22.fejezet
Vezetésemmel elérjük a kiszemelt várost Patayt. Ott is tudunk győzni. A katonák így várhatják a következőt, a következő helyszínre érkezünk, Troyeshez, a hírem mindenhová elért, a harc után köszönetet mondhatok.
- Harcos társaim! Köszönöm mindenkinek azt a bátor tettet, amit együtt tudtunk megtenni. Itt is sikerült győznünk, mert hitűnket adtuk. Nem sokára elérhetjük Reimset, és VII. Károlyt megkoronázhassuk. Az a feladat vár most ránk! Dauphint elkísérni a városba, és, ha kell! Magam segédkezem a pápának. – mondom, boldoghangon.
Az egyik katona előrébb lép, majd letérdel elém.
- Vezérűnk! Veled tartok, elkísérlek az utadig. Mindenkinek az a célja, igazi királya legyen az országnak, és tisztelhesse a népe. Követlek téged, ha kell! Életemet adom a szabadságért, amit az úr kíván, azt meg valósuljuk közösen. – mondja a katona.
- Köszönöm a biztatást! Akkor innen indulhatunk Dauphinhoz, Reimsbe kísérni! Ki tart velem? – válaszolom, a harcos társam kezét megfogom, felállítom, és megölelem
Mindenki igent mond.
- Köszönöm mindenkinek a bizalmat, indulás Chinonba.
Kezdünk indulni, a kezemben van az Oriflamme.
Erős hitem van, ahol felszabadult a város, első a templom felkeresése. Megköszönjem a Szenteknek a segítségűket, érzelmileg is kezdek viaskodni, más életmódot választottam. A vágyat kell leküzdenem, főleg akkor! Amikor elérkezik nálam az a pár nap.
Napok múltával elérkeztünk Chinonhoz, a királyi udvarba, nem sokára VII. Károly fogadni tud, a lovagterembe belépek. Csodálkozásomra sokan vannak, nemesek, és más magas rangú személyek.
- Mond Jeanne! Miben segíthetek? Hallottam győzelmeidről, sikerült felszabadítanod Orléanst, azt a várost, amit már kétszer is megpróbáltam, de sikertelenül. Nem hittem abba! Fiatal lányként úgy harcolsz, mint egy férfi, még sérülten is, csodálkozom bátorságodon. Ha valami segítséget kérsz, mondhatod nyugodtan, mert az országnak nagy szolgálatot tettél. – mondja a király meglepődött arccal.
A kérést, át gondolom.
- Dauphin! Egy kérésem lenne, nem olyan nagy! Azt kérem! Ahonnan jövök kis falú, felmenteni az adózás alól, mert sokat kell tenni azért, be tudjuk fizetni. A szomszédos Burgundok is néha át tévednek, dézsmálják a földjeinket. Volt olyan alkalom is! Leégett a falu, Lotaringia tartományaként, része lehetünk a koronának. - mondom
- Rendben Jeanne! A kívánságodat megadom, még a mai napon elrendelem. Amit eddig tettél, az bátorságra vall, amit régóta szerettem volna elérni, az neked sikerült. –válaszolja a király, az arcán öröm látható.
A hírnek örülök, megoldódhat a falum sorsa.
- Őfelsége! Köszönöm a bizalmat, amit nekem átadott, és a szülőfalúm nyugodt lehet, meg könnyebbülés számúnkra. Azért jöttem! Elkísérjem Reimsbe, a koronázó városba, megkoronázhassa a pápa, hogy igazi uralkodója legyen a Francia népnek.
Nem tudom a mondandómat befejezni, mert mindenki a nevemet mondja, a segítségemmel ott lehet Reimsbe, ahol az igazi koronát megkaphatja.
-----
Elérkezhetett a nap, ott lehetek VII. Károly meg koronázásán, a katonái is vele vannak.
- Végre itt lehetünk Reimsbe, vártuk a napot, minden Francia érzésűnek dicsőséges legyen. Megkaphatja végre Dauphin a koronát, már csak be kell lépni a katedrálisba, és minden a pápa kezébe van. Remélem nem lesz semmi probléma, a koronázási szertartás alatt. – mondom vidáman.
