Nem sokára végzek a levél írásával, pár sorba írtam, töprengeni kezdek, melyik megbízható személyt tegyem meg hírnökömnek. Kamarásomat hívatom, aki rögtön meg jelenik.

- Megírtam az üzenetemet, azon töprengek, vajon melyik személyt küldjem el a szomszédos királyságba? Aki személyesen át is adná Fülöp királynak! – kérdezem, érdeklődve.

- Királyi fenség! A kérdés nekem is eszembe volt, a grófok között gondolkoztam, de nem találok megbízhatót. Egy egyházi személyre gondolok, az egyiket a minap választották meg püspöknek. A neve, ha jól emlékszem! Henry Burghersh.

- Jó a megoldás! Küldjön szolgát a személyért, fontos beszélni valóm lesz vele.

- Igen Őfelsége! Küldetek egy apródot a püspökhöz.

A kamarás kezdi elhagyni a termet, elvégezhesse a feladatát, addig átgondolhatom, mit mondhatok vajon neki! Mindenre odafigyelnek, ne derüljön ki a nép felé a szándék, nemsokára meg érkezik a püspök, fogadom a lovagterembe.

- Királyi Őfelsége! Köszönöm, hogy fogadott, a népért, és a királyért mindent megteszek. Jó viszony tarthasson örökké. Ahogyan az Isten szavában áll. „Add meg az istennek, ami az istené, és add meg a császárnak, ami a császáré". Milyen feladat vár rám? – kérdezi Lincoln püspöke.

Jelzek, leülhet, rögtön leül velem szembe.

- Azért küldtem önért, fontos feladatot kell elvégezni! Üzenetet kell eljuttatni a francia uralkodó Fülöp királynak, a kezébe személyesen kell át adni. Az át adása nem késhet, felszólítás egy háborúra, a jogok tisztázására. Más megoldási lehetőséget nem találtam. Megoldható lenne az, ha még ebben az évben megkaphatná.

A püspök úr, kezdi átgondolni a feladatát.

A magas rangú vendégem végül is döntést hoz.

- Őfelsége! A felkérést teljesítem, elviszem Párizsba, melyik napon? Azt még nem tudom! Minden napom foglalt. A november elseje környéki napok szabadok, így meglátogathatom a rokonomat, mindent diszkréten kezelek.

- Köszönöm püspök uram! Akkor átadom a fontos levelet.

Nem sokára át is adom, elveszi, és elhelyezi a ruhájának egyik szegletébe.
Nem sokáig marad. – A háború nagy gond, egy másik országgal szembe.

Napok múlnak angol földön, azért Lincoln püspökének vannak dolgai, a vallási személyt arra készteti, elvégezze a rárótt feladatot, elérkezik a nap, indulni kell Párizsba. A püspök kéreti bizalmasát, nemsokára megérkezik.

- Azért kérettelek ide, feladatot kell elvégezni, ami nem várhat. Mindenszentek napjára, el kell érni Párizsba, az ország élete függ ettől. Így a rokonomat is meglátogathatom, inkognitóban kell. Hogyan lehetne elhagyni az országot, ne ismerhessenek fel? – kérdezi érdeklődött tekintettel

- Püspök uram! A bizalmat köszönöm, minél hamarabb kell indulni. A dolgot bízza rám, az országot elérjük titokba. Így biztosan fogadni fogja a francia uralkodó. – válaszolja, izgatottan.

Félóra eltelte után, a bizalmas elköszön, nekikezdhessen az előkészületeknek.

-----

Elérkezik, az idő indulhassunk, elérjünk Edward király üzenetével francia királyságba. Az indulás napjának az estéjén, az álruhát magamra vesszem, lehet a szolgám is. Megbeszélt helyen találkozunk.

- Exelenciás uram! Indulhatunk a kikötőbe? Ez a ruha tényleg megfelel, nem fedezhető fel önnek milyen rangja van. Annyit kell még megemlítenem! El van rendezve minden, ugye hoz magával egy kis költőpénzt, ha megéheznénk útközben? - kérdezi a bizalmasom.

- Szolgám! Hoztam, ha visszatérünk, feltétlenül visszateszem, a perselybe. Az úr lása nem a saját érdekemet teszem első helyre. – válaszolom.

Indulunk a kikötő felé, nem sokára megérkezünk, a legközelebbi hajót megpillantva, így odalépünk a kapitányhoz. Aki a hajó tulajdonosa is egybe.

- Uraim! Mi járatban vannak erre? Talán a másik partra szeretnének eljutni, ahogy a többiek, akik már itt vannak! – kérdezi a hajó kapitánya.

- Igen kapitány úr! El szeretnénk jutni, nekem és az úrnak rokonsága lakik, meg szeretnénk látogatni. – válaszolja a szolgám.

- Ha csak ennyi! Akkor fel is lehet szállni, a fizetség száztíz lívre, ha megfelel önöknek? –válaszolja a kapitány.

- Igen, megfelel! – válaszolja a szolgám, örömmel.

A bizalmasom át adja a megegyezett összeget, azt követően tovább léphetűnk a fedélzetre, találunk is helyet.

- Azt gondoltam volna, angol pénz fog kérni a kapitány, nem franciát! Hogyan lehetséges ez? Nem is tudom, mit gondoljak! – kérdezem megilletődően, suttogva.

- Uram! Nem probléma, ilyen a világ, és változik minden. Maga a király se tudja, a birodalmában milyen változás van. – válaszolja a bizalmasom, aki ebben az esetben a szolgám.

Eljött az idő a pihenésre, közel vagyunk az éjfélhez, a hajó ki van világítva.

Napok múltával elérjük az úti célt, eljutottunk a francia királyság területére. A hajó Caleis kikötőjét eléri október 28.-napján, kora délután van a kapitánytól elköszönhettük, így a többi vándor is megteszi.

