Minden jól megy a klubba, tudom végezni a munkámat, hála a barátnőimnek, nélkülük nem győzném. Kiválasztom azt a ruhát, amit a bálon fogok viselni, lehet sok vendég lesz.
A suliban vagyok, éppen szünet van, a barátom hozzám lép, éppen három lánnyal beszélgettem.

- Szia Isidore! Ugye a tanulás jól megy? Akinek olyan szép neve van, amilyen neked, az biztosan jól tanul!

- A kérdésedet köszönöm! Igen, jól tanulok. A munkád ugye nem olyan nehéz? – válaszolom.

- Ha már éppen beszélgetünk, egy kérdésem lenne! Februárban lesz egy bál, amire vendégek is lesznek, lehetek-e a kísérőd? Biztosan elmész, mert meghívtak téged is, ha jól tudom. – mondja a fiú.

A barátnőim arcán mosolyt veszek észre, lehet, örülnek amit Jérome mond.

- Isidore! Fogadd el a kérést, így lesz kísérőd, mások megláthatják az alkalmat, és lecsaphatják a kezedről. – mondja Veroniqu, izgatottan.

- Vállalom! Ha kísérőm leszel, a hétvégén megbeszélhetjük nálunk. – válaszolom.

A barátommal, megbeszélem a Jeanne D' Arc bál tervét.

Napokkal később.

Elérkezik a február hónap, a bál napja. Megbeszéltem Délután négyre jön értem, így lefürödhetek. Amikor megvolt, a választott ruhába öltözök, ami egyszerű, a barátom lehet, hogy az estét szívesen tölti velem, ha meglát. A nappaliban vagyok, rendezkedek.

- Egyetlenem! A bálhoz jól választottad ki a ruhát, ami nagyon jó. Azt jelenti, lesznek táncpartnereid, ha meglátnak benne. Remélem lesz idő, a barátoddal táncolni. – mondja anya, a konyhaajtónál állva.

- Igen, anya! Lesz időm a barátomra is, meg látom, kik lesznek. Tudom, hogy meghívott vendég vagyok. – válaszolom.

Az után a nyakamba veszem egy nyakláncot, kiemelje nőiességemet, befújom magam egy kis parfümmel, a szüleimhez a konyhába lépek.

A három segítőmmel az iskolában találkozok, így lett megbeszélve, így Jéromet is láthatom. Elérkezik az idő, az iskolánál legyek a bál, az intézmény tornatermében lesz. A bejáratnál találkozok velük.

- Ugye tudjátok, ki lesz a meghívott vendég? Azt is mondják, magas rangja van, valami Francois Miterandnak hívják. – mondja Patrícia, meglepetten.

A nevet meghallottam, nem akarom elhinni.

- Tudjátok, hogy ki jön el? Maga a Francia Köztársasági Elnök! – válaszolom csodálkozva.

- Komolyan mondod? – kérdezi Yvette, csodálkozott tekintettel.

- Komolyan mondom! A bált az ország első embere fogja megtekinteni. A klub és a község életében nagyszerű dolog, vajon már megérkezett? Lehet, hogy úton van még. – válaszolom izgatottan.

Amit megemlítettem, furcsa lehet, de nekem is. A kezdetéig még fél óra van, az jutott eszembe, a bejáratnál a vendégeket fogadom, éppen a barátom lép be, ünneplősen van öltözve.

- Isidore! Tényleg te vagy az? Ebben a ruhában őrjítően nézel ki, és ez a nyaklánc. A ruhát jól kiválasztottad, mindenki bámulni fog. – mondja, meglepődve.

- A bókot köszönöm! Te is csinos vagy ebbe a ruhába, majd még beszélünk. – válaszolom, elpirulva egy kicsit.

Azt követően beljebb lép, odalépett a három barátnőmhöz, a vendégeket fogadom tovább, a magas rangút is figyelem, találkozok-e vele. Akik érkeznek, azokat ismerem, öt perc múlva lenne négy óra, amikor két vendég lép be, az egyik hozzám lép, az ajtóhoz én állok közelebb.

- Hölgyem! Meg tudná mondani, itt kezdődik a Jeanne D' Arc bál? A vezetőjét meg szeretnénk ismerni, már halottunk róla, éppen tíz éve vezeti, ami nagyszerű dolog. Nevem: Perceval Blance, a községben már jártam évekkel ezelőtt, egy elnöki hivatalban dolgozom. – mondja.

A vendég szava, gondolkozóba ejt.

-----

A vendég szavára válaszolnom kell.

- Köszönöm, hogy tiszteletét adja a megjelenésnek, és a másik vendég. A klub vezetője én vagyok! Isidore Dubois.

- Hölgyem! Örülök, hogy megismerhetem, halottam önről sok jót, ha lehet, bemutatkoznék! – mondja a másik személy, akinek nagy lehet a rangja.

Mielőtt mondana valamit.

- Akkor ön lehet a magas rangú személy? – kérdezem, érdeklődve.

- Igen, én lennék! Elkísérne az ünnepség helyszínére! Már várnak, mert az ünnepi beszédemet el kell mondanom.

- Örömmel uram! Nekem megtiszteltetés, önt bekísérhetem. – válaszolom, örömet érezve.

Azt követően az arcomra egy puszit ad, örömömben könnyűnek érzem magam, azután átfontuk egymás karját, úgy indulunk a tornaterem felé. Amikor belépünk, csend veszi kezdetét, mert meglepetés, kivel lépek be, a színpadhoz vezetem. Azután megfogja a kezemet, és puszit ad rá, a barátom felé indulok, ott leüljek.

Félórával később.

A Köztársasági elnök elmondta ünnepi beszédét, az után egy kérése, hogy egy zeneszám erejéig táncolhassak vele. A színpad előtt van tér, így bele egyezek.

- Nagyszerű érzés számomra, veled táncolhatok, kedves és bájos hölgy vagy, immár tíz éve vezeted a klubot, dicséretre méltó dolog! Remélem, vannak segítőid? – kérdezi, meglepődök.

- Igen Elnök úr! Hárman vannak, nem csak megkönnyítik, hanem megvidámítják. Egy fiú van az életembe, aki segíti szintén a munkámat. El tudtam vinni minden klubtagot egy tanulmányi útra. A község egy buszt ad az útra, de sikerült másikat is szereznem, ingyen. A munkámat szeretem, a szüleimnek is sokat köszönhetek. – válaszolom örömmel.

- Bevallom! Örülök, hogy meghívást kaptam erre a bálra, még maradok, mert a polgármesterrel még szeretnék beszélni.

Közben vége lesz a zenének, a barátomhoz lépek, a vendég a többiekhez lép, boldog is vagyok, mert táncolhattam magával a Francia Köztársaság Elnökével. Az után pár fiú kezd megkörnyékezni, hogy táncolok-e majd velük, de én eggyel szeretnék, a szerelmemmel.

Az elnök beszéde után én következek nem sokára.
A beszédem sikerült, úgy érzem, beszélnem kellett a tíz évről, nem hittem, hogy látogatást tesz a Köztársasági Elnök, Francois Miterand személyében. A bál idején boldognak érzem magam, mert Jeanne D' Arcé, aki megérdemli. Azután nem sokára furcsa érzést kezdek érezni egész testembe, a tornaterem ajtajához nézek hallom, amit mond, szellem képe.

- Isidore! Gyere velem, beszélni szeretnék veled!

Éppen beszélek egy vendéggel, így elnézést kérek, hogy van egy kis beszélni való másvalakivel! Így Indulok is ki, ő az udvarra indul, egyenesen a kiskerthez, leül egy padra, pár méterre állok meg.

- Örülök, hogy eljöttél, és megláttál! Azért látogatlak meg, elmondjam, boldog vagyok.

A lány mellé ülök le.

- Végre találkozhatok veled a nemzeti hősnő szellemével! Azért is! Volt néha látomásom, a tetteidet újra láttam, amikor tanulmányi úton voltunk, amit tettél azokat láttam. – mondom.

- Azért van így, mert születésedkor emlékképeket kaptál, benned van az én megélt életem egy kis darabja. Köszönöm neked, amit a lányklubért teszel, és értem! A lelkemnek nagyszerű érzés. Különleges lélek vagy, olyan helyzetben lehetsz, ami csak kevés személynek adatik meg. Láthatsz engem, aki egész életedbe kísérni fog, amiben csak tudok, ott segítek. A ruhádat csak dicsérni tudom, és észrevettem, a szerelmed is jelen van.

