Elérkezik a következő hónap, azzal vele a havonta megjövő ciklus, nem csak nekem, hanem a többieknek is, a klubból. Így a gyűlést meg tudjuk tartani, az információt közlő csatorna jól működik, mert egyik fiú sem sejti, mikor lesz egy helyen negyven lány. Az időben megjelenik mindenki, a ruhát átveszem a három segítőm is, azért jól néz ki rajtunk a ruha, szívesen viselnék ehhez hasonlót.

- Ha már mindenki megjelent, örülök neki, így mindenki itt lehet a beavatáson, a sorrendet megálmodtam, mert egy erő segített benne. Így elmondom itt is. – mondtam.

Majd neki is kezdek.

Percekkel később.

Elmondtam mindent, amit tudni kell, az arcokon jó dolgot veszek észre.

- Isidore! Az eskü szövegét be lehet tartani, és a sorrendet is. Azt Jelenti! A fürdésnél egy ruha takarhatja a testűnket, felsőt visel, azt le kell vennie? – kérdezi Rebecca érdeklődve.

- Igen! A fürdés a vízben azt jelenti, testileg, és lelkileg megtisztulsz. A Jeanne D' Arc nemzedékében új életet kapsz, tiszta vagy. Ahogy a nemzeti hős is az volt a haláláig. – válaszolom.

- Tényleg, ahogy mondod! Így nagyon jó lehet, remélem így lesz, még jó pár évig. – erősíti meg a válaszomat Rebecca.

- Azon leszek én is! A tisztaságúnkat megőrizzük jó ideig, ha valamelyik tagunknak lesz fiú barátja, örülni fogok neki. Azért lesz érzése a barátja iránt, azt a bizonyos dolgot megtehesse. Az a lány keressen meg, és megbeszélhessük. – válaszolom.

- A fiúval való barátkozás még odébb van! Akkor tudjuk már, mit tegyünk akkor! – válaszolja Veronique.

Azt követően elkezdem a ceremóniát, a sorrend szerint. - Vajon ki lesz az a személy, aki velem fogja megtenni, amit én a lányokkal.
Félórával később.

A beavatási ceremóniát sikerült levezetnem, így a Jeanne D' Arc nemzedékének tagjai, nem csak lelkileg tiszták, hanem testileg is. A lányok nem szégyenlősek, öltözni kell.

- Mond Isidore! Hála neked tiszták vagyunk, téged ki fog megtisztítani? – kérdezi Yvette, érdeklődve.

- Amikor elkezdtem azután eszembe is ötlött! Remélem, mihamarabb megteszi valaki! Nem tudom, mikor jön el az idő, várni fogom. – válaszolom, lehangoltan érzem magam.

- Remélem, minél hamarabb elkövetkezik! – Veronique egyet ért velem.

A lányok indulnak haza, maradok a három vezetői taggal.
Már csak négyen vagyunk.

- Ha már itt vagyunk, a javaslatom az lenne! A téli időben hol lehetne az összejövetel? Sok lányról van szó, talán az iskolában, egy nagyobb teremben? – kérdezem, érdeklődve.

- Az iskola nem lenne rossz! De ott van az a helyzet, égetni kell a bizonyos valamit. Az épületen belül, talán lenne hely! Nem csinálhatunk kárt az égetéssel. – válaszolja Veronique.

- Az ötlet remek, a hidegben itt a romhoz nem fognak kijönni, meleg helyet fognak keresni. – mondja Yvette.

- A feltett kérdést valóban meg kell fontolni. – válaszoltam.

Az idő elérkezik, hogy mi is induljunk haza, fáradt is voltam, elköszönök a barátnőimtől. Kiválok, út közben a helyen jár a gondolatom, ahol kibírhatjuk a téli hónapokat.

- Szerintem is az lesz, a hideg hónapokban el fogják kerülni a romot. – van gondolatomban.

Gondolkozás közben azon veszem észre magam, már otthon vagyok, nem sokára elkezdem mondani mit beszéltünk meg közösen. Amikor mindent elmondtam, nyugovóra is térhetek, mert nagyon fáradt vagyok.

-----

Az óra este hetet mutat, amikor aludni térek, annak örülök, szombat van, így vasárnap tovább aludhatok. A gondolatom azon a feladaton jár, télen hol tarthassuk meg a megbeszélést.
Három órával később.

Felébredek, mert érzem, a mellékhelyiséget meg kell látogatnom, így az ágyamból felkelek, és indulok a helyiség felé. Nem sokáig vagyok, amikor a szobámba lépek, az ablaknál egy alakot pillantok meg. Vajon, hogy került oda? Háttal áll, az ablaknál néz ki.

- Isidore! Ne félj tőlem, segíteni jöttem! A gondod az, vajon téged ki fog beavatni a ceremónia szerint! Én segítek, csak a ruhádat vedd magadra, és csendben hagyd el a házat. – mondja az alak.

- Honnan tudod a nevemet? Ki vagy? Talán te lennél az a személy, aki az álmomat megvalósítsa? – válaszolom, így kérdést is felteszek.

- Igen, én vagyok! Ki vagyok? A romnál elmondom, de bízz bennem! – válaszolja az alak.

Azt követően kezdek átöltözni, majd indulok halkan. Inkább léptűnk, nem láttam az arcát, mert fekete csuklyát visel. Nem sokára már úton találom magam, a kulcsom nálam van.

- Kérlek, mond el a nevedet? – kérdezem izgatottan.

- A segítőd vagyok! Akit úgy ismersz, mint a nemzet hőse! Te vezeted a rólam elnevezett klubot. – válaszolja.

- Tényleg te vagy az! Ebben a ruhában nem ismertelek meg, ne haragudj! Segíted levezetni a ceremóniát. A zászlót otthon hagytam, a nagy sietésben.

- Ne félj, mindenre gondoltam!

Azt követően folytatom boldog érzéssel az utat, a romhoz. Nem sokáig oda is értem, értűnk.

- Káprázik a szemem! Az út ki van világítva! Főleg ahol biztonságosan lehet lépni, így minden lelkembe boldogságot érzek. – mondtam kellemes hangon.

- Nem káprázik! Az út tényleg ki van világítva, az is, ahol a ceremónia lesz. Láttam milyen jól be van rendezve. A ceremónia alatt meg kapod azt a ruhát, amit én viseltem évszázadokkal ezelőtt.

Amit a lélek mond, mert ő az volt, csodálkoztam, nem akartam elhinni, megkaphatom azt a ruhát, amit a csaták ideje alatt használt. Belül a lelkem boldog, mert nem csak egy lány klub vezetője vagyok, hanem megkaphatom a Nemzeti hősnő ruháját.
Fél órával később.

Szóval megvalósulhatott a vágyam, a beavatás megtörtént, most már mondhatom! Belül, és kívül tiszta vagyok, ha megtudják a lányok, ki segített, nem hinnék el. Ezen túl, már csak a női érettség jelét kell bemutatni, így követve a hősnő élet útját. A következő hónap elérkezett, így a megbeszélés is, a három vezetőségi tagot, a romhoz hívom.

- Azért hívattalak ide titeket! Megbeszélhessük a klub dolgait, ami fontos. Ha valamelyik lánynak lenne barátja! Mennyi idős legyen, az a bizonyos dolog megtörténhessen? El fog jönni az idő, hogy nem lehet a fiúnak ellenállni, és akaratlanul is meg történhet. A következő találkozón a többieknek elmondhassuk. – mondom.

- Jó javaslatnak tartom! Most mindenki tizenhárom éves, úgy öt év múlva gondolhatunk a fiúzásra, egy napot rá kellene szánni arra! Megtudakolni, mit kellene tenni a lánynak, és a fiúnak. Felvilágosítást kellene tartani. – válaszolja Veronique.

- Én is ehhez hasonlóra gondolok, a hősnőt tizenkilenc éves korban érti az a bizonyos inzultus, a fogdában. – erősíti meg Yvette, Veronique válaszát.

Amit Yvette mondott, az elgondolkoztató.

- Szerintem az a valami, hamarabb fog megtörténni! Ahogy közeledünk egy bizonyos kor felé, úgy fogjuk érezni, meg kell tenni. Az érzés nagyobb hatalom, mint a szabály. – válaszolom, csodálkozok, amit válaszként adtam.

- Átgondoltam, amit mondtál! Valóban megtörténhet sokkal hamarabb, mint ahogy gondoljuk. Az is lehet! A hősnőnek biztosan volt titkos szerelme. – mondja Yvette.

Egyet kell értenem Yvettel, mert a lányok hamarabb válnak éretté.

-----

Jeanne D' Arc nemzedékének már hatvan tagja van, már meg tudjuk beszélni, a téli összejövetelűnk hol legyen. Mások is segítenek, meglepetésemre, az iskolába meg engedik. A napok munkával telik, elérkezik az idő, betölthetem a tizennégy évet. Az iskolába változás történik, mert munkást vesznek fel, az udvar takarítására, kell is egy munkáskéz. Az udvart a takarítónőknek kellett rendbe rakni, a benti munkán kívül is. Így minden takarító fel lélegezhet. Egyiket meg is kérdezhetem.

- Takarító néni! Az új munkást, akit az udvarra vettek fel, ugye lehet valamit róla tudni? Sok munkája lesz, rend legyen az épület körül is. – kérdezem érdeklődve.

- Isidore! Annyit tudok róla Chinonból érkezett, a mamájával, kérdezősködött, és így talált a községre, és az iskolára. A neve. Jeromé Petit. – válaszolja.

Azt követően a takarító néni folytassa tovább a dolgát, a szavain elgondolkozhatok, majd tovább kérdezősködök, Chinonból érkezett, valamit nem értek! Olyan messziről jönni ebbe a kis községbe, amit nagyítóval kell nézni a térképen. A napok jól telnek, elérkezik az idő az igazgató bácsi bejelent valamit, éppen az osztályúnkban van.

- Diákok! Az osztálynak jó hírt kell mondanom! A tantestület minden évben megszavaz egy osztályt, akik osztály kirándulásra mehet, ti lesztek az a szerencsés, aki a hősnő útját bejárhatja.

A hír hallatán öröm fog el, jó lenne, a mai nyáron teljesülhetne.

- A jó hír az! Ezen a nyáron valósulhat meg.

Amit az igazgató bácsi mond, már jól érzem magam.

- Tanárok is jöhetnek velünk? – kérdezem érdeklődve.

- Jó, hogy említetted! Az útra az osztályfőnök, és az új dolgozó fog elkísérni, akit Jérome Petitnek hívnak. – válaszolja.

A fiú lesz a kísérőnk, elmondja, amit tudni kell még. Ahogy elkezdem körbe nézni az osztályon, főleg a lányokon, a hírre boldogoknak látszanak. Legalább megismerhetem az út alatt.

Elérkezik a szombati nap, kilépek a temetőbe, virágot vigyek a hősnő sírjához. A szüleim örülnek, mert jó cselekedet, ne csak a klub dolgaiban munkálkodjak, ha már felvettük a nevét. A barátnőimet most nem hívom, egyedül akarok lenni. A temetőig nem kell sok idő, a kapu előtt megveszem, azt a pár szálat, indulok is beljebb. Ahogy közeledni kezdek a sírhoz, alakot veszek észre, arccal van a sírkőhöz vagy is nekem háttal.

- Ő vajon ki lehet? Közelebb megyek, ha jól látom, az új dolgozó az iskolából. Van egy rajongója, azért meg nézem magamnak. Vajon milyen virágot hozott? – van a gondolatomba.

Kíváncsivá tett, így zaj nélkül oda közelitek, vajon miket mondhat. Pár lépésre álok meg, ő nem vesz észre.

- Nagyra becsült nemzeti hős! Hányszor álmodtam meg azt a napot, amikor itt áll hatok előtted, és elmondhatom a gondolataim. Amit már régebben meg kellett volna tennem! Vannak visszatérő álmaim, mintha már találkoztunk volna, furcsa játéka lenne a végzetnek. Már tudom, mi van a múltamba, ezért kell idejönnöm, olyan messziről. Elmondhassam, mennyire sajnálom, mert leszármazottja vagyok annak a királynak, akit VII. Károly néven ismert, az is kiderült, az ő lelke van bennem. – a hangjában bánatot érzek.

Amit a fiú elmondott, nem akarom elhinni, csodálkozok.

- Időközönként előtörnek emlékek mit tettem veled! Könyörögtél sokszor mentselek ki az Angoloktól, de én nem tettem meg. Az országot te mentetted meg, egy idő után hátráltak az angolok. Bánom, amit veled tettem, kérlek, bocsáss meg! Ha megteszem a kérésedet, még élhettél volna. Bátorságot adtál minden Francia szívében.

Azt követően oda pillantva látom, hogy letérdepel, virágot helyez a sírköre, érzek könnyt a szememben, de amit látok, nem tudom mire vélni. Talán a szemem káprázik, a fiút csak odaképzelem! Vele gondolom, amit kell! A fiú valós személy, mert hallom, a szavait.

Vajon most mit tegyek?

-----