Jessica szemszöge:

Este nem tudtam aludni. Egy részt a növények faggatózása miatt, másrészt valahogy rossz előérzetem volt. 

- Nem maradnátok csendben? - kérdeztem idegesen. 

A növények hirtelen elhallgattak. Egyedül maradtam a sötét szobában a gondolataimmal. Hogy tudjuk ezt megoldani? Nem maradhatunk itt örökre... Ha megtalálnak... Nem. Nem fognak. Ide rajtunk kívül senki nem teheti be a lábát. A próféciára gondoltam, hátha kitudok belőle következtetni valami. De semmire se mentem vele. Valami halk neszt hallottam. Felemeltem a fejemet, de a szobában teljes csend honolt. 

Lehet, hogy csak valamelyik növény volt, vagy csak a fáradság. 

Lehunytam a szemem és tovább elmélkedtem. És, akkor újra meghallottam. Fém. Mint, amikor Travis és Conor poénből lecsavarozták az Aphrodité bungaló tetőablakát, hogy beázzanak... 

Kinyitottam a szemem és az éjjeli asztalon lévő virágra néztem, aki remegett a vázájában. 

A kezem a párnám alatt lévő tőr felé nyúlt. 

- Fény. - mondtam, mire a világítás azonnal felkapcsolt, kipattantam az ágyból a tőrrel a kezemben és az ablakra szegeztem a tekintetem. 

Az ablakban egy lány ült, legalábbis az alakjából ítélve. Fekete kapucnis pulcsija a fejébe volt húzva és fekete bőr nadrágot viselt. Fegyvert nem láttam. 

- Ki vagy? - kérdeztem, miközben próbáltam elfojtani a hangom remegését. 

Az alak néma maradt. Leugrott az ablakból és megindult felém. Egy villanást láttam, csak, ahogy a fém a kezében terem és már rám is támadt. 

- Növekedj. - suttogtam, mire a virágok megremegtek. Felgyorsult a mozgásuk és a fejlődésük és a lány felé nyúltak, míg én csak álltam és vártam, hogy megkötözzék.  

A lány menekülni próbált, de esélye sem volt. Nem sokára teljesen kifeszítették a növények. Hozzá léptem és lelöktem a fejéről a kapucnit. Arany szőke haja kiszabadult a takarásból és az arca mellé hullott. Szürke szemei haragtól fénylettek. Ez Annabeth egyik féltestvére... Carol Ferrell. 

- Az istenek küldtek? - kérdeztem. 

Nem válaszolt. 

A növényekre pillantottam. - Tartsátok így. Mindjárt jövök. - Kimentem a szobámból és a velem szemben lévő ajtón kopogtam, Nicoén. 

- Jess? Hát te? - dugta ki a fejét. Farmerben és egy fekete rövid ujjúban volt. Nem feküdt le aludni. 

- Az istenek bejuttattak egy félvért. 

- Kit? 

- Carolt. 

Nico szemöldöke ráncba szaladt, és átsietett hozzám. Carol próbálta kirántani a kezét a növények közól, de a virágok teljesítették a parancsomat. Nico alaposan végig mérte a félvért. 

- Ha kijut... - kezdtem. 

- Megadja a sziget helyzetét. - felelte Nico. - Engedd le. 

- Nico... 

- Csináld. - mondta hűvös magabiztossággal. 

- Eresszétek el. - mondtam a virágoknál, mire lassan leeresztették Carolt. 

Nico mielőtt a lány védekezésből megüthette volna, a halántékára tette a kezét. Carol szeme fokozatosan lecsukódott, majd Nico karjába zuhant. 

- Mit csináltál? - kérdeztem óvatosan. 

- Kitöröltem az emlékeit erről a helyről. - felelte. - Elviszem innen. Mindjárt jövök. - mondta, majd az egyik bútor árnyékába sétált.

Alig pár percen belül visszaért. 

- Nos? Nem lesz baja. 

- Thalia fájához tettem a határon belül, reggel megfogják találni. 

- Szóljunk a többieknek? 

- Reggelig ráér. - Nico pillantása a nyitott ablakra siklott. - Most semmiképp ne maradj itt. Aludhatsz az ágyamban. 

- Veled? - pirultam el halványan.

- Nem... illetve... - vörösödött el a fiú. - Ha akarod velem is aludhatsz... de... aludhatsz az ágyamban én meg elleszek a kanapén. - sietett ki a szobából, még mindig vér vörös fejjel. 

Oké... Ez fura volt... 

Athéné szemszöge:

- Szóval? Hol vannak? Mért nem érzékeljük őket? - kérdeztem a lányomtól. 

Carol az ajkát harapdálta és gondolkodott, de a tekintetéből láttam, hogy nem tud válaszolni. 

