36.fejezet
Peter és Lucia együtt mentek fel e lépcsőn a tetőtérbe.
- A szobádat meg mutatom, ha megfelel.
A tetőtérben három szoba volt a középsőt mutatta meg.
- Ha kell, törülközőt szívesen adok, pizsamát is, hisz ha gondolom, itt szeretnél maradni vasárnapig, a folyosó végén található a fürdőszoba van ott WC is. Mit adhatok még?
- Ez a szoba megfelel! Köszönöm, majd a szobában átöltözök.
- Ha kell még valami! Szomszéd szobában leszek, és szólhatsz nyugodtan.
Az idő ott volt, hogy a lány a szobában átöltözzön, a fiú a fürdőszobában, majd a nappali részben együtt nézték a tévét. Amikor az óra este kilencet mutatott a lány elaludt.
- Látom, alszol! Hisz fáradt vagy és kimerültél, a szobába beviszlek.
Peter a lányt a karjába vette így vitte be a vendégszobába gyengéden az ágyra tette, majd betakarta és a szemüvegét levette, a lány gyönyörű arcára adott egy puszit, ő is a szobájába tért.
- Lucia nagyon jól alszik, így én is megyek, lekapcsolom a tévét, ez a nap is eltelt.
Peter még elment a WC-re, majd ő is a szobájába tért, majd betakarózott, de a gondolatai a lányon jártak.
- Szóval Lucia, ahogy elmondta engem keres, de mikor mondjam meg neki, hogy én vagyok az? Vajon mit fog szólni hozzá? Majd inkább holnap elmondom neki.
Majd lassan a fiú is aludni kezdett.
Másnap szombat volt, amikor az óra hetet mutatott akkor kezdett ébredezni Peter, majd benézett a vendégszobába, az után belépett a fürdőszobába, hogy amit kell, elrendezze, és átöltözzön.
- Lucia szép lány, nem ébresztem fel, majd magától fel kell. Addig elrendezem, amit kell, és készítek reggelit is, a többit majd megbeszéljük.
Amikor a fürdőszobai dolgait elrendezte, és átöltözve lépett ki, a szobában az ágyat rendbe tette, majd a lépcsőn óvatosan lépkedett lefelé.
- Ha már lent vagyok, megnézem a fürdőszobában a vizes ruháikat, ha megszáradt, akkor hagyom még ott, azután készítek reggelit. Látom még vizes, ha nem szárad meg vasárnapig, majd elviszem a címére, a személyiről le is írom a lakcímet. Készítek reggelit és az illatra biztos felébred.
Majd úgy is tett, először leírta a lány lakcímét, azután belépett a konyhába és készíteni kezdte a reggelit. Először a kávét főzte le magának. Az óra nyolcat mutatott, amikor Lucia ébredezni kezdett, érezte később a lefőtt kávé illatát.
-----
A lány Lucia is kezdett ébredezni majd ő is azt tette, hogy belépett a fürdőszobába, hogy átöltözhessen.
- Jól érzem magam, boldog vagyok hisz jól is aludtam. Peternek köszönhetem, hogy gondoskodik rólam, de hogyan mondjam meg neki, hogy én ki vagyok? Biztosan nem jó szemmel nézne rám! Megpróbálom, legalább kinevet.
A lány a fürdőszobai dolgával, amikor végzett, a vendégszobában az ágyat elrendezte, majd ő is lesétált a lépcsőn, azt látta, hogy Peter a konyhában tevékenykedik.
- Jó reggelt Lucia! Remélem jól vagy? Jól aludtál? Elmúltak a fájdalmaid? Asztalnál addig is foglalj helyet. Hisz ami ruha van rajtad az jól illik rád, kiadja a vonzó alakodat.
- Igen! Jól aludtam! Már nem érzek fájdalmat, de el kell mondanom egy fontos dolgot! Nem várhat.
Amikor Peter az ennivalót az asztalra letette, odalépve a lányhoz pár centivel voltak egymástól, majd a lány vállára helyezte a két kezét és elmondta.
- Tudom, mit akarsz mondani! Este átgondoltam, amit mondtál, hogy keresel valakit és van három barátnőd. Átgondoltam négy lány van, akkor te lehetsz az, aki engem keres, akkor te vagy az Apokalipszis lovasának egyik lelke, ezek szerint most van itt az idő, hogy a csata most jöjjön el, a két fél között.
- Igen! Én vagyok az egyik lovas, női testben. Végre megtaláltalak, a három társamnak az a feladata, hogy rátaláljanak a medálok őrzőire, és megkeressék azt a személyt, aki maga a gonosz angyal, és van-e örököse!
