- Beszélnünk kell. - mondta, mire körbe néztem.

- Velem? - mutattam meglepve magamra, mire bólintott.

- Igen, te veled. - bólintott.

Hope és Jungkook is meglepve néztek a fiúra, majd felugrottam elvéve a távirányítót.

- Akkor jó... - mondtam, majd gyorsan átraktam a Barbie mesére, hogy addig szenvedjenek.

Tae elmosolyodott a két fiú felháborodott hörgésére, majd elkomolyodott és elindult velem az előtérbe.

Félve néztem a fiúra, aki csak nekidőlt a falnak és a cipőjét nézte. Én sem szólaltam meg, csak leültem egy székre és őt néztem várakozóan. Vajon most milyen sértést vág a fejemhez? Gondolkodtam el, majd hirtelen felsóhajtott és a szemembe nézett.

- May, én nagyon sajnálom. - mondta őszintén, mire állam szinte a padlót érte.

- Tessék? - néztem mögém, hátha valami más Maynek szólt. De nem. Csak ketten voltunk a szobában. Halvány mosolyt erőltetett arcára, majd közelebb lépett.

- Én őszintén nagyon sajnálom. Tévedtem, félreismertelek. Nem is tudom, hogy honnan gondolhattam azt, hogy kétszínű vagy. - rázta a fejét, majd kilencven fokban meghajolt. - Nagyon sajnálom!

Hajamba túrtam gondterhelten számat rágva.

- Én nem haragszom, csak el tudnád mondani, hogy miért csináltad ezt? 

- Nem tudom. Josh talán...

- Csak nem féltékeny vagy? - kérdeztem halvány mosollyal, mire elfehéredett.

- Én... Vagyis... Izé... - vakarta tarkóját, mire mosolyogva magamhoz öleltem szorosan.

- Te tényleg féltékeny lettél, mert nem mondtam el, hogy ki is az a Josh? Sajnálom! - sóhajtottam fel szomorúan, mire meglepődve ölelt át.

- Ja, igen... Az volt a gond. Csak kicsit jobban megsértődtem, vagy mi... - hangja bizonytalanul csengett, majd hirtelen megváltozott sokkal magabiztosabbra és nyugtatóbbra. - Ígérem, nem csinálok többet ilyent. Soha többé. Vagy ha megint megtörténne, engedélyt kapsz arra, hogy jól megpofozz.

Ezek a szavai megnevettettek, ám meg is nyugtattak. 

- Ez megnyugtató, - öleltem szorosan, majd hirtelen eleredtek a könnyeim. Na, ezt nem akartam. - Soha többé... Nagyon hiányoztál!

- Jaj, ne sírj! - kezdte el simogatni a hajamat. - Mivel hozzam jóvá?

- Hogy soha többé nem beszélünk erről. - mondtam, mire bólintott és eltolt magától. - Na, hadd nézzelek. Mosd meg az arcod, mert az most jól fog esni. - mosolygott rám, mire én is visszamosolyogtam, majd bólintottam és a fürdőbe szaladtam.

Jungkook már nem a kanapén ült, hanem furcsa tekintettel nézett engem a mosdó előtt.

- Már nem gyűlöl! - mondtam neki boldogan, mire ő csak bólintott. Majd beugrottam boldogan a fürdőbe és rendbe tettem magam.

Jungkook pov.

Erre vártam. Azt akartam, hogy újra jóban legyenek. Szerettem volna, hogy  ez legyen, vagy több is. Most, viszont, amikor megláttam, ahogy egymást ölelik, összeszorult a szívem. Olyan megnyugtató volt, hogy jóban lettek, de az, hogy ismét ennyire, már nem. Azt szerettem volna, ha az én karjaimba húzhatom és én vigasztalom. Hogy egy idő után kiszeressen belőle és rájöjjön, hogy mi ketten tök jó párost alkotnánk. De ők sokkal jobban passzoltak valamiért. 

Leültem és végig néztem, ahogy May boldogan szalad V felé, aki felkapja, megpörgeti, majd valamit mond neki, mire az nevetni kezd és utána lépked boldogan, szinte ugrálva. Egy ideig néztem őket keserűen, mire Taehyung megszólalt.

- Majd jövünk! - kiáltott, Mayjel az oldalán, majd együtt kuncogva mentek ki.