- Mi van? - kérdeztem idegesen. 

Poszeidón nyugtató jellegűen a vállamra tette a kezét, de leráztam magamról. 

- Carol beszélj! Mi történt? 

- Hát... Nem tudom... Arra emlékszem, hogy bemászok az ablakon és... 

- ÉS? - kérdezte Árész. 

- Sötétség. - felelte. - Nagyon sajnálom Anya, de fogalmam sincs, hogy mi.... 

Dühömben az egyik ablakon végig futott egy repedés. Kitörölték az emlékeit. 

- Távozhatsz. - mondtam hűvösen. 

Carol meghajolt és zavartan kisétált a tanácsteremből. 

- Mi az, hogy nem emlékszik?! - pattant fel a trónjáról és kezdett el idegesen fel-alá járkálni Aphrodité. 

- Kitörölték a lányom emlékeit. - válaszoltam, mire a tanácstagok elsápadtak. 

- Azt hittem, arra csak a teljes körű istenek képesek, akik... olyanok, mint mi. - vetette ellen Hermész. 

- Úgy nézz ki, már ők is teljes körű istenek. - sétáltam a megrepedt ablakhoz és húztam végig a vékony tőrés vonalon az egyik ujjam. 

- Most mi legyen? - kérdezte Déméter. 

- Várunk. 

- Én a mellett vagyok, hogy jobb lenne támadni, addig ameddig megtehetjük, szegyük le őket egyenként és öljük meg őket. 

- Nem fogom megölni a legtehetségesebb lányomat Apám. - mondtam keményen, némi gúnnyal.

- Majd megölöm én. - felelte. 

Érdeklődve rá pillantottam. - Rendben, akkor enyém Thalia. 

Zeusz állkapcsa megfeszült. A szemén láttam, hogy visszavonult. 

- Várjunk. - sóhajtottam fel és néztem végig a társaságon. Perszephonén és Hádészon kívül minden érintett személy itt volt. - Mindenki figyelje a saját szakterületét. Ha érzékeljük valamelyiküket.... Behozzuk kihallgatásra. 

Annabeth szemszöge: 

Reggel Percy mellett ébredtem. Fekete haja kócosan lógott a szemébe, az egyik karja a derekamon pihent. Beletúrtam selymes hajába, és úgy döntöttem hagyom aludni. Levettem magamról a kezét, gyorsan átöltöztem pizsamából egy kényelmes shortba, meg egy pólóba és elindultam felderíteni a palotát. A sok folyosón csoda, hogy eddig nem tévedt el egyikünk. Nekem ne okozott komolyabb bonyodalmat eligazodni a labirintus rendszerbe, pláne, hogy ez logikus volt a valódi labirintussal ellentétben. Sorra haladtam el a különböző termek mellett. Billiárdszobától kezdve, egészen az alkatrészekig mindennek volt itt helye. Rövid időn belül megtaláltam a könyvtárat is.

Ámulattal léptem be a hatalmas terembe. Körülbelül 100 méter hosszú és 40-50 méter széles lehetett a hely. Pár lépést tettem csak. A plafonig nyúló könyvespolcokat bámultam. Itt az örök időkig eltudnék lenni... 

Hirtelen fájdalom hasított a fejembe. Elkezdtem masszírozni a halántékom, de a fájdalom szélsebesen növekedett. A szemem előtt évszámok, történelmi helyszínek, és személyek jelentek meg. Majd szinte azonnal váltott. Sokkal rosszabb volt, mint a táborban. Olyan, mintha az agyadba egyszerre akarnának mindent belenyomni, minden létező adatott. 

A térdem megremegett, alig álltam a lábamon. A könyvtár... A könyvtár miatt van... Az ajtó felé támolyogtam, de a világ megpördült körülöttem én pedig elestem. Az ajtón egy fekete hajú fiú  sietett be. Szó nélkül felkapott és kivitt a helyről. Leültetett a földre odakint és a karomat simogatta. 

Pár perc múlva kezdett csak enyhülni a fejfájás, valamit mondott nekem, de nem jutott el a tudatomig, hogy mit beszél. Csak 10 perc múlva, amikor rájöttem, hogy Percy van velem szemben. 

- Na? Jobb? - kérdezte aggódó mosollyal az arcán. 

Furcsa melegség járta át a testemet, arra a gondolatra, hogy ennyire félt engem,pedig jól tudja, hogy megtudom védeni magam.

- Igen. Ez... mi volt? 

- Azt hiszem az Athénésodás. 

- Neked is vannak ilyenek Poszeidónnál? - kérdeztem, de még mindig a földön maradtam. 

- Néha. Ha víz közelében vagyok, szinte a világ másik oldalát is érzékelem. 