Azt követően, olyan érzésem van, mintha fáradt lennék, a pad környékén nincsen hó. Érzem még Jeanne D' Arc lelkének jelenlétét, nem tudok mondani semmit, a padra zuhanok. Már nem hallom a lány hangját.

-----

Hangra leszek figyelmes, a nevemen szólítanak, a szememet kinyitom, a szerelmem áll előttem.

- Egy kicsit elszundítottam, a friss levegőre jöttem ki, de valami késztetett, hogy pihenjek. A hősnőről álmodtam, a szellemét láttam, és beszéltem vele. – mondom, örömérzéssel.

- Kedvesem! A kabátot rád teszem, hideg van, az lenne a jó! Bejönnél, bent melegebb van, és ha akarod, akár táncolhatunk. – válaszolja a fiú.

A kedvesemnek igaza van, bent jobb az idő, a kabátját rám teríti, úgy indulunk az épület felé. Belépve visszaadom, egy puszival köszönöm meg.

- Azt mondtam volna neked kint! Az elnök már elment, fél füllel halottam, jól érezte magát, főleg akkor! Amikor veled táncolt.

- Én is örömet éreztem, amikor felkért táncolni, nem gondoltam, hogy látogatást tesz. Felmelegedtem, akkor táncolhatunk együtt? – válaszolom.

- Örömmel, éppen kérdezni akartam.

Együtt lépünk a tánctérre.

- Hölgyem, szabad a kezét? Ugye táncolhatunk erre a zenére. – kérdezi.

- Örömmel uram!

Lassú zene van éppen, így átkarolom a nyakánál, ő a derekamnál, egymáshoz simulunk.

- Szerelmem! A mai nap nagyon jól érzem magam, táncoltam egy rangos személlyel, beszédet is mondtam. Kint álmomban beszélhettem a hősnővel, most veled lehetek. – mondom, kis mosolyt megcsillantva.

- Tudod Isidore! Én is örömet érzek a szívemben, ha veled lehetek. Most együtt táncolhatunk. Ugye a szüleid nem tudják, hogy azt a bizonyos dolgot megtettük. – válaszolja.

- Nem tudják! Én is ezeket érzem irántad, fontos vagy számomra. – mondom.

Azt követően arra gondolok, mindenki előtt nyilvánossá teszem, van egy barátom. Azon nyomban az ajka felé kezdek közeledni, hogy megcsókolom.

Telnek a napok, és a hetek. 1980-ban, a kedvesemmel nyaralhattam, azon év karácsonya is jól telt, mert nálunk töltötték, a nagymamájával.
Elérkezett az 1981-év, nem tudom mit fog hozni, azt tudom! Évforduló, ami kapcsolódik Jeanne D' Archoz, azt is tudom, gyászos, mert a halálának 550. évfordulója. Napok múltával leszek tízen kilenc éves, tudom is, hogy a hősnő ennyi évesen halt meg, élhetett volna tovább. A reggel a megszokott módon kezdődik, az a nap szombatra esik, születésnapom reggelén mindig első az! A hősnő sírjának meglátogatása. Valami késztet, hogy maradjak még egy kicsit itthon. Csengetést hallok, az órára nézve 8 óra húszat mutat, az ablakhoz lépek, a postást veszem észre.
Ahogy anya átvesz egy kiscsomagot, és egy borítékot, éppen keresek egy ruhát.

- Gyere lányom egy kicsit le! Csomagot kaptál, és egy levelet Párizsból, neked van címezve, csak te bonthatod fel. – mondja anya, inkább kiabálva.

- Jól van anya, már indulok is. – válaszolom, szintén kiabálva.

Gyalogolok le a lépcsőn, a konyha felé megyek, átvehessem a levelet, vajon kilehet az? Lent is vagyok nem sokára, a borítékot a kezembe veszem, a szüleimre nézek.

- Miért néztek rám ilyen furcsán? – kérdezem érdeklődve.

- Nézd meg a feladót, mindent megértesz. – válaszolja apa.

Rápillantva, olvasni is kezdem, én is úgy kezdek nézni, ahogy a szüleim.

- Tényleg nem akarom elhinni, ki küldte! A Köztársasági Elnöki hivatalból. A borítékot felbontom, azután megnézem a csomagot. – válaszolom.

Nem sokára olvasni kezdem.

-----