- Lucia! Ezekben tudok segíteni, mert mindegyiket személyesen is ismerem, még a gonosz angyal örökösét is, hisz az a lány Ingrid és a barátnőm, tudom, hogy furcsának tűnik.
Lucia csodálkozva nézett Peterre.
- Azt mondod, hogy mindegyiket ismered?
- Igen! Egy azon intézményben vagyok, a hét lány és Ingrid a gimnáziumban tanulnak, a gonosz angyal az intézmény általános iskolai részén tanít. Bízz bennem, a gonosz angyal még nem tudja, hogy él a medál.
- Majd szólok a többieknek, hogy amit keresnek, az megvan, és köszönöm, hogy elmondtad, mert így már könnyű lesz.
- Üljünk le az asztalhoz, reggelizzünk együtt, utána meg beszéljük, mit tegyünk közösen.
Az asztalnál egymás mellett ültek le, amíg Lucia és Peter közösen reggeliznek, aznap a hét lány megbeszélte, hogy kinyomozzák Ingridet ki is valójában. Azt tették, hogy a családot követték feltűnés nélkül, felosztották ki mit csinál. Azért pár lány a lakás előtt is figyelgetett, feltűnés nélkül. Amikor nem voltak a házban, az egyik lány a házba be tudott menni, Corina Foster volt a többiek figyeltek.
-----
Corina feltűnés nélkül az udvaron volt, majd megközelítette a hátsó bejáratot, ami az erkély lehetett, az erkély a földszinten helyezkedett el.
- Hátha be tudnék menni, ha véletlenül az erkély ajtót ki tudnám nyitni! Nem akarom betörni, mert minden szomszéd ide nézne, vagy be tudnám nyomni.
Corinának sikerült valahogy be tudta nyomni, és már nyitva is volt, már csak be kellett lépnie, amikor már bent volt az első útja az emeletre vitte.
- Melyik lehet Ingrid szobája? Nézzük akkor ezt, amely a lépcső utolsó fokánál van, ha ez nem lehet, akkor a szomszéd szoba.
Amikor belépett örült neki, hogy megtalálta.
- Szóval megvan, akkor széjjelnézek ennek a lánynak jó ízlése van, először az asztalon, de nem találok semmi olyan dolgot, és ha a szekrény hátulja.
Benézett a ruhás szekrénybe.
- Itt sincs semmi lényeges, mit is keresek! Egy irat félét, amiből meglehet tudni ki Ingrid, és miért titkolózik, ami a papíron volt a tanulmányi úton, hogy orvosilag volt problémája, de sehol semmi.
Azután leült az ágyra majd nézegette a szembe lévő asztalt a könyökét a combján támasztotta és a keze fejével az arcát.
- Nem találtam semmit, de ha találnék valamilyen napló félét, amibe beírja a titkait és volt-e barátja. Ha az én szobám lenne vajon én hová tenném! Anyám takarítana, és ne fedezze fel.
Jobban megnézte a dolgokat s rájött.
- Én valamelyik szekrény mögé tenném, az a kérdés melyik mögé? Szobájába vagy egy másikba.
A vendégszobát átnézte, s végül ráakadt.
- Megvagy! Nem rossz helyre tetted, nem is gondoltam erre! Itt lesz, csinálok pár képet és tűnés innen, azokról az oldalakról, ami fontos.
Corina először belenézett észrevette, szokásos napló béli bejegyzések.
- Első bejegyzés december 1. Bocsánat Ingrid a napló az magánjellegű, tudnom kell milyen lány vagy? Milyen titkod van? Leírtad, kiderítem.
„kedves naplóm ma 2009 december. 1 van ma költöztünk be Aachenbe, Romából a szüleimmel, nem sokára egy gimnáziumban folytathatom a tanulmányaimat, remélem, olyan jó barátaim lesznek, mint Romában, de van egy célom az, hogy megtalálni azt a személyt, aki segíteni fog abban, hogy az áldás megszűnjön, mert nem bírom tovább. Azt, hogy igazi érzelmek teli nő lehessek, remélem a hetedik újjászületés sikerül és elmúlik az az áldás, ami 1900 éve kísér, naplóm! Remélem sikerül és ugyan olyan halandó lehetek"
Amikor Corina elolvasta a naplóbejegyzést, nem értette miről is van szó.
-----
Corina Foster, Ingrid naplójából készített pár képet a telefonjával, majd a naplót visszatette oda ahol megtalálta, majd Gertrúdenak irt üzenetet.
- Nem sokára megyek, nem találtam semmi különlegest.
Gertrúde a másik lánynak megemlítette.
- Corina azt üzente nem sokára jön, nem talált semmi dolgot.
Corina még egyszer belépett Ingrid szobájába, minden úgy legyen, ahogy találta, majd az asztal fiókjában talált valamit.
