Erre percekig csend volt, hisz nehéz volt elhinni.

- Miért néztek így rám? Mi rosszat mondtam! Ez így volt, amikor bemutatkozott én is azt hittem, hogy nem jól hallom, amikor mondott pár dolgot én is gondolkozóba estem.

Majd Hagan is beleszólt.

- De apa! Higgyük el, hogy akivel találkoztál az az elhunyt János apostol volt, lehet az is, hogy valamelyik ilyen fajta házból jött, és el akarja hitetni, hogy eljön a gonosz hatalma.

- De hát fiam! mért nem hiszed! Elmondta, hogy a gonosz életre kelt, van egy örököse, meg beszélt valami medálról, hogy akik őrzik, azok veszélyben vannak. A gonosz angyal még nem tudja, hogy a közelben vannak a medálok őrzői, és beszélt valami négy lovasról, hogy már ők is köztünk vannak már.

Gréta azt tette, hogy egy mozdulattal a testvére lábába bökött.

- Tesó mért kaptam ez fájt.

- Tudd meg! Te nem hiszed el, de mások hihetnek benne, mert én elhiszem, és mihamarabb szeretnék vele találkozni.

- Te is elhiszed? Mondj egy olyan okot, amiért elhiggyem.

- Rendben van! Látod ezt a medált? Amikor alszok és álmodok, egy másik időben vagyok, és látok hét lányt, amikor egy idegen megszúrja valami véráldozás lehet, mert ha igaz! A medált az úr készítette, még János apostol idejében, azok a lányok, akik őrzők lettek ezzel jelölte meg. A feladat az, hogy megkeresni azt a személyt, akinek a leszármazottja között ott volt az, aki kimentette Patmos szigetről. A gonosz angyal biztosan az óta is keresi, ha nem hiszed, eljön egy nap, amikor mindent meg érttel.

A szülők csak úgy csodálkoztak, hogy a lányuk mit mond, az anya megerősíti.

- Igen fiam! Ez így van, én is hordozója voltam ennek a medálnak, az előtt az anyám, és mindig csak a lányok lehettek. A jelet is megkapták. Úgy látszik lányom, a te idődben történik meg, ami nem könnyű feladat. Fogsz harcolni a Gonosz angyal ellen, amikor elérkezik az utolsó csata.

Hagan átgondolja, amit hallott, majd valamilyen bocsánat félét mond.

- Bocsánat tesó! Nem tudtam ezekről, azt gondoltam, hogy nem igazak, de ha már anya is az volt, elfogadom. Gréta, ha valamiben segíthetek, nyugodtan szólhatsz, segíteni szeretnék a legjobb tesónak.

Majd Hagan, a testvére arcára egy puszit adott, hogy segít szívesen.

-----

Telnek a napok már május volt a hónap eleje. Amikor az történt, hogy azok a lányok, akik megkapták a négy lovas lelkét épp a feladatukat tették. Péntek délután volt valamikor két óra, amikor a Tickner családban a családfő ebéd közben.

- Lucia! Kedvesem, nekem és anyádnak el kell mennünk, mert meghívtak Wormsba egy esküvőre, és 5 órakor, amely holnap lesz megtartva. Ennivaló elég lesz addig, amíg távol leszünk, de azért hagyok egy kis költőpénz az asztalra, ha el akarsz menni a barátnőiddel, elmehetsz nyugodtan. Vasárnap este jövünk, ma délelőtt hívtak fel ma tudtam meg.

- Rendben van apa! Nyugodtan elmehettek, és bízzatok bennem, de kérnék majd egy kis kóstolót valamelyik süteményből, jó szórakozást és készítsetek képeket.

- Rendben van kincsem! Megebédeltünk, mi lassan készülni fogunk, mert autóval megyünk, amit kell, azt már megtettem, fel van készítve az autó, időjárás szeszélyes, már csak az kell, hogy eleredjen az eső, ha elmész itthonról, vegyél fel valamilyen kabátot, az eső ellen.

A Tickner család lassan végzett az ebéddel, majd a családfő belépett a fürdőszobába, hogy készülődjön, a hölgy tagok az asztalt lepakolták, a tányért elmosták.

- Egyetlenem! Örülsz ugye, hogy egyedül lehetsz majdnem két egész napig.

- Igen anya! Lesz úgy is feladatom, hisz találkoztam három lánnyal, akik különlegesek, ugyan ilyen medál van nekik is, megbeszéltük, kinek mi a feladata. Nekem az, hogy találjam meg azt a személyt, akinek az őse kimentette a medálokat a szigetről.

- Tényleg igaz! Lányom, hogy találkozott akkor a négy lovas lelke, amit-feladatot kaptál nem könnyű, hisz amikor én is így voltam nekem se volt könnyű. Nem tudtam semmit, vajon hol lehet? Nekem is ez volt a feladat.

- Nekem már abban könnyű, hogy tudom azt, hogy itt Aachenben kell keresni.