Hope Hyung boldogan tapsolt, miután az ajtó becsukódott.

- Sikerült! Kibékültek! Minden rendbe jött! Ezaz! - arca vidámságot mutatott, ami Teljesen őszinte volt.

- És tudod miért? Mert Taehyung félreértett valamit. - jött be Jin kezében egy adag rízzsel, majd mesélni kezdte a történetüket. Az Igen szerencsétlen történetüket.

Kínomban felnevettem, miután mindent elmondott.

- Ennyire azért nem lehet béna V hyung! - ráztam a fejem, mire Jin csak bólintott.

- Dehogynem lehet ennyire béna. Mázlija van, hogy May nem harag tartó. - rázta a fejét.

- Láttad, milyen boldogok voltak? - kérdezte Jimin elmosolyodva.

- Teljesen össze illenek. Összehozzuk őket? - Hobi boldogan ugrált ötletétől. Fejemet ráztam.

- Szerintem a segítségünkre nélkül is afelé haladnak.
intettem fejemmel az ajtóra, ahol nemrég mentek ki.

- Igazad van, Kook! - mosolygott Hoseok boldogan. - Akkor csak figyeljük meg őket, milyen cukik!

Hát, nekem nem túlzottan menne, hogy végig nézzem drukkolva, ahogy összejönnek. Számomra ez furcsa. De lehet, hogy csak egy Gyors hóbort. Vagy csak nagyon megszerettem, mintha valami közeli rokon lenne, vagy barát. Úgyhogy mindenképp megpróbálom elfelejteni!

Tae pov.

El sem hittem, hogy megbocsájtott nekem. Tényleg hatalmas szíve van.

Miután kibékültünk, gondoltam, hogy jót tenne egy rövid séta kettőnknek mondjuk a játszótérre. Így mosolyogva a füléhez hajoltam.

- Engesztelésnek elvihetlek sétálni?

Boldogan felkuncogott, majd bólintott egyet és követett az ajtóhoz.

Elvettem egy vékonyabb kardigánt, majd egy maszkot és megvártam, míg ő is el készülődik, majd szóltam a többieknek.

- Majd jövünk! - kiáltottam, majd kimentünk az ajtón.

Nagyon vidám voltam, hiszen végre minden újra a régi és végül tényleg én tévedtem. Őszintén ez így sok mindent megváltoztat. Lehet, hogy olyant is, amiről még nem is tudok.

Mosolygós arccal karolt belém és dőlt neki vállamnak, úgy mentünk a játszótér felé.

- Most különösen jól érzem magam. - mondta egy kis idő múlva torkát köszörülve.

- Én is. - vallottam be őszintén.

- Tudod, nagyon jó volt a könyv, amit adtál... Csak ugye akkor nem nagyon érdekelt... - mondta szemembe nézve, mire összeszorítottam a számat.

- Sajnálom... De örülök, hogy tetszett. - mondtam már kissé szomorúan, mire szorosabban megölelt.

- Már a múlté! Amúgy meg még akkor is szerettelek... - mondta, majd elkerekedett a szeme. - vagyis mint barát, szerettelek!

Felnevettem zavarán, majd átkaroltam és úgy mentünk tovább.

- Nyugi, tudom, hogy mire gondolsz. - nyugtattam meg mosolyogva. Aranyos volt nagyon.

Aztán megérkeztünk az egyik játszótérre. A kissé már régi hinta felé vettem az irányt, majd óvatosan az egyikbe ültem, mire ő is a másikba. Először csak gyengéden ellöktem magam és hallgattam, ám később megszólaltam.

- Egyébként jobb itt élni, mint Amerikában?

Láttam, hogy kérdésével kissé megleptem, de elmosolyodott.

- Igazából ott a barátok miatt és az emlékeim miatt szerettem maradni. Most viszont, hogy Koreában élek, nagyon... Izgalmas életem van.

- Mármint az izgalmas inkább jó, ugye...? - kérdeztem felé sandítva, mire bólogatni kezdett.

- Persze. Nagyon jó élmények vannak itt. És ti is... Ha ti nem lennétek itt nekem, nehezebben menne az, hogy ide be tudjak illeszkedni. Itt már van egy legjobb barátom is, plusz még sima nagyon jó barátom is. - sóhajtott fel, majd kissé szorosabban fogta meg a kötelet. - Azt is tudom, hogy mindnyájatokra számíthatok szükség esetén.

