Telnek a napok, tudtam megoldást találni a kérdésben, így a király közelébe tudtam férkőzni. A javaslatot elfogadták, és törvénybe iktatták. Egyik látogatásom végén elhagyom a királydolgozó szobáját, a folyóson nem volt senki.

- Királyi fenség! A bizalmat köszönöm, remélem tudtam segíteni! Nem csak a királynak érdeke ne lehessenek még szegényebbek a Serfek. A nemesek ne használhassák ki őket! Az élet törvénye arra késztet, amit az egyiknek adunk, a másiktól el kell venni. Innen a szegényekhez megyek, és elmondom, mi lenne jó a számúkra, ki használom őket, háborút kezdhessenek, az uruk ellen. – van a gondolatomban.

Nem sokára a palotát elhagyom, indulok a Serfek területére, a szolgálatomat felajánlani, nekem is van szolgám.

- Te szolga! A közeli hercegségbe utaznék, a Montmarcyba, ha jól tudom! Ez útba esik, szeretnék beszélni pár hozzád hasonlóval, hátha tudnék segíteni, ha már a nemeseknek is tudtam pár dologba. – mondom szépen, kedvesen.

- Tényleg segítene nekünk, a szolga népnek? A helyzetűnk jobb legyen, az adójog törvénye, az életűnket megnehezíti. – válaszolja a szolga, boldog érzéssel.

A szolga így már jobban oda figyelhet a feladatára.

- A hatalmamat kiterjesztem a szolgákra, engem is fogtok szolgálni. Az uratok ellen fogtok háborúzni, pénz nem kell tőletek, mert azt, a ti uratok fogja beszolgáltatni. – mondtam magamban, ördögi mosollyal.

Azt követően másra kezdett gondolni, a tervére, ha már hatalma van a nemesek felett, mert a király támogatását élvezi. Így a királyi pecsétet másra használhatom fel, a háborús tervre, nem érdekli, milyen áron. Azért is megtehetem! A két ország között háború van, a többi ország úgy fogja gondolni! Az Angolok ellen lázadnak a parasztok.

Sikerült a tervem, megnyertem a serfeket. Évek alatt sok minden történt, amikor elérkezik az 1357-es év.

Egy februári napon a nép ráeszmél, arra a tényre, ahhoz hogy elérjenek valamit, saját érdekeit kell elsőre helyezni. A Francia trónért csatározás folyik, az egyik ilyen bitorló, Gonosz Károly, aki régens, a palota erkélyén vagyok vele.

- Fenséges királyom! Nézze a sok embert, ennyin állnak ön mellett, ha akarja ön! A szolgákat is be lehetne vetni a hatalmi játékba. Nincs még olyan munka, hogy a földeket kezdjék megművelni. – mondtam, kicsit gúnyosan.

- Látom Marcell barátom! A győzelmet reméljük meg vívhassuk, a király ellen. Azt a bizalmat köszönöm, ami tőletek jön, megtesztek bármit, a háborút kevés veszteséggel nyerhessük meg. – válaszolja a régens.

A régens nem tudja a szavát befejezni, mert hangra leszünk figyelmesek. Sokan betörnek a palotába, intek pár testőrnek, megölhessenek pár főurat. A tett hallatán észreveszem, az uralkodó kezdi elhagyni a palotát. Azt követően Párizst, nem volt hajlandó engedelmeskedni a népnek, és vele a régensnek.

- Uraim! Eljött az idő a cselekvésre, most már nyugodtak lehetünk, az uralkodó nem fog megjelenni. Párizs már szabad, így nyugodtan lehet törvényt alkotni. Külterületén is felszabadul az a sok pénz, amit a megszorító intézkedésben lett zárolva. – mondtam izgatottan.

- Én, mint a város egyik vezetője, megköszönjük önnek, amit értűnk tett Etienne Marcell uram. Hogyan tudnánk meghálálni ezt a segítséget, a király elhagyta a várost, már nyugodtan tervezhetünk.

- Szívesen tettem! Legyen az! Ha egy meghatározott időn belül nem lesz probléma a Francia királyságba, akkor elfogadnék egy kis összeget. – válaszoltam, kedvesen, mintha a nép érdekébe tettem volna.

