Percy szemszöge:

Reggel hatalmasat nyújtózkodva keltem fel az ágyból. Mostanában egyre több álom nyomaszt. Azt hinné az ember, hogy ezt ennyi év után már megszokhatta a félvér... vagy ex félvér... vagy nem tudom most éppen mi vagyok.... Pedig nem.
Felkeltem és a reggeliző felé siettem. Csöppet sem voltam jó hangulatban, ha az álmom igaz, ahogy Hádész személyesen akart megkínozni, kicsit sem áll jól a szénánk. A pavilonba lépve az Artemisz bungaló asztala felé vettem az irányt, amikor észre vettem. Hogy az 1-es kabin asztalánál ülnek.
Mi a...

Mért ül Thalia az apja asztalánál?!

Leültem mellé, mire mindenki elhallgatott. Ja most szegtem meg az egyik szabályt, de nem igazán érdekel. Beszélnem kell Thaliával.
Most.

Egy árny suhant el mellettem és Nico ült le Thalia és közém.

- Nos? - faggattam őt.

- Még nem vagyok benne biztos.
- Megint álmodtam...- szólalt meg Thalia, legszívesebben rá vágtam volna, hogy én is nem is keveset, de végül csak rá pillantottam. - Luke él.

A szemem elkerekedett. Gyorsan elkaptam a tekintetemet.
Luke... azt hittem újjászületett. A szemem sarkából Annabethre pillantottam, azt mondta barátként szereti. De láttam amit láttam. Oda volt a fiúért. Igaz, hogy azóta felnőtt. De a düh valósággal lángolni kezdett bennem.

- Biztos?! Hiszen Luke! Ő... - mondtam szikrázó szemekkel.

- Hős volt Percy! - szólt rám Thalia, majd Nicohoz fordult. - Igazam van, ugye? Nincs odalent.

Nico hezitált. - Nem... Még... Nem tudom... De utána fogok járni.

- Luke... Nevetséges! - mondtam mérgesen - Meghalt, elárult minket.

- Percy! - csattant élesen, de halkan Thalia hangja. - Tudom, hogy él. Érzem... - állt fel az asztaltól, és a Zeusz bungaló felé sietett.
Hallottam, hogy beköltözött, de azt hittem...
Némán figyeltem Thaliát. Sosem láttam még ennyire... kétségbe esettnek. Luke... a fiú a családja volt neki. De Thaliának egyáltalán nem ilyen stílusa van. Ha már ennyire csendes és inkább segélykérő mint dühös a hangja, nagy baj van. Mit tudhat amit mi nem?!

Nicoval aggódva összenéztünk.

- Aggódom Thaliáért... - mondta halkan Nico.

- Thalia... Ő Vadász, az is furcsa, hogy visszaköltözött a Zeusz bungalóba, és nem Artemiszében van a vadászokkal. - feleltem. - Mond meg őszintén Nico, Luke feltámadt?

- Nem vagyok benne teljesen biztos de... úgy tűnik. Gondolod, hogy Thalia... - pillantott a lány után. Mióta figyel ennyire Thaliára Nico?
- Kilép a vadászoktól Luke miatt? - fejeztem be a mondatot. - Szinte biztos vagyok benne, hiszen csak miatta nem fogadta el régen. - jutott eszembe amikor Annabeth elmondta.
- Zászló zsákmányolás lesz este.

- Ah... Már megint?! Úgy is a vadászok nyernek! - méltatlankodtam.
- Én nem leszek itt, utána nézek Lukenak. - állt fel az asztaltól Nico, majd Annabethre pillantott. - Elmondtad már neki?
Megráztam a fejem.
Nem tudom, hogy mondjam el neki, hogy megint egy életveszélyes küldetés vár ránk. Bárcsak nem történne semmi valamelyik nyáron...

- Csak igyekezz, hogy tőled tudja meg és ne Athénétől. - ment el Nico.
Állj! Ezt meg, hogy értette.
Felálltam és átültem a saját asztalomhoz enni.
Niconak igaza van, tényleg nekem kell elmondanom. Pedig annyira szeretném, hogy ebből kimaradjon. Gaia is megviselt mindannyiunkat, a tábor majdnem elpusztult.

Amikor befejeztem a reggelit. Elindultam, hogy felkészüljek a Kapd el a zászlót-ra.
Miközben a bábút vertem szét Nicon gondolkodtam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy Luke ott van-e vagy nincs az Alvilágban. Csak húzza az időt. A prófécia sorai visszhangoztak a fülemben. Bár tudnám mit jelent.

Thalia szemszöge:

A Zeusz bungalóban ültem a sarokba húzódva, az egyetlen helyre, ahová apám szobra nem lát el. Meredten bámultam az isten szobrát.

Luke él. Tudom. A saját szememmel láttam, hallottam őt. Visszatért vagy visszafog térni.

Charlotte nyitott be a bungalóba.
- Jól vagy Thalia? - kérdezte kedvesen a lány.

- Persze, csak volt egy-két rémálmom. - hárítottam el a kérdést. - Mért jöttél?

- Kezdődik a zászló zsákmányolás.

- Valóban? - vontam fel a szemöldökömet.

Ilyen hamar eltelt volna az idő?!

- Aha. Jössz elverni a tábor lakókat?

- Persze. - tápászkodtam fel.

Gyors tempóban elindultam a megbeszélt helyre a lányokkal. Előre megbeszéltük, hogy hová helyezzük el a zászlót. Rossz előérzetem volt. A félvérek sosem nyertek eddig, nem amiatt aggódok, hogy most esetleg győznének. Jessicára pillantottam. Reggeli előtt szóltam Clarissenak, remélhetőleg tovább adta a többieknek a hírt, hogy meg van a tizenkettedik.

Kheiron ledarálta a szabályokat. Amint elkezdődött a játék pár lánnyal, ahogy tegnap megbeszéltük elindultunk Zeusz ökle felé. Jól védhető hely, és mivel Annabeth szervezett mindent biztos ott helyezte el a zászlót.
Elosontam egy félvér csoport mellett.
Marhák... Sose gondolnák, hogy ennyire halkan mozgunk.

A Vadászok most már tudom, nem hiába nyertek minden évben. Az ellenfél gyengeségeit használták ki. Lekötötték a figyelmüket elcsalták őket a félvérektől, így felderítették a környéket. Kis 2-3 fős csoportokban mozogtak, és még így állandóan nyertek. Phoebe és Sky a  térképet bámulta. Lassan készen állunk a csatára. Megtámaszkodtam és Annabethékre pillantottam. A lány csupán egy pontnak tűnt. El kell mondania Percynek.... Minél hamarabb annál jobb.... 

Percy szemszöge:

Clarisse magában pufogott.  Annabeth mellette mondta a tervet. 

- Clarisse megtennéd, hogy máshol mérgelődsz? - kérdezte bunkón az Észlány. 

Árész lánya csak a szemét forgatta és Polluxhoz sétált. A fiú a szőlő indát próbálta leoperálni a kezéről. 

- Várj segítek. - mondta Clarisse, majd mielőtt Pollux leállíthatta volna elvágta a késével- 

Újra Annabethre néztem. El kell mondanom neki. Igaza van Niconak. Nem halogathatom tovább, pláne ha Thalia álma nem csak álom volt. Ha Luke.... 

Annabeth szeme felvillant, körülöttem pedig a világ egy pillanatra összefutott. Annabeth hófehér ruhában állt. A mellkasán bronz páncél fénylett.  A kezében egy lándzsát tartott, a térkép helyén a pajzsa pihent, pedig sosem használt pajzsot, ráadásul az nem is az övé, hanem az anyjáé volt. A fején ugyanolyan sisak volt, mint az anyjának. Felé léptem Árpályal a kezemben, de valahogy más volt a fegyvernek a súlyeloszlása és az alakja is. Odapillantottam. Egy háromágú szigony volt a kezembe. 

Elejtettem és hátra ugrottam. 

Mindenki felém nézett. Annabethen tábori póló volt. A Yankees sapkája a nadrágja zsebébe volt betűrve. Árpály pedig a földön hevert. 

- Percy minden rendben? - mosolygott rám Jessica. 

Egy ideig csak értetlenül bámultam őt. A lány gyengéden felvette a kardom és felém nyújtotta. Nagyon hasonlított az édesanyjára. Elvettem a kardom és biccentettem. 

- Nico és Thalia szerint... 

- Igen. - mondta egyszerűen. 

- Nem is mondtam még semmit.... 

- Igen. Én vagyok az. 

- Értem. 

