Poszeidón szemszöge:

Zeusz összehívta az olimposzi tanácsot a gyerekeink ügyében. Eleinte békésen indult a beszélgetés, de hamar elfajult minden. Zeusz a trónján ült és mély hallgatásba burkolózott, gondolkodott. Athéné az ablak mellett állt és csendben bámult kifelé. A többiek hiába voltak zajosak csak távolról hallottam őket, mintha egy üvegburában lennék elkülönítve mindenkitől. Még Aphrodité sikítását is alig érzékeltem. 

- Nem értitek! Végünk van! - sikította. 

  - Maradj már, te hiszti királynő! - mondta higgadtan Artemisz.  

- De nem érted! A lányom feltámad! És olyan lett, mint én! Olyanok lettek, mint mi! Istenek és istennők! 

  - Hé csajszi - karolta át Apolló a vöröskét. - És ezért mért kell ekkora hisztit csapni?

  - Nem érted?! Olyanok, mint mi, ugyanazok a képességek, legyőzhetnek minket, túl szép vagyok ahhoz, hogy legyőzzenek! 

  - Mi van, mi bajod? - értetlenkedett Apolló.

- Lee is ott van.

Futólag az istenre pillantottam. 

  - De ő... Ő volt a legerősebb gyermekem.

- Pontosan. Legyőzhetnek minket! 

- Megfogunk halni! - pánikólt be Apolló is.  

- Hagyjátok már abba! Apolló ne kezd te is! - szólt rájuk Artemisz. 

- De, erősebbek lettek mint mi!

- Légy férfi! - vágta pofon Artemisz. 

Lassan Athénéra pillantottam, sosem láttam még ennyire elveszettnek. A lányára gondolt. Bárcsak... bárcsak megakadályozhattam volna hogy Percy... 

  - És akkor kilőttek a kezéből az indák és elkapta Árészt, az én fiam! - büszkélkedett Dionüszosz. 

Tovább folytatta a dicsekedést a fiával, míg Árész úgy méregette őt, mint egy levágásra váró malacot. 

 - Elég legyen! Lépnünk kell! Meg kell őket állítanunk! - mondta Hádész, akit kivételesen a helyzetre tekintve felengedtet Zeusz az Olimpszra- 

- Ha bármelyikük is utazik a képességével, elkapjuk őket, de... az árnyékutazás elég biztos módszer... - gondolkodott hangosan Déméter, egy árnyalatnyi gúny is rejtőzött a hangjában. 

Hádész felmordult.

 - Csendet - mondta Zeusz. - Ennek így semmi értelme.  

Hermész halkan felállt és Athénéhez lépett. 

- Mi a terv? - tudakolta. 

A nő, mintha meg se hallotta volna. Hirtelen nagy csend lett. 

- Athéné. - szólaltam meg halkan, mire az üvegbura körülöttem megrepedt. 

Az istennő megfordult, egy pillanatra rám nézett, majd Hermészre. Teljesen máshol járt. 

- Mi a terv? - ismételte meg a kérdést Hermész. 

- Nincs terv. - fordult vissza az ablakhoz. 

- Hogy mi?! - kiáltott fel Apolló. 

Aphrodité teljesen elsápadt és Árész karjaiba ájult. 

- De... de... Mindig van terv! - motyogta Apolló.

- Most nincs. - felelte Athéné jéghideg hangon. 

Valahogy nem lepődtem meg. Mindenki maga alatt van... az óvintézkedéseket megtettük. De... Bárhol is vannak... ha előkerülnek, Zeusz a Tartaroszba veti őket...  

- Megfogunk halni! - éledt fel Aphrodité.

- Árész vidd ki, vagy megfogom ölni! - csattant fel Artemisz.

Hangtalanul felemelkedtem a trónomról és Athénéhez léptem. A szürke szemeiben nem volt semmi. 

- Rá kéne jönnünk... hogyan tudjuk visszacsinálni... - mondtam halkan, hogy senki ne hallja, mondjuk ekkora hiszti mellett meglepne, ha valaki figyelne ránk. 

- Azt se tudjuk, hogy történt, hogy mért tették. - vetette ellen. 

- Akkor talán... Beszélnünk kellene velük. - ajánlottam fel. 

