Elérkezett 1431. esztendejének januári hónapja, elkezdhették tárgyalni a peremet. Két nappal előtte töltöttem be a tízen kilencedik évemet. A pert Cauchon püspöke vezeti, a tárgyaláson sokan vannak, inkvizítorok, egyházfők és szolgák is.

- Vádlott! Az önről szóló iratokat átvizsgálva arra jutottam! Olyanokat, állit, amit az egyházban kétkedve fogadható el. Azt is állítja! Beszélni tud Szent Mihállyal, Szent Katalinnal, és Szent Margittal? – kérdezi a püspök, értetlenkedve.

- Igen uram! Igaz! Régóta tart ez nekem, elmondták, milyen feladat vár rám. Az első az! Felszabadítani Orléanst, és Reimsbe koronáztassam meg Dauphint. – válaszolom, szomorúan, mert megvádoltak.

- Igaz-e az állítás! Amikor találkozott a mai királlyal először, kérte adjon katonákat, mert tudja! Mi módon győzheti le az említett várost. Előtte már próbálkozott VII. Károly.

- Igaz uram! Azért tudtam győzni Orléansnál, a szentek segítették a harcúnkat, mindenki imádkozott, így könnyű szívvel indulhattunk a csatába. – válaszolom.

- Ebből adódóan kitűnik! Itt mindenki előtt kinyilvánítja, imádkozással győzhettek, pedig minden katonának volt fegyver a kezébe.

- Igen! A hit az úrban, nagyobb fegyver.

Amit halott mindenki néma csend, az inkvizítorok, és az esküdtek jegyzetelnek, dönteni tudjanak. A püspök, és a többi kérdező, nem tud olyat kérdezni, hogy, bevallhassam a bűnömet.

- Vádlott! Igaz-e, ön több alkalommal férfi gúnyába öltözött, ha ellenséges területre kellett mennie? Önt nevezik Orléansi szűznek is! Katonák között volt, hogy nem lehetett viszonya, valamelyikkel? – kérdezi az egyik egyházi személy, érdeklődve.

- Volt rá alkalom, bevallom! Azért tettem, mert, ha lássák, rólam lány vagyok, más is történhetett volna velem. Az imáim védtek meg abba, férfi ne érintsen meg.

A válaszokból még nem tűnt ki semmi.

A tárgyalás végül is megvolt, a végeredményt, a főinkvizítor mondja ki. A teremben néma csend lesz.

- Jeanne D' Arc nevű vádlott! A per véget ért, az ítélet megszületett. Az úr 1431 esztendejének május 29-i napján. A tanúkat meg hallgattuk, így a tényeket kihirdetem. A vádlott bűnös, minden vádpontban.

A hír hallatán sokan zajongani kezdenek, nyugalmatlanságot érzek.

- Az Angol király elleni izgatás, a keresztény egyház hitének megsértése. Az ítéletet, a holnapi napon kell végre hajtani, az ítélet, máglyahalál. A helyszínnek Rouen városát jelölöm ki. – mondja a főinkvizítor.

Amikor meg halottam az ítéletet, rosszul esett a vádpontok hamisak. A püspök odalép hozzám.

- Ejnye, Jeanne D' Arc! Ez a jele a makacsságodnak, volt időd, aláírd a bűnbocsánat jegyzőkönyvet, szabadon elmehettél volna, már késő.

- Püspök úr! Az igaz hitem szerint, nem írhatom alá. – válaszolom értetlenkedve, mert nem vártam ezt az ítéletet.

Másnap.

Előkészületként, elkísér két katona, ahhoz a lovas szekérhez, ami a vesztő helyére fog szállítani. Az ítélet Rouenban van, a Vieux Marcheon, ahol a máglya már készül. Fehér ruhába öltöztetnek, ami bokáig ér. Nem sokára a vesztőhelyre meg érkezek, elhaladásnál csendben van mindenki. Megbilincselve visznek fel az oszlophoz, ahol a két kezemet hátra kötözik, a nyakamnál is, nem sokára két pap áll elém.

- Uram! Kérlek téged, ezt a lelket mentsd meg a tűz kínjától, szabadítsd meg, mert halandók vagyunk. A bűneit old fel, előtted a Mennyek kapuja előtt várjon, úgy léphessen be. Mi emberek gyarlók vagyunk, ártatlan a vádakban, de mi nem szólhatunk semmit. – mondja az egyik.

Azután a másik is mond hasonlót.

Nem sokára a két pap elkezdi hagyni a helyszint, a máglyát meggyújthassák, de az arcokat nézve, a félelem is megmutatkozik. Távol a szülőfalútól.
Nem sokára meggyújtják a rakást, felnézek az égre, imádkozok, s látom a szenteket a megdicsőítő Mennyben, engem hívnak. A lelkem nem bír várni a további történésekhez, abban a pillanatban távozok, a fénybe, amikor a ruhát elkapja a láng.

-----

A történet az Örökkévalóság birodalmában folytatódik, azok a lelkeknek a hazája, akik elvégezték a feladatúkat. Így van azzal a lélekkel, aki Jeanne D'Arcé volt. A társak örülhetnek egymásnak, mert elmondhatják ki milyen feladatot kapott. Így volt a két lélekkel, akit Jeannenak hívnak, és Romeónak. találkozhattak, mert első látástól kezdve éreznek egymás iránt.

- Mond kedvesem! Remélem jól vagy, hogy láthatlak! Az utóbbi találkozásnál, ahogy emlékeim őrzik, nem védtél meg. – kérdezem, boldogan.

- Először is elnézésedet kérem! Nekem is fájt, ami veled történt, van egy kis emlékem erről a dologról. Te voltál Jeanne D' Arc, én a Francia király VII. Károly, nem tehettem mást, amit feladatnak adtak. A másik testben másképpen kell viselkedni, és egész életemben ez volt a küldetésem. Tudod, hogy szeretlek, hiába lélekként régen itt vagyunk! Azért van közöttünk pár év különbség, pár tíz év. – válaszolja Rómeó, örül, látom róla.

- Igen van! Az a hatvan év, jól tartod magad! Ebben a világban mindenki fiatal, hála a teremtőnek, és az ásványoknak, ami különleges érzést ad. Vajon mi lehet a következő feladatúnk? – kérdezem.

- A felvigyázónk, meg mondja! Addig megbeszélhetjük a feladatot, ha netalán a halandók világába találkozunk, hogyan ismerhessük meg egymást! Medál félét kellene viselni.

- Jó ötletnek tartom! Milyenből kellene készíttetni? Én a rózsakvarcot választom, neked jó lenne a borostyán, ha megfelel? – kérdezem, mert öröm áraszt el minket.

- Nagyon jó lesz a választásod, én is ezekre gondoltam! Kivel készítessük el? – válaszolja a Rómeó.

Tovább beszélgetünk, nem sokára egyűt indulunk ahhoz a személyhez, aki medálokat készít. Addig meg tudjuk beszélni, milyen motívum legyen a medálon.

A lélek birodalmában, mindenki egyenlő, ugyan úgy élhetik az életűket. Mindenkinek ugyan olyan forma ruhája van. Nem sokára megkapjuk a várt medálokat, aminek nagyon örülünk

- Szerelmem Jeanne! A kezűnkbe vehessük a medált, ezzel már tudni fogúnk egymásról. Mindegy mi lesz a következő feladat, és milyen nevet kapunk.

- Én is örülök a medálnak! Dicsérhetem a nagyszerű munkát, a műhelyében volt mindenféle. Ebben a világban élhessük tovább az örömteli napokat. – válaszolom, boldogan.

- Én is várom, a megbeszélést! Az utolsó munkával kapcsolatos, vajon mit fog mondani a vének tanácsa? A feladatot úgy gondolom, jó végeztük el, együtt szeretnék lenni veled. Tudod! Összetartozunk, sok éve annak, barátok vagyunk! Talán kétszáz – háromszáz éve már? – válaszolja Rómeó.

- Ne félj! A helyzetnek megfelelően végeztük a küldetést, én is szeretlek, én is háromszáz évet számoltam. Ha mellettem vagy, öröm fog el, és érezhetem azt! Ez a világ, összehoz mindenkit, még jobban. – mondom boldog.

Azt követően átöleljük egymást, több éve már az összetartozásúnknak.

- Drága szerelmem! Tudom, hogy szeretsz, én is így vagyok vele, ha megcsókolsz, kellemes érzést érzek, ami jó nekem. Arra várnom kell, a testi érzéseimet neked adjam. Akkor is, hiába megtehetem bármelyik napon. Megígérem! Akkor teszem meg veled, ha új feladatot kapunk, és találkozhatok veled, és ez a drágakő felismer. – mondom gondolatomba

Az ölelkezésnek vége lesz nem sokára, kéz a kézben indulunk tovább, az érzéseinket nem kell titkolni, mert a környezetünkbe, tudnak róla.

-----

Elérkezik minden léleknek az idő, a küldetésűk végén megbeszélésen vehetnek részt, ahol magasabb szintű lélek bíráskodhat. A döntést így sokan várják.

- Bevallom! Hiába ebben a világba élünk sok száz éve, még félek egy kicsit, mit mondhat a felettesűnk! Aki a vigyázónk is, mi lehet majd az új feladat? Ezt a világot megszerettem, de emlékeim a másikról is vannak, de csak foszlányok. – mondom, egy kis mosollyal.

- Én is reménykedem! Nem lesz büntetés! Az is lehet! Adnak egy újabb feladatot, ha elvégezzük sikeresen, örökké élhetünk ebbe a világba. A felügyelőnk hátha könnyű küldetést ad, de tudom! Nem ő dönt, hanem a teremtőnk, aki életet adott mindenkinek. – válaszolja Rómeó, de érzem félelemérzés van a hangjába.

- Igen, életet adott nekünk! Feladatot a halandók világába, ahol egy ember lelke lehessünk, aki általunk lélegzik. Remélem, ez lesz az utolsó küldetés! De bízzunk a jó szellembe. – válaszolom.

A tanácsterembe mindenki elfoglalja a helyét, akik a küldetésből érkeztek vissza, az asztal előtt ülnek a vének, akik sok küldetésben vett részt, és a megélt életűk azt a jogot kaphatta. Előtte lévő emelvényen egy Mentor foglalja el a helyét, elmondhassa értékelését. A mentor idős lélek már, hiába negyvennek látszik, de nyolcszáz évesnek tűnik, egy másik számításba.

- Társaim! Köszönöm, hogy itt vagytok! Szép számmal megjelentetek, sokan ismerjük egymást, nem csak e világ lakójaként. Azért vagyunk itt! Kihirdessük az értékeléseinket, a feladatokat ki hogyan végezte el. Azt mondhatom, Mentor ként mindenkivel meg vagyok elégedve, ezért azt is tudnotok kell! Mindenki egy szinttel feljebb jutott, a lélek törvénye szerint.

A hír hallatán mindenki meg könnyebbülhetett, egy szinttel feljebb léphetünk. Azt követően tovább mondja a beszédét.

- Minden lélek megkapja a felettese dicséretét, tudnotok kell azt! A felettesetek-munkátok közben is ott volt.

A hír hallatán mindenki elcsodálkozik, mert nem tudtuk, a feladatúnkat ellenőrzik. A beszéd után tapsolt mindenki, azután elkezdjük hagyni a tanácstermet, indulunk a szállásúnkra. A fiatal szerelmes párok is, ők kéz a kézben, megbeszélhetik a hallottakat.

- Kedvesem, Rómeó! A beszéd meglepett, nem gondoltam volna, nem csak dicséret lesz, hanem megtudjuk azt, a küldetésünket végigkísérik. A segítőnk is látta? Vajon ki lehetett? – kérdezem érdeklődve, meglepődöttség is van bennem.

- Szerintem háttérben figyelt, nem avatkozott be, lett volna pillanat. A történelembe nem avatkozhatott be, minden másképp lett volna. Megmenthettelek volna, mond! Éreztél valamit a tűzből? – válaszolja a fiú, de érdeklődött is közben.

- Nem éreztem fájdalmat, a fizikai lelket nagyon sajnálom, nem tehette meg, amit nagyon akart! Jó lenne egy napon visszatérni, és megtudni, emlékeznek-e róla vagy talán elfelejtették. – kérdezem érdeklődve.

- Jó ötletnek tartom! Szívesen megtudakolnám? Az is lehet! A következő feladatúnk ez lesz! Talán ehhez hasonló, és találkozhatunk biztosan. A segítőnk el fogja mondani. – válaszolja a fiú.

Elérkezik a pillanat, a szállásunkat meglátogassa a felettesünk.

-----