Pár perc múlva elhelyezkedtünk. Sok esélyünk nincs a vadászok ellen és ezt jól tudjuk, de Annabeth új tervvel állt elő. Megbeszéltük, hogy ki melyik vadászt követi a támadás során. A támadást Clarisse vezette. Amint elkezdődött a csata Annabeth a fejébe csapta a sapkáját és csak a bokrok mozgásából tudtam, hogy északra indult el. Tartottam magam az Athénésok tervéhez és elkezdtem megkeresni Thaliat. A fák és a bokrok árnyékában haladtam. Egyes egyedül. Amikor megpillantottam Phoebét, a zászlónál... A folyóra pillantottam. Sosem tartottam még magamat a tervekhez, úgyhogy ép itt az ideje. Úgy volt megbeszélve, hogy Annabeth a folyónál fog várakozni. Remélem tényleg ott van. Halkan leguggoltam és belenyúltam a vízbe. Azonnal élesebbel lettek az érzékeim. A folyón haladtam felfelé, láttam mindent a fákat, a vadászokat, Clarisset, amint Thaliával összecsap és pár méterre tőlük Annabetht, a sapkájával a kezében. Felerősítettem a folyó mozgását. Annabeth azonnal a vízre kapta a fejét. Egyetlen egy képet hoztam létre előtte, ahol a zászló van. A szemében láttam, hogy felismerte a helyet. Biccentett, majd köddé vált. 

Kinyúltam a vízből és a csata felé indultam, amint kikerültem Phoebe látóköréből futásnak eredtem. De a lábam a földbe gyökerezett. Rossz előérzetem lett... miért vezeti Thalia a vadászok fő erőit... mért nem Charlotte irányítja őket egyedül? A csata helyet Zeusz ökle felé kezdtem futni. Egy villanást láttam, majd ahogy a zászlónk távolodik a folyó felé... 

- THALIA! - rohantam utána. 

Persze... Álca... Ha Annabeth simán lelépett, akkor ő is! 

A folyó határán viszont Thalia lába a földbe gyökerezet. Alig bírtam megállni, így is majdnem Thaliába ütköztem. Elkerekedett a szemem. Előttünk egy szőke hajú fiú feküdt. Magam mögött mozgást észleltem és hidegséget, Nicot... 

Thalia kezéből kiesett a zászló, meg a lándzsája, majd a szőkeséghez rohant. 

Nico lassan mellém sétált. Egy pillanatra összenéztünk. 

- Luke Castellan... - suttogtuk. 

- Megmondtam! - nézett ránk Thalia. - Luke. - érintette meg az arcát. 

Mozgást hallottunk, de már késő volt, el vinni innen Lukeot. A táborozok körbe vettek minket és suttogni kezdtek. A vadászok többsége felismerte a fiút. Annabeth arrébb lökött pár embert és hozzánk lépett, aztán megpillantotta Lukeot, azt hittem menten összeesik. 

- Thalia... vigyük a gyengélkedőre. - mondtam halkan. 

Thalia biccentett, és megfogta a fiú lábát, míg én benyúltam a karjai alá és megemeltem. 

Miután lefektettük az ágyra, észre vettük, hogy nico út közben eltűnt. Ki pillantottam az ablakon. Jessica Annabethel beszélgetett. Clarisse és Pollux valamin vitatkoztak, de nem kerülte el a figyelmem, hogy egymás kezét fogták, lehet, hogy Clarisse végre túl tette magát Chrisen. 

Kevés az időnk... túl nagy szelet kavart Luke feltűnése, az isteneknek a prófécia miatt biztosan felfog ez tűnni. 

Luk teste megremegett. Bármit is álmodik, ennek nem lesz jó vége megfogtam a kötelet és az ágyhoz kötöztem őt.

Mit csinálsz?! - kiáltotta Thalia - Hogy lehetséges ez? - nézett Lukra, miközben az ajtót támasztotta. - El kéne engednünk, ha az istennek megjönnek... 

- Ő Hermész fia. - szóltam közbe. - Elrohanna, senki sem érné be... 

- Én lehet... Artemisz vagyok tehát tudok olyan gyorsan futni, mint Her... 

- Itt vannak a baj keverők. - mondta Mr. D, miközben belépett az ajtón. Thalia ijedten hátra ugrott. - Tudtam, hogy rosszban sántikáltok. 

- Jackson! - lépett be mellette Hádész, pont most nincs itt Nico... - Ti! - pillantottam meg Lukot. - Ti! Ti lopkodjátok a lelkeimet! 

- Hádész félre érti. - kezdte Thalia de amennyire sápadt lett, csodálkoztam, hogy megbírt nyikkanni. 

- Ha engem kérdez nyugodtan vissza viheti az... - mondtam, de Thalia közbe szólt. 

- Percy fogd be! 

- Ezt megkeserülitek még! - az isten szeme dühösen villogott, miközben elő vette hatalmas kardját. A szám azonnal kiszáradt, pedig Poszeidón fia vagyok, valahogy ez nem normális dolog! 

- Percy... - érintette meg a köteleket Thalia. 

Azonnal tudtam mire gondol. Ez az egyetlen esélyünk, ha nem akarjuk, hogy Hádész személyesen vigyen minket az Alvilágba idő előtt. 

- Fuss. - mondtam. 

Előrántottam a kardom, miközben Thalia eloldozta Lukeot. A fiú szemem felpattant, majd csak egy villanást láttam, aztán még egyet... Az első asszem Luke volt, a második pedig Thalia. 

Hádész döbbenten kapkodta a fejét, én pedig gyorsan kivettetem magam mellette. Lerobogtam a lépcsőn és beleütköztem Annabethbe. 

- Percy mi folyik itt? - sosem láttam még ennyire ijedtnek... pedig voltunk a Tartaroszban is... - Poszeidón, Hermész és Árész is itt van. Aú. - kapott a fejéhez... Basszus... Kezdi megkapni Athéné erejét. - - Mi történik? A  fejem... Kettéhasad... 

- Jackson! Kapjátok el! - lépett ki a házból Hádész és idézett meg öt csontváz harcos. 

- Hádész hagyd békén a fiamat!

Jaj ne... Még Apa is itt van!  

Annabehtre néztem. Az időm fogytán van, percek kérdése és rájönnek ki a 13 félisten. Én pedig nem mondtam el Annabethnek...

- Keresd meg Clarisset és Polluxot, ők mindent elmondanak. Menj! - löktem meg kicsit. 

Annabeth próbálta összetenni a darabkákat, de végül elindult megkeresni őket. 

Örömmel vettem észre, hogy Poszeidón, Hádész és Hermész vitába kezdtek. 

- Ők tehetnek róla, olyanok lettek, mint mi! - mondta Hádész. - Akik feltámadtak azok is! 

Az egyik fa mellett Nico sétált. Megindultam felé. De Hádész elkapta a pólóm és visszarántott. 

- Már, hogy lennének olyanok mint mi? - hallatszott Athéné hangja

Próbáltam kiszabadulni, de az isten keményen fogott. Ennyire erősek még nem vagyunk... még csak tanuljuk használni az erőnket. 

- Akkor nézd meg te magad Athéné, a lányod is ilyen. - Hádész kardja megcsillant a napfényben, majd fájdalom hasított a kezembe, az ajkamba haraptam. 

Az istenek elkerekedett szemekkel bámulták a kibuggyanó ikhór vérem. 

- Ez képtelenség! - kiáltotta Athéné. 

- Fiam... Hogy? - Apa szeméből a megszokott csillogás kihunyt... 

- A legegyszerűbb ha Zeuszra  bízzuk őket! - mondta Mr. D

- Engem loptak meg, majd én elintézem őket! - vigyorgott Hádész... de álljunk csak meg ez miről beszél?! Meglopni.... Mi nem loptuk meg! Ha most kitalálja, hogy megint eltűnt az a hülye sisakja, meg a mester villám lemegyek hídba... 

Nico dermedten állt, és az apját bámulta. 

- Nico! - kiáltottam

- Fuss. - formálta az ajkaival, majd beugrott egy árnyékba. 

Kösz a semmit. 

Meglendítettem a lábam és állon rúgtam a holtak urát, ez milyen jól hangzik már. 

Amint elengedte a karomat, a tenger felé futottam, majd egy fejes ugrás kíséretében eltűntem a víz alatt. 

Na tudom, régen volt rész. De azért remélem elnyerte tetszéseteket, főleg, hogy furcsa volt beleszőni, ugyanis Kém a Félvértáborban-osok tudják ezt először ott írtam le. Commenteket várom ;)