Majd másról is beszélgetnek, az idő ott volt, hogy készülni kell a szülőknek. Valamikor délután négy óra volt, amikor az autóba az ajándékot elhelyezték és nem sokára indult a két szülő.

- Egyetlenem! vigyázz, a házra, ha el is mennél jól zárd be!

- Tudom, apa mit kell tenni! jó szórakozást.

A lány látta, ahogy a ház előtti teret elhagyják, majd intett és nem sokára egy kanyarban el is fordultak.

- Végre egyedül vagyok, előveszem a térképet, azután indulhatok kereső túrára.

Lucia bement a házba, maga mögött becsukta az ajtót.

- Én is lezuhanyozok, felveszek egy jó ruhát, ha netalán megtalálnám azt a személyt, ami az én feladatom, mit megadnék egy csókjáért.

Majd úgy is tett, kulcsra fordította a zárat, indult is a szobája felé, hogy készülődjön.

-----

Lucia a fürdőszobából úgy 20 perc múlva lépett ki, meztelen teste el volt takarva, combja közepéig érő törülközővel.

- Na, szóval, akkor kellene egy farmernadrág, egy rövid ujjú ing és egy kék Szinű alsónemű szett.

A lány a meztelen testét, ami vonzó volt, eltakarta a már előkészített ruhával, vagy is felöltözött. Ami kellett azt a kézi táskájába tette, amit a vállán viselt.

- Nézem a térképet, hogy merre menjek, ha nem akarok feltűnést kelteni, akkor valamelyik külterület felé kéne menni, hisz a városban azért szét kellene nézni, hogy mi hol található, és merre van.

Eközben Peter Mörken is otthonról indulni kezdett, a hétvégi házhoz, hogy szétnézhessen, és megnézze van-e valamilyen probléma, majd a mamájától el is köszönt.

- Mama! Akkor mentem a hétvégi házhoz, hogy szétnézhessek, lehet az is, hogy majd vasárnap jövök, a telefont azért viszem, és biciklivel megyek.

- Rendben van fiam, ha van valami úgy is hívlak, vagy te hívsz fel.

Elköszöntek majd Peter is vitt egy táskát, amit kellett az volt nála, biciklivel ment, ha netalán esne eső, volt nála esőkabát is.

Lucia is elindult, vitte magával a térképet is, a térképből olvasni tudott, majd később, amikor befordult egy utcába.

- Ez a jó most, kezd cseperegni az eső, hátha lesz, olyan hely ahol be tudok lépni, és nem leszek csurom vizes. De ez már így nem jó, mert már kezd nagyon esni, a térképem is elázik.

Már nagyon kezdett esni Lucia már nagyon csurom vizes volt.

- Ezt az esőt valahogyan kilehetne bírni, de valami nincs rendben velem, már megint a hasfájás, de nagyon, ezt már nem lehet kibírni.

A lány a fájó testrészéhez kapott, hirtelen megállt egy háznál, kopogni kezdett, csengetni, de semmi.

- Van itt valaki! Nem érzem jól magam! Fájdalomtól nem sokára elájulok, valaki segítsen.

Már nem tudott semmit se tenni, az oldalával az ajtónak dőlt úgy támaszkodott, a fájdalomtól a földre csúszott, és abban a helyzetben ült.

Percekkel később. Peter az utcába befordult, az eső kabát rajta volt, nagyon tekert mihamarabb a házba akart lépni. Ahogy a házhoz közeledett egy guggoló pózban talált rá egy lányra.

- Először kinyitom a kaput, ez a lány csurom vizes mihamarabb be kell vinni.

A lány egy kicsit feleszmélt.

- Segíts! Nem érzem jól magam.

- Már itt vagyok, tudsz lábra állni?

A lány már nem tudott válaszolni, mert elájult. De volt lélegzete Peter a lányt a karjába vette, s bevitte a házba, mert az ajtót előre kinyitotta. Az egyik szobába, ami a földszinten volt, az ágyra először törülközőt tett és azután helyezte rá. Azután minden ajtót bezárt, ami a lányhoz tartozott azt kezébe vette, azután bezárt mindent.

-----

Azután a lakás ajtaját zárta be.

- Az a jó, hogy épp erre jártam, és a ház előtt állt meg lehet az is, hogy eltévedt.

Az ágyon fekvő lányhoz ment, látta, hogy egész ruhája vizes.

- Ez a lány csurom vizes, de mit tegyek! Ha leveszem a ruháját még véletlenül másra gondolna, inkább szólok neki, de először a táskát meg kell néznem, hogyan hívjalak!

A táskában megtalálta a papírjait.

- Szép neved van! Lucia és ebben a szemüvegben helyes is, akkor Lucia le kell venni a ruhát, mert nagyon vizes, ha rajtad marad neked még rosszabb lesz.

Peter szólította a lányt, de semmi válasz, döntött.

