...nyomban el is nyomta az álom.

Másnap reggel, az asztalukra készített térkép segítségévél könnyedén letaláltak az ebédlőbe, hogy elfogyasszák a reggeliüket. Amint leültek az asztalukhoz, megjelent előttük, a levegőben lebegve az órarendjük.

Az étel ezúttal nem a levegőben érkezett. Most egyszerűen csak megjelent az előre odakészített tálakban, így mindenki kedvére válogathatott, s nem kellett várnia. Vasárnap lévén a gyerekeknek nem kellett tanulni, helyette felfedezhették a birtokot. Aria és Lizzie az ikrek társaságában ellátogatott az istállóba, mert mind a négyen rajongtak a lovakért.
- Sziasztok. - köszönt egy 18-20 év körüli, vékony, erős testalkatú, szőkés-barna hajú, kékes-zöld szemű lány. - Lucinda Morgan vagyok, a lovasoktató. - mondta, majd végigmérte a 4 lányt. - Ti elsősök vagytok, ugye?
- Ezt honnan tudtad? - kérdezte csodálkozva Lizzie.
- Onnan, hogy nincsenek rajtatok a szimbólumok. Vagyis még nem estetek át a Varázs Szertartáson. - válaszolta az oktató.
- Mi az a Varázs Szertartás? - kérdezte Lizzie, de már nem kapott választ.
- Lucinda, megnézhetjük közelebbről is a lovakat? - tette fel a kérdését izgatottan Aria.
- Persze, de sajnos amíg nem volt meg az első, órarend szerinti lovagló órátok, addig nem ülhettek lóra. Sajnálom. - mondta a lány, akin látszott, hogy tényleg sajnálja. - De azért a lovakat megmutathatom. Gyertek! - intett, mire a lányok követték a boxokhoz. - Egyébként hívjatok Lucynak.
Az első boxban egy izabella fakó mén állt. A névtáblákat szerint Caramelnek hívták. A következőben egy májsárga kanca volt, fején csillagból induló keskeny hóka díszelgett. Mellette egy almásderes, feketederes, sötétsárga, pej, szürke, fakó. Egy szóval rengeteg különböző ló állt az istállóban. A három lány megállt egy-egy box előtt, s a benne lévő állatot csodálta. Aria nem maradt egyhelyben, ment tovább, majd kilépett az istálló másik végén, egy másik ajtón. Mint kiderült ez az ajtó a karámokhoz vezet. Itt még több ló volt, mint bent. Aria odament az egyik karámhoz és felállt a kerítésre, hogy jobban meg tudja nézni a lovakat. Mikor meg akarta simogatni a hozzá legközelebb álló lovat, egy hangos, éles, figyelemfelkeltő nyerítést hallott egy másik karámból. Leengedte a kezét, lemászott a kerítésről és elindult megkeresni a hang forrását. Meg is találta. Ott állt az egyik karámban. Egyedül, magányosan. Egy sötétpej ló szár fölötti kesellyel a lábán és egy kis csillaggal a fején. Aria elindult a gyönyörű állat felé. Ahogy közelebb ért látta, hogy szegényt jó ideje nem csutakolhatták le. A szép csokoládébarna szőrébe falevelek, és sok-sok sár volt beleragadva. Az állat érdeklődve figyelte a lányt, aki már a karám kerítésénél állt. A ló közelebb ment Ariához, majd még közelebb, és még közelebb. Végül már ott állt, egy karnyújtásnyira a lánytól. Aria lassan, óvatosan kinyújtotta a kezét a ló felé. Már majdnem megérintette, amikor egy éles hang harsant a háta mögül.
- Vigyázz! Menj onnan! - kiabálta Lucy, miközben futva közeledett Ariahoz. Az állat a kiabálástól megrémülve vágtatott a karám másik végébe. - Hátrébb! Gyerünk! Ez a ló veszélyes. Senki sem tudja megülni. Senki nem próbálkozhat meg vele. Túl veszélyes. Túl sokan sérültek meg miatta. - mondta Lucy, akinek hangja minden mondattal halkabb és halkabb lett. Az utolsó két mondatot már suttogva ejtette ki a száján.
- Szerintem nem akart senkit sem bántani. - suttogta Aria, miközben finoman megérintette Lucy karját. - Biztos csak magányos.
- Lehet. Próbáltunk már másik lovat betenni mellé a karámba, de mindig, minden egyes alkalommal ellenségesen viselkedett. - Ingatta a fejét lemondóan Lucy, s erre a mondatra Aria már nem tudott mit felelni. Gondolataikba mélyedve mentek vissza az istállóba, ahol a lányok még mindig a lovakban gyönyörködtek.
- Lányok, nem megyünk vissza a kastélyba ebédelni? - kérdezte Aria, aki kezdett nagyon megéhezni.
- De. Menjünk. - mondta Lizzie. - Hannah, Anna, jöttök?
-Aha. - válaszolták az ikrek egyszerre, s végre levették a szemüket a lovakról. Útközben Aria elméselte, hogy mi történt vele, miközben a lányok az istállóban lévő állatokat csodálták. A három lány teljesen ledöbbent a hallottaktól. Meg se tudtak szólalni. Elsőként Lizzienek jött meg a hangja.
- Lucy mondott még mást is a lóról?
- Nem. Csak annyit hogy veszélyes. Szegény Stella. Biztos rossz lehet neki egyedül.
- Te már nevet is adtál neki? - kérdezte Hannah, miközben lehuppant az asztalhoz a kastély ebédlőben, amelynek elrendezése hasonló volt az előző napi ünnepséghez. A különbség annyiban mutatkozott meg, hogy a fiúknak és a lányoknak csak 1-1 nagy asztala állt merőlegesen a tanárira. Ezúttal nem voltak osztályokba bontva.
- Igen. Régen elég sokat lovagoltam, főleg nyáron. A szüleimmel mindig vidéken nyaraltunk. Volt a közelben egy lovarda, ott lovagoltam. 1 hónapot töltöttünk a faluban. - mesélte Aria, majd látszólag minden ok nélkül elkomorodott.
- Mi a baj? - kérdezte Anna.
Ekkor Lizzie a barátnője vállára tette a kezét, s átvette a mesélést, hiszen tudta, hogy milyen nehéz Ariának erről beszélnie.
- Nagyjából két évvel ezelőtt, tavasszal érkezett egy üzenet, miszerint a lovak nagy része megbetegedett, néhányuk már a halálán van. A tulajdonosok üzenetet küldtek minden, ott lovagoló lovasnak, hogy ne érje őket váratlanul az üres istálló látványa. Aria szülei egyből szabadnapot vettek ki, kikérték őt az iskolából egy hétre, s mentek vidékre, akkor utoljára.
- Stella volt a kedvenc lovam. - szólt Aria. - Mikor odaértünk, már majdnem minden lovas barátunk ott volt. Senki sem tétlenkedett, mindenki azon volt, hogy minél több lovat mentsenek meg. Természetesen mi is segítettünk, én főleg Stella mellett voltam. De... sajnos nem tudtuk megmenteni.
- Ez nagyon szomorú. - mondta Hannah.
- A többi lóval mi lett? - kérdezte Anna.
- Az állomány nagy része meghalt. - válaszolt ezúttal Lizzie. - A maradékot meg el kellet adni. A lovarda bezárta kapuit.
- Azóta egyszer sem lovagoltam. Nem volt a közelünkben másik lovarda. - mondta Aria. - Bocsássatok meg, de ki kell mennem a mosdóba. - állt fel a félig megevett ebédje mellől, s elindult kifelé. Kint addig ment, ameddig nem talált egy csöndes, elhagyatott sarkot, ahol leült és némán könnyezett. Felhúzta a térdét, s arra hajtotta a fejét. Már egy jó ideje ott ücsörgött, mikor egy hang szólalt meg mellette.
- Minden rendben?
- Persze. - mondta Aria, aki az ismeretlen hangra felpillantott, majd gyorsan letörölte a könnyeit. - Csak...
- Rossz emlékek?
- Honnan tudod? - lepődött meg Aria.
- Hát... izé... hallottam a beszélgetéseteket. - mondta a lány. Aria csak most vette jobban szemügyre az előtteállót. Rövid, egyenes szőkés-barna haja, szürke szeme, átlagos testalkata volt. - Egyébként Charlotte Fox vagyok, de hívj csak Lotténak. - nyújtotta a kezét a lány, hogy felsegítse a barna hajút.
- Arianna Brown. Barátoknak csak Aria. - fogadta el a kezet. Ezek után visszamentek az ebédlőbe. Charlotte csatlakozott a négyeshez. Ebéd után együtt folytatták a felfedezőtúrát. Vagyis csak folytatták volna. Ugyanis minden elsős lányt a repülőarénába kérettek, hogy megismertessék őket a tanárokkal. Pole professzoron - aki Levegőt és Repülést oktat - és Lucindán kívűl csak egyet sikerült Ariának megjegyezni: Amanda McGregort, aki Időt és Történelmet tanít. Ezután nekik kellett bemutatkozni. Mikor ennek is vége lett, már vacsoraidő volt.

•••

Másnap, hétfő lévén, megkezdődött a tanítás. Aria Reggeli után indultak is a Föld óra helyszínére, amely egy fűzöld, nyolszszög alapú, kupolás épület volt, melynek ajtaján a Föld szimbóluma díszelgett. Bent, a terem egyik felében a padok félkörben, 2 sorba rendezve helyezkedtek el. A terem másik felében egy zöldszegélyes kör volt a padlón, benne megint csak a Föld szimbóluma. A tanárnő már ott állt, fehér nadrágban, pólóban és cipőben.

.........................................................

Sziasztok

Tudom régen volt részt, amit nagyon sajnálok. Lenne ok, temérdeknyi, hogy miért nem raktam ki részt, de inkább nem sorolom fel őket.
De most itt az új rész, ami noha nem lett olyan hosszú, mint a többi, azért remélem örültök neki. Várom a reakcióitokat és a véleményeteket. A fenti képen Hannah Roberts látható.

Eszter