- Grace. Grace! - szólongatott Lottie, mire, felé fordulva kivettem a fülhallgatót a fülemből.

- Te sírtál? - tátotta el a száját, majd azon nyomban le is ült mellém az emeletes ágyra. Szuper, szóval még látszott, hogy sírtam... - Mi a baj?

- Nem, én nem...semmi baj. Nem akarom sajnáltatni magam. - dörzsöltem meg az arcom.

- De lehet, hogy tudok segíteni. - simította a füle mögé rövidre nyírt barna haját.

- Sajna nem valószínű. - ráztam a fejem.

- De lehet!

- Csak az egyik fiú...Mason. - rögtönöztem, hogy ne kelljen elmondanom az igazat. - Azt mondta, hogy...szóval nagyon rasszista. - és nem hazudtam, mert visszaemlékeztem a pillanatra, amikor elég rasszista megjegyzéseket tett rám.

- Nem baj! - mondta Lottie, mire felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. Leeshetett neki, hogy mit mondott, mert hangosan felröhögött. - Mármint ne bánkódj.

- Öhm. Oké.  - értetlenkedtem a furcsa segítsége miatt. - Miért hívtál amúgy?

- Mindenkit hívnak a kinti tűzrakó helyre. Gyere. - húzott fel az ágyról vigyorogva.

Pár perc múlva már kint hallgattam Eva- t, az egyik táboroztatót. Hullámos, barna haja kontyba volt fogva, sötét szemét szemüveg kerete ölelte körül, miközben a gitárjára nézett. Szája csendes mosolyra húzódott éneklés közben. Elhallgattam volna még egy ideig, de vége volt a dalnak, és  Kris beszélni kezdett.

- Ma estére már mindenkinek meg kellett jegyeznie mások nevét. Kiválasztok pár embert, akiknek sorba kell mondania mindenki nevét. Rendben van? Első választottam legyen Mason.

- Ki más?.. - suttogtam.

-Én sajna csak a feka lány nevét tudom. Őt meg lehet jegyezni valamiről. - közölte vigyorogva. - Grace, te tudod a nevem?

Kris rögtön elkezdte szidni Mason -t, de ő csak rám figyelt, szúrósan a szemembe nézett. Zúgott a fejem, a látásom elhomályosult. Berohantam egyenesen a szobámba, az ágyamba. Nem tudom mennyi idő telhetett el, lehetett az tizenöt perc, de két óra is. Egy hang ütötte meg a fülemet. Lottie, Amanda és Flora szólongatott.

- Itt vagyok. - bújtam ki a takaró alól, szomorú, és rekedt hanggal.

- Csak szólni akartunk, hogy kész a vacsora, de nem muszáj kijönnöd. - mosolygott kedvesen Flora.

- Nem, nem, kijövök, nem lehet bujdokolnom a tábor végéig. Túl kell esnem ezen.

- Ez a beszéd. - mondták a lányok, majd kimentek. Feltűztem hosszú, fekete hajam, és tettem pár korrektor csíkot a szemem alá. Nagy levegőt véve lazán kisétáltam az ebédlőbe. Nem volt olyan gáz, mint amire gondoltam, pár szem nézett csak rám, Mason meg épp, két fiúval beszélgetett, szerencsére nem figyelt az asztalhoz érkezőkre.

- Csak egy kicsit kérek. - néztem Eva- ra, majd elvettem a spagettit. Egy szabad hely volt Mason előtt. Pillanatokon belül kellett gondolkodnom. Lazának kell tűnnöm, tehát oda ülök, ahova akarok.

- Nahát, Grace, kipityeregted magad?! - fordult azonnal felém Mason.

- Kapd be.

- Nana! Mondtam én neked valaha rosszat? - rázta meg a fejét bosszúsan.

- Csak azt. És nem valaha, hanem már ma sikerült az őrületbe kergetned. Rasszista bunkó vagy, ugye tudod! - közöltem, mikkzben a spagettim  turkáltam.

- Bunkó lehetek. De rasszista nem.

- Pedig az vagy. Nagyon is. - mondtam ellentmondást nem tűrő hangnemben. Ő mégis ellentmondott.

- Rosszat mondtam a bőrszínedre? - játszotta az ártatlant.

- Hát az enyhe kifejezés, Mason. A "feka lány" megnevezés nem olyan szép szerintem.

- Ilyet mondtam?! Jesszus, nagyon sajnálom én nem is tudtam. Én hülye! - kezdte el csapkodni a karját bőszen.

- Kapd be. - mondtam először még komolyan, de aztán fölnevettem, mert nem hagyta abba a karja csapkodását. 

- Kapd be, Mason, kapd be Mason!- ismételgette magának vékony hangon, engem utánozva a fiú. - Nem tudom miért mondtam ilyet. Pedig szerintem nagyon szép vagy.

