Az osztályterem ajtajai hangosan csapódtak be, ez által nem kis meglepetést okozva azoknak kik a teremben tartózkodtak éppen. A két fiú azonnal a zaj forrásához rohant, s mikor az egyikük ki akarta nyitni ki kerekedett szemekkel konstatálja, hogy az ajtó be van zárva. Rin morgolódva kezdi el rángatni a kilincset miközben ajkait szitok szó hagyja el, amit a másik fiú egy szemöldök ráncolással jelzi neki, hogy ne is szólaljon meg, ha csak ilyenek hagyják el száját. A kék hajú fiú erre csak orrát húzva arrébb ment.

-Most mit csináljunk?-kérdezi sóhajtva, majd az egyik padra ül. Karba teszi kezeit, ami által a kardjának táskájának pántja lecsúszik válláról. Idegesen hunyja le szemeit, lábát pedig előre-hátra lóbálni kezdi akárcsak egy kisgyerek a hintán. Bon -szintén- idegesen bele túr festett hajába -amit pár napja festett újra mert az előző kopni kezdett. -Törjünk ki?-kérdezi felcsillanó szemekkel, le ugrik a padról, s már az ajtó elé is áll.

-Meg hülyültél Okumura?!-kérdezi dühösen, majd alrébb is viszi nehogy tényleg megtegye.-A sensei biztos megölne minket, az igazgatóval együtt!

-És aztán? Majd együtt rendbe hozzuk.-vigyorodik el, feljebb tűri karján az ingét. Suguro sóhajtva csapja fejbe magát, még is, ahogy meghallotta az 'együtt' szót kellemes érzés járta át, amit jelen pillanatban nem tudott hova tenni. Nem is tudott sokat gondolkodni rajta, a következő pillanatban léptek, suttogásokat hallottak meg. A festett hajú azonnal felismerte Okumura sensei, Shima és Konekonaru hangját. Azonnal az ajtóhoz sietett -a démonnal egyetemben- és kifelé kezdtek kiabálni.

-Yukio! Te vagy az, Yukio?!-kezd el a kék hajú kiabálni, utána folytatja Bon is, aki osztálytársainak kiáltott.

-Konekomaru! Shima!

-A fenébe, neghallottak.-mondja Shima, s hallani lehetett ahogy Konekomaru felsóhajtott majd fekbe csapja magát. Igen, most már biztos, hogy meghallották őket.

-Segítsetek!

-Sajnálom Nii-san. De nem engedhetünk ki?-a bent lévők lezdtek egyre idegesebb lenni, Bon pedig erőszakosan az ajtóba csapja kezét.

-Mi az, hogy nem engedhettek ki?

-Sajnalom Bon.-motyogja Konakomaru, s orrán feljebb tolja szemüvegét, tekintetét lesüti.

-De miért?

-Ez mind a ti érdeketekben van. Addig maradtok amíg Nii-san vagy te nem meséltek egymásnak.-Suguro összehúzza szemeit, míg a démon fiú arcára halvány pír szökik. Szinte azonnal el is fordul, ne hogy a másik észrevegye. Lassan vesz egy mély levegőt és próbál megnyugodni. Pontlsan tudja jól, hogy miről beszélt Yukio, bár a másik része nem tiszta annyira. Van valami amit Bonnak is elkell mondania neki? Vagy valami másról van szó?

-Nem teheti ezt Okumura sensei!-kiabálja Suguro. Teste egészében megfeszül, a levegőt is szaggatottan veszi, gondolatai szélviharként kavarognak fejében. Az amit elkellene mondania a másik Okumurának az egy örök szégyen a Ryuji család számára, s éppen ez az, amiért sose fogja elmondani neki azt. Mindket fiú egymásra pillant, nagyot nyelnek, s azonnal hátat is fordítanak egymásnak. Rin még soha bem érezte magát ilyen zavarban. Talán akkor volt ennyire zavarban amikor éppen egy öltözőben öltöztek át, s megpillantotta amint levette felsőjét. Igen, határozottan zavarba ejtő helyzet volt. Bár az még rosszabb votl, mikor a többiek észrevették vörös arcát. Hála az égnek nem tudták sokáig kérdezősködni, hamar indulniuk kellett órára.

-Sajnálom Suguro-kun. Nii-san te pedig kérlek légy őszínte Suguro-kunnal. -a kék hajú egyre jobban kezdte kényelmetlenül érezni magát, ami a másik fiúra is igaz. Bár nem érti mi van Rin-nel, úgy érzi, hogy a szavai hozzá is szóltak. De nem teheti meg amit mondott. Az igazságot elkell nyomnia magában bármennyire is fájdalmas.

