Az ikrek, mint megszokhattuk, New York-i lakásukban ütötték el idejüket. Istennőnk rajzolgatott, kedvenc istenünk meg szörnyen unatkozott. Ez azon látszott, hogy unalmában egy kék ceruzát próbált egyensúlyozni az orrán, ami ismét szerencsétlenül a földön landolt. Hirtelen felpattant egy ötlettől vezérelve, ami miatt nővére majdnem hátraesett ijedtében.

-Van egy ötletem! - ordította Apollón, ami nem kicsit hozta a frászt Artemisz-re - elviheténlek a napszekeremmel valahova a világban!

-Na, erről szó sincs. Rosszul vagyok a sebességétől. A szánom sokkal gyengédebb - érvelt a holdistennő.

-Hát, a te hintóddal órákig tartana eljutni Kínáig.

-Tessék?! Úgy gondolod, hogy nem sebes? Nem is tudom, amikor Hádész gyerekeit hoztad a vadászaimmal kiegészülve, fél óránál több ideig tartott a táboromba érnetek.

-Micsoda?! Na, ebben nincs igazad. A retkes rénszarvasaid negyvenszer csigábbak, a kocsikámnál. Majdnem olyan király, mint én - növelte a saját egóját a napistent, mintha már nem lenne így is túl nagy.

-Legalább az enyém ezüstből van, ami miatt nem támadnak meg a farkasok. Ami azt jelenti, hogy az enyém sokkal jobban védi a benne utazókat, ezáltal az enyém a jobb - most már kezdte elveszteni a hidegvérét, hisz nyilvánvalóan jobb az ő göncölje Apollóénál.

-Csak egy módon dönthetjük el, hogy kinek a járműje jobb -fonta keresztbe kezét Apollón.

-Így van - tekintett Artemisz kihívóan a napistenre.

Később 

-Na, akkor miért is vagyunk itt? - kérdezte Poszeidón a kanapén ülve, amin Athéné csak rázta fejét, mintha fájna a riválisának észjárása.

-Kagylószagú, elmondta teljesen logikusan a problémájukat, bár amilyen hülye vagy azt se tudod, hogy mi az a mirákulum - mondta a bölcsesség istennője.

-Mirákmi?- forgatta a fejét értetlenül a tengerek istene,amire csak egy lenéző tekintetet, és egy "Olimposzra!"-t kapott.

-Elmagyarázom az értelmileg lemaradottaknak is, - nézett Athéné Poszidónra az "eszére" utalva - nem tudják eldönteni, hogy kinek van a jobb "kocsikája" -mutatott idézőjeleket a levegőbe - mivel mi találtuk fel a lovas-szekeret, nekünk kell segítenünk. Habár abban én végeztem a munka nagy részét...

-Mi az, hogy te végezted?! Csak úgy tudatom veled, hogy az béna izéd egy centit se ment volna a paripáim nélkül! - állt fel "kicsit" mérgesen a szófáról a hátasok apja, ezáltal farkasszemmet nézve örök ellenfelélvel.

Úgy harminc percen keresztül ment a veszekedés kettőjük között, lassan már kezdték elfelejteni, hogy miért is vannak itt, ami nem kicsit ment az agyárs Artemisznek.

-Hé... - a vadászat istennője felnézett egy fejjel magasabb öccsére - ezek órákig itt lesznek még, nem fogunk semmire se menni. Mit szólsz, ha itt hagyjuk ezt a rossz házaspárt, és elmegyünk kávézni?- tette fel a kérdést vigyirogva a fiatalabb.

-Benne vagyok - mosolygott Artemisz.

A testvérpár csendben kiosont a házból, és lekocogtak a kávézóba, viszont Apollón megszólalt mielőtt beléptek volna a helyiségbe.

-Akkor is az én szekerem a jobb.