- Ez a mappa vajon mi lehet? Olyan mintha naptár lenne! Napok vannak benne bejelölve, ezek a napok azok, amikor a havi ciklusa megjelent. A kezdetektől, de itt van egy évnyi kihagyás, utána folytatódik, erről is készítek pár képet.
Amikor a képek megvoltak mindent visszatett a mappába, úgy tette a fiókba majd Corina is lefelé indult, ahogy leért a szintre az erkély ajtóhoz, ugyan úgy lépett ki és vette az irányt a kapu felé, hogy elhagyhassa a házat.
Lassan a többiekhez sétált, akik várták, de egy másik utcában, biciklivel.
- Nem találtam semmi olyan dolgot, hogy megtudjam, mi lehet a lány titka? A ház is egy átlagos családé. Most már mehetünk, bármikor haza térhetnek.
A lányok négyen voltak, az egyik üzenetet küldött a másik csoportnak.
- Minden rendben! Feltűnés nélkül irány haza.
Minden lány haza tért, megbeszéltek egy másik találkozót, de azt már hétfőn, hisz iskolai tanítás.
Corina is haza tért, a szobájába ment, hogy ledőljön, átgondolja, hogy mi állhatott a naplóba.
- Tényleg! Készítettem képeket, a szobát bezárom és megnézem, hátha felismerek valamit! értelmetlen mit írhatott a naplóba. Ha semmi, akkor egy dolgom lesz megnézni a világhálót. Valahol kell lenni valami nyomnak, hogy kik valójában? Ingrid őriz valami titkot Peterrel együtt, ha ez sem segít, akkor egy megoldás lesz! Ingridet meg látogatni.
Corina úgy is tett, először elment a fürdőszobába, amit kellett elvégezte, majd lement a konyhába egyen pár falatot, felment újra a szobájába ajtót bezárta, és számára elkezdődött a nyomozás.
Mesélő.
Corina nem szólt az osztálytársainak, egyedül kezdett bele. Amit meg akart osztani a többiekkel, csak azt mondta el.
-----
Corina Fosternek a feladata már rosszá fajult, hisz meg akarta tudni mit tud Peter a gép előtt a képeket megnézte nem csak azokat, amit Romában, hanem a frisseket is.
- Ingrid Seballicus! Nem tudom, hogy mi lehet a titkod, amire Peter is rájött ott a teremben, megtudom a titkodat akkor véged, hiába a többiek nem törődnek vele, mert azt gondolják, hagyományos család vagytok, de megtudom, ha kell, elmegyek odáig is, hogy leveszem a lábáról Petert, ha eljön az idő.
A képek nem mondtak semmit, hisz arra is gondolhatott Corina, a ház lehet valamilyen örökség és megkapták.
- Hagyjam, ha a ház örökség része lehet, de a naplójában az újjászületés és az áldás mi lehet? Egy év havi ciklus kihagyás, szerintem nincsen olyan betegség, ami ezt tenné. Szerintem Ingrid nem emberi lény, de vajon ki lehet? Akkor nézzünk szét a világhálón a betegségeket, ami a havi ciklust akadályozná, de semmi, lehet az is, hogy a Romai iskola társai hátha tudnak valamit.
Corina tovább kutatott, mert érdekelte és kíváncsi volt.
Mesélő.
A keresés Corinának már megszállottsággá fajult, hisz amit eddig talált el kellett fogadnia, hogy ugyan olyan átlagos család.
Az idő ott volt, hisz fáradt volt majd átgondolta.
- Így nem jó! Nem találtam semmit, még egy utolsó próbálkozás, ha nem sikerül abba hagyom, nem lehetek már fanatikus, van egy barátom, akivel jól elvagyok, és jól érzem magam vele. Minek kutakodom, Ingrid Peter barátja egymáshoz illenek. Akkor utoljára a keresőbe be írom a nevet és lássuk mit ad.
A lány nevét beírta és egy gombnyomás majd várt.
- Erre a névre a találat kevés akkor nézzük a szabad enciklopédiát.
A lap megnyílt.
- Nézzük mit ír. Szóval Ingrid Sebellicus olyan személy, akinek az első feljegyzése a második századra datálható, az apja a gonosz angyal, anyja a volt Izrael királya Jezabel, évekig semmi, majd valahol Romában bukkan fel a név, de nekem az a lány kell, aki 1992-ben született.
Az oldalt tovább olvassa.
- Te jó ég annak is van leszármazottja, hisz hasonlít ahhoz a lányhoz, akit ismerek, de hát ez régen volt akkor nézzük tovább.
Amit megtudott azt nem akarta elhinni. Szóval erre jött rá Peter, hogy ki Ingrid szülei, azután Corina álmos volt.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro