Hádész szemszöge:

Amint eltűntek a gyerekeink megfogtam Perszephoné kezét és távozni készültünk a testévérem palotájából. 

Athéné döbbenten meredt az áramlat irányába. Míg Zeusz a méregtől és a dühtől majd fel forrt. Csak remélni tudtam, hogy senki nem vette észre Poszeidónon kívül a kis műveletet. Az egyik árnyék felé sétáltam, amikor megéreztem valaki érintését a vállamon. 

Poszeidón zöld szemeiben az elmúlt napok után jókedv csillogott. 

- Köszönöm. - suttogta. - Este meglátogatlak odalent. - nem kérdezte, hogy meglátogathat-e hanem kijelentette. 

Perszephonéval beléptem az árnyékba és az Alvilágban kötöttünk ki. A nő végre megnyugodott és kiengedte az eddig bent tartott levegőt. Neki dőlt a falnak és a kezébe temette az arcát. Mögé léptem és magamhoz öleltem őt. 

- Veszélyes dologba vágtad a fejszédet. - suttogtam. 

- Remekül értesz hozzá, hogy vidíts fel. - jegyezte meg gúnyosan. 

- Nem tehetek róla. Ez az igazság. Ha szóltál volna nem csaptam volna balhét. Azt hittem, hogy kinyitották ismételten a Halál Kapuját és így hozták vissza Leet meg a többieket az Alvilágból. Nem gondoltam, hogy Thantosz keze van a dologban. 

- Tudom. - mondta Perszephoné, majd rám nézett. Mogyoró barna szeme halványan fénylett. 

- Gondolod, hogy helyre hozzák ezt az egészet? 

- Biztos vagyok benne. Különben Percy nem eresztette volna ki a kezéből a szigonyt, amivel megkapta volna minden óceán, tenger, patak, folyó és forrás fölött a hatalmat. 

- Ne szóljunk bele? - kérdeztem. 

- Ennyi bőven elég volt. Most már maguknak kell boldogulniuk. - felelte. 

- És Jessica? 

Halvány mosoly jelent meg az arcán. - Ha mindezt túléli. Büszke leszek rá. Neked is büszkének kellene lenned Nicora. Sok mindent tett Gaia idejében a félvérekért és értetek. Megérdemli. 

- Azt hittem utálod Nicot. - vetettem ellen. 

- Én igen. De Jessica szereti. 

- Uram. - lépett hozzánk az egyik csontváz harcosom. - Megjött Poszeidón, és... még valaki. 

- Ki? - vontam össze a szemöldököm. 

- Egy nő... 

- Vezesd őket a nappaliba. - feleltem. - Szerinted ki lehet... 

- Van sejtésem. - felelte szűkszavúan Perszephoné, majd elindultunk a hatalmas nappaliba. 

Amint helyet foglaltunk alig telt el egy perc és megérkezett a két isten. Poszeidónon nem lepődtem meg. De a nő láttán elkerekedett a szemem. 

- Örülök, hogy megtisztelsz minket jelenléteddel Athéné. - mondtam gonosz mosollyal. 

- Hádész. Perszephoné. - biccentett a nő. 

- Mi járatban erre így együtt? - érdeklődött a nejem. 

Poszeidón a levegőbe nyúlt, mire megjelent a kezében a szigonya. 

- Nem vitték el. - mondta Athéné. - Megpróbálják visszacsinálni. 

- Erre mi már rájöttünk. - mondtam. 

- És arra is, hogy Egyiptomba mentek? - kérdezte Athéné. 

- Arra nem. - húztam a számat. - És? 

- Zeuszt képtelenség meggyőzni. Ilyen ügyekben csökönyösebb, mint Athéné. - forgatta a szemit Poszeidón, mire a nő gyilkos pillantást küldött felé. - Egy-két nap és rájön, hogy hol vannak. Ha nem hamarabb. Ha kapcsolatba lép a megmaradt egyiptomi istenekkel és hajlandóak elfogni őket, mielőtt visszaváltoznak félvérré a Tartaroszba veti a gyerekeinket. 

- Nem igazán akadékoskodtál, amikor megpróbálta száműzni Percyt a Tartaroszba Zeusz. - övön aluli ütés, de megteszi. 

Poszeidón lesütötte a szemét. - Ha rajtam múlt volna és nem lett volna ott Athéné, amikor érzékeltem a jelenlétét nem fogtam volna el, ahogy az elmúlt napokban sem tettem. 

