Nem történik semmi változás, elérkezik 1411 év, annak is április napja, a D' Arc család megbeszélést tart.

- Gyermekeim! Elértétek azt a kort, megbeszélhessük szeretnétek-e még kis testvéretek szülessen, édesanyukátok már bele egyezett. A helyzetünk olyan, még tudunk vállalni gyermeket. – mondja a családfő.

- Nagyon jó! Lenne még testvérűnk, reméljük lány lesz, akkor biz hatunk a jóslatba. –válaszolja Luisa, megcsillantva kis mosolyt.

- De Luisa! Az lenne a jó, ha fiú lenne, így segíthetne édesapának a gazdaságba. –válaszolja Marcell.

- Gyermekeim! Jól gondoltok arra a helyzetre, ha fiú lesz vagy lány. Ha lány lesz, reméljük, ő lesz a megjövendölt. Kívánom, így legyen. – mondom, meglepődött tekintettel.

Úgy gondoltam, nem beszélek az álmomról, csak, ha elérkezik annak ideje.

Beszélgetést követően, mindenki boldog, lehet látni róluk, örülnek.

A D' Arc családban a beszélgetéstől kilenc hónap telik el, látszik Isabellen hamarosan szülni fog, még nem tudta senki, milyen nemű lesz, az anya igen. A naptár már belépett a következő évbe, annak is a január hónapjába. A faluban készülődnek a nagy ünnepre, ami a karácsonyt zárja le, kezdődhet a farsangi idény.

Mindenki készülődik, csak Isabelle nem, ő a falu templomába megy, imádkozni. Az első sorhoz lép, majd le is ül, az ólomból készült képet kezdi csodálni.

- Uram! Teremtőm! Mindenki az ünnepre készül, ami nagynap számunkra, ez a rémisztések kezdete is, arra a pár napra elfelejteti kik vagyunk. Hiába háború van két ország között. Uram! Add, hogy itt szülessen meg a jóslatban leírt személy, aki az országot szavával lázba hozza.

Az ima befejezése után, még maradok egy kicsit, elmélkedjek.
Elérkezik az idő, visszatérjek a házba. A helyről felálok lassan, el tudom érni a bejárati ajtót, az egyik szomszéd észre is vesz.

- Elfogadnám a segítségedet, ha haza kísérnél. Úgy érzem, fáradt vagyok. Nem messze lakok a templomtól. – mondom, lihegve egy kicsit.

Együtt indulúnk.

- Látom, nem sokára megszületik, ami napok kérdése. Az lenne az örömöm, ha ez a gyerek lenne az! Aki az országra elhozza a szabadságot. Bízzunk a szentekbe, akik a népűnk védő szentjei. Abban is bízom, kezébe vehesse a szent lándzsát, amivel a szegények vezetőjeként, vezetheti a népet.

- Szomszédom! Jó lenne, amit mondtál, imádkozom így történhessen meg. –válaszolom.

Nem sokára elérjük a házat, a gyerekek felfigyelnek, így ide sietnek.

- Lányom! Készítsd elő az ágyat, érzem, fáradt vagyok, mintha kezdődne bennem valami.

A két gyerek indúl is.

46.

A tartományban mindenki a vízkeresztnek nevezett eseményre készül. A naptár 1412 – nek. Január 6. –át mutatja, a D' Arc családban a családfőnek más dolga akad, tisztség viselőként a hivatalába kell lennie.

- Gyermekeim! Érzem itt az idő, megszülessen a baba, segítenél lányom, a szomszéd néni elmondja, mit kell tenned. Fiam! Hozzál forró vizet egy nagy lábasba, és rongyokat. – mondom lihegve, mert fájdalmat érzek.

Kezdetét veszi a sürgésforgás, a kis Luisa örül nagyon, még csak nyolc éves mert láthassa, hogyan jön világra a baba.

- Édesanyám! Akkor én is így születtem meg, - kérdezi érdeklődve a kis Luisa, mosoly az arcán.

- Igen, lányom!

Marcell nem sokára hozza a meleg vizet, és a rongyokat a szobába.

- Anyukám! Itt lesz, amit kért, még mit kell hoznom? - kérdezi érdeklődve Marcell.

- Köszönöm, hogy ide hoztad! Abban tudnál még segíteni, ha kint várakoznál, mert fiú vagy, és később megtudsz mindent. Luisa! Segítenél. –válaszolja, a szomszéd.

- Igen, segítek! Mit kell még megtennem? – kérdezi a lány.

- Akkor kimegyek, alig várom megszülethessen a kis testvérem. – mondja vidám arccal Marcell.

Lassan elhagyja a szobát, kilép, az ajtót behajtja. Indul a többiekhez, díszíthessék a házukat.

- Luisa! Azt kell tenned! Felhajtod a ruhát, szabadon legyen, azután a hátára fekteted, a lábát így kell rendezni.

A szomszéd megmutatja, a lánynak mit kell tenni, hiszen el van készítve minden.

- Akkor segítek. – válaszolja Luisa.

Amit már látott álmába, tudja, hogy lánya lesz, és Jeannenak fogja nevezni.

Az anya már érzi a fájdalmakat, ami vele jár, a szomszédja is tudja.

- Isabelle! Mit érzel?

A szavait nem tudja tovább mondani, mert, az anyának elment a magzatvíz.

- Úgy látom itt az idő! – mondja a szomszéd.

- Nagyon fáj a hasam, azt érzem. – válaszolja Isabelle.

- Az jó jel.

- Mást is érzek.

- A baba most helyezkedik el arra a helyre, ahol a világra jön.

Luisa figyel, egy kis mosoly azért megcsillan az arcán.

- Ha úgy érzed, akkor nyomd, mert egy bizonyos időn belül a világra kell jönnie.

- Érzem.

Isabelle, azt teszi amit kell, tapasztalata van már. Érez még valamit,amit fájdalomnak hivnak, a tudatában nem, mert azt az érzést érzi, amit álmában látott.
Az anya nyomja is közben, de idők múlva a fájdalma csökken, mert a vendég megpillantja az újszülött fejét. Az első nagy fájdalmak után megszűnik, mert már az új jövevény a világra jött. Amit kell, azt a tapasztalt szomszéd, megteszi. Az újszülöttet megmossa, ruhába becsavarja, és át is adja az anyának. Luisa, az anyját betakarja.

- Isabelle! A gyermeked lány lett! Itt van, át is adom, és gratulálok, remélem hű lesz az anyjához, és a testvéreihez. – mondja boldog mosollyal a szomszéd.

- De jó lány lett! Lesz játszó társam, vigyázni fogok rá. –válaszolja boldogan Luisa.

Az anya, már a kezébe tartja, a született gyermeket.

- Végre, kezembe tarthatom a lányomat! A neve legyen Jeanne, mert az egyik álmomba valaki megsúgta. Remélem ez a kis csöppség lesz az, a mi imánk válasza.

A vendég, és a kis Luisa, furcsának kezdi találni a szavamat.

- Lassan mennék! Te lányom mond meg a hírt Marcellnek, és édesapukádnak! Mond el, mi lett a neve! – mondja a vendég.

Az anya nyugodtan pihenhet, lassan kezdik elhagyni a szobát.

48.