Napok múltával Stephanie, beviszi az oktatási intézménybe a megszületett gyermekét, bemutassa mindenkinek. Autóval indulnak, nem sokára meg érkeznek, pár diákja várja, megvárják, hogy kiszálljanak.

- Stephanie néni! Aranyos ez a baba, a szülés hogy végződött? Milyen érzés volt? - kérdezi az egyik fiú, érdeklődve.

- A szülésnél nem voltak problémák, minden jól zajlott, akkor éreztem fájdalmat, amikor a szülés kezdődött, amikor a világra jött, a fájdalom megszűnt. A legnagyobb öröm az! Amikor a karodba veheted az újszülöttet. – válaszolja kis mosolyt adva hozzá.

- Értem! Van jó és rossz oldala a szülésnek! Sok örömet kívánok a gyermekhez, reméljük, örömet fog hozni, és mikor született ez a csöppség? – kérdezi az egyik lány.

- Január hatodikán, Vízkereszt napján! Amikor a nemzeti hősűnk Jeanne D' Arc. – válaszolja az anya.

- Tényleg, ez csodás! Szívből kívánom, ebből a gyermekből is olyan hős váljon, amilyen Jeanne volt. Ha kiszámolja tanár néni, éppen ötszázötven év telt el, az is lehet! A nemzeti hősűnk lelke, újjászületett a babába, nem tudni.

- Isabelle! A kívánságaidat köszönöm! Ahogy mondtad, annyi év telt el, remélem, különleges lesz a lányom.

A csengő nem sokára meg szólal, jelzi az első óra kezdetét, így mindenki elfoglalhatja a beosztásához lévő helyét. A tanító néni is belép az osztályába, hogy megtarthassa az első órát.

- Diákjaim! Azt kell mondanom, hiányoztatok! Tudjátok gyermeket vártam, íme, bemutatom nektek. Ki szeretné megnézni? A fiúk is megnézhetik, a gyermekem neve: Isidore.

- Igen, tanár néni! Mi mindannyian követnénk, minden rossztól megvédenénk, és, ha ebben a községben születne meg, akkor egy társaságot alapítunk, és követni foglyúk. Ki van abba, hogy megvalósuljon egy közösség, akkor is! Ha még nem tudunk erről. – volt a válasza, az egyik fiúnak, de a szavai kérdeztek.

Nem kellett átgondolni, mindenki igent mond.

- Benne vagyunk.

Stephanie elcsodálkozik az osztályon, öröm látható az arcán, látja az osztályba az összetartozást.

- Az osztálynak köszönöm, a baráti kört, ha megvalósítsátok!

Egyenként odalépnek a tanítójúkhoz, átöleljék.

Napok múltával elérkezik a hétfői nap, egy magas rangú személy titkárának el kell jutnia Strasbourgba, a térképet nézve jól halad, az óra este hetet mutat. Történik számára egy nem várt dolog, az autója egyszerűen leáll, Domremy község táblája előtt pár méterrel. A személy Perceval Blanc.

- Vajon az autóval mi történt? Dijonnál tankoltam, a benzin nem fogyhatott el, indulás előtt megnéztem mindent, vajon hol lehetek?- kérdezi magába.

A térképet nézi, eszébe jut az előző település, rögtön megnézi a következőt.

- Egy községnek kell következnie, a neve Domremy-La-Pucellé, ha jól látom. A névismerős valahonnan! Tényleg, innen indult annak idején Jeanne D' Arc. Azt teszem, besétálok a községbe, segítséget kérni. Vajon mondjam el, ki vagyok valójában? – morfondírozott magába.

Amíg gyalogol a kézi táskájával, döntenie kell.

- Nem mondom el, ki vagyok, legyen meglepetés mindenkinek.

Úgy négyszáz métert kellett gyalogolnia, beér, elér az első házhoz, majd bekopog. Nem sokára a házi gazda kilép.

- Jó estét kívánok uram! Segítségre lenne szükségem! Az autóm lerobbant a táblától nem messze, Strasbourgba kell elérnem, nem tudom mi történhetett a járművel. Dijonban tankoltam, a benzin nem fogyhatott el! A községben van szerelő, aki megnézné, és javítana rajta? Be sem mutatkoztam! Perceval Blancnak hívnak, Párizsból jövök.

- Önnek is jó estét! Tessék beljebb lépni, tudunk segíteni. Messziről jött, az autóban nem éjszakázhat, tudok szállást adni. Szólok pár szerelőnek, hátha azok meg tudják javítani! Bemutatkoznék, én lennék a községnek a polgármestere.

Azután a vendég belép, a családját bemutatja a község vezetője, azután telefonálni kezd pár szerelőnek, nem sokára a ház előtt meg is jelennek. A vendég elmondja mit tapasztalt, a szerelők indulnak is. Sötét van, így lámpát visznek.

- Polgármester úr! Holnap megmutatná a nemzeti hősnő sírját? Meg szeretném nézni, és tiszteletemet adni előtte, aki nagyszerű hősé vált, a halála értelmetlen volt. – mondja Perceval, nyomatékosan.

- Igen uram! Megmutatom, örülök, hogy ott Párizsban is figyelemmel kísérik a Francia történelmet. – válaszolja a vendégadó, a hangjában öröm érezhető.

Azt követően, tovább vacsoráznak.

-----

A polgármester házában van még egy vendégszoba, ahol az idegen az éjszakát eltöltheti. Örül neki, nem sokára a szerelők is megérkeznek, mert bekopognak a ház ajtaján. A polgármester az asztaltól feláll, az ajtóhoz lép, és nyissa.

- Uraim! A járművét ugye meg tudták javítani? Talán hiba van? - kérdezi érdeklődve a polgármester.

- Nem volt egyszerű! De megoldottuk, a gyújtásnál volt a hiba, leellenőriztük, és sikerült, a műszerek igazolják, nem régen tankolt. – válaszolja, az egyik szerelő.

- Uraim! Köszönöm, a késői órában eljöttek a szavamra. Lesz módja, meghálálom! – válaszolja a polgármester.

Azt követően a szerelők egyike, át is adja a kulcsot a vendégnek, a szerelők indulnak tovább.

- Ki van javítva a hiba, az autója már működik. – mondja a ház tulajdonosa.

- Tényleg meg tudták javítani! Köszönöm önnek is, rögtön felhívott pár szerelőt, és eljöttek megnézni. – válaszolja, a vendég.

- Nincs mit! Szívesen tettem, most már nyugovóra térhet.

Elérkezik az idő, a község első embere, és a vendége is, aludni készülhet, a vendég elfoglalja a szobát.

- Most már nyugodtan alhatok! Holnap az lesz az első, a nemzeti hősnő sírját megnézem, ha már itt vagyok. Már volt eszembe, ha Domremy nevű település felé eljutok, akkor betérek! Az is lehet, a sors akarta ezt! Talán a véletlen! Azt tudom, most itt vagyok. – mondja gondolatában Blance.

Órákkal később.

Az óra hatot mutat, a község vezetőjének a vendége ébredezni kezd, a szoba ajtaja, a fürdőhelyiség felé nyílik, arra gondol! Megmosakszik, ha már itt van.

- Az óra hatot mutat, megyek a fürdőhelyiségbe, addig tudok végezni, amíg a vendégadóm nem kell fel. – mondja gondolatába.

Blance előveszi a piperetáskáját, kezébe veszi a törülközőt, és be is lép a helyiségbe. Nyugodtan tud mosakodni, nem sokára zajokat kezd hallani, éppen a mosakodást be is fejezi.
A polgármester nyugodtan lehet tíz óráig, akkor van megbeszélése. A vendégére emlékezett, majd indul a fürdőhelyiséghez, a vendége Parceval lép ki a szobája ajtaján, bele botlik a polgármesterbe.

- Jó reggelt kívánok uram! Köszönöm a szállást, jól aludtam. – mondja Parceval.

- Reggelizzen velünk, a délelőtt nekem tízig szabad! A reggelizés után elviszem a hősnő sírhelyéhez, és, ha lesz időm, még a hivatalomba is elviszem. – válaszolja, a község vezetője.

- Rendben van, ha már megkért! Szívesen reggelizek önökkel, először a sírhelyet látogatnám meg, mert számomra fontos.

- Ha úgy találja! Megmutathatom.

Elérkezik az idő, a közös reggelire. A polgármesternek, két lánya van, az egyik hétéves, a másik nyolc, a vendégnek örülnek.

Nem sokára, a két lány iskolába kezd indulni, a családfő és a vendége indulhassanak a temetőhöz. A szülők szép szavakat mondanak a gyermekűknek, odafigyeljenek.

- Hölgyeim! Én is kívánok jó tanulást, a tanító nénire odafigyeljetek, belőletek is olyan hős váljon amilyen Jeanne D' Arc volt, neki nem adatott meg tanulhasson, nektek minden eszköz megvan. Hiába ebbe a községben éltek, legyetek rá büszkék. Remélem, újra ott lesz a történelem térképen ez a kis község, mert Isten útjai kifürkészhetetlen. – mondja a vendég, vidám tekintettel.

Azt követően, mindenki a maga feladata felé veszi az irányt. A Polgármester és vendége nem sokára elérik a temetőt.

- Uram, itt vagyunk! A sírhelyet megmutatnám, két évvel ezelőtt találták meg a maradványokat Rouenban, elhozták. Megkönnyebbülés volt, nem csak nekünk, hanem a maradványoknak, több száz év után, végre haza térhetett a szülőhazájába.

- Ez lenne a sírhelye?

Mutat a vendég egy sírhelyre.

- Nemzet hősnője! Végre itt lehetek előtted, sokat olvastam rólad különböző cikkeket, azóta az az álmom, elérjem ezt a községet, és a sírodat megnézhessem. Az álmom teljesült, lehet, a Sors akarta így történhessen, az éjszakát itt töltsem el. – mondja a vendég.

A polgármester átgondolja Parceval szavát.

- Amit a vendégem mondott, abban van valami! Álma az volt, itt lehessen, és elérte a célját. Dicséretes dolog. – mondja gondolatába.

A vendég marad még pár percet, nem sokára együtt indulnak, a Hivatalok Háza felé.

-----

Nem sokára meg érkeznek a hivatal elé, belépve a vendég csodálattal van.

- Polgármester úr! A kérdésem annyi lenne! Van-e a hivatalban olyan vendégkönyv, amibe az átutazó beleírhat? – kérdezi érdeklődve.

- Igen, van! Az Emlékházban van, a turisták számára.

- Elvinne az emlékházhoz! Szívesen megismerném azt, ahol világra jött a nemzet hőse.

- Akkor meg is mutatnám.

A vendég nem sokáig maradt.

A két személy nem sokára indul az emlékházhoz, a vendégét öröm fogja el, végre megnézheti a házat. Nem sokára meg is érkeznek, majd együtt lépnek be.

- Szóval évszázadokkal ezelőtt, itt született Jeanne D' Arc, akinek az édesanyja, Isabelle Romeé. Innen indult arra az útra, amit a Szentek tapostak ki számára, amit fiatal lányként tett, az dicséretes dolog. Amit az angolok tettek vele, az megbocsáthatatlan bűn, és szó nélkül nem lehet elmenni mellette. – mondja, a vendég.

- Uram! A vendégkönyvbe lehet írni, meg is mutatnám.

- Köszönöm, akkor írok az emlékére pár sort. – válaszolja Percaval.

Perceval észreveszi a vendégkönyvet, vannak bejegyzések azért, arra gondol, a végére írja, ő kicsoda, neki kezd.

- Tisztelt község! Én Perceval Blancenak hívnak, régóta a vágyam, ha elérkezik az idő, eljutok Domremy nevű községhez, akkor meglátogathatom a híres szülött sírját. Megvalósult, ennek én örülök a legjobban. Nemzet hőse! Tudom, századok teltek el, de a te történeted nem lehet elfelejteni. Az életed történetét, sok személyt ihletett meg. Ha lenne olyan közösség, aki viszi a te életedet tovább, és rajonganak érted, én is a tagja szeretnék lenni. Remélem, egy napon megtörténhet, és új nemzedék születik, akik tovább viszik a bátor örökségedet. A szellemednek, az emlékednek hála legyen, nem tudtak elpusztítani, a szívekből. A testedet a tűz hiába megemésztette, a lelked közöttünk van.

Már annyi van hátra, a jegyzetét aláírja.

- Akkor indulnék a kocsimhoz, a vendéglátást köszönöm! Ha elérkezik az alkalom, meghálálom. Tessék nyugodtan maradni, én a járműig elgyalogolok. – mondja a vendég.

A vendég átöleli a polgármestert, azt követően indult is a házból.

Nem sokára a vendéglátó is kilép az emlékházból, a szemével követi Percevalt.

- Ahogy módomban volt megismerni a vendégemet, a lányaimnak milyen tanácsot adott, és a temetőbe is. Amit elért, azt magának köszönheti, remélem, eljön a pillanat, láthatom újra! Még meg sem kérdeztem, ott Párizsban mi a foglalkozása? – mondja töprengve.

Eszébe jut egy dolog, az emlékház ajtajánál ál éppen.

- Tényleg! Az emlékkönyvbe beleírt pár dolgot, remélem megadta a nevét, és a foglalkozását. Megköszönhessem azt a pár órát, amit a községben töltött el.

Rögtön vissza is lép, megnézze a bejegyzést.

- Elolvasom, a vendégem mit írt, hát a többi vendég is ezt teszi. Ez meg mi lehet? Olyan, mintha egy névjegykártya lenne.

Kezébe veszi, olvasni kezdi.

- Perceval Blance, Párizsban lakik, és a foglalkozása..

Olvasás közben, nem akar hinni, pedig ott áll.

- Szóval a vendégem! A Francia Köztársasági Elnöki Hivatalban dolgozik, és személyesen titkára az elnöknek! Nem akarom elhinni, ki volt a vendégem. Az ország első emberének a titkára, ha elmondom a többi tanácstagnak, vajon el fogják hinni? – mondja furcsa tekintettel.

A névjegyet elolvasva, tudja, a községnek nem lehet baja. Az emlékház a főútnál van, előtte kell elhaladni, így láthassa. Amikor észreveszi a vendégét, köszön neki

- Köszönök mindent! Nem felejtem el, azt a pár csodásan eltöltött órákat, egy napon meghálálom. – mondja a vendége.

- Mi is köszönjük, a csodás órákat. – válaszolja a Polgármester, a szavában öröm érezhető.

A kezével intett, azt követően a névjegy kártyát bele csúsztatja a mellénye belső zsebébe.

- Indulok a hivatalomba, még a papírokat is el kell rendezni, még a tanácsadókkal is beszélnem kell.

A munkahelyre, már örömmel megy, nem gondolta, az eseményeket a véletlen fogja hozni. Ezek után, már erős hite van abban, a munkáját örömmel végezze. Mondhatja magáról, büszke! Mert annak a község vezetője, aki a Francia nemzeti hősnőt adta, Jeanne D' Arc személyében.

-----