- Én nem tudtam bebizonyítani. - ráztam a fejem kijavítva.

- De bevittél a kórházba, amikor elütöttek. Emlékszel? - mutatott a lábára.

- Ki nem vitt volna be a kórházba? - nevettem fel, majd a szemébe néztem. - Majd bebizonyítom.

- És mivel? - kérdezte megállítva magát épp lábával, mire én is megálltam.

Valamiért nem tudtam megszólalni az elején. Túl elbambultam, vagy nem tudom.

- Bármivel. - mondtam bólintva, ezzel megerősítve, hogy igazat mondok.

- Szavadon foglak. - nyomta meg ujjával gyengéden az orrom, majd újra előre nézett. - Számomra mind fontosak vagytok.

Ekkor kicsit közelebb csúsztam hozzá, majd szinte közvetlen elé varázsoltam arcom.

- Nekünk is. - mondtam, majd mielőtt bármit is tehettem volna, rezgett a telefonja. Megleste :Josh az. Felnevettem a néven.

Elmosolyodott, majd felvette és angolul kezdett beszélni, amiből egy keveset megértettem. Kb annyit mondtak, hogy hiányoztak egymásnak, meg valami vicces, meg boldog és valami Sarah is volt a storyban. Ennyit értettem meg.

Végig a szemeibe néztem és elgondolkodtam, hogy vajon most mit érzek iránta. Mert nem vagyok szerelmes belé. De már nem csak barátként érzek iránta. Úgy a kettő között.

Miután letette, észrevette, hogy őt figyelem.

- Arról beszéltünk, hogy hiányzott és hogy már sokkal jobban érzem magam, mint eddig, plusz van egy lány, aki bejön neki és innen segítek neki. - magyarázta, mire elnevettem magam, ám megkönnyebbültem.

- Ez a ti dolgotok. Nem kell beszámolni nekem róla.

- Tudom, de - nézte a cipőjét - nem akarom, hogy véletlenül megint valamit félreérts.

- Már nem fogom, hidd el. - simítottam végig a karján, mire beleborzongott. Elmosolyodtam.

Mit érzek irántad, May?

May pov.

Nagyon boldog voltam, hogy velem volt. A hintánál jó volt kiönteni a lelkemet, mivel megnyugodtam, hogy többé ilyen nem lesz.

Aztán kerestem egy témát.

- Hallottam, hogy mind a heteteknek lesz külön száma.

Bólintott.

- Igen, mind írtunk egyet a családhoz. Én a tesóimnak írtam, hogy sajnálom. Tudod, amióta idol vagyok, nincs sok időm velük lógni és ezt nagyon sajnálom. - mondta, mire bólintottam.

- De jó! Mesélj róla! - hajoltam kezemre, úgy hallgattam a fiút.

Hosszasan elbeszélgettünk, majd arra eszméltünk fel, hogy a nap sárga fénye arcomba süt.

- Már három órája itt ülünk? - néztem meglepetten órámra, mire bólintott.

- Úgy tűnik. De még fagyizni is el akartalak hívni. - húzta el a száját. - Na, mindegy, akkor holnap. Legalább akkor is lesz valami programunk. - mosolyodott el, majd gyermektekintettel ölelt meg. Bevallom, nagyon hiányzott. Utáltam, hogy nem tudtunk normálisan beszélgetni, és azt is utáltam, hogy nem érdekelte, hogy nem beszélünk. De most, hogy minden tisztázódott, már sokkal boldogabb vagyok.

Lassan sétálgattunk haza, és miközben beszélgettünk, azt kívántam, bár soha ne érne véget ez a pillanat. Persze ez is lehetetlen, így mivel a sors általában jó fej, nagyon hamar a dorm előtt voltunk.

- Nekem viszont lassan mennem kell. - mondtam, amikor már nyitotta az ajtót.

- Hazakísérlek. - mondta habozás nélkül, mire elmosolyodtam.

- Ha nagyon akarod, akkor jó. - mosolyogtam, majd bementem az ajtón elbúcsúzni a többiektől. - Sziasztok! Már megyek is!

Egyből szaladt három fiú is. Jungkook, Hobi és Jimin is. A többi csak felém nézett és mosolyogva elköszönt tőlem.

- Ne menj! - kiáltotta Hobi, majd átölelte a gipszes lábam. Jimin a másik lábamat kapta el, míg Jungkook csak megölelt.

- Valamikor megyünk megint moziba? - kérdezte halkan, mire felcsillant a szemem.

- Persze! De ne horrort! Vagy ha azt, akkor valami lightosat. Csak mert én nem annyira bírom.

- Rendben. - nevetett fel. - Akkor majd közösen döntünk.

- Oké. - mondtam, majd összekócoltam a haját, és a két fiúra néztem le, akik a lábamat szorongatták.

- Mennem kell, fiúk. - túrtam bele nevetve a hajamba.

- De nem akarom! - nyivákolt Hobi, mire Jimin is kezdte.

- Én sem! Én sem!

- Fiúk, ha nem akarjátok, hogy veletek menjek haza a lábamon, akkor elengedtek.

- Az nagyon jó ötlet! - csillogott fel a szeme Jiminnek.

- Fenét. Fiúk, három, kettő... - kezdtem visszaszámolni, mire egyből elengedték lábamat és nevetve magukhoz szorítottak egy búcsú ölelésre.

- Akkor majd jövök valamikor.

- Majd hívj! - szólt Rapmon. - Hogy hátha van egy nap, amikor kicsit több időnk is van.

- Rendben, mindenképp. - mosolyogtam rájuk, majd köszönve meghajoltam.

- Aztán egyél! - szólt Jin, majd kimentem az ajtón mellettem Taehyunggal. Persze odaúton is végig beszélgettünk, majd amikor odaértünk, megállt és megölelt.

- Tudom, hogy már elmondtam néhányszor, de sajnálom. - mondta, mire magamhoz húztam én is.

- Tudom, hogy már elmondtam néhányszor, de nem gond. Már a múlté. Senki sem tökéletes. Ahogy te se sem én se. Emberi dolog tévedni. - mondtam, mire kissé eltolt magától.

- Tudod, nagyon irigylem előre azt, aki veled fogja eltölteni az életét. - mondta. - Ennyire jószívű lánnyal az élet biztos maga a mennyek.

Elnevettem magam ( leginkább zavaromban), majd megszólaltam én is.

- Tudod, nálad sincs másképp. Te vagy az egyik legjobb fej fiú, akiket ismerek. 

Erre elmosolyodott, majd megpuszilta a homlokom, amitől az összes vér az arcomba szökött.

- Na, vigyázz magadra! - ölelt meg újra, majd kinyitottam az ajtót és visszafordulva intettem neki. Aztán elindult vissza a dormba. 

A mai napom csodálatos volt, és nagyon boldog lettem, hogy tényleg ennyire nyugodtság lett végre újra köztünk. Soha többé nem akarok olyannal veszekedni, aki számomra nagyon fontos. És Taehyung nekem nagyon fontos. Mivel szeretem. Nem csak barátságból. Hanem most már nyugodtan kijelenthetem, hogy bele szerettem. Teljesen, és nem tehetek ellene semmit sem. Így hát mosolyogva néztem a távolodó alakját, miközben azon gondolkodtam, hogyan is fogunk végre egymáshoz viszonyulni, hogy rájött, nem vagyok kétszínű és nem azért nem mondtam el, hogy ki az a Josh, mert gondoltam, hogy nem érdemli meg. Ilyent egyáltalán nem akartam, hogy érezzen.

- Köszönöm, Taehyung. - suttogtam utána, majd mintha meghallotta volna, megfordult, majd lehúzta maszkját, hogy mosolyogjon rám egyet, intett, majd elment. Én meg bementem a házba, köszöntöttem az anyumat és az apumat is, majd felmentem a szobámba és szorongattam a Taehyungos pólómat, amit még ő írt alá Chinnek.

Na, ezzel is kész lettem :D Próbáltam nem a világ legunalmasabb részének írni, ami nagyon remélem, hogy sikerült! A következő résznél találkozunk, amibe már kicsit megcsavarom a dolgokat <3 Puszi nektek, vigyázzatok magatokra, és addig is hallgassatok sok BTS - t. :333