Gonosz győztes mosolyt villantottam. - Tehát ellenszegültél Zeusznak. Dicséretes fivérem. - majd a bölcsesség istennőjére néztem. - Nem gondoltam, hogy valaha nyilvánosan ellenszegülsz az apádnak. Annabeth. Miért olyan különleges? Szerintem bolond szegény, hiszen az ő fiával jár. - böktem az állammal Poszeidónra. 

- Nem bolond. Poszeidón fia megvédi őt mindentől. 

- Ez majdnem úgy hangzott, mintha kedvelnéd Percy Jakcsont. - mosolyodtam el. 

- Megmondtam egyszer a fiúnak is, hogy rosszul ítéltem meg őt. Néha én is tévedek. A fő kérdés az, hogy váltak istenekké, és hogy tartsuk vissza Zeuszt és a többieket, addig amik újra félvérek nem lesznek? 

- Ahhoz tudnunk kéne, mikor kezdődött ez az egész. - szólalt meg Perszephoné. - Egyszerűbb lenne visszatartani Zeuszt. 

Poszeidónnal egyszerre horkantunk fel. - Nehogy azt hidd! 

- Akkor mit csináljunk? 

- Ha most rám mertek nézni válaszért.... - bámulta gondolkodva a dohányzó asztalt Athéné. - Akkor valakit a Sztüxbe lógatok. 

Hirtelen mind találtunk valami más aprócska dolgot ami érdekesebb volt a nőnél. 

Silena szemszöge: 

Aggódva pillantottam a távozókra. Lényem egy része még mindig az Alvilágban van. Még mindig azt tartja helyesnek, hogy beszéljünk az istenekkel. De a másik, az a melyik látta Annabeth ijedt pillantását egyet ért Thaliával és a többiekkel. 

Sose láttam még Annabetht ennyire ijedtnek, mint akkor. 

Thalia várakozóan állt tőlem nem messze. Nem tudom mit gondoljak a lányról. Életemben jó, ha egyszer beszéltem vele, és vadász volt. Lukeba volt szerelmes és, ahogy elnéztem őket a reggelinél, valószínűleg kettesben töltötték az éjszakát. 

- Silena indulnunk kell. - tette a vállamra a kezét. 

- És kitaláltad már, hogy jutunk el oda? - kérdeztem. 

- Leenek van egy pokolkutyája. - felelte mosolyogva.  

Bakker teljesen kiment a fejemből. 

Elindultunk a hátsó kertbe, ahol csendben Charles mellé léptem és megfogtam a kezét. Lee éppen a hatalmas pokolkutya fejét vakargatta. 

- Jó kislány. Nagyon okos, jó kislány. Mi van te? - nevetett fel amikor képen nyalta. - Büdös kutya. Igen. Büdös kutya vagy te bolhazsák. - mondta kedvesen. 

Mosolyogva Charlesra néztem, majd vissza Leere. 

- Na mi van nem megyünk? - nézett rám a beképzeltség királya. 

- De. - morogta Zoé, majd felmászott a pokolkutya hátára. 

Charles ugrott fel utána, és felhúzott engem is. Thalia volt az utolsó, aki felmászott a fekete szőrme bundán. A tekintete a tengerre siklott. Zoé mellé lépett és megszorította a kezét, valamit mondott neki, mire Thalia felsóhajtott és elszállt az aggodalom az arcáról. Egy vezér nézett rám. Egy ugyanolyan vezér, mint Percy, Annabeth és Zoé... 

- Baj lesz. - suttogta mellettem Pollux. - Túl sok vezető egyéniség van. És a szüleink... 

- Tudom Pollux. Tudom. - feleltem. 

- Menjünk. - mondta határozottan Thalia, mire a kutya megindult. 

A hirtelen mozgástól a lábam megingott alattam és a kutya hátán huppantam. Feketeség vett körbe. A sötétség nem zavart. De a zaj... És ez a suttogás. 

- Charles... Ez nem olyan, mint... 

- De. - válaszolta. - ÁLLJ! LEE ÁLLJ MEG!

Lee rászólt a kutyára, mire az megtorpant. 

- Mi az? Mi történt? - tápászkodott fel Katie. 

- Kerüljük ki ezt a helyet! - kérte Charles. 

- Miért? - értetlenkedett Clarisse. 

- Itt van egy fal. Egy fátyol pontosabban. - kezdtem. - Ezek a hangok a fátyol mögül jönnek. Ez az oneriszok körzete. 

- Milyen iszok?! - rázta meg a fejét Pollux. - Nem ma még egyetlen korty alkoholt sem ittam. 

- Nem iszok! ONERISZOK! Álomdémonok. Miattuk vannak nekünk és a halandóknak is állandóan rémálmaink. Hádész démonjai. 

