Napok múltával indulhattunk haza, mert a célúnkat elértük, másik útvonalon indulunk vissza Párizsba, onnan Orléans két napot töltünk el, és irány haza Domremy. Párizsba csak átutazunk, csak annyiért állunk meg, hogy együnk valamit, esetleg vásárolni, ami elég a következő városig. Arra gondoltam, a másik buszba leszek, amíg haza nem érünk, így pár tagot kikérdezhetek. A csomagjaimat átviszem, anyának megemlítettem, ő igent mondott rá.

- Sziasztok! Arra gondoltam, visszafelé veletek leszek, el tudjátok mondani, hogyan érzitek magatokat a tanulmányi úton? – kérdezem érdeklődve.

- Isidore! Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, készítettem pár képet, nagyon jó ötlet volt részedről, hogy mindenki részt vehessen. – válaszolja mosollyal az egyik.

- Úgy lett volna, egy buszt kapunk, a három barátnőmmel, akik segítenek a klubba, beszéltem, a buszt adó társaság vezetőjével. Nem tudom mi avatkozott közbe, de a másikat ingyen adta. A bálban összejött pénzt is mag kaptuk, így bármit vehetünk. –Isabella válaszolja, aminek örülök.

Látom, hogy Isabella mellett lévő hely üres, így leülök mellé.

- Megköszönöm neked azt a lehetőséget, részt vehetek a tanulmányi úton, a barátaimnak elmondom, a lány klubban boldog vagyok. Azért is! Törődtök velünk, melyik lány tenné meg azt, amit te és a három barátnőd. Én Isabella, lány ismerőseimnek elmondom, legyenek tagok. Ilyen módon meglátogathassuk azokat a helyeket, amit Jeanne D'Archoz kapcsolódik. A női dolgainkat is. - mondja, kedves mosolyával.

Amit mondott, boldognak érzem magam, mert a munkámat megdicsérte, a klub vezetőjeként sok munka van benne. A programokat kigondolni. Van ivólé nálam, így kortyolgatni kezdek, apránként kifaggathatok mindenkit, mindenki megdicsérte a munkánkat. Azután leülök a helyemre, gondolatomba az udvaros fiún jár az eszem, vajon hogy van? Azt súgja valami, beszéljek vele, mondjam el, hogy mit érzek iránta. A testem vágyik a közelségére, örömet érzek, ha látom, vagy beszélgetünk. Talán ezt nevezik szerelemnek? Öt év van köztűnk, de nem baj. Azt követően az ablakon nézek ki, a tájat nézem, ahol éppen haladunk.

Dél körűlre érkezűnk be Párizsba, először egy szállóhoz indulunk, azért, hogy megebédeljünk, és utána induljunk tovább. A várost jelző táblát megpillantom, így örülök neki, a busz sofőrjéhez lépek, hogy kérdezősködjek. Azért is! Megkérdezzem a véleményét az útról.

- Nem sokára elérjük a várost, és a szállót ahol helyet kaptunk, megebédelünk, azután lesz egy kis szünet, és indulhatunk tovább. Meg sem kérdeztem a buszvezető bácsit, hogy érzi magát? Mi a véleménye a csoportról? – kérdezem érdeklődve, finoman.

- Isidore! A kérdésedet köszönöm! Jól érzem magam, az út jót tesz, mert tudok pihenni is, nem vagyunk fáradtak a másik sofőrrel. Ennyi gyönyörű lány van körülöttünk, nagyszerű érzés, a főnököm jól döntött, hogy engedte a másik buszt, azt neked köszönhető. – válaszolja.

- Én is örülök, ha jót mondanak a munkánkról, nem csak én voltam a tervbe, a három barátnőm is, akik a másik buszban vannak. – válaszolom boldog mosollyal.

A sofőrrel jó beszélgetni, tudott figyelni, nem sokára azt veszem észre, ismerős környéken vagyunk, nem sokára meg is áll.

- Leszállás, megérkeztünk, nem sokára ebédelni fogúnk, így a buszvezetők is meg tudnak pihenni, és velünk ebédelni. A pihenő két óra hossza, azután folytassuk az utat Orléans felé. – mondom.

Nem sokára leszállt mindenki, a sofőrök is velünk jönnek, hogy megebédelhessenek. A szálló étkezőjében, meg van terítve az asztal, már csak kezet kell mosni, és elfoglalni a helyet. A három barátnőm mellett foglalok helyet, meg tudjuk beszélni amit, kell, téma van bőven, a tanulmányi út, és a fiúk. Mindenki már tizenöt éves, már vannak érzések, fiú iránt, lehet az osztálytársa, vagy másik osztálybeli. Még nem tudja senki, nekem melyik fiú tetszik.

-----

Kora este van, beérünk Orléansba, annyi idő van még, a szállásúnkat elfoglaljuk. Így a környéket nem tudom feltérképezni, nem is bánom, majd reggel. Az étkezőben kezdünk megvacsorázni, fáradt mindenki, így a vacsora után megkapjuk a szobánkat. Azután a nadrágot veszem le, ágyra feküdjek. A mai napot átgondolhassam.

- Végre abban a városban lehetek újra, ahol a nemzeti hőssel kezdődött minden, olyan értelemben! Első csatáját itt kezdte, az Angol katonák ellen, hogy felszabadulhasson azon a májusi napon, azóta ünnep, és megemlékeznek róla.– mondom magamba.

Azt követően aludni kezdek, egész testemet, és lelkemet öröm járja át.

Órákkal később.

Az óra hatot mutat, amikor ébredezni kezdek, észreveszem, a három lány még alszik. Amit felveszek, könnyű ruhát, azt magammal viszem, a fürdőhelyiségbe.
Kis idővel később.

Felöltözve lépek ki a helyiségből, nem sokára a lányok is kezdenek ébredezni.

- Már felébredtetek? Már le is zuhanyoztam, már csak az ágyat kell elrendezni. – mondom boldogan.

- Jó már neked! Hiába próbállak megelőzni, de nem sikerül, mindig elmúlik a hat, amikor kelek. – válaszolja Yvette.

- Már megszoktam, a korai kelést.

Azután Yvette fáradt arccal indul a fürdőhelyiség felé, nem ártana egy kis zuhanyzás, és már is jobban érezné magát. Előrébb legyünk, meg igazítom az ágyát, azután szólok Patríciának és Veroniquának – nem sokára menni kell az étkezőbe. Lassan ébredezni kezdtek, amikor Patrícia lelépett az ágyról, Yvette akkor lép ki a fürdőhelyiségből, már felöltözve.

- Nagyon jót tesz ez a zuhanyzás, a fáradtság ellen. – mondja Yvette, boldog mosollyal az arcán.

A közös reggelinél, az óra nyolcat mutat, a kézi táskámat kezembe veszem, és percekkel később a csoport indul.

Először a várhoz megyünk, ami megmaradt belőle, nem sokára meg érkeztünk, így lehet képeket készíteni, idegen vezető vár minket. Kezdi kalauzolni a csoportot, így képet kapunk arról, hogyan nézhetett ki a vár a százéves háború idején. Amit hallok az idegenvezetőtől, ugyan azokat látom, most is megtörténik velem, látom a harcoló katonákat. Látok mindent, olyan helyre érkezűnk, ami a bástya, ahol kilőtték azt a nyilat, ami megsebesíti a hős lányt. Hirtelen a harcoló lánynál találom magamat.

- Jeanne D' Arc megsebesült! Segítsetek félre vinni, a nyílvesszőt vegyétek ki mi hamarabb. – mondja az egyik katona.

- Segítsetek ki venni! Harcolnék még tovább, bízom az úrban, tovább harcolhassunk. Felállok, és győzünk az Angolok ellen. – válaszolja Jeanne.

Azt követően kezdik kivenni a nyílvesszőt, a földön fekvő lány, mond valamit, azután csodák csodájára feláll. A harcos társai csodálkoznak, hogy lehet ez, tovább látom, hogyan harcolnak a Francia katonák, a vár bevételéért. Azután visszatér minden, tovább gyalogolunk, a vár külső részéhez kezdünk leindulni, azután máshová kezdünk menni, ahhoz a szoborhoz, ami Jeanne D' Arcot ábrázolja, kezében a zászló.

Ahol elhaladunk, látom az embereket, akik akkor éltek, nem sokára elérjük a szobrot, a közelében van egy virágárus, így vehetek egy szálat. A talapzathoz helyezem, klub vezetőjeként, kötelességem.

-----

Orléansban két napot töltöttünk el, azután irányt vesszük hazafelé, Domremy-La-Purcellebe az iskolához.

Napokkal később.

Délután három óra van, amikor az iskola elé ér a busz, vártak minket, ahogy körülnézek, észreveszem apát, de észreveszem a barátomat. Vajon, hogyan mennyek, oda hozzá, ne áruljam el magam, eszembe jut egy dolog.

- Úgy fogok tenni, írok egy cetlit, leírom a találkozó helyét és idejét, ahol az ajándékomat át adhatom neki. – mondom magamba.

Egy papírt elő is veszek, leírom a találkozóról a fontosat, valahogyan a zsebébe csempészem. Van olyan dolog, amit visszahoztunk az iskolába, így a pakolásába tud segíteni, így oda lépek hozzá.

- Szia Jérome! Segítenél egy kicsit? Dobozt kellene a földszinti nevelőibe vinni. – kérdeztem, érdeklődve.

- Szívesen segítek!

Azt követően a busz csomagteréből kivesszük a két dobozt, az egyiket én vittem, nem olyan nehéz. Az épületbe belépünk, egyenesen a kis tanáriba, az asztalra letettük. Körbenézek, nincs senki, a papírt a kezembe veszem.

- Jérome! Ez itt a kis papír, rajta egy időpont, és a helyszín, ahol tudnánk találkozni, mert az én ajándékomat át szeretném adni. Azért így! Ne tudják, van barátom.

A cetlit elveszi, és hamar a zsebébe helyezi.

- Nyugodt légy, ott leszek. – válaszolja, kis mosolyt is ad hozzá.

Azt követően indultam ki, ne lássák, sokáig vagyok. Nem sokára már hármasban indulunk hazafelé, apa viszi a csomagomat. Nem sokára haza érünk, így az első dolgom, lefürödjek, amivel felfrissülhetek, azután elmondhatom apának, hol jártunk.

Elérkezhet a vasárnap, hamarabb indulok a romhoz, a földszinti részen készítem a helyet, ahol beszélgethetek a szerelmemmel. Átgondolom, mit hová teszek, így van idő, hogy megtegyem.

- Így már más! El van készítve a hely, a ruhám nem piszkos, így az ajándékomat át is adom, nem megyek vissza haza, hanem fellépek az emeleti részbe, szétnézzek.

Nem sokára hangot hallok, a nevemet mondja, így lelépcsőzök, Jérome az, háttal van velem.

- Szia! Örülök eljöttél! Azért adtam meg ezt a helyszint, mert titokban találkozhatok, itt a földszinten van, hely ahol beszélgethetek, az emeleti részen ott a lány tagokkal találkozok. Ugye nem probléma? – kérdezem.

- Nem baj! Ez a szint is megfelel, mert láthatlak, az a lényeg, hogy találkozhatok veled. Milyen volt a tanulmányi út? Készítettél képeket? Akkor anyukáddal sok mindent meg tudtál beszélni? – kérdezi érdeklődve.

- Igen, amit kellett azt megbeszéltük, a klub béli munkámat, ha már eljöttél, akkor át is adnám az ajándékomat, ami ebben a dobozban van.

A mondani valómat nem tudom befejezni, mert át kezdem adni a dobozkát. Kezébe veszi, kezdi kinyitni, azon gondolkozom vajon fog neki tetszeni

- Az ajándékot köszönöm, a tollat megőrzöm, a nyakláncot mindig viselni fogom, egy emlék tőled. De én mit is tudnék neked adni? – mondja, de kérdez is közben.

- Nekem az is jó, ha megpuszilsz. – válaszolom, mosolyt megcsillantva.

A dobozt az asztalra helyezi, az arcomat két keze közé fogja, a szemembe néz, azt követően közeledni kezd az ajkam felé. Érzem a szívem dobogását, a puszi nagyon jó érzés számomra. Azután átölelem, majd leülünk az ágy szélére, megfogtuk egymás kezét, kezdtem az élményeimet mondani.

-----