Odaléptem a közönséghez, és kezdtek ünnepelni, hiába mosolyogtam, a gondolatatom máshol kezdtek járni.

22.

Egy tervet eszelek ki.

- A vereségért vissza kell vágni, ami évekkel ezelőtt ért, én királyi leszármazott vagyok, nem bánthatnak el velem. Az a parancsom! A katonáim zárjanak el mindent Párizsba tartó vezető utat. A várost kiéheztetem, megtudják ki is vagyok én. – mondom, ezzel ki adva a parancsot.

- Úgy lesz uram. – válaszolja a szolga.

Bizalmasa elkezdheti a feladatot teljesíteni, aki van hű katona, azok vele tartanak, jó páran. A párizsiak nyugodtan alusznak.

Másnap kora reggel vannak olyanok, akik a városhoz közeli földekhez indulnak. Minden korán kelő siet, amikor elérnek a város határához, meglepetés fogadja őket.

- Ez mit jelentsen? Ezek a katonák a régens katonái! Visszamegyek a városba, és elmondom. Így a földbe bele sem tudunk kezdeni. A katonák zárják el az utat.

Így volt még pár szolgával, a parancsot kiadom.

- Én, a ti uratok! Parancsot adok ki! Párizs körüli tartományokban a várakat megerősíteni, a tulajdonosait védeni, mert nem tudjuk a napok mit fognak hozni. A várak sérültek, a szolgákkal megújítani. A hírt adjátok tovább a várak tulajdonosainak. Ha kell! Írásba adom. – mondom, szigorú tekintettel.

- Uram! A hírt, ha a vártulajdonosok megtudják, abból probléma is adódhat. A várak újításánál a parasztok dolgoznak, most a földeken vannak. Ha neki kezdenek, akkor ott kell hagyni mindent. – válaszolja a szolgám.

- Amíg engem látsz, ne félj! Ha egy lázadás is bekövetkezne, akkor le fogom verni.

A parancsomat így elviszik a vártulajdonosokhoz, hogy tudjanak róla. Amikor elolvasták az üzeneteket, mindenki felháborodott, így a szolgasorba is eljut a hír.

- Olyat követelnek tőlünk, amit nem tudunk teljesíteni. Mi segítsük az urunkat a várak felújításába? Nekünk ott van a földi munka, éppen ilyenkor kell robotolni! – mondja az egyik ígyen szolga, dühödten

Mások is zúgolódnak, így mindenki a vár ura elé indult, megtárgyalhassák. Az egyik helyen a földesúr zajra lesz figyelmes.

- Mi ez a zaj? Ki háborgat már ilyenkor? Nem engedik, kipihenhessem fáradalmaimat. Aki háborgatni mer, azt megbüntetem. – mondja, felháborodottan.

Feltápászkodik az úr, a baldachinos ágyából, amikor az ablakon kinéz, elcsodálkozik, mert sok Serf van jelen.

- Kik ezek? Mit keresnek itt? A várak javításán kellene dolgozniuk, ha felöltözök, megmutatom ezeknek ki a várúr!

A földesúr át is öltözik, kapkodva, nem sokára lent is van.

- Mi ez a zaj? Mért nem vagytok a váramnál, építeni vagy, ha olyan, csak javítani? A földeken azután is lehet dolgozni. – mondja csodálkozva, mert sok szolga jelent meg a kastélya előtt.

- De uram! A földeken most jött el a munka ideje! A takarmányokat most kell intézni, ahol nem volt vetve, azt kell most vetni, annak az előkészítése. Ha belekezdünk a vár javításába, akkor a mi munkánkat ki fogja elvégezni. –válaszolja az egyik szolga, értetlenkedve.

- Ti parasztok! Nem akarjátok a parancsot teljesíteni? Azt akarom, menjetek rögtön. Nem tudtok ellenem tenni semmit. Annyit mondhatok csak! Ti arra az egyre való vagytok, a földemen dolgozzatok, az adót befizessétek. Ti tettetek gazdaggá. – válaszolja gúnyos mosollyal.

Indult volna vissza.

- Mit tudtok ellenem tenni! Itt én vagyok a hatalom, tűnés innen dolgozni ti francia parasztok. – mondja, mintha ezzel elintézte volna a dolgot.

Indul is rögtön vissza a kastélyba.

24.