Megfogta a kezem és finom puszit adott a kézfejemre. Hosszú ideig ültünk csendben, majd amikor már kicsit visszatért a szín az arcomba felhúzott és kifelé indultunk a palotából. 

- Hová megyünk? - tudakoltam, mire Percy csak elmosolyodott. 

- Van egy hely itt a közelben. Azt akarom megmutatni. - a tenger felé húzott. 

Nem törődve azzal, amit Nico és Thalia mondott megindult a víz felé. Masszívan megálltam a lábamon és visszarántottam. 

- Ha bemész... - motyogtam. 

- Nyugi. A hely a víz alatt van, de az én tempómban 3 perc alatt elérünk a barlangig. 

- És.. ha azalatt a három perc alatt rájönnek, hogy... 

- Nyugi. - fogta az arcomat a tenyerébe nem lesz baj. - Tegnap is lementem háromszor, ha akkor nem kaptak el most sem fognak. Vár rád odalent valami... 

- Valami? - csillant fel a szemem. - Mi az Hínáragyú? 

- Ha nem jössz le nem tudod meg Észlány. 

Ez nem ér... Nagyon nem ér ennyire kihasználni a kíváncsiságom. 

- Jó. De siessünk. - válaszoltam. 

Percy győztes mosolyt villantott rám, majd levette a cipőjét és besétáltunk a tengerbe. Lebuktunk a víz alá. Meglepetten tapasztaltam, hogy hosszabb ideig bírom víz alatt. Percy lefelé úszott egy barlang felé. A barlang szájánál megvárt és kicsit segített, hogy gyorsabb legyek az áramlatokkal. A barlang belül üreges volt. Egy kis medence kötötte össze az üreget a lékkel. Pont úgy... mint egy lefolyó... egy jó nagy lefolyó. 

Percy kilépett a vízből, majd kihúzott engem is. Gyorsan megszárított és kicsit beljebb vezetett. A szám azonnal leesett. Mindenhol ékkövek voltak. Főleg kristályok, ez... egy vulkánnak a kürtője...  egy szunnyadó vulkánnak a kürtőjében vagyunk!

 Percy tovább vezetett. Egy furcsa kékes derengésű kőt húzott elő a fal egyik kis réséből. Különleges kő volt, egyetlen egy ilyen ékkő sem volt a helyen. Csak kristályok és smaragdok voltak mindenhol, de ez... szerintem ez nem is kristály. Ez valami más. 

- Szabad? - kérdezte mosolyogva. 

Bólintottam és hagytam, hogy levegye rólam a tábori gyöngyös nyakláncot, amin az apám egyetemi gyűrűje is rajta van. Az ékkőn volt egy kisebb lyuk. Azon sikerült átfűznie, majd visszatette a nyakamba. 

Az ékkő kékeszölden felragyogott. 

- Mi ez? - filozofáltam. 

- Fogalmam sincs. Pár napja találtam. 

- Nagyon... furcsa erő sugárzik belőle. - néztem a követ. - Köszönöm. 

- Semmiség. - karolt át, majd finoman megcsókolt. 

Hozzá bújtam, majd eszembe jutott, hogy a többiek valószínűleg már reggeliznek. 

- Mennünk kéne. - mondtam. 

- Jó. Menjünk.

Visszafelé indultunk a medencéhez, de ekkor víz csobbanás hangjára figyeltem fel. 

- Percy... - suttogtam. Aztán csak egy annyit éreztem, hogy a víz a falhoz présel, míg Percyt berántja. A medencénél Triton állt. Percy féltestvére meg még két férfi sellő formájú lény.

A tüdőmből kiszorult a levegő. Csak figyelni tudtam magatehetetlenül, ahogy a férfiak elkapják Percy kezét és eltűnnek a medencébe. 

Tudtam. Tudtam, hogy nem kellene! Mért engedtem, hogy rávegyen! Utálom, hogy ennyire kíváncsi vagyok! 

Amint távoztak, a víz visszahúzódott a medrébe. Köhögés roham tőrt rám, miután kicsit jobban lettem beugrottam a vízbe. Percyt elrabolták. Poszeidón elvitte. Triton az istenek elé viszi. Megfogják ölni. A partól nem törődve a cipőmmel a palota felé rohantam. Kitártam a hatalmas ajtókat és végig futottam a hallon, majd az ebédlőbe rontottam be. 

Az összes tekintet rám szegeződött. Nico összefont szemöldökkel felállt. 

- Annabeth mért vagy csurom vizes? - kérdezte Clarisse. 

- Percy... Percy... - lihegtem. 

- Ugye nem mentetek be a... - ijedt meg Silena. 

- De... és ... És... Elrabolta Percyt. Triton elvitte. 

Jó későn de meghoztam a részt, remélem tetszett, véleményeteket commentben várom.