- Tudják mi lenne a következménye. Nem fognak ránk hallgatni. 

- És, ha valakit oda küldenénk? - kérdeztem. - Az egyik gyermeked? 

Athéné kicsit döbbenten rám nézett. 

- Ez nem is olyan rossz ötlet. 

Ez tőle még elismerésnek is elmegy. 

Luke szemszöge: 

Késő este a folyosón kószáltam. Körülbelül 10 perce lett vége a kisebb csapat vitánknak és én azóta kódorgok a nyugati szárny folyosóin. Már kétszer elhaladtam Perszephoné... azaz Jessica szobájánál, de a 11-es szobát még mindig nem találom.  

Annabeth Percyvel együtt sétált be a hármas szobába, tehát alapos megfontolás után úgy döntöttem őket inkább békén hagyom és mástól kérdezem meg hol a szobám. 

Harmadjára mentem el Jessica szobája mellett, majd úgy döntöttem megpróbálkozok a baloldali folyosóval. Viszont amit ráfordultam neki ütköztem Thaliának. A lány döbbenten felpillantott, majd halványan elmosolyodott. 

- Mért nem alszol? - kérdezte.

- Nem találom a szobámat. - húztam el a számat. 

- A 11-es... - gondolkodott el. - Nico szobája mellett kéne lenned. 

- És, hol van Nico szobája? 

- Gyere megmutatom. 

Végig sétáltunk a folyosón, elhaladtunk egy fekete obszidiánból készült ajtó előtt, feltételezem ez Nico szobája, majd összevont szemöldökkel megállt. 

- Ez fura... az ott már Charles szobája, a tiednek itt kéne lennie... a kettő között... - bámulta az üres falat. - De reggel még... el is ment mellette Katie! Mindegy... Aludhatsz nálam. - fogta meg a kezem és húzott maga után a folyosó végébe.

A folyosón hasonlóan voltak elrendezve a szobák, mint a Félvér Táborban a bungalók. Baloldalon a páratlan számok, jobb oldalon a páros számok. Egyedül az 1-es szoba volt középen a folyosó végében, távol mindenkitől. Az ajtó sima kékes derengésű volt. Kettes számú szoba nem volt a folyosón, az egy után rögtön a hármas jött, hiszen Hérának nincsen félvér gyereke, és nem is kapta meg senki sem a képességét. 

Thalia a kilincsre tette a kezét és belépett a szobába, menet közben elengedte a kezem és egyből a szekrény felé ment. Csak a hatalmas szobát tudtam bámulni. Egyáltalán nem illett Thaliához. Nem volt sehol sem valamilyen Green poszter, semmi rock, vagy korn banda képe. Az ágy húzta király kék színű volt. A falakon nem volt semmi. A hatalmas ablakok ridegen tükröztek vissza mindent. És túl nagy volt. Mintha nem is Thaliának készült volna, hanem inkább Zeusznak. 

Thalia időközben átöltözött pizsibe és befeküdt az ágyba. Belém hasított a gondolat, hogy én hol fogok aludni, hiszen kanapé nincs a helyiségben, de még egy kihúzhatós fotel sem. Csak az ágy. Thalia várakozóan rám nézett. 

- Nem jössz? Vagy inkább állva alszol, mint a lovak? - kérdezte féloldalas mosollyal, a szeme gúnyosan csillogtak és megmertem volna esküdni rá, hogy egy pillanatra egy villám villant fel benne. 

- Szóval, úgy értetted az "aludhatsz nálam"-ot, hogy aludjak veled. 

- Ne viselkedj már úgy, mint egy kisgyerek. 22 vagy nem? 

- Igen. Ha jól tudom te pedig 16 hála Artemisznek. 

- Csak alvás Luke. Semmi több. De ha akarsz aludhatsz állva is. - feküdt le és hunyta le a szemét alvást színlelve. 

Felsóhajtottam. Csak alvás. Levettem a pólómat, majd alsónadrágban befeküdtem mellé. Thalia megfordult és először csak végig simított az heg mentén, ami még mindig meg volt, hiába támadtam fel. Utána hozzám bújt és békésen álomba szenderült. Pár percen belül engem is elnyomott az álom. Meglepetésemre nem álmodtam semmit. Úgy aludtam, mint egy halandó, aki nem álmodik két naponta szörnyekkel és istenekkel. Talán azért mert mi is azok vagyunk. 