- Uralkodóként, most sem hiszem el, itt lehetek a koronázási városba! Akkor Jeanne, lépjünk be. –válaszolja VII. Károly.
Utasítok pár társamat, kint hol őrködjenek, és a többiek, a katedrálisban, hol álljanak.
- Őfelsége! Indulhatunk, ugye! A pápa már várja önt, a koronával is. Amivel a Valois-ház uralkodóját szokás megkoronázni.
- Jeanne! Köszönöm neked, és a bátor katonáidnak, idáig eljutottatok, és a koronát megkaphatom. Rajtam lesz a következő sor, méltó lehessek, a királyi címre. – válaszolja a leendő uralkodó.
Én VII. Károllyal együtt indulunk, azt követően a nép követ, voltak a vendégek között nemesek. A templom főhelyén már a pápa IV. Jenő, mellette két segédje, és az egyik kezében ott volt a bársonyos párnán a korona. Nem messze állok a királytól.
- Én IV. Jenő! Istent dicsőítő hatalmával meg foglak koronázni, azzal a koronával, amivel a Valois-ház férfi tagjait szokás. Az úr 1429 esztendejének Julius 27. napján. Hívlak téged Károly, térdelj elém, a fejedre helyezhessem, amivel az uralkodói jogot megkaphatod, dicsőséges uralkodója lehessél az országnak.
Azt követően VII. Károly fejére kezdi helyezni a koronát, ezzel a kezébe adja a nép feletti hatalmat, majd kezébe adja a többi tárgyat. Nem sokára feláll, szembe nézett a közönséggel, éljenezni kezdik, arcomon boldogságot érzek. Elérhettem a kitűzött egyik feladatot.
Kezdenek lenni ellenségek, akik nem jó szemmel nézik Jeanne dicsőségét. Még a városban tartózkodik, VII. Károly, aki már királynak mondhatja magát, indulni szeretne vissza Chinonba.
- Katonák! Köszönöm Jeanne D' Arcnak Reimsbe hozott, megkaphattam a koronát, mert ezt a koronát csak azok kaphatják meg, akik Francia származásúak. Már csak pár várost kellene vissza foglalni, azon leszek, hogy sikerüljön. Most visszatérek az udvarba, az utamat megtervezem Párizshoz, hogy már királyként, visszavehessem a birtokaimat. – mondja boldog arccal a király.
- Igen, felséges uram! Amit kell, azt a seregemmel megtesszük, már a hírem eljutott a szolgákhoz, remélem, tőlük is fogunk segítséget kapni, az Angolok elleni harcban. – válaszolom.
A király a kísérő katonáinak int, indulnak, az épület előtt csak mi vagyunk, és a harcosaim
- Társaim! A várostól nem messze kérik segítségűnket, a neve Champiegne. Remélem ott is győzni fogúnk. – mondtam.
Nem sokára indulni is kezdünk, a vezetésemmel, sok idő telik, amíg ki nem lépünk a városból. A gondolata más hol jár, az otthoniakon, vajon mi lehet velük.
Út közben.
- Kedves szüleim, és testvéreim! Remélhetem, jól vagytok? Magamról nem mondhatom, a vágyaimat le kell küzdenem, mert bizonyos érzések, néha rám törnek, és ezt kell csillapítanom. Ezért járok a templomba, és imádkozok a Szent szűzhöz, a testemnek akkor engedhetek, ha elértem a célomat. Remélem, egy napon minden meglesz, és élhetem életemet a szülőfalumba Domremybe. Uram! Adj erőt a folytatáshoz, az ellenség elhagyhassa a Francia királyságot, és szabad lehessen mindenki. – mondtam, gondolatban.
A katonáimat látva, szívemben boldogság van, mert nekem ők adnak önbizalmat, és az erős hit.
-----
A katonáimnak még van egy kis szünet, tudom, min mennek keresztül. Annyi harc után, végre van alkalom, a szüleimet meglátogathatom. Napok múlásával már a következő város előtt várakozunk, ez a város Champiegne.
- Harcos társaim! Itt vagyunk Champiegne bástyája alatt, most is kérem tőletek! Imádkozzunk együtt, legyőzhessük az Angol védőket, ha ez is meg lesz! Akkor irány Párizs. – mondtam.
Ahogy szokás, mindenki imádkozni kezd, a vár védők csodálkoznak, a védők parancsnokának van véleménye.
- A csata előtt, számára ez az utolsó ima! Hagyjuk imádkozni, napokkal ezelőtt jó üzlet volt Luxemburgi nagyúrral. Ha megtámadnak, és elérnek a hídig, akkor ne engedjük le. A többi katona, itt van a közelben elbújva, nekik élve kell.
- Ha parancsnok úr ezt mondja! Hiába kevesen vannak, úgy is lehet győzni, nincs nálunk veszteség. Szövetséget kell kötni valamelyik Hercegséggel, jó pénz adnak árulásért. – válaszolja az egyik védő.
- Igen! Látom, már tanultál.
Az imát befejeztük, látja ezt a várparancsnok. Nem sokára közeledni kezdünk.
- A zászlóval most már jelezhettek, kezdődhet a támadás.
- Igen parancsnok úr.
A zászlót kezdik is felhúzni a rúdjára.
- Ezek mit akarnak azzal a zászlóval? – kérdezi az egyikkatonám, érdeklődve.
- Visszavonulás. – válaszolom, mert érzem valami nincs rendjén.
A szavamat már nem tudom befejezni, mert lovas katonák közelednek felénk. Ez számúnkra hírtelen történik, még védekezni sem tudunk.
Cseles fondorlattal árultak el, így kiszolgáltatva az ellenségnek. Foglyokként szállítanak Párizsba, a király megtudja, árulás történt.
A tanácsteremben éppen megbeszélést tart a Francia uralkodó, amikor egyik szolgája hírt visz.
- Szolgám! Mit mondol? Elfogták Jeanne D' Arcot, hogy lehet ez? Hol van ő? - kérdezi a király érdeklődve.
- Királyi felség! A Párizsi börtönben, nem sokára kezdődik ellene a per, meg akarják büntetni. – válaszolja, lihegve.
- Milyen vádakkal? Nem szabad megbüntetni.
- A vádakat még nem lehet tudni! Különböző egyházi személyek vizsgálódnak, már ők is tudják! A szentekkel beszélni tud.
A király átgondolja, vajon a lányért mit tud tenni.
Párizsban összegyűlik az egyházi tanács.
- Egyházi személyek! Egy javaslatom lenne! Francia földön fogták el a vádlottat, az lenne a megoldás, ha maga a Francia uralkodó kiválthatná. Ha bizonyos összeget befizet, azután a vádlottal azt tehet, amit akar. – mondja Luxemburg grófja.
- A gróf urat támogatom! Legyen megszabva egy bizonyos idő, ha nincs kiváltása, akkor adható át az Angol hatóságnak, akik el is ítélhetik. – válaszolja az egyik nemes.
- A javaslatot fogadjuk el! Azt akarjuk leg főképpen, ne kelljen az inkvizíciót, minél hamarabb összehozni. – válaszolja, az egyik herceg.
Átgondolja mindenki, ki beszéljen a vádlottal, még nincs döntés, addig tömlöcben van, ahol férfiak is vannak. Olyan ruhában van, ne vehessék észre, hogy lány.
- Uram, dicső Szent szüzek! Imádkozom értetek, mentsétek meg a lelkemet. Az ellenség kezébe adtak, akik ellen harcolnom kell, kérlek, üzenj a királynak, az Angoloktól mentsen meg! Inkább Francia földön halljak meg, törvényük állttal. A hazámért harcoltam, nem nézhetem az idegenek fosztogatását, elnyomását. – mondom könyörögve, gondolatban.
Azok az idők nehezen telnek, mert nem tudom, melyik fogoly ronthat rám, ha megtudják, lány vagyok.
-----
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro