A fiú nem sokára elhagyja a sírhelyet, maradok egy darabig, pár perccel később elő bújok a helyről, tiszteletet adni a hős előtt, akkor is, ha egy szál virág.

- Jeanne D' Arc, ne haragudj, most jövök, mert elfoglaltságom van! Egy lány klub vezetője vagyok, így sok feladat hárul rám.

Amit el akarok mondani, azt elmondom, nem sokára, indulok hazafelé. A gondolatom a fiún van, azért jött olyan messziről, a sírhelyet meglátogatja.

- Ha elmondom a három lánynak, vajon el fogják hinni?

A megbeszélés, minden hét keddjén van, így elérkezik, minden egyes napnak örülök.

- Örülök, hogy eljöttetek, fontos dolgot kell említenem! Az én osztályom kapta meg azt a megtiszteltetést, hogy részt vehetünk egy kiránduláson, azon az úton, ahol a község szülötte járt. Az osztályfőnökűnk lesz a vezetőnk, és az a fiú, akit udvarosnak vettek fel. – mondtam boldogan

- Ez nagyon jó hír! Klub vezetőként, remélem, fogsz jegyzetelni? Az udvari dolgozó is lesz kísérőnk, biztosan tud valamit a nemzeti hősnőről, és tetteiről! – válaszolja Yvette, egy kis huncut mosollyal az arcán.

- Amit hallottam róla, amit mondott a temetőben, csak megerősíteni tudom. – mondom magamba.

Fél órával később.

Ami fontos, azt megbeszéltük.

- Lányok! Arra gondoltam, haza kísérlek titeket, esetleg elmondhatjátok, van-e már a láthatáron fiú? – mondom, kis mosolyt megcsillantva.

Az ötlettel Patrícia is egyet ért, mert bólint.

- Még nincs szívügyűnk, de ha lesz! Szólni fogúnk. – válaszolja Patrícia.

- Igen, meg kell beszélni. – erősíti meg Yvette, Patrícia válaszát.

Azon veszem magam észre, Yvette lép egy házhoz, ezek szerint megérkeztünk.
Így volt a két lánnyal is, indulok is haza. A szüleim már otthon voltak, így elmondhatom a jó hírt, amit az igazgató bácsi mondott.

A körutazásnak nagyon örülök, mert megnézhetem azokat a helyeket, ahol járt. Az is lehet, már van valamilyen rajongói klubja valamelyik városba. A nap elérkezik, részt vehetünk a körutazáson. Már meg van a bőrönd, amit viszek, és egy kis kézi táska, egy hét utazáshoz. Az iskolához a szülők kísérnek, nem sokára a busz is megérkezik.

- Kedvesem! Az utazásnál odafigyelni, jegyzetet is készíts, remélem, boldog leszel. Szeretném, ha hoznál pár képeslapot. – mondja anya.

- Megteszek mindent, hogy teljesíthessem a feladatot, én már most vagyok boldog. – válaszolom.

A szememmel az új fiút keresem, a barátnőimet észreveszem, az egyikhez indultam volna, amikor a kísérőnket meg pillantom, egyedül érkezik. A tanárúnk int, a buszhoz léphetünk.

- Ha már mindenki megjelent a busz is itt van, egy névsor, és indulhatunk. Tudjátok ugye, ki lesz a kísérőtök? – kérdezi az osztályfőnöknő.

Mindenki igent mondott.

- Hölgyeim, és uraim! Én leszek a másik kísérőtök, mert az igazgató úr megkért, így igent mondtam. Ha már itt az alkalom, bemutatkoznék: Jérome Petitnek hívnak, a nagymamámmal érkeztem Chinonból, ott is egy iskolában dolgoztam. Aki kérdezni szeretne, az nyugodtan megteheti! Halottam van egy női klub, aki viseli a Jeanne D' Arc nevet, örülök neki, azért is! Meglátogathattam a sírját, régóta volt a gondolatomba. Nagyszerű érzés, virágot tenni a sírjára. Akkor névsorolvasás, és indulhatunk. – mondja a fiú.

Amit a kísérőnk mond, kezdem átgondolni, még nem árulom el, én vagyok a klub vezetője. Ahogy mondja a neveket, úgy kezdjük elfoglalni a buszt, nem kellett sokat várni, indulhat a jármű. Minden lánynál el van foglalva a hely, így egy fiú mellé kell ülnöm, megpillantva Jéromet a hely üres mellette. Megkérdezem, szabad-e? Szabad, így mellé ülök, azt követően bemutatkozok, a nevemet hallva, szép szavakat kezd mondani. Úgy érzem, mellette ne féljek, pedig idegen számomra.

-----

Nem sokára elhagyjuk a községet, indultunk Blois felé, ami hosszú út. Be kellene mutatkoznom a fiúnak.

- Szia, ugye te vagy az új iskoladolgozó? Legalább rend lesz az udvaron, ha már együtt leszünk, bemutatkoznék! Isidore Duboisnak hívnak, a szüleim az iskolában tanítanak.

- Neked is, szia! Szép neved van, ahogy mondod, én rakom rendbe az udvar területét, örülök neki, hogy dolgozhatok. Van két év tapasztalatom. Mit is mondjak még magamról! Tudom női klub a Jeanne D' Arc nemzedéke, jó volt megalapítani, legalább a tagjai követhetik a hősnő életútját. Nem tudod, hogy ki a vezetője? Meg szeretném ismerni. – válaszolja.

- A klub vezetője én vagyok! Már 1970-töl kezdve, akkor voltam nyolc éves, hála három barátnőmnek. Mindent meg tudunk beszélni. – válaszolom.

- Gratulálok! Sok megbeszélni való van biztosan! Sok tagja van-e?

- Igen, sokan vagyunk! Negyvenen, voltál-e már a temetőben a sírt meglátogatni? Ha nem! Szívesen megmutatnám.

- A felajánlásodat köszönöm! Már meglátogattam, és virágot is vittem. Amit kellett, azt elmondtam neki.

Tudtam, hogy volt, csak tudni akartam, mit válaszol a kérdésemre. Egy dolog eszembe jutott, így meg kérdezhetem.

- Azt kérdezném meg! Ha egy hétig úton leszünk, az éjszakát hol fogjuk eltölteni, mert még nem volt szó róla.

- Jó, hogy említetted! Ha elérünk Orléansba, akkor odamegyek a tanárnőhöz, és egy sorrend félét megbeszélhetünk. – válaszolja.

A fiú feláll a helyéről, indul a tanár nénihez, addig az egyik lány Johanne, hozzám lép.

- Isidore! Látom egyedül vagy, mond miről beszélgetettek? Milyen a kísérő fiú. – kérdezi izgatottan.

- Kedves, jó vele beszélgetni, jó, hogy mellette ülök.

- Megkérdezted tőle van-e barátnője? Jó páran lányok szemezgetik, bevallom én is! Elfogadnám barátnak, de még pár évet várni kell. – válaszolja.

A barátnőm szaván kezdtem gondolkodni.

Johanne szavai azt sugallják, minden lánynak megtetszett, remélem csak az osztályban.

- Tényleg igaz, amit mondtál? Ugye csak az osztályról beszélsz. Jérome, pár napja dolgozik, és ő a kísérőnk is. Alig tudok róla valamit! Ha már itt vagy! Megkérdezhetem, mi tetszett meg benne? Amit kérdezek, azt elmondja, nincs titka. – kérdezem érdeklődve.

- Mi tetszett meg benne? A mosolya, az egész lénye, ha van szerelem első látásra, most erről van szó. Tudod mit barátnőm! Abban az egy hétben figyeljed, mint nőként, hátha te is megszereted! Megyek, mert jön idefele.

A szavait nem tudja befejezni, mert a lány előtt meg is jelent.

- Jérome! Bemutatom a barátnőmet Johanné Rouxot, pár kérdést tett fel.

Szavaimat nem tudom befejezni, mert a fiú neki is bemutatkozik, azután Johanne indul, leülhessen a helyére.

- A tanárnő, az első megállónál elmondja, amit tudni kell! Hol lesznek a pihenő helyek, helyes barátnőd van, remélem a kérdéseire tudtál válaszolni! – kérdezi, érdeklődő tekintettel.

- Inkább azt kell mondanom! Találgatva. – válaszolom, így bevethetek egy kis mosolyt.

A barátnőm szavai jutnak eszembe, nőként figyeljem, ezek szerint, már kezdenek a fiúzásra gondolni, de még csak tízen négy évesek. Nem sokára elérkezik az idő, elérjük Blois városát arra a helyre, ami része volt a százéves háború idején.

- Mindjárt elérjük az első állomást, azt jelenti! Egy helyen megebédel az osztály, azután lesz városnézés. – mondja a tanító néni.

- Tényleg kedves fiú! Megpróbálom nőként nézni, nem tizenéves lányként. Minden lány belezúgott, de mit mondjak én! Mellette ülök, ha nekem is megtetszik, nem számit a korkülönbség. – gondolom magamba, a fiúra ránézve.

Nem sokára a busz megáll, így kiléphetünk a járműből.

-----

Az út során elérjük Orléans városát, azt a helyet, ahol Jeanne D' Arc győzött 1429 májusában, kora délután van, amikor beérünk. Első program az emlékmű megnézése, a helyszín, a vár. Amikor elmegyünk a vár előtt, olyan érzésem van, mintha látnám a csatát, mert képek jönnek elő.

- Mindent látok, ki hol áll a bástyán. Nem tudom, hogy lehet? Látom azt a katonát is, aki kilövi azt a nyilat, ami Jeannet megsebesíti, és földre esik. Valami csoda révén, folytassa tovább. – mondom.

A tanár néni, és mindenki elcsodálkozik.

- Isidore! Tényleg látod a csata jelenetét? Ez fantasztikus jó képesség, örülj neki, csak dicsérni tudom. – válaszolja a tanár néni, meglepődött arccal.

- Én is csak azt mondhatom, amit a tanárnő mond. Ha már kiderült rólad, akkor én is elmondanám! Nekem is van egy ilyen képességem! De én az akkori királyt látom, amit tesz, akit VII. Károly néven ismernek. – válaszolja a fiú.

Úgy kell tennem mintha, csodálkoznék, pedig tudom, a temetőben kihallgattam.

- Jéromé! Ugyan úgy én is örülök a képességednek, biztosan nem könnyű, így kelni. Azért nekem is nehéz, főleg akkor! Amikor az a női dolog jelentkezik minden hónapba, mert akkor látok dolgokat, ami a hősnővel történt. –válaszolom.

- Jól mondod, nehéz! főleg akkor, mit már említettél, a havonta megtörténő dolog. Ha kell valamibe segíteni, csak szólj nyugodtan. – mondja a fiú, egy kis mosollyal az arcán.

- Rendben van, szólni fogok! – mást-mit mondhatnék, mindenki előtt.

Azt követően belépünk a várba, hogy beléphessünk minden helyiségbe, Jéroméra gondolok, neki is rossz lehet. A vele történő beszélgetés közben arra gondoltam, tudom, hogy mit tett, de bocsássak meg neki. A várba kezdjük megnézni a különböző tárgyakat, de páran azért kérdezősködnek, mit mondott! Érzek-e iránta valamit? Nem adok rá választ.

A várba sok időt töltünk el, elérkezik a falatozás ideje, utána más nevezetes helyszint is megnézhetünk. Az osztály tagjai össze vissza van, tudjuk, már a szálló helyen vagyunk.

- Lányok! Ki jön velem megnézni a hősnő szobrát? itt van a közelbe! – kérdezem, érdeklődve.

- Ne haragudj, mi hárman eldöntöttük, Johanne és Juliane, esetleg megkérdezheted a fiúkat, hátha! Vagy a kísérőnket, hátha igent mond! – válaszolja Henriette.

- Ha már eldöntöttétek, nem baj! A fiúkat azért nem kérdezem meg, hátha nem érdekli őket, mert amit látnak, másképpen fogják fel. – válaszolom, egy kicsit bánatosan.

Tovább kérdezősködök, a válasz a nem volt. Egyedül kell megtenni a feladatomat. Indulok éppen, amikor a kísérő fiúval találom szembe magam, a szállásúnk bejáratánál.

- Isidore! Látom nincsen osztálytársad, akivel megtennéd azt a sétát a környéken! Ha kell, én leszek a kísérőd, csak, ha elfogadod a segítségemet? Így én is megnézhetem az emlékművet, akár virágot is vihetünk. – válaszolja, kedves hangjával.

Azért oda pillantok pár lányra, csodálkozást fejeznek ki a tekintetük.

- Rendben van! A térkép szerint nem messze van, talán tudod az utat? Láttam a közelben van egy virágbolt. – mondom örömmel.

- Mennyűnk a térkép szerint! A virágot én rendezem, örülök, hogy elkísérhetlek. Egy ilyen helyes, és kedves lánynak megteszek bármit. – válaszolja a fiú.

Azt követően indulunk a térkép szerint, örülök neki, mert olyan személlyel lehetek, akit érdekel a nemzeti hősűnk. Tudom kinek az emléktöredékét kapta meg, de ha másképpen nézem a helyzetet, akkor gyűlölnöm kell. A másik énem azt sugallja, várjak.

-----