Amióta a D' Arc család két tagja elhagyta Domremy falut sok nap telik el. Elérik a Német- Római Birodalom területét.

- Lányom! A térkép szerint közeledünk Milánó város felé, a közelébe egy tónak kell lenni. Megfürdünk, mert régóta annak, víz közelében voltunk. Biztosan te is így érzed! Ezért hoztunk a hosszú útra váltó ruhát. – mondja az anya.

- Jó lenne édesanyám! Érzem a ruhám szagát, kellene helyet találni, ahol lefürödhetünk, át öltözünk. Akár pihennénk is egy kicsit. –válaszolja a kis Jeanne.

- Nem is olyan rossz! Ha találunk, partszakaszt megtehessük, akkor örülnék neki.

Tovább gyalogolnak, nem sokára meg érkeznek a tóhoz, először olyan helyet keresnek, ha leöltözünk, akkor nyugodtan vízbe is léphetünk. Rátalálnak nem sokára.

- Nézd csak Jeanne, azt a helyet! Az úttól távol van, és védett. Gyere, lépjünk oda, akár pihenni is lehet. Szerintem az út fele már megvan. – mondja Isabelle boldogan, rá mutat a helyre.

- Igen édesanya!

Elérik a házat, nem sokára belépnek, amit látnak, ilyennek gondolták. A ház elrendezése egyszerű.

- Nézd lányom! Éppen ilyenre gondoltam, a víz közel van, a házból nem kell kilépni. Belülről betudjuk, reteszelni.

- Ilyen félére gondoltam én is! Megvalósult. Van hely az alváshoz, akár enni is lehet. A ruhánk is elfér, akkor le is venném a ruhámat, azután kimosom. –válaszolja a lány, a hangjában öröm érezhető.

- Jól van! Addig én elkészítem a fekvőhelyet, azután levetkőzök. – válaszolja az anya.

A lány lassan kezd öltözni, nem sokára már egy ruha takarja a testét, ami fehérszínű, a felső rész egyben a szoknyával, ami a lánynak térdig ér. Azt követően odalép a ház széléhez, és a vízbe kezdi lógatni a lábát, leülve.

Napok múlásával elérkeznek Róma alá, ugyan azt kezdik tenni, amit Milánó előtt.

- Amíg meg fűrdöl, addig rakok, tűzet, a ruhát kimossuk, így hamarabb tud száradni. Azután az ünneplőt magunkra vesszük. – mondja az anya.

- Úgy lesz! Akkor itt leszünk pár napig? Mennyi pénzűnk van még? –válaszolja a kis Jeanne érdeklődve

- Jó, hogy említetted! Már csak kevés van, nem sokára megyek, egy kis ennivalót szerzi. Addig nyugodtan megfürödhetsz, ide nehezen tudnak elérni. –válaszolja Isabelle.

Van pénzűk, de egy kevéske, amit fel tudnak használni, a lány egyedül öltözik le, minél hamarabb a vízbe szeretne kerülni.

- Remélem nem lesz baj, az ennivaló szerzésben! Alig van. – mondja a lány, kicsit szomorúan magában.

Az anya nem sokára meg is érkezik.

- Egyetlenem! Hoztam egy kis elemózsiát, ingyen adták, először gyere egyűnk, azután lehet, fürdünk. Éhes vagyok egy kicsit, biztosan te is, már látom le is öltöztél, egy ruha van rajtad. – mondja Isabelle.

- Addig veszek fel egy ruhát! Ugye akkor együtt megyünk be a vízbe? – kérdezi a lány érdeklődve.

- Alig várom, bent lehessünk, távol lehetünk a falunktól, és kettesben. Amit meg akarsz kérdezni, azt elmondhatom.

Nem sokára az asztalhoz ülnek, abban a pillanatban boldognak érzik magúkat, mert kettesben lehetnek.

- Ha már együtt lehetünk! Akkor mit szeretnél kérdezni tőlem? Olyan dologra gondolok, amire nagyon kíváncsi lehetsz. – kérdezi az anya.

- Nem is tudom! Inkább akkor, ha eljön az ideje. A női dolgokat meg kell tanulni, most a hozzám hasonló lányokkal kell együtt lennem.

- Te tudod lányom! El fog jönni az idő, akkor megkérdezheted. Ha ettünk, akkor együtt megyünk a vízbe, ez a ház biztonságos. – válaszolja az anya, boldogan.

A lány úgy tesz, nem sokára az evéssel végeznek, nem kell sokat várni, ruha nélkül vannak, nem szégyellik magúkat. Először a lábukat lógatják a vízbe, azután lassan indulni kezdenek, a házhoz közel legyenek.

58.

Sok napon van túl a D' Arc család két tagja, gyalog szerrel, volt, hogy szekéren, amikor is, elérik céljukat.

- Gyermekem! Végre elértük Rómát, remélem az ünneplő ruhád az meg van még! Az első háznál bekopogunk, hátha adnak egy kis ennivalót. – mondja az anya, érdeklődve, az arcán öröm is érezhető.

- Tényleg megérkeztünk? Olyan helyet kellene nézni, ahol átvehessük a ruhát, és pihenni is lehessen. Fáradt vagyok. – válaszolja a lány, boldogan egy kicsit.

- Jól van lányom!

A lány arcán látni lehet a boldogságot, mert hosszú utat tettek meg, egy cél érdekébe. Az első házhoz elérnek, majd kopognak. Nyílik az ajtó.

- Tisztelt uram! Én, és a lányom meg szeretnénk pihenni, kaphatnánk egy kis ennivalót? Hosszú utat tettünk meg, elzarándokoljunk ide. A francia királyságból jöttünk, egy kis falúból. – kérdezi Isabelle.

- Igen uram, így van! Kérhetnék szépen egy kis ételt, és pihenő helyet? Hosszú utat tettünk meg a kis falúból, Domremyböl. – erősíti meg az anyja szavát Jeanne.

A családfő végig méri a vendégeit.

- Hölgyeim, jöjjenek beljebb! Hosszú utat megtettek egy cél érdekében. Ha nekünk öt személyre telik, akkor még két személynek is van hely. – mondja csodálkozva a fogadós.

A családfő jobban kitárja az ajtót, beléphessenek.

- Uram! Köszönjük, ételt ad, és megpihenhetünk egy kis ideig. Voltak, akik elűztek, ne kéregessünk. – mondja az anya, meglepődve.

- Köszönjük, az ön házába beléphetünk, ha belépünk a templomba, imában köszönetet mondunk a befogadásért. Az úr vezette utunkat, a hitűnk erős legyen. –válaszolja a lány, a hangjában öröm érezhető.

- Lányom! Jól mondtad, az egész utunk alatt felismertük az úr akaratát, épségben elérhessük, az Örök várost.

A két vendég beljebb lép, majd helyet is foglalnak, az asztalnál.

Fél órával később.

Már jóllakottan elköszönhetnek a vendéglátóitól, folytathassák az utat.

Kis távolságban arrébb.

- Drága lányom! Végre itt lehetünk Rómába, már csak azt az utat kell megtenni, amit fájdalmas útnak is neveznek. – mondja Isabelle.

- Édes anyukám! Én is tarthatok veled? Eljutottunk idáig, az a kis gyaloglás már, nem tesz semmit. – válaszolja, boldogan.

- Gyere nyugodtan! Mondhatod, elzarándokoltál tízévesen Rómába. –válaszolom, büszkén.

- Az út végén belépünk a templomba, imádkozni szeretnék, a várt személy megszülethessen, aki a szabadságot elhozza a francia nép számára. –válaszolja a kis Jeanne.

Együtt indulunk tovább az úton, ötszáz méter lehet még. Elénk tárul a sok zarándok, akik így tudják már, a feladatot elvégezték.

- Látod gyermekem! Itt vagyunk az út végén, most már bármi jöhet, azt közösen átvészeljük. – mondom, már boldogan.

- Én is örülök, hogy veled jöhettem, most már jöhet bármi, a hitűnk erős marad. – válaszolja, boldog mosollyal.

Az út végén még maradnak egy kicsit, át gondolhassák az utat, min mentek keresztül, már csak egy feladat van hátra! Köszönetet mondjanak az úrnak.

- Lányom! Most már mehetünk tovább, ahhoz a helyhez, ahol nyugodtan imádkozhatunk. – mondom.

Nem sokára megérkeznek.

- Látod ezt a nagy épületet? Ez a katedrális, minden zarándokút vége, ahol köszönetet mondhatunk az úrnak, aki vezette utunkat. – mondja boldogan az anya.

- Én is köszönetet mondok, remélem a helyzetűnk jobb lesz. – válaszolja a lány, örömet érezve önmagába.

Nem sokára, belépnek az épületbe, indulnak az első sorhoz, imádkozással köszönetet mondhassanak, elérték a kitűzött célt.

60.