- Püspök uram! Az lenne a megoldás, ha tovább folytathatnánk az utat, lovas szekérre gondolok. Párizs előtt át lehetne öltözni, rangos személlyel fog Exelenciás uram találkozni. – mondja a szolgám.

- Jól mondod! Akkor szerezni kellene lovas szekeret. – válaszolom suttogva.

Tovább gyalogolunk, nem sokára elérünk egy házhoz, bepillantva az udvarba, észrevettem egy felkészített lovas szekeret. Ez jól jöhet nekünk, belépve a kapun, a gazda meg pillant.

- Jó estét kívánok uram! Tudna nekünk segíteni? El szeretnék jutni Párizsba, milyen módon érhetném el? Rokon látogatásom lenne, és a barátomnak. – mondom tört franciasággal.

- Észrevettem a hangjában angol! Szerencséje van, mert én is Párizsba készülök meg látogatni a szent helyet, a Rózsavonal utat. Így el tudom vinni a céljukig, nem sokára indulhatunk is. – válaszolja a gazda.

- Köszönjük a fáradozását, elvisz Párizsig, imádkozni fogok, az úton ne történjen semmi baj. – válaszolom.

Nem kell sok időt várni, indul a lovas szekér. A kocsis mellé ülök, a szolgám hátul a szekérben.

- Uraim! Ha már sokáig leszünk együtt! Megkérdezhetem azt, mik a történések angol országba? A király még mindig követelőzik? A királyság területéről kellene egy kis darab. Nem akarom elszomorítani önöket! Ebből még nagy probléma lehet.

Azon gondolkozok, a szekeres mintha érezne valamit.

-----

Mondanom kell valamit, ne áruljam el magunkat.

- Igen Uram! Angliába követeli a király a jussát, ha lehetne így említenem, tudja uram, hiába szegények vagyunk, oda figyelünk a hírekre. – válaszolom.

Amíg a három személy eljut Párizsba, addig a királyi udvarban más dolgok történnek.
Minden évben eljön az a nap, ahol a pórnép kihallgatást kérhet, így bíráskodhatok, mint a király. Az ország egész területéről érkeznek, egy nagyterembe gyülekeznek.

- Elérkezhetett ez a nap, amikor minden megjelent elmondhatja a baját, és ha olyan, akkor segíthetek. Lehet is jönni, de egyenként. Ahogy érkezési sorrendben van feljegyezve.

Először elmondom, amit kell, elfoglalja ki a maga helyet, a kamarás, valamint a kancellár is. Egyenként a megadott névsor szerint.
Két személy is jelen van, az egyiket Caillet Vilmosnak hívják, a másik, a barátja Henry Frederick.

- Henry! Jó, hogy van ez a kihallgatás a királytól, a panaszúnkat elmondhatjuk, és ha tud, segít. Lenne dolog, ahol szívesen látnék változtatást, főleg az adózásnál, ne vessenek ki különböző terhet, ha így megy tovább! Elege lesz a népnek, még rosszra is fordulhat.

- Jól mondod Vilmos! Hosszú távon ez a teher nem tesz jót senkinek, a népnek tényleg elege lesz. A gazdagabb nemeseknek meg kell fontolni, tovább akarják-e vagy nem! Tudnia kellene a királynak, mi történik a birodalmába, és a feltételeinket. – válaszolja, ezzel erősíti meg a barátja szavát.

Azt követően másról kezdenek vitatkozni.

Sokan elmondják a problémáikat, volt, akinek tudok segíteni. Nem sokára Caillet Vilmos következik, ahogy kellett meghajol.

- Király uram! Örülők fogadott, és önöket is köszöntöm uraim. Olyan problémám van, amit meg lehet beszélni, ez az adózás kérdése. Milyen úton kellene az adót befizetni, hiába a földet megmunkáljuk nehezen élűnk, főleg azoknak nehéz, akiknek gyerekei vannak.

- Caillet úr! Miért mondja azt, hogy nehéz a helyzetűk? Kedvező adózást hirdettem ki a törvényekbe, a sok gyermekeseknek, keveset kell befizetni. A legszigorúbb törvény a nemeseké, talán másképpen érti a törvényeket? – kérdezem érdeklődve, meglepődötten.

Vilmos gondolkodóba esik.

- Fenséges uram! A kérdésem az lenne! Megfelelő összeg van-e a kincstárba? A törvénynek megfelelően számoltam át a dolgokat, akkor tudja-e ön, mennyi most az összeg a múlt hónap utolsó napjáig? Itt van a kincstárnok, mondja meg ő a pontos számokat. Ha egyelőek lesznek, akkor itt mindenki előtt bocsánatot kérek. – válaszolja, szigorú arccal.

A hír hallatán felbomlik a csend, nem hallottak ilyen szavakat, gondolkodóba esek, vajon miért mondja a vendégem.

- Uram! Ez a feltevés arra késztet, vonjam kétségbe a törvényben megadott számokat! Felháborító! Felhozta ezt a dolgot, akkor illendő rá megadni a választ. Kincstárnok uram! Ön az illetékes, mondja meg ön a mai napig a kincstárban mennyi vagyon van? Tudjuk le, még sokan kihallgatásra várnak. – válaszolom.

A kincstárnok zavarba jön, aki dadogni kezd.

- Királyi fenség! Ha ez a kérés, akkor teljesítem! Megmutatnám a bizonylatokat a különböző adatokkal. – válaszolja a kincstárnok, de meglepődöttség is megmutatkozható rajta.

A bizonylatokat át kezdi adni, ellenőrizésre, - minden ilyenkor szokás dolog benne kell lennie. Kezdem át vizsgálni.

-----