Thalia szemszöge:

Felemeltem a dárdámat és a szörnyre pillantottam. Békésen fánkot zabált a padon ülve. A halandók a köd miatt csupán egy férfinak látják. A múzeum előtt még kettőt veszek észre, egy iskolás csapattal vannak. Biztos van köztük pár félvér.
- Tiétek az a kettő, az enyém amelyik a padon ül. Keressétek meg a félvéreket, és vigyétek Artemisz elé őket. - adtam ki a lányoknak a parancsot.
Christa és Selena bólintott, majd előre lopakodtak a bokrok mentén. Felemelték az íjaikat és támadtak, az én szörnyem ekkor pattant fel. Elé ugrottam és gondolkodás nélkül beleszúrtam a lándzsámat. 
A szörny gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Vigyáz! - hallottam a hátam mögül egy lány kiáltását. 
Valami megragadta a karom és át lendített a válla fölött, a betonon kötöttem ki, az ajkamba haraptam a fájdalomtól. Tuti kiment a bal karom. Kirántotta ez a szörny a helyéről. Felpattantam. 
A szörny levedlette emberi álcáját. Két fiatalabb küklopsz... mért pont küklopszok? Felemeltem a fegyverem, az egyik szörnyben egy nyílvessző landolt, nem sokat ért ellenük, de annyi időre elterelte a figyelmét, hogy átszúrjam a mellkasát. A másikra néztem. Ismerős volt, nagyon ismerős. A szörny kinyitotta a száját.

- Thalia, tedd le a fegyvert. - mondta Zeusz hangján.

- Régen ennek bedőltem, de már nem. - mondtam hidegen. Meglendítettem a lándzsám, de a küklopsz egy egyszerű legyintéssel kiverte a kezemből. 
Hátra ugrottam , a lábam megcsúszott. Egy fiatal kamasz lány állt be elém és leszúrtra a szörnyet, barna haja hátul össze volt fogva.

- Thalia ez nem a te napod. - mondta kedvesen Artemisz.

- Tudom... - sóhajtottam fel.

- A félvérek.

- Valahol a tömegben. -végig néztem a tömegen két 12-10 év körüli gyermek állt tátott szájjal a csoporttól kicsit eltávolodva. - Ők lesznek azok. - mondtam.

Artemisz biccentett. - A lányt hozzátok elém. A fiút majd vigyétek a táborba.
Hogy őszinte legyek soha nem kedveltem Artemisznek ezt a fajta módszerét, de nem akadályozom benne, jobb a békesség, és imádom a vadászokat. A két gyerekhez mentem.

- Sziasztok... 

Percy szemszöge:

- Aha... Szóval... - kezdte az Észlány, pedig senki se figyelt rá. 
Én azzal voltam elfoglalva, hogy Clarisse a fejemet a helyén hagyja, az ember azt hinné, hogy odaadsz neki egy Arany gyapjút. Majd pár évvel később megajándékozod azzal, hogy eltűnsz és hirtelen minden jó lesz, semmi probléma nem lesz. Erre visszatérsz Gaiát legyőztük, megint szép lenne az élet, ha nem akarnák leszedni a fejedet a helyéről...

- Elég legyen! - mondta Annabeth. - Küldetésen vagyunk. 

- Az igaz, de ha tudtam volna, hogy Jackson is itt lesz, nem jöttem volna. - morogta mellettem Clarisse.

- Tudom, hogy kedvelsz - néztem rá gúnyosan.

- Igen kedvellek - gúnyolódott - És nagy kedvelésemben szívesen betörném az orrod.

- Elég már! - nézett ránk egy szúrós pillantással Annabeth. - A feladatunk, hogy a félvéreket a táborba vigyük. De ha nem egymást piszkálnátok látnátok, hogy a Vadászok megelőztek minket. 

- Akkor itt van Thalia is! - jegyeztem meg.

- Igen itt van valahol. 

Annabeth arcán mosoly játszott. Hiába is mondta, hogy megelőztek minket, egy, ez már nem újdonság, kettő, Thalia olyan mint a testvére, három a barátnőm, csak tudom mit gondol. Kivéve, ha szegecsekről, meg tervrajzokról, meg a matekról beszél, tehát az esetek 25%- ában tudom. 

- Mi a terv? - hajoltam előre.

- Odamegyünk. - mondta határozottan Annabeth.

- Na végre! - csillant fel Clarisse szeme. - Gyorsan mielőtt kimaradunk a harcból. 

Thalia elhajolt a küklopsz ütése elől. Hirtelen megállt a küklopsz mondott valamit, mire kizökkent, ennyi bőven elég volt a szörnynek, amikor meglendítette a kezét, a küklopsz kiverte a kezéből a lándzsát. Egy lány ugrott be elé, rögtön tudtam, hogy ki az. A test tartásából is látszott, hogy isten.