Reggel a fényességre ébredtem. A felső ablak résnyire nyitva volt és emiatt madár fütty hangja lepte be a szobát. Mosolyogva néztem Thaliára, aki még mindig a mellkasomon feküdt. Megsimogattam a haját, mire lassan kinyitotta a szemét. Elmosolyodott, majd felült és az órára nézett. 

- Kilenc óra van. - ásította.

- Mikor szoktál kelni? 

- Artemisznél? - kezdte el a hajamat piszkálni. - Reggel 6 és hét között. Legkésőbb 8-kor. 

- Szerettél nála lenni? 

- Igen. - mosolyodott el szomorúan. 

- Sajnálom. - jutott eszembe az erdős eset. 

- Mondtam Luke, hogy semmi baj. Vagy... - csillant fel a szeme és ült rá a csípőmre. 

- Thal mit csinálsz?! 

- Vagy, fejezd ki sajnálatod, azzal, hogy elmondod, milyen Könyvtárról nem beszéltél tegnap.

Az arcom elsötétült. 

- Nem hiába nem beszéltem róla. 

- Miért is? Mitől félsz? 

- Az úttól! Túl veszélyes legutóbb is... - gyorsan leállítottam magam mielőtt folytattam volna. 

- Igen. Legutóbb?

Nem válaszoltam, mire Thalia csak a szemeit forgatta lehajolt és megcsókolt. A nyelvével megnyalta az alsó ajkam amitől előtört belőlem menten becsavarodtam. Ezt ő is megérezte és azonnal elhúzódott. 

- Még egyszer. - mondtam, mint egy gyerek. 

- Ott tartottál, hogy legutóbb. - mosolygott, mint egy kis angyal. 

- És, még, hogy Artemisz Vadásza voltál... - morogtam. - Inkább egy aljas fiatal nő, aki tudja, hogy szedjen ki információkat a férfiból. 

- 30 lánnyal éltem együtt, akiknek a szívét különböző módon összetörték a férfiak. Hallottam pár dolgot. Tehát? - hajolt éppen annyira közel, hogy érezzem a leheletét, de ne tudja megcsókolni.  

Megadóan felsóhajtottam. - Kronosz elküldött az Adromédával, 10 szörnnyel és három félvérrel, egy méreg elkészítésének receptjéért. Spéci méreg volt, ami a növények pár napon belüli halálát okozza, és csupán egy ismert ellenszer van rá. - Thalia szeme fokozatosan üres lett. - A Könyvtár a semmi közepén van és minden tudást felhalmoznak. Nem olyan mint a Metropolitan könyvtár, annál nagyobb ősibb és mágikusabb. Az oda vezető út, Kairóból indul, és a semmi közepére vezet, egyiptomi védőistenekkel, mágusokkal, mágikus homokviharokkal és még sok más veszéllyel. 10 szörnyemből egy se élte túl. Csak én és... Hádész lánya éltük túl. A mérget utána Hádész lánya kikeverte én pedig a táborban a fenyő fádra öntöttem. 

Thalia arca nem árult el semmit. Most mondtam el neki mennyit készültünk az elpusztításával, de még csak nem is kezdett el őrjöngeni, pedig ez lenne rá jellemző. Helyette halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, majd megpuszilta az arcomat. 

- Köszönöm, hogy elmondtad. 

- Ugye... nem akarsz... 

- De oda akarok menni. - felelte. - Hádész lánya... Bianca segített neked? 

- Nem. - válaszoltam. - Nem tudtam róluk. Nem ismerted a lányt. Már meghalt...

Thalia bólintott és a szekrényből elővette a ruháit, majd bement a fürdőszobába. Nekem egy pillanatra felrémlett Hádész lányának alakja, akit húgomként szerettem. Izzy. 

Halihó, bocsika, hogy mostanában nem volt rész, de nem igazán volt ihletem, megpróbálok hetente hozni részeket, de nem igérek semmit. Azért remélem tetszett a rész véleményeket várom commentben.