Annabeth szemszöge: 

- TEDD MÁR LE A ROHADT ÉLETBE, TE IDIÓTA! - kiabálta egy lány, furcsán ismerős volt a hangja... csak nem? Kizárt! Ő meghalt! 

- Jééé. Te mióta tudsz ilyen modern nyelven kommunikálni?! - mondta egy fiú. 

- Amióta össze vagyok veled zárva muszáj volt! Néha azt se értettem mi a francról pofázol. Skyp, meg facebook... idiótaság! Csak mutatják az emberek mennyire jó az életük, miközben lehet, hogy valójában boldogtalanok. Most meg mi a fenét csinálsz?!

- Csak volt a pólódon egy hajszál.... - felelte a fiú. 

Aztán egy csattanást hallottam.... változatos egy nap ez a mai. 

- Hé! Lehet, hogy te azzal a csúfsággal, amit a fejeden hordasz nem keresel pénzt! De én elég helyes vagyok ahhoz, hogy megéljek majd belőle, úgyhogy ne akarj ingyenes orr műtétet végezni a szagló szervecskémen! - méltatlankodott hangosan a fiú. - Mi van? Pedig ez tök jó volt, mi az, hogy nem kezdesz el azt ordítva, hogy "Megöllek" üldözni? 

- Kussolj már! - szólt rá szigorúan. - Ébredezik. 

Lassan kinyitottam a szemem. Egy szőke hajú srác figyelt elhúzott szájjal. - Lee? - suttogtam, majd a fekete hajú lányra néztem, aki nem kicsit volt bosszús a srác idegesítése miatt. - Zoé? Ti éltek?

- Nem te haltál meg. - vágta rá Lee. 

- IDIÓTA! - vágta tarkón a fiút.

- Agresszív! - nyafogott Lee. 

- Nem is vagyok az! 

- Én sem vagyok beképzelt...  - bólogatott gúnyosan  Lee. 

- Na jó, most már elegem van belőled. 

Nyitott szemmel bámultam őket és próbáltam felfogni, hogy élnek. Mikor utoljára láttam Leet, a félvér táborúban csatázott 2008-ban. Zoé pedig a Tam-hegyen harcolt sebesülten 2007 decemberében. És mind a ketten meghaltak. Most viszont itt állnak előttem élve!

Lassan elkezdtem felülni, amire persze azonnal felfigyeltek. 

- Fekszel vissza! - kiáltották egyszerre. 

- De miért?

- Athénésodsz. 

- Hogy mi bajod? - néztem Zoéra. 

- Arra céloz, hogy te vagy Athéné, a 13 félvér egyike, isten lettél, még pedig a bölcsesség istennője, úgyhogy roppant bölcsen feküdj szépen amíg el nem múlik a folyamat első fázisa. - darálta le Lee. 

Először azon lepődtem meg, hogy értelmes dolgot mondott. 

- De jól vagyok! - kezdtem el felülni. 

- Maradsz! - mondta parancsolóan Zoé, mire rá néztem kérdőm. Ezt tuti nem gondolta komolyan. Nekem meg ne mondja mit tehetek és mit nem. 

- Látom Zoé, neveled a csapatot. - lépett be Thalia, Luke és Nico kíséretében. 

- Luke? - motyogtam. 

A fiú rám mosolygott, majd hozzám sietett volna, ha Zoé nem áll az útjába. 

- Pihenni kell. - felelte szűk szavúan. 

Nico unottan ledobta magát az egyik sarokba. Thalia halkan mellé lépett és valamiről beszélni kezdtek. Nico arcán egy pillanatra halvány mosoly suhant át, majd bólintott és kiment a szobából. 

Nico mosolygott?!

Luke megvonta a vállát és neki dőlt az egyik díszes polcnak. 

Az ajtó újra kivágódott. 

- Ezek szerint nem kaptak el. - köszönt Thalia Percynek. 