- Lucia! Először is a szemüvegedet le kell venni, hogy ne legyen belőle baj, ha hallod a hangom ébredj fel. Át kell öltöznöd nagyon vizes vagy, és ilyen időben sok idő a száradás.

Peter a lányról levette a szemüveget majd az asztalra letette, úgy döntött, hogy az előkészített ruhát adja rá.

- Lucia bocs, de nekem kell a ruhádat levennem, mert nem tudom, mikor fogsz felébredni.

A nadrággal kezdte, először kigombolta a gombot majd a cipzárt lehúzta.

- Tudom, hogy furcsa lesz neked és haragudni fogsz, de nem volt mire várni épp egy lányt most öltöztetek le.

Majd Peter a lány derekánál megfogta a nadrágot és lassan kezdte lehúzni, ahogy lassan levette, elé tárult a női alakja, majd kiterítette a földszinti fürdőszobában, azután egy törülközővel megtörülte és egy másik nadrágot adott rá.

- Furcsa lesz számodra, hogy egy fiú mit tesz veled, leveszi a vizes ruhát, biztos vagyok benne, ha mások látnák, nem örülnének neki.

Az inggel is így tette kigombolta, utána szétnyitotta, hogy levehesse, majd egy medált látott a lány nyakában.

- De szép ez a medál! Ha megnézem jobban, mintha a lány köldöke környékén lenne ugyan ilyen, lehet valami jelölés, vagy valamilyen társaság tagja.

Peter szép finoman levette a lányról az inget, megtörülte a felső testét is, és egy száraz inget adott rá, majd visszagombolta.

- Ha még nem mondták, de én mondom, bármilyen ruha van rajtad illik rád, és kiadja a vonzó nőiességedet, amitől egy lány tényleg lány, mert minden része természetes, bocs, ha nézem a melltartódat, de nem tudom figyelmetlenül nézni, hisz tényleg tökéletes alakod van.

Valamikor estefelé járt az idő, majd Peter a földszinti konyhában készített vacsora félét. A lány kezdett ébredezni, amikor a szemét kinyitotta térképezni kezdte a helyet, nem tudta hol van.

-----

Lucia már jobban érezte magát, az alhasa tájékán már nem érzett fájdalmat, majd az ágyon felült majd magában mondta.

- Hol vagyok? Ez nem az én ruhám.

Az ágyról fel tudott állni, majd felvette a szemüvegét a konyha felé sétált, látta, hogy egy fiú épp vacsora félét készít, majd a tálcát az étkező részhez viszi.

- Szia, Lucia! Jobban vagy már? Ami veled történt, az a jó, hogy én épp erre jártam. Lehet, mást gondolsz, hisz a ruhád csurom vizes volt ki kellett cserélnem.

- Szia, honnan tudod a nevem? Annyira emlékszem, hogy az eső nagyon esett a ruhám átázott, de nagy fájdalmam volt elájultam, és egy szobában tértem magamhoz.

- Kénytelen voltam megnézni a táskádat! Abban volt a személyi igazolványod, én szólítottalak, én hoztalak be és öltöztettelek át. Tudom, hogy furcsának látod, egy fiú vetkőztetett le, és látta milyen tökéletes alakod van, de bízz bennem, nem tettem semmilyen dolgot. Gyere az asztalhoz együnk együtt.

- A vacsorát szívesen elfogadom! Köszönöm, amit értem tettél, hisz tényleg nagy fájdalmam volt, és az eső, ez már nekem sok volt.

- Még be sem mutatkoztam Peter Mörken vagyok, egy oktatási intézményben dolgozok. Bocs, de nem akarlak letámadni, de helyes lány vagy és tökéletes alakod van, ha nem lenne barátnőm, szívesen lennék a barátod, de már van, Ingridnek hívják, nem akarlak ilyen dolgokkal untatni.

- Nem unta tol inkább örülők, hogy a sors ide hozott, ha másik utcában lettem volna, nem tudom, hogy segítettek volna-e nekem.

- Megvacsoráztunk mit szeretnél tenni? Pihenni, mert ha akarod, megmutathatom a vendégszobádat, hisz úgyse akarsz ilyen időbe haza menni.

- Peter! Köszönöm szépen, elfogadom. A szüleim Wormsba mentek egy esküvőre, vasárnap jönnek haza. Egyetemen tanulok, van három barátnőm, hiszen nem rég költöztünk ide Aachenbe. Azért tévedtem erre, hogy feltérképezzem a környéket, mert mi négyen megbeszéltük, hogy milyen feladatot kell tenni. Én azt a feladatot kaptam, hogy azt a személyt keressem, meg akinek a leszármazottja között ott van az, aki egy különleges medált egy szigetről kimenekített.

Amikor Peter meghallotta, amit a lány mondott, átgondolta, de már a vacsorával végeztek, eszébe jutottak a dolgok, amit megtudott.

- Lucia menjünk fel a tetőtérbe! Beszélgethetünk és elkészítem a szobádat.

Majd ketten együtt felmentek a tetőtérbe.