Nekem, és katonáimnak, hosszú út vár még a városáig. Az erődhöz napok múltával érkezünk meg. Az egyik őr meg pillantja a közelgő sok lovast.

- Katonák közelednek! Ez lehet újra VII. Károly serege. – mondja az egyik őr, csodálkozott arccal.

A vár kapitánya felfigyel erre.

- Nem hiszem a király! Lemondott a támadásról, már kétszer próbálkozott, vesztett. Ki lehet ő? – kérdezi érdeklődött tekintettel a várparancsnok.

Minden katona oda siet a bástyákhoz.

- Szerintem sem a király! Vajon kilehet? – kérdezi az egyik őr.

- Várjuk, meg amíg ide nem ér, ha közelebb jön, megismerhessük. Az is lehet! egy sereg erre tévedt, valamelyik csatából. – válaszolja, a vár parancsnoka.

- Az is lehet! A vezetőjüket nem lehet látni innen.

A védők, megtudják a seregeknek ki a parancsnoka. A ruháról felismerik, a Francia sereg. Közeledni kezdenek a várhoz, amikor egy idegen személyt látják vezetőként.

- Ti a Francia sereg tagjai, miért vagytok itt? Kétszer már vesztettetek, ki vezetett ide? Hol a királyotok? – kérdezi Salisbury grófja.

Én lovagolok lovagolt elől, elmondhassam akaratomat.

- Gróf uram! Én vagyok ennek a sereg vezetője, azért jöttem! A Francia jog szerint visszavegyem az erődöt, és felszabadítsam a várost.

- Te lennél az! Ez nevetséges dolog! Te egy lány vagy, azt akarod állítani! Te vezeted a sereget. A királyotok hol van? Hogy hívnak? A királyotoknak lehetne esze, egy kezdőt nem küld sereg élére, ti, csak a konyhába valók vagytok, és szolgálni a földes urat. – válaszolja a gróf, aki egy sátáni kacajt felvillant.

- A nevem: Jeanne d'Arc, a katonákat VII. Károly adta, a kérésemre. A várost felszabadítom, és Reimsbe kisérem megkoronázzák. Még egyszer megkérlek! Adjátok át a várat, sereget az úr segíti, és a Szűzanya. – válaszolom, kiabálva

Szememmel figyelni kezdem a váron lévő Angolokat.

Akik a bástyán vannak, azok mind nevetnek, hallani lehet.

Nem nézhetem tétlenül, kinevetnek.

- Harcos társaim! Azt kell tennünk, harcoljunk a városért, a mai napon meg kell történnie. A Szűzanya akarata az! Orléans felszabaduljon, aki velem jön, az imádkozhat velem. Mert tiszta szívvel harcolhatunk. - mondtam

Azt követően éljenezni kezdenek.

- Krisztus urunk, és a Szűzanya! Itt vagyunk a célúnk előtt, ami a miénk, azt vissza kell venni, a hitűnket te látod. Adj erőt a csatához, igaz szívvel harcolunk, benned bízom, vezesd utunkat. A katonáknak adjon bátorságot, és erőt, és bízzanak önmagúkban. – mondtam.

Elmondtam az imát, együtt kiabálták az Áment. Azt követően, elkezdtem mondani, ki melyik oldalt támadja. Nem sokára a Francia sereg, kezd indulni.

- Jól látom! A Francia sereg elkezdi a támadást? Ezt már komolyan kell venni. A lány tényleg azt akarja, támadják az erődöt.

- Kapitány uram! Nem kell ezt komolyan venni! Nem sokára elhagyják a teret.

- Nem gróf uram! Hallottam már ilyen esetről, egy várat akartak vissza venni, sikertelenül, azután érkezett egy idegen, és sikerült nekik. Mindenki a helyére, védekező állást felvenni. – válaszolja a parancsnok.

Kezdjük a letámadási taktikát, ezzel egy időben, a várból is, nyílzáport kezdenek ránk zúdítani.

-----

A csata irtózatosan veszi kezdetét, a várfalhoz helyezzük a létrát, nemsokára rá hírtelen meg sebesülök, nyilat kapok a vállamba, ezért sem hátrálok meg. A vesszőt ki tudják venni, amit érezni kezdek, az tesz erősebbé, a védőknek nem sikerül tartani az erődöt.
Napok múltával kénytelenek át engedni a várat, ezzel meg nyílhat mindenki számára.

- Salisbury grófja! Felszabadulhatott az erőd, ezzel a város is, az életét meghagyom. A várat most rögtön hagyják el. A katonák zöme oda veszett, az lesz a legjobb, ha visszatér Angliába. – mondom egy kis szigorúsággal.

- Nem gondoltam volna! Egy lány fogja elvenni a várat, kétszer győztünk, és egy fiatal hölgy győzi le az Angol sereget. Azt nem fogadom el, az lett volna az igazi helyzet, ha maga VII. Károly tenné ezt, nem térek vissza Angliába. – válaszolja a gróf.

A gróf, és más nemesek, szégyen szemmel el kezdik hagyni az erődöt.

- Katonáim! Köszönöm mindenkinek, együtt harcolhattunk, megsebesültem egy kicsit, de az Úr ereje a várost felszabadította. Köszönöm hittetek bennem, és a szentekbe.

Azt követően mindenki kezd éljenezni, már csak egy feladat van hátra.

- Már csak egy feladat vár ránk! Bevonulni a városba, tudja meg mindenki, a város annyi év után szabad lesz. – mondom boldogan.

Mindenki egyszerre kezdi kiabálni a nevemet, ez örömmel tölt el. Nem sokára vezetésemmel indulunk a város felé.
Fél órával később.

Bevonulunk a városba, örömmel fogadnak minket, a rokonom mellettem lovagol.

- Látod unokahúgom! Mindenki örül neked, és a győzelemnek. – mondja, Durrand, boldogságos arccal.

- Igen, látom! Ez számomra az első győzelem, boldog vagyok, ha a templomhoz érünk, belépek imádkozni, az Úrhoz, és a Szent Szűzhöz. – válaszolom boldog mosollyal

- Elkísérlek, ha akarod! – válaszolja.

- Megköszönöm.

Nem csak engem köszöntötték, hanem minden katonát, észreveszem a templomot. Nem sokára be is lépek, a helyiségbe imádkozzak. Az első sorhoz kezdek indulni, pap ül az első sorba, oda lépve meg ismeri a ruhájáról.

- Atyám! Azért jöttem, imádkozzak az úrhoz, és a szent szűzhöz. Megköszönjem a segítséget, amit tőlük kaptunk, felszabadulhatott a város. – mondom boldogan.

- Lányom! Ez nagyon jó hír! Te lennél az a bátor hős, akinek sikerült, most már bármi jöhet, tudom! Megvalósulhat a jóslat, akkor te, szegény sorsból származol. –válaszolja, a pap

- Igen, atyám.

Leülünk az első sorba, imádkozni kezdek.

- Uram, teremtőm! Hallgasd meg imámat! Köszönöm a segítségedet, amit adtál a harcok idején. Megadta a katonáknak a hitet, ami lelkesített, megadta a város győzelmét, a Francia nép is azt akarja! Ne Angol terület legyen a város. A következő feladatomba is segíts! Dauphin fejére kell tennem a koronát, mert méltó erre. – mondom gondolatba.

Amikor elmondtam a fohászt, egy hang szól.

- Jeanne d'Arc! Hallottam imádat, bátorságodat adtad ebben a furcsa harcban. Megsebesültél, és abból a helyzetből is felálltál. – mondja a hang.

Azt követően már nem hallom.

-----

A város papjával együtt indulunk ki a templomból, sokan vannak már, a tiszteletes megáll az ajtó előtt.

- Híveim! Elmondhatom, felvirradhatott ez a nap, amikor a város felszabadulhatott. Ma jöhetett el május nyolcadikai napon, hála ennek a fiatal lánynak, és bátor katonáinak. Igaz hittel tanúskodik, a csata első útja, ehhez az épülethez vezette. Ez a nap legyen számotokra emlékezetes, és ezt a lányt ne felejtsétek el. – mondja a pap.

Azt követően éljenezni kezdtek,

- Jeanne D' Arc kedves! Mondanál pár szót a városnak. – mondja érdeklődve az egyik anya, aki a lépcső előtt áll

A kérésre meglepődök.

- Mondhatok pár szót? – kérdezem.

- Csendet! A hősűnk beszédet mond. – mondja az anya.

Előrébb lépek, hírtelen csend lesz.

- Orléans népe! Én egyszerű lány vagyok, hosszú utat tettem meg idáig, és a katonáim. Én a Lotaringiai Domremyböl érkeztem, a családommal mi is átéljük ezt a helyzetet, amit ti, mert szomszédos a falu a Burgund területtel. A Szent szűz is azt akarja, a város felszabaduljon, és a védő szentek is. A további feladatom az! Dauphint vezessem Reimsbe, megkoronázzák. Remélhetem azt! Franciaország igaz királya, segíteni fog mindenbe. – mondtam.

Nem tudom befejezni a beszédemet, mert elkezdtek éljenezni.

A városban mindenki szemében hős lettem, úgy döntöttünk, itt leszünk másnap reggelig, pihenés képen.

Másnap reggel kezdünk tovább indulni arra felé, ahol még Angol őrség van, az egyik ilyen hely: Patay, így előtte mondok pár szót.

- Katonák! Köszönöm nektek velem harcoltok a szabadságért. Addig kell együtt harcolnunk, amíg VII. Károlyt nem koronázzák meg Reimsbe, más lehet a helyzet utána, hatalma lesz az uralkodáshoz. – mondom, boldogan.

- Éljen a hősűnk, Jeanne D' Arc! – éljeneztek sokan.

- Harcos társaim! Indulhatunk tovább, elég volt az Angol zsarnokoskodásából. A Burgundokkal barátkoznak, még nekünk kell fizetni, hogy a saját földűnket műveljük. – mondom, szomorú hangon.

- Jeanne! Veled tartunk! Aki szembe jön velünk Angol vagy Burgund, azokat legyőzzük, mert nekünk hitet adtál, és bátorságot. A harcok előtt kérjük a Szentek segítségét, győzelembe vigyen, ezzel tiszta lélekkel harcolhatunk. – kiabálja be, az egyik katona.

Sokáig éljeneztek, nem sokáig vártunk a katedrális előtt, mert én és a kuzinom – intettem, indulhatunk. Orléans városa nem felejti el a napot, amikor egy egyszerű származású lány belépett az életükbe.

-----