Percy csak futólag nézett a lányra és a szemei vidáman állapodtak meg rajtam. Megindult felém. 

- Pihenni kell! - mondta keményebben Percynek Zoé. 

- Ő a barátnőm! 

- Az engem nem érdekel. 

- Engem viszont igen, úgyhogy szia Zoé. - lökte finoman arrébb a lányt és ült le mellém, azonnal felültem. 

- Feküdsz vissza! - kiáltott rám Zoé. 

- De az istenek szerelmére! Jól vagyok!

- Azonnal feküdj vissza, vagy én teszem meg. 

- Hé. - szólt rá Zoéra Percy. - Lee nincs valami megjegyzésed? 

-  Ó dehogyisnem! - mosolygott a srác. - Zoé ha ennyire fáradt vagy nyugodtan feküdj le, ha meg nem vagy, szerintem Clarisse könnyen segít az alvás részén... A kérdés, hogy? Vagy keresd meg az új Aphroditénkat szerintem egy pillanat alatt talál valakit akivel lefeküdhetsz.  - kacsintott rá Zoéra Lee. 

Magamban kuncogtam és neki dőltem Percynek.

A fiú zöld szemeivel rám nézett. Átkarolta a derekam és magához húzott. 

- Undorítóak vagytok. - mondta undorodva Zoé. 

Itt tűnt fel az az aprócska dolog, hogy Thaliáról eltűnt a Vadász cucc.

- Légyszi csókolózzatok, akkor talán lelép végre. - könyörgött Lee. 

- Ne játszd túl haver. - mondta helyettem Percy. 

- Hé. Ha meglepődtél Leen és Zoén mutatok valamit. - mondta vidáman Thalia és lökte el magát a faltól. 

- Mit? - ráncoltam össze a szemöldököm. 

- Meglepetés. Gyere csajszi. - jött közelebb hozzám és húzott fel Percy mellöl. - Bocs Percy. 

- Semmi. 

Elhúzott szájjal Percyre pillantottam. Rég voltunk együtt társaság nélkül és most, hogy megint kaptunk egy nagy próféciát, kizárt, hogy lesz időnk magunk lenni. 

Thalia levezetett a lépcső soron. Én csak elhűlve tanulmányoztam a falakat és a díszeket. Gyönyörű volt. Ráadásul nagyon hasonlított ahhoz az áttervezett kastélyra, amit lerajzoltam az egyik vázlatfüzetembe. 

- Hol vagyunk? - kérdeztem. 

- Ez a főhadiszállásunk. A kisistenek hozták létre, hogy ne kapjanak el minket az istenek. 

Összeszaladt a szemöldököm. 

A kisistenek? Létrehozni? Mi okuk lenne rá? Nekik ehhez nincs semmilyen közük... vagy mégis?

Thalia a nappaliba vezetett, ahol egy fekete hajú lány és egy barna hajú fiú ült a kanapén és beszélgettek. 

A lábam a földbe gyökerezett. 

- Silena? - kérdeztem hitetlenkedve. 

- Annabeth! - húzódott mosolyra a szája, majd felpattant és a nyakamba ugrott. - Uram istenek! - sikította, majd amikor elengedett alaposan végig mért. - Egyre szebb vagy. 

- De... ti... hogy?! 

- Minden kabinból a legerősebb félvéreknek vált arannyá a vére, illetve azok akik alapból személyiségileg nagyon hasonlítanak az isteni szülőjükre. - állt fel és sétált hozzám kényelmes tempóban Beckendorf. - Szia Annabeth - öleltük meg egymást. 

- Silena körbe vezeted? - kérdezte Thalia. - Lenne egy-két elintézendő dolgom Nicoval... 

- Persze. - mosolygott a lány. Olyan volt mint valami energia bomba. -  Vacsinál találkozunk. - nyomott Beckendorf szájára egy csókot, majd maga után rángatott a földszinten. 

Az utolsó hely amit megmutatott az a szobám volt. Ami még furább, hogy nem is akármilyen szoba! Az álom szobám. Görög, egyiptomi, római és kínai díszek lepték el a falakat. Az ágy reneszánsz kori volt. Ezüst lepedő volt ráhúzva, különféle növénymotívumok díszítették a fa keretét. Még baldahin is volt rajta. 

Körbe fordultam a szobában. 

- Ez gyönyörű! Pont olyan... 

- Mint az álmaidban? - kérdezte Silena. 

- Igen! Hogy? Honnan? 

- A palota... kedvünk szerint változik. Percy ágyát konkrétan egy medence veszi körbe. Leeében van színpad, egy csomó spéci hangosító cucc és plazma tévé. Charlesé a technika legfejlettebb műszereivel van tele. Thaliáé még a leghétköznapibb szoba, leszámítva a xbox-ot és a kinecktet. Nicoé... mintha egy temető lenne... Az elég morbid szoba. Clarisséban nem tudsz lépni annyi fegyver lepi be a szobát a padlótól a mennyezetig! Katie és Jessicáé több milliárd növénnyel van tele. Zoéé... fogalmam sincs, nem engedett még be. Az enyém ruhákkal és ruhatervekkel, minden... amire Aphroditénak szüksége lehet... - komorodott el egy pillanatra. 

- Minden rendben? - tettem a vállára a kezét.

- Persze... csak furcsa... mindig azt mondták, hogy olyan szép vagyok, mint Aphrodité, de valahogy... sosem voltam az a tipikus fiúról fiúra szálló lány... Mi van ha... teljes mértékben átváltozunk a szüleinkké? 

- Azért aggódsz, mert Beckendorf Héphaisztosz? 

- Nos.... igen... - bólintott lassan. 

Egy pillanatra a szívem összeszorult. Poszeidon és Athéné rossz viszonyt ápolnak egymással. Akkor Percy és én... Nem ne gondolj ilyenekre Annabeth! Nagyobb gondod is van... Például, hogy mi legyen ez után. Nem maradhatunk itt örökre. A szüleink megtalálhatnak és amúgy is a prófécia szerint új hatalmat aratunk vagy vesztünk. Tehát... háborúznunk kellene a szüleinkkel.... De... Én nem akarok Anyám ellenfordulni.

Jessica szemszöge:

A kertben ültem az egyik márvány padon és a növényeket hallgattam. Olyan furcsa ez az istenesség. 

- Annabeth felébredt.

- Tényleg? - néztem a Nárciszra. - Hogy van? 

- Meglehetősen jól. Silena most vezeti körbe. - folytatta a Rózsa. 

- Ez remek. 

- Mi remek? - lépett elő az árnyékból Nico. 

- Semmi. - vontam meg mosolyogva a vállam. 

- Aha. Annabeth felébredt. 

- Tudom. 

Nico szemöldöke ráncba szaladt, majd gyanakvóan a virágokra pillantott. - Ők mondták mi?

Bólintottam. 

- Hogy vagy? 

- Sokkoltan. - feleltem. - Az istenek felbukkanása a táborban... meglepő, hogyha kitörik a balhé, hirtelen mennyire figyelnek ránk a szülők... 

Nicora néztem. Aki csak zsebre dugott kézzel állt. A szemeiben látszott, hogy valamin gondolkodott. 

- Most hogyan tovább? - álltam fel. 

- Jó kérdés. - préselte össze az ajkait. 

Szó nélkül elindultam a bokorlabirintus sorai között. Nico kicsit lemaradva követett. Kuncogást hallottam magam mellől, mire rápöcköltem az egyik virágra. 

- Hé! - méltatlankodott a Tulipán.

- Mért bántod? Igaza van! - kotyogott közbe az Ázsiai Liliom. 

- Nem nincs. - motyogtam, hogy csak ők hallják. 

- De tetszel neki! És neked is tetszik ő! Ne tagad! - mondta kacér hangon a Hortenzia.

- Szálljatok le rólam! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. 

- Biztos jól vagy? - hozta be a lemaradását Nico. 

- Persze. - vágtam rá. - Csak össze-vissza fecsegnek. 

- De hát, ha egyszer tök cukik lennétek együtt! - visított fel a Nyári Viola. 

-  Ja, ha nem kerülgetik egymást, mint a méhek a többieket. - szólalt meg a mocsaras területről a Pókbangó. 

- Minket legalább kerülget valami, nem csak a pókok, húsevő! - gúnyolódott az Oroszlánszáj. 

- Egyszerűbb megenni a pókokat, mint várni, hogy a kiszáradt talajból valami étel szerűség kerüljön belénk. - vágta rá a Pókbangó. 

- Persze, hogy neked áll följebb... mi más is lenne? Mindig ezt csináljátok ti húsevők belénk köttök. - kezdett rá a panaszkodásra, a Kairói Hajnalka is. 

- Pofa be! - kiáltottam el magam tiszta tüdőből, majd Nicora néztem. - Mond, hogy bent nincsenek növények! 

- Öhm... - fagyott le kemény, dühös hangom hallatán a fiú. - Hát... talán a fürdőszobában nincs, amúgy szerintem mindenhol. 

Felnyögtem. 

- De az én szobámban nincs. Nem a kedvenceim a virágok... túl színesek és illatosak... és vidámak. 

- Nem szeret minket! Ez vérlázító, hogy lehet minket nem szeretni, csodálatosak vagyunk! - szólalt meg beképzelten a Kaukázusi ördögszem. 

- Hozzád költözöm. - ragadtam meg Nico kezét és rángattam végig a kerten, miközben a fejem már zsongott a növények duruzsolásától... rosszabbak mint Aphrodité! Még Silena sem szekál Nicoval. Egyszer említette meg, hogy gyakran figyelem őt és Nico is engem, de ennél nagyobb hangsúlyt nem fektetett az ügyre. Még az új szerelem istennője is tudja, hogy ez nem tartozik rá, akkor meg a virágok, akik még csak nem is emberek, miért szólnak bele ilyesmibe?!

- Mi? Hogy hozzám? A te aurádnak kicsit sötét az én szobám. 

- Nem érdekel. - vágódott ki előttem a palota hátsó ajtaja, amint Nico is belépett bevágtam magam mögött és neki vetettem a hátam. - Végre... csend, köszönöm. 

- Mivel idegesítenek? - kérdezte zavart tekintettel. 

- Azzal, hogy... - kezdtem volna el panaszkodni, de inkább elhallgattam. - Semmivel. 

- Jess. - kapta el a kezemet Nico, mire még inkább szabadulni akartam ebből a helyzetből. 

Nico és én... túlságosan Hádészra és Perszephonéra emlékeztető. 

- Mit mondtak? 

- Semmit. 

- Jess! - rántott vissza kicsit erősebben a kelleténél, mire félig rákenődtem a mellkasára. - Hupsz... Bocsi... Szóval mit mondtak? 

- Skacok. - lépett be Thalia.... milyen jó időzítése van. - Vacsi van... öhm... ugye nem zavartam meg semmit. 

- Nem! Dehogy. - léptem el Nicotól. - Mi van? Mehetnénk végre? - indultam el az étkező felé. 

- Hát... nem úgy nézet ki... mintha nem zavarnék... - motyogta Thalia. 

Thalia bevárta Nicot, majd hozzá hajolt és suttogott valamit Nico fülébe, mire a fiú elvörösödött. 

- THALIA! - kiáltotta méltatlankodva. 

- Nyugi, csak szívatlak. - lökte meg fiúsan a srác vállát.

Remélem tetszett véleményeteket várom commentben. ;)