta olyan öreg hangja lett. 

- Hát ami azt illeti...- mentem át a fürdőszobába, hogy Amanda ne hallja - Van egy fiú...

- Tessék?! Egy fiú? Grace, mit csináltak veled a táborban? Nagyon örülök! Hogy hívják? Hány éves? A tábor után rögtön meg kell ismernünk! - szólt a telefonba izgatottan. Rég volt ilyen, aminek örültem.

- Anya, nyugi. Nem is biztos, hogy a fiúm.

- Rendben szívem...de ugye esténként nem...- kezdett el kiabálni.

- Anya, dehogy! Leteszlek, ha ezt csinálod.

- Grace. Hónapok óta nem láttalak ilyen kivirultnak. Nagyon örülök ennek. Ha ez a fiú miatt van, akkor áldásom rátok. - szipogott a telefonba.

- Köszönöm anya. Szeretlek.

- Én is Grace. Bármi is történjen. Jó éjt, feküdj le hamar, mert ha éjfélnél később fekszel le, nagyon táskás lesz a szemed! - szólt rám anyáskodóan. Már késő,  megtapasztaltam a táskás szem hátrányait.

- Úristen, akkor most jártok? - ölelt át szorosan Flora, amikor elmondtam neki a Mason - nel történt dolgokat.

- Nem tudom.

- Gyere el a buliba. Ott megkérdezheted  tőle.

- A múltkor nem sült el valami jól. - fanyalogtam.

- Bízz bennem, Grace. Amúgy meg köszönöm, hogy elmondtad, nagy becsben tartom.

- Úgy éreztem tudnod kell. - mosolyogtam  a bájos lányra. Tizenöt perc múlva már a fiúk részlege felé vettük az irányt.