Az évek jól múlnak a klub vezetésével, meg vagyok elégedve, nem gondoltam a fiúk segítőkészek. Az alapítástól négy év telik el, már tizenkét éves lettem, érzem azokat a változásokat, amit egy lány átél, a testem is jelzi lány lettem. Mert látszani kezd annak a jele. Egy nap megváltozott minden, mert egy reggelen érezni kezdek valamit, így indulok a fürdőhelyiséghez.

- Úgy gondolom! Ez már az lehet, amit minden fiatal lánynak át kell élni, a havonkénti dolog, de egy kis fájdalmat is érzek. – mondom gondolatban.

Az első dolog, amit elvégzek, a mosakodás, egy sötétebb színű alsót veszek elő, azt veszem fel. Azt követően felöltözök, a fürdőhelyiségbe nem sokáig vagyok.

- A hírt elmondom anyának, megkérem, mondjon pár dolgot, mit kell egy lánynak tudnia. Szerintem a szüleim már felébredtek. – mondom, örömet érezve.

Már felöltözve készen, és bepakolt táskával a kezembe lépek a lépcsőn le, egyenesen a konyha felé veszem az irányt, de anya már fent van, így ketten vagyunk.

- Anya! Fontos dolgot kell mondanom! Amikor felébredtem, éreztem egy furcsa dolgot, az alsómba, a fürdőhelyiségbe megnéztem, azt láttam, amin minden lány átesik, de érzek egy kis fájdalmat a hasamba. Kölcsön vettem egy betétet a dobozból, ami a kis szekrényen van. – mondom boldogan egy kicsit.

- Kincsem, ez nagyon jó hír! Örülök neki, ha lesz idő, elmondom a fontos dolgokat, aminek egy kislánynak tudnia kell. Az első havi ciklusod azt jelenti, már kész nő lettél, hiába nem sokára tizenhárom éves leszel. – válaszolja anya, a hangjában örömet éreztem.

- Gondoltam egy olyan beszélgetésre, amiben csak mi ketten vagyunk, elmondod azokat, amit tudnia kell nekem. – válaszolom.

Az után átölel, puszit ad az arcomra, a hasamba azért érzek egy kis fájdalmat, de tűrhető. Nem kellett sokat várni, és hármasban ülünk le reggelizni, boldog vagyok, mert átélhettem azt! Ami egy lányt nővé tesz, és az is lehet, női klubbá teszem a Jeanne D' Arc nemzedéke nevűt, így meg beszélem a fiúkkal is. Nehéz döntés lesz számomra.

Még aznap megbeszélést hívok össze a vezetőségi tagokkal, a mi osztályterműnkbe, délután négy órára. Így megemlíthetem a tervemet, amit nagyon bánok, remélem, a fiúk meg fogják érteni. Francoisnak mit mondjak? Remélem, nem fogja bántódásnak venni.
Az idő elérkezik, a terembe belépve, már ott van. Veronique, Patrícia és Yvette, valamint Francois.

- Sziasztok! Azért hívtam a tanácsot össze, fontos dologba kell megoldást találni, ezt Francoist is érinti. A klubban változást szeretnék, ha a fiú tagúnknak nem baj! Akkor női klubbá szeretném tenni, lányok lehessenek a tagjai. Ha a fiúk továbbra tagok szeretnek lenni, téged Francois, kinevezlek a vezetőjének. Ha nektek így jó? Vállalnád? – mondtam, furcsa helyzetben érzem magam.

- Isidora! Miért döntöttél így? – kérdezi a fiú, érdeklődve.

A lányok arcán látok egy kis csodálkozást.

- Barátnőm! Miért döntöttél így? – kérdezte Yvette, érdeklődve.

- A mai napon megjött az első havi ciklusom, ami azt jelenti! Érett lánnyá lettem, lehet, minden lány így érzi! A havi ciklus fájdalommal jár, tudom Francois, van lány testvéred, így tudod, mit mondok. – mondom, egy kicsit lehangoltan.

- Kedves Isidore! Tudom mit mondol! A nővérem már említette, mit érez ilyenkor, a döntésedet megértem. – válaszolja.

- Nem gondoltam megérted a döntésemet! Amit együtt döntünk, a hirdetőtáblára ki kell helyezni, ha továbbra is tagok szeretnének lenni a fiúk, örülnék nekik, és azt te vezeted. – mondom, meglepődött arccal.

- Köszönöm nektek az öt évet, jó volt veletek dolgozni, remélem, lesznek jelentkezők a klubba. – válaszolja a fiú.

Azt követően Francois kezdte átölelni a lányokat, az arcúkra puszit ad, amit viszonoznak. Éreztem örül, mert most kap puszit a lányoktól, így éntőlem is kap.