- Pont most nincs itt a Szellemkirály. - forgatta a szemeit Clarisse, majd megjelent a kezében a lándzsája. - Na csapjunk egy kis bulit. 

- Az értelmetlen energia pazarlásnak semmi értelme Clarisse. Ezek démonok. Halhatatlanok. - gúnyolódott Zoé. - Kerüljük ki őket. Ti, hogy érzékelitek a jelenlétüket? 

Charlessal összenéztünk. 

- Ez egy hosszú sztori. - feleltem. - kb. 500 métert kell tennünk jobbra, vagy balra és akkor kikerüljük őket. 

- Nincs erre időnk. - siklott le a szörny oldalán Clarisse. - Hadd lyukasszam ki őket és már mehetünk is. 

- Ne szállj le a.... most már mindegy. - sóhajtott fel Lee. - Na jöhet a bulija... 

Amint leért Clarisse a földre a hangok felerősödtek. Árnyak lepték el a helyet, a hideg végig futott a gerincemen, egy kéz kulcsolódott hirtelen a nyakamra, majd légszomjam támadt.

Lee keze felragyogott, mire a szorítás megszűnt. 

- Clarisse gyere fel most azonnal! - kiáltotta Pollux, majd összenézett Katievel és Jessicával. 

Indák törtek elő a földből a két lány és Pollux az árnyakra támadt, de az árnyak áthaladtak a növényeken és megtámadták a pokolfajzatot és Clarisset. 

- Ennek is pont most van Árész fajta ölés vágya... - forgatta a szemeit Zoe. - Lee!

- Adom! 

A fiú egy tegez nyilat dobott Zoénak. A lány azonnal felajzotta és az egyik árnyra szegezte. Az íj vége fehér kicsit sárgás fénnyel világítani kezdett, mikor kilőtte a hegy körül egy védőburok jelent meg. Eltalálta az egyik Onerioszt. 

Charles lecsúszott a pokolfajzatról, aki nyüszítve próbált engedelmeskedni Leenek és egy helyben maradni. Kevés sikerrel, mivel az oneriszok neki estek. 

Clarisse a lándzsájával kis híján megsebezte az egyik démont, de túl gyorsak voltak. Charles elkapta a karját és mit sem törődve Clarisse villogó tekintetével felhajította a kutyára, majd megkapaszkodott a szőrében és biccentett Leenek. 

- Gyerünk kislány! - simogatta meg a nyakát Lee. 

Nem kellett kétszer mondania, azonnal átvágott az oneriszok területén. Zoé másodpercenként lőtte le azokat a démonokat, akik átlépik az é méter távolságot. 

- Váltás! - kiáltotta, mire Lee kezdte el lőni a lényeket. Zoé fáradtan zuhant térdre. - Alig látni őket... 

- Egyre jobban hiányzik a kis zombi kölyök a sarokból. - pásztázta Lee a helyet. 

- 11 óránál 35°-os szögben 4 méterre! - mondta Zoé, mire Lee abba az irányba lőtt és a démon összeesett. 

- Mikor nem veszekedtek egész jó csapat vagytok. - mosolyodtam el halványan. 

- Ez egy idegesítő barom, akinek csajozás hiánya van, csak kétszer próbált meg letapizni és ezt te is tudod Silena! 

- Hát, ha van mit fogni. - kacsintott Zoéra Lee, majd megsebzett egy démont. 

A pokolfajzat vakkantott egyet. Lee leeresztette az íjat és helyet foglalt Zoétól távol. 

A fény elvakított, majd irdatlan forróság kezdte el égetni a bőrömet. Amikor kinyitottam a szemem, csak annyit láttam, hogy Thalia leveszi a bőrdzsekijét ás levágja a tőrével a pólója ujját. Zoé leugrott Leevel a pokolfajzatról és a hömpölygő folyót bámulta az egyik oldalon, a másikon a horizontig nyúló tengert. 

- Mért van ilyen meleg?! - nyafogtam és kezdtem el a szoknyám aljával legyezni magam. 

- Mert ez Egyiptom szívem. - puszilt meg Charles. 

- Az egy dolog, de melyik része? - értetlenkedett Clarisse. 

- Az ott a Nílus. Akkor arra lesz Kairó. - mutatott Katie egy színes kis pontra a távolban. 

- Én odáig nem sétálok! - bámultam a legalább 10 km-re lévő várost. 

- Nem cipellek. - vágta rá Charles. 

- Nem is te fogsz. - láttam meg a Nílustól nem messze egy... olyan kis... mondjuk, hogy karavánt. - Hé! - indultam el arra felé. 

- Silena! Most hová mész? - jött utánam Lee. 

A teve csordát a szekerekkel pár férfi vezette. 

- Beszélnek angolul? - álltam meg az egyik férfi előtt. 

Értetlen tekintetek bámultak vissza rám, majd egy fiatalabb csokoládé barnára sült 18-19 éves fiú lépett elém. 

- Én igen. - mért végig engem, majd a barátaimat. - Arded vagyok. Mit szeretnétek? 

- Eltudnátok vinni minket Kairóba? - kérdeztem kedvesen, aranyosan pislogva. 

- Persze. Pattanjatok fel a hátsó szekérre, de nincs ám ingyen.

- És mit kérsz érte? - kérdezte óvatosan Zoé. 

- Csak egy választ a kérdésemre. - fonta össze hatalmas kezét a mellkasa előtt a fiú. 

Te jó ég... milyen szép mély barna szeme van... Állj mit csinálok?! 

- Hajrá. - morogta Thalia. 

- Mit keres kilenc kamasz... - pillantott Jessicára. - illetve fiatal felnőtt Egyiptom határán pár hátizsákkal? 

- Hát. - nevettem fel. - Ha elmondanánk nem hinnéd el. 

- Tégy próbára. - mosolygott rám. 

Oké... Van barátod. Bírj a hormonjaiddal és ne érdekeljen, hogy dús sötétbarna haja van, ami a több kiló homok ellenére fényesen ragyog. Hogy az ajka vonala egyszerűen csodálatos és kíváncsi lennél, hogy csókol. ÁÁÁÁ! ELÉG! EZ MI????

- Hát... öhm... Egy... Öhm... Zoé. - néztem hátra a lányra, és ugrottam gyorsan Charles mellé, aki nem kicsit méregette úgy Ardedet mintha elképzelné, hogy őt kalapálja szét lapossá a műhelyében, nem a mennyei bronzot kardlappá. 

A lány szemében egyértelműen a kinyírlak szó csillogott. De azért a fiú elé lépett. 

- Nyári táborral vagyunk itt, egy olyan feladatot kaptunk, hogy keressünk meg bizonyos tárgyakat a Nílus mentén, de kicsit elragadtattuk magunkat a feladatot illetően és hát... elhagytuk teljesen Kairó területét mint az láthatod. Nos vissza tudtok vinni? 

- Nyomás hátra. - biccentett a szekérre a fiú, majd nyelvet váltott és mondott valamit a társainak. 

Thalia alaposan végig mérte a férfiakat, majd felpattant a szekérre. Mikor felértem Zoé részéről csak egy dühös pillantást kaptam. 

- Mi van? - kérdeztem. 

- Ez meg mi volt? - esett nekem Clarisse. 

- Semmi! - ültem le az egyik párnára és kezdtem el a hajamat tekergetni. 

Charles nem mondott semmit, csak elhúzta a szekér ponyváját és bámulta a helyet. 

- Nekem ne mond, hogy semmi! Neked be se áll a szád, erre ott dadogtál, mint valami kis hetedikes, aki másodpercek kérdése és elájul, mert a fiú aki tetszik neki hozzá szólt! 

- Ha azt hiszed Clarisse, hogy tetszik a fiú, akkor nem ismersz, amúgy is... 

- Tényleg, akkor mi volt az a Én..  Öhm... Jézusom de helyes... Öhm... 

- Én ilyet nem mondtam! - kiáltottam fel majdnem. 

- De gondoltál rá! - vágta rá vigyorogva Clarisse. 

- Csend legyen. - csattant rajtunk Thalia jeges hangja, ha nem Egyiptomban lennénk, tuti, hogy egy villám is becsapódott volna a szekér mellé. - El kell jutnunk Kairóba és meg kell találnunk Annabetht és Lukeot. Most ez a legfontosabb. 

- Percyt és Nicot kifelejtetted. - szólalt meg Lee, miközben a pokolkutyájának integetett, aki most tűnt el az árnyékban. 

- Őket is. - tette hozzá Thalia. - Utána szereznünk kell valami utazó eszközt és élelmet. 

Charlest bámultam, tuti kiszúrta. Hülye istenné válás... Ezek szerint csak a képességeink nem működnek, de a viselkedésünk... Nem. Csak nehogy abban is a szüleinkre üssünk. 

Na hali, megpróbálok több ihletet gyűjteni és hozni ide is pár részt. Azért remélem annak ellenére, hogy ritkán van rész tetszett és természetesen commentben várom véleményeteket.