Nem sokára végzek a levél írásával, pár sorba írtam, töprengeni kezdek, melyik megbízható személyt tegyem meg hírnökömnek. Kamarásomat hívatom, aki rögtön meg jelenik.

- Megírtam az üzenetemet, azon töprengek, vajon melyik személyt küldjem el a szomszédos királyságba? Aki személyesen át is adná Fülöp királynak! – kérdezem, érdeklődve.

- Királyi fenség! A kérdés nekem is eszembe volt, a grófok között gondolkoztam, de nem találok megbízhatót. Egy egyházi személyre gondolok, az egyiket a minap választották meg püspöknek. A neve, ha jól emlékszem! Henry Burghersh.

- Jó a megoldás! Küldjön szolgát a személyért, fontos beszélni valóm lesz vele.

- Igen Őfelsége! Küldetek egy apródot a püspökhöz.

A kamarás kezdi elhagyni a termet, elvégezhesse a feladatát, addig átgondolhatom, mit mondhatok vajon neki! Mindenre oda figyelnek, ne derüljön ki a nép felé a szándék, nem sokára meg érkezik a püspök, fogadom a lovagterembe.

- Királyi Őfelsége! Köszönöm, hogy fogadott, a népért, és a királyért mindent megteszek. Jó viszony tarthasson örökké. Ahogyan az Isten szavában áll. „Add meg az istennek, ami az istené, és add meg a császárnak, ami a császáré". Milyen feladat vár rám? – kérdezi Lincoln püspöke.

Jelzek, leülhet, rögtön leül velem szembe.

- Azért küldtem önért, fontos feladatot kell elvégezni! Üzenetet kell eljuttatni a Francia uralkodó Fülöp királynak, a kezébe személyesen kell át adni. Az át adása nem késhet, felszólítás egy háborúra, a jogok tisztázására. Más megoldási lehetőséget nem találtam. Megoldható lenne az, ha még ebben az évben megkaphatná.

A püspök úr, kezdi átgondolni a feladatát.

A magas rangú vendégem végül is döntést hoz.

- Őfelsége! A felkérést teljesítem, elviszem Párizsba, melyik napon? Azt még nem tudom! Minden napom foglalt. A november elseje környéki napok szabadok, így meglátogathatom a rokonomat, mindent diszkréten kezelek.

- Köszönöm püspök uram! Akkor át adom a fontos levelet.

Nem sokára át is adom, elveszi, és elhelyezi a ruhájának egyik szegletébe.

Nem sokáig marad. – A háború nagy gond, egy másik országgal szembe.

Napok telnek Angol földön, azért Lincoln püspökének vannak dolgai, minden eltelt egyes nap, a vallási személyt arra készteti, elvégezze a rárótt feladatot, elérkezik a nap, indulni kell Párizsba. A püspök kéreti bizalmasát, nem sokára meg is érkezik.

- Azért kérettelek ide! Feladatot kell elvégezni, ami nem várhat. Mindenszentek napjára, el kell érni Párizsba, az ország élete függ ettől. Így a rokonomat is meglátogathatom, inkognitóban kell. Hogyan lehetne elhagyni az országot, ne ismerhessenek fel? – kérdezi érdeklődött tekintettel

- Püspök uram! A bizalmat köszönöm, minél hamarabb kell indulni. A dolgot bízza rám, az országot elérjük titokba. Így biztosan fogadni fogja a Francia uralkodó. – válaszolja, izgatottan.

Félóra eltelte után, a bizalmas elköszön, elkezdhesse az előkészületeket.

Elérkezik az idő, indulhassunk, és a bizalmasomnak is, elérjünk Edward király üzenetével Francia királyságba. Az indulás napjának, az estéjén, az álruhát magunkra vesszük. Megbeszélt helyen találkozunk.

- Exelenciás uram! Indulhatunk a kikötőbe? Ez a ruha tényleg megfelel, nem fedezhető fel önnek milyen rangja van. Annyit kell még megemlítenem! El van rendezve minden, ugye hoz magával egy kis költőpénzt, ha megéheznénk útközben? - kérdezi a bizalmasom.

- Szolgám! Hoztam, ha visszatérünk, feltétlenül visszateszem, a perselybe. Az úr lása nem a saját érdekemet teszem első helyre. - válaszolom

Indulunk a kikötő felé, nem sokára megérkezünk, a legközelebbi hajót megpillantva, így odalépünk a kapitányhoz. Aki a hajó tulajdonosa is egybe.

- Uraim! Mi járatban vannak erre? Talán a másik partra szeretnének eljutni, ahogy a többiek, akik már itt vannak! – kérdezi a hajó kapitánya.

- Igen kapitány úr! El szeretnénk jutni, nekem és az úrnak rokonsága lakik, és meg szeretnénk látogatni. – válaszolja a szolgám.

- Ha csak ennyi! Akkor fel is lehet szállni, a fizetség száztíz lívre, ha megfelel önöknek? –válaszolja a kapitány.

- Igen, megfelel! – válaszolja a szolgám, örömmel.

A bizalmasom át adja a megegyezett összeget, azt követően tovább léphetűnk a fedélzetre, találunk is helyet. Amikor nem figyel senki.

- Azt gondoltam volna, angol pénz fog kérni a kapitány, nem franciát! Hogyan lehetséges ez? Nem is tudom, mit gondoljak! – kérdezem megilletődően.

- Uram! Nem probléma, ilyen a világ, és változik minden. Maga a király se tudja, a birodalmában milyen változás van. – válaszolja a bizalmasom, aki ebben az esetben a szolgám.

Eljött az idő a pihenésre, közel vagyunk az éjfélhez, a hajó ki van világítva.

Napok múltával elérjük az úti célt, eljutottunk a Francia királyság területére. A hajó Caleis kikötőjét eléri október 28.-napján, kora délután van a kapitánytól elköszönhettük, így a többi vándor is.

- Püspök uram! Az lenne a megoldás, ha tovább folytathatnánk az utat, lovas szekérre gondolok. Párizs előtt át lehetne öltözni, rangos személlyel fog Exelenciás uram találkozni. – mondja a szolgám.

- Jól mondod! Akkor szerezni kellene lovas szekeret. – válaszolom suttogva.

Tovább gyalogolunk, nem sokára elérünk egy házhoz, bepillantva az udvarba, észrevettem egy felkészített lovas szekeret. Ez jól jöhet nekünk, belépve a kapun, a gazda meg pillant.

- Jó estét kívánok uram! Tudna nekünk segíteni? El szeretnék jutni Párizsba, milyen módon érhetném el? Rokon látogatásom lenne, és a barátomnak. – mondom tört franciasággal.

- Észrevettem a hangjában Angol! Szerencséje van, mert én is Párizsba készülök meg látogatni a szent helyet, a Rózsavonal utat. Így el tudom vinni a céljukig, nem sokára indulhatunk is. – válaszolja a gazda.

- Köszönjük a fáradozását, elvisz Párizsig, imádkozni fogok, az úton ne történjen semmi baj. – válaszolom.

Nem kell sok időt várni, indult a lovas szekér. A kocsis mellé ülök, a szolgám hátul a szekérben.

- Uraim! Ha már sokáig leszünk együtt! Megkérdezhetem azt, mik a történések Angol országba? A király még mindig követelőzik? A királyság területéről kellene egy kis darab. Nem akarom elszomorítani önöket! Ebből még nagy probléma lehet.

Azon gondolkozok, a szekeres mintha érezne valamit.