- Te pedig skizofrén.

- Mason, jössz?  Vége a vacsinak. - szólt Adam,  egy magas sötét vörös hajú fiú.

- Persze, csak beszélgettem a feka lánnyal. - kacsintott rám Mason, majd bement a fiú részlegbe.

A szobámba menet elöntött az üresség.  Hónapok óta nem tudtam ilyen önfeledten beszélgetni valakivel. Csakhogy a zaj utáni csönd hangosabb tud lenni mindennél. Valahogy bűnnek éreztem, hogy a velem történt dolgok után tudok nevetni. Egyszerre eszembe jutott minden. Hogy mi történt, hogyan, miért, és kivel. Hogy anyám miért küldött el ebbe a táborba. És hogy pontosan azt várja el, hogy jól érezzem magam. Önfeledten nevessek, mintha minden normális lenne. Mintha elfelejtettem volna hogy az életem egy szar. Mintha valaki tudná, hogy érzek.

Dühösen kaptam fel a pizsamám, a nesszeszerem, és a törölközőm, majd elrohantam a fürdőbe. Dühös voltam magamra. Olyan dühös mint még sosem. Beléptem a zuhanykabinba. A vizet a legforróbbra állítottam. Kinyújtottam a bal lábam, majd elkezdtem folyatni a vizet. Hangosan felszisszentem, majd leállítottam. Három másodpercnél sosem bírtam tovább. A combomon még egy nagy tűzpiros folt került a többi közé.

A fürdőből kilépve furcsán néztem a szobatársaimra, akik éppen a tükörnél állva sminkelték magukat.

- Logan- éknél éjszakai buli lesz. Nem jössz? - pillantott rám szempillaspirálozás közben Flora.

- Nem, kösz lányok, most kihagyom.

- Biztos? Nincs baj? Túlléptél Mason butaságán? - érdeklődött Amanda kedvesen.

- Persze hogy! És nincs semmi, csak fáradt vagyok. - másztam fel Flora ágyán keresztül az én ágyamba, mivel az emeletes ágy felső része volt az enyém.

- Rendben, akkor reggelre itt leszünk. - közölte Flora, mire azt hittem viccel, de a hangjáról alapján nem úgy tűnt. A lányok kimenetele után pár perccel halk kopogást hallottam.

- Hm? - ültem fel az ágyamban.

- Mason vagyok. - Nahát, csodás.

- Miért nem bulizol?

- Nem annyira kedvelem az ilyeneket. Bejöhetek?

- Nem. Aludni szeretnék. - Nem voltam fáradt. Egy kicsit sem.

- Naaaa, feka lány, légyszíves! Egy perc. - hallottam a dörömbölést.

- Ha így hívsz, elalszom!

- Mi vagy te, kislány, hogy 11- kor alszol? - hallottam a hangját.

- Inkább leszek kislány, mint veled. - suttogtam, majd megadtam magam. - Gyere, de csak egy perc!

Mason kinyitotta a szoba ajtaját, míg én lemásztam az emeletes ágy létráján.

- Nagyon tetszik a zebrás pizsamád. - biccentet egy kuncogást elfojtva a fiú, mire sértetten kaptam a felsőmhöz.  

- Ne sértegess tovább, mondd el, miért jöttél, hadd aludhassak. - fontam össze a karom a mellem előtt.

- Azért, hogy elmondjam azt, hogy amúgy én bírlak. - közölte egyszerűen.

- Nagyszerű. Én is. - forgattam a szemem.

- Nem, nem, Grace! - fogta meg az arcom meleg tenyerével. - Én bírlak.

- Én is. - mondtam őszintén, amikor áhítatosan belenéztem mélykék szemébe. Valami volt benne már az elejétől kezdve, ami megfogott. Néha borzasztó dolgokat mondott, de úgy, hogy az jónak érződött. Jó ideje nem volt olyan, aki figyelt rám. És ő megtette. A saját különleges módján, de megtette.

Egyszer csak azt éreztem, hogy egyre közeledik. Egymáshoz ért a szánk, és lassan csókolózni kezdtünk. Beletúrtam a hajába, mire ő lejjebb csúsztatta a kezét a derekamon. Majd észbekaptam, hogy mit csinálunk, és lendületből megpofoztam. A fiú hangosan feljajdult, mire én csodálkozva hátráltam el.

- Te megcsókoltál!

- Te pedig felpofoztál! - nézett a szemembe értetlenül, miközben az arcát masszírozta.

- Mert te megcsókoltál!

- De hát azt mondtad, hogy bírsz.

- Mason. Utoljára mondom, hogy kapd be! - toltam ki az ajtón, majd becsaptam előtte.

Lekapcsoltam a lámpát, bebújtam az ágyamba, majd miután lenyugodtam, és felfogtam, mi történt, lassan elnyomott az álom.