-----

A klub fiú tagjai megértették a szándékúnkat, azt is! Nekünk milyen változáson kell átmennünk, minden hónapban. A havonkénti dolgunk, mást is ad! Érzést, ami számomra különleges. A megbeszélés után, a három barátnőmmel, megbeszélek egy kiruccanást, amiért átélhettük első női dolgunkat. Szombati napra teszem a találkozást, a mi házúnkba, amit elmondtam a szüleimnek.
A nap elérkezik, a községet szeretnénk jobban megismerni, ki látogatunk a külterületre. Azért viszek magammal táskát, ennivalót.
A három lány, nem sokára megérkezik, ők is táskával, nem sokára elköszönök a szüleimtől, indultunk is.

- Barátnőim! Merre menjünk? Látom ti is, hoztatok táskát! Jól tettétek, hátha találunk valamit. – mondom érdeklődve.

- Menjünk a községen kívülre, hátha találunk valamit, ahogy Isidore már említette. Az is lehet! Találhatunk valamit Jeanne D'Arc korából. – válaszolja Yvette.

Azt súgja valami, egyezek bele, mert van egy furcsa érzésem, valami miatt a helyet is tudom, merre kell menni.

- Induljunk! – mondtam.

- Mintha valaki azt súgná, az útirányt is tudom, először fogom elhagyni a községet. Az van bennem! Mintha már jártam volna itt. Nem tudom, miért van így!

- Tényleg tudod az utat? – kérdezi érdeklődve Yvette.

Neki is indulunk, van bennem egy kép, amit kövessek, és elvezet arra a tisztásra. Így a megadott úton haladni tudunk. A nemzeti hős szülőházát így elérjük, valami késztet, lépjek be. Nem tudom, hogyan lehet ez.

- Nem nézzük meg a hősnő szülőházát? Ha már a klub a nevet felvette. – mondom boldogan, örömet érezve.

- Isidore, jól mondod! Úgy látom, még nyitva van, éppen akartam volna mondani, már barátnőm megelőzött. – válaszolja Veronique.

Négyesben lépünk az épületbe, a ház vigyázóját meg pillantottuk, így közeledni kezdett felénk. Érzésem az! Örül nekünk.

- Lányok! Ugye ti vagytok a Jeanne D'Arc nemzedékének vezetői? Ha igen, már halottam rólatok, így személyesen is megismerhetlek titeket.

- Igen, mi vagyunk! Sétálni indulunk, feltérképeznénk a környéket, éppen a ház előtt jövünk el, így akkor bejövűnk, megnézni a helyiséget. – mondja Patrícia.

Van egy furcsa érzésem, mintha már jártam itt, képek jönnek elő egy családról a D'Arcrol, nem tudom, hogyan lehet. Azt is tudom, mi hol van, a lányoknak meg sem merem mondani. Alszok rá egyet, hogy mit tegyek.
A házban nem vagyunk sokáig, elköszönünk a helytől. Nem sokára találkozunk pár klubtaggal, csak köszönünk egymásnak. Nem sokára elérjük a község utolsó házát.

- Lányok! Végre kint vagyunk a községből, irány tovább. – mondom boldogan.

- Remélem, nem találkozunk fiúkkal, aki tagja a klubnak! Mást is megbeszélhetünk. Isidore! Ha jól emlékszem itt a közelben, kell lenni valami véderő műnek. – válaszolja Yvette, meglepődve.

- Tényleg Yvette! Olvastam valahol, hátha van ott valami? De mocsaras helyen van. – válaszolja Patricia.

- Hogy megyünk oda? – kérdezte Yvette.

Ahogy Yvette említi, úgy jött be a kép, az útról, a csapdákat hogyan lehetne elkerülni.

- Kövessetek! Tudom az utat valahogyan az épülethez, de oda lépjetek, ahová én. Épségbe elérhettek a romhoz. – mondom meglepődve.

- Rendben van! Odalépünk ahová te. – válaszolja Patrícia.

A lányok arcán csodálkozást veszek észre, én is csodálkozok, hogyan mondhatok ilyet. Az útvonal magától jön, azon gyalogolunk. Fél órás gyaloglás után elérünk a romhoz, öröm árasztja el a szívemet.

- Hiába látszik, az idő megtámadta, évszázadok teltek, most is áll. Hogyan tovább? – kérdezi Veronique érdeklődve.

- Először megnézzük a helyiségeket, vajon mi található benne! A lakói hátha hagytak valamit. – válaszolom.

Együtt nézzük a földszinti részt, belépek egy helyiségbe.

- Talán ez lehetett a raktár, vagy valami ilyesmire használták. Talán egy nemesi család élhetett itt, van pár ruhadarab. – mondom.

- Az a szerencsénk, nem éltűnk a középkorba, az is lehet! Mi szegényként éltűnk volna.

- Patrícia! Még nem tudhatod éltél-e egy másik korba! Az is lehet, volt benne részed. – válaszolja Veronique, meglepődve.

Azt követően együtt indulunk a következő helyiséghez.

-----

A következő helyiségben sem találunk semmit, a rom nagy, a fenti szintre lépcső vezet. Ahhoz képest, az épület régi, még épnek tűnik, így indultunk a fenti részbe.

- Hátha az emeleti részen találunk valamit! – mondja Yvette.

- Szerintem is jó lenne találni valamit! Ha az olyan, akár haza is lehet vinni. – válaszolja Veronique.

- Én is így szeretném. – mondom, ezzel erősítem meg Veroniquet.

Nem sokára, indulunk, a lépcsőfokok kőből vannak, látszik rajtúk, az idő emészti, bírja súlyúnkat. Nem sokára felérünk.

- Nézzetek csak ki, milyen jó a kilátás! Arra gondoltam! Ha lesznek jelentkezők, ezen a részen lehetne egy beavatási szertartás. – mondja Patrícia, rámutatva a helyre.

- Jó ötletnek tűnik, csupa lányok! Mi lehessen a beavatkozó ceremónia? Akár ma is megbeszélhetnénk, vagy talán a következő megbeszélésen? – kérdezi Yvette, érdeklődve.

- Én is jónak tartom! Akkor lenne jó a hely, ha nem lenne nagy távolságba, a községtől. Ha módosítást hajtunk ezen a helyen! Még a kíváncsiskodó fiúktól is védelmet nyújt. A beavatási dolgon még gondolkozok. – válaszolom, a hely elgondolkoztat.

Külön helyre indulunk, a fenti részen vannak szobák, ahol én vagyok, ott vannak azok az eszközök, amit abban az időben használtak. Nem sokára egy kiabálást hallok Yvette az, találhatott valamit, Patrícia megelőzött, a teremben Yvette mellett áll. Egy láda félét talált, ahogy megpilantottam

- Ezt a ládát találtam, hátha van benne valami? – mondta Yvette.

Szemügyre veszem, megnézem nehéz-e.

- Úgy gondolom, lehet benne valami! A végét nem tudom felemelni, hogyan tudnánk felnyitni? – kérdezem érdeklődve, meglepettség van bennem.

Töprengeni kezdtünk, hogyan tudná négy lány a ládát felnyitni, mert a lakat nem hétköznapi. Eszembe jut egy ötlet, mi lenne, ha kővel próbálnánk meg. A láda nem sérülne, a javaslatomat így elmondom, bele is egyeznek, követ kezdünk keresni.

A lakatot végül sikerül leütni, szabaddá tenni.

- Vajon mi lehet benne? Talán régi ruhák, vagy használati tárgyak? – kérdezem érdeklődve.

Azt követően kezdtük felnyitni, meglepetésünkre sok mindent látunk benne.

- Nézzétek a ruhákat! Talán ilyet használtak abban az időben, még apró dolgokat is észrevettem. – mondom, meglepődve.

- Szerintem is hagyjuk meg a ruhákat, talán a beavatási ceremóniában felhasználhatnánk, valamelyiket! Ha kedvező a beavatási dolog, akkor ki is próbálhatjuk, tarthatnánk egy próbát. Ha jól megy, akkor az lenne a beavatás.

- Veronique! Nagyszerű ötletnek tartom! Olyan módot kellene találni, ami egyszerű, nem tesz kárt senkibe. A női oldalról gondolkodjunk? Talán mutassuk be a havonta megérkező jelét. –válaszolom Veronique szavára.

A ládának vannak fiókjai, így azokat kezdjük vizsgálni. Nem sokára rátaláltam egy különleges anyagot.

- Ez vajon mi lehet? Olyan a tapintása, mintha selyem! Nagyszerűen van össze hajtva, ki kellene bontani, szerintem nagy lehet. Az asztalon kellene szétnyitni. – mondja Patrícia, csodálkozva.

- Éppen akartam volna mondani! – válaszolom, meglepődve.

Az asztal pár lépésre van, az anyagot a kezembe veszem, azt követően az asztalra helyezem, lassan kezdtük szét bontani.

Kis idővel később.

- A széle és máshol sárga csíkozású, úgy látom aranyszínű. – mondja Patricia, csodálkozott arccal.

- Tényleg így gondolod? Szerintem nem egyszerű anyag, ránézésből újnak látszik, pedig régi nagyon. – válaszolja Yvette, csodálkozottan.

Ahogy nyitni kezdjük, úgy tárult elénk a rajzolata, az ábrája. Másra kezdek gondolni, megvárom a végét, amit utána láttam, nem akarom elhinni. Egy zászló rajzolódik ki.

- Lányok! Ez tudjátok, hogy mi lehet? Nem egyszerű zászló, hanem az Oriflamme, a királyi lobogó. – mondom csodálkozott arccal

- Ahogy mondod, tényleg az lehet. – válaszolják a többiek.

Örömünkbe táncolni kezdünk, mert mindannyinkat meglepetés ért, egy különleges tárgyra akadtunk.

-----