- Megjött Artemisz, jobb ha sietünk. - mondtam. 

- Megint övéké volt a harc... - panaszkodott Clarisse.

- Ha nem sietünk a félvérek is. - vágta rá Annabeth.

Clarisse még morgott valamit az orra alatt, kicsit lemaradva követett minket. Annabeth elől haladt végig a bokrok árnyékába, hogy a múzeumhoz kerüljön. Az épületre néztem. nincs sok jó emlékem erről a helyről... egy szó, Mrs. Dodds. A félvérek kicsit távolabb álltak tőlünk. Annabeth nyíltan odasétált, lehet, hogy nem figyelt mivel észre se vette, hogy másodpercre pontosan ért oda Thaliaval. 

- Sziasztok... - mondták egyszerre.

A két lány döbbenten egymásra nézett. 

- Szerinted mi lesz? - mosolygott mellettem Clarisse.

- Amíg Artemisz ide nem ér, semmi. - A félvérekre néztem. Sötétebb szőke hajuk volt, a lánynak kék a fiúnak zöld szemekkel.

- A srác tuti Hermészes! - mondta Clraisse.

- Nekem is ilyen sunyi pillantásom volt, mégis Poszeidon az apám. - vontam meg a vállam. 
- Na most mi legyen az Eszes csaj, és a Villám dobáló lánya, egymással foglalkoznak. 

- Van egy ötletem. Mit szólsz egy szöktetéshez? - mosolyodtam el.

- Hogy veled dolgozzak össze. - mért végig megvetően.

- Borsot akarsz törni Artemisz orra alá vagy sem?

- Te vagy az aki magára haragítja a létező összes istent.

- Kikérem magamnak Hermésszel és Apollóval jóba vagyok, meg eddig Artemisszel is.

- Inkább fogd be, a neveknek még mindig hatalma van, Zöldfülű. De csináljuk. És mi lesz velük? - pillantott a vitázó Annabethre és Thaliara.

- Semmi. A csajom kifog nyírni... 
Elkaptam a két gyerek kezét és magammal rántottam őket a bokrokba. 

- Sziasztok, a nevem Percy. Ez a behemót bika pedig Clarisse. - mondtam.

- Behemót bika?! Mindjárt méretre szabom a képed! - mordult fel Clarisse.

- Nézzétek el viselkedését. Kicsit idebent - érintettem meg az ujjammal a halántékom. - Egy lány szerű lény, akinek dühkezelési problémái vannak.

A két gyerek felnevetett.

- Én Miranda Strange vagyok, ő pedig az öcsém Alex. 

Strange... nem rossz név a halandók között azt el kell ismernem, fura, ezzel már alapból rajtuk volt a bélyeg.... 

- Gondolom történtek veletek furcsa dolgok. Sulit kellett eléggé gyakran váltanotok, néhány érdekes esett miatt.

- Igen... De... - ráncolta a homlokát a kislány aki 12-13 éves lehetett. - Honnan?

- Velünk is ugyanez volt - láttam megint Clarisse-on azt az érzékenységet, mint Silenánál és Chris Rodrigeznél... egyiknek sem lett jó vége... - Minden évben új sulit kellett keresnünk, mindig furcsa dolgok történtek körülöttünk. Ő például - mutatott rám. - Lángba lobbantott egy torna termet.

- Nem is az én hibám volt! - kiáltottam, kicsit talán hangosabban a kelleténél.

- Biztos, hogy nem történt veletek olyan, hogy utaztatok a buszon és a busz vezető bele akart dobni titeket egy... csivava szerű lénybe. 

Clarisseal összenéztünk. - Kiméra és Echidna - mondtuk kórusban.

- Várjatok... mint a görög-mitológiában, de hisz az csak egy mese! - legyintett Miranda.

- Ha az lenne nem lennénk itt. - mondta mögülünk Annabeth, Thalia és Artemisz társaságában.

- Ugyan már. Ez képtelenség...

Behúzott nyakkal ültem, kedvel engem Artemisz, de azért nem árt az óvatosság. 

- Nem az... - ó mért nem tudom néha befogni. - Ő egy istennő. - néztem a nálam minimum 3 évvel fiatalabbnak kinéző lányra.

- Ugyan már! - legyintett Alex - alig idősebb a nővéremnél.

- Ne itélj első látásra öcskös. - mosolygott rá Artemisz.

Annabethre néztem, aki aggódó pillantást lőtt felém.

Elvesztettük a lányt? - kérdeztem a szememmel.

Lehet - olvastam ki Annabethéből.

Jaj, ne... mint Nicoéknál...