-Nem lesz semmi baj, Bon. Csak mond el neki.-bátorítja barátja Konekomaru.-Minden rendben lesz. Nos, akkor mi most magatokra is hagyunk titeket.

-Mindent bele Bon!-kiáltja végül Shima, majd ezután a léptek hamarosan elhalkultak ahogy egyre távolabb kerülnek tőlük. A bezárt fiúk egymásra néznek, a festett hajj pedig sóhajtva teszi tarkójára a kezét. Zavartan iskola társára pillant, aki őt bámulja beharapott ajkakkal. Suguro szemei tágra nyílnak és lesüti tekintetét. Ez baromira zavarba ejtő...

-Mond, Okumura. Nincs mondani valód a számomra?-a szólított hátat fordít Bonnak, szemei meg a szívfájdalomtól csillognak. Nem mondhatja el neki.

-Semmi!-akaratlanul is erőszakosan mondta ki, ezzel pedig nem kicskt felhúzva Sugurot. Összehúzott szemekkel megy iskola tarsához, majd vállánál megragadva rántja maga felé. Nagyot nyel ahogy tekintetébe néz, s szavai torkánt akadtak amit éppen mondani akart. Miért ilyen nehéz ez? Hülye érzések!-E-ereszz el.-Rin hangja megremegett, amit nem így tervezett.

-Mond el, és akkor végre ki kerúlhetünk innen.

-Ha jól hallottam neked is lenne mondanivalód a számonra.-motyogja a démon fiú lehajtott fejjel. Fél, hogy talán valójában Suguro tart tőle az ereje vagy "apja" miatt. Talán nem akar többé a bártja lenni? Vagy rá jött a titkára?!

-Ch! Annak semmi köze ehhez!-mondja dühösen Bon, majd elengedi a másikat. Rin-ben megakad a levegő, nem tudja mit kéne tennie, így hát megteszi azt ami legelőször jutott eszébe. Leteszi kardját az egyik padra, majd miután ki ropogtatta ujjait az ajtóhoz sétál. Bon ezúttal nem állítja meg, nem is érdekli mi lesz a vége. A démon fiú neki ront az ajtónak amiről szinte visszapattan. Mintha csak az ajtót áram csapta volna meg ami rá is át szállt mikor megérintette. Az idősebb Okumira fiú a padok közé esett.

-Okumura!-Ryuji aggódva megy oda a sérülthöz, aki látszólag elég jól van, azon kívül, hogy kettőt lát osztálytársából jelenleg.

-Hee két Ryuji... Ez a mennyország?-a a név tulajdonosa zavartan hagyja ott inkább a sérültet. Arca vörös (s nem csak attól, hogy a keresztnevén hívta). Sátán fia megrázza fejét, majd piros pozsgással az arcán nézi a másik fiút aki -mivel nincs mit tenni- le ül arra a székre ahol az óráin is szokott ülni. -Suguro?-a szólított meglepődve pillant a másikra, akinek tekintetében a folytonos gyerekes csillogás helyett most a szonorúság jele bontakozik ki. Keserű ízt érez a szájában.

-Mi az?

-Biztos tudni akarod?-Bon összehúzza szemét, fel áll a helyéről és Rin elé megy. Nem tudja mi lehet az amit mondani akar neki, de minden bizonyára fontos. Jobban beke gondolva már napok óta furcsán viselkedik, valószínűleg köze van hozzá.

-Igen.

-Én kedvelek valakit...-kezd bele lassan. Ryuji értetlenül néz rá, ám ahogy a kék szemeibe nézett meg értette. Viszont azt nem, hogy mi köze van hozzá, s miért baj ha tetszik neki valaki. Hiszen ez normális ha valakinek tetszik valaki, ráadásul sok szép lány jár ebbe az iskolába. De akkoe miért... Miert érzi ezt a keserű ízt a szájában...?

-És ez baj?-kérdezi, alsó ajkát harapdálva. Rin nem bírta meg állni, hogy ne nézzen rá puhának tűnő párnáira.

-Az illető egy fiú...-Sátán fia egy fiút kedvel? Ez volt az első ami eszébe jutott Bonnak, s nem is állt messze az igazságtól. De valahol még is titkon örült a ténynek, hogy Rin egy fiút kedvel. Vagy is meleg vagy biszex és kedvel valakit aki nem ő. Miért fáj most ez?

-Értem... És ehhez nekem mi közöm van?-a festett hajú fiú nagyot nyel, rögtön megbánta, hogy feltette a kérdést, mert egyértelmű a válasz, nem hülye! Rá jött, hogy kedveli őt és ezzel akar utalni rá, hogy hagyja békén.

-Te komolyan ennyire hülye vagy, vagy valaki fogja a kezed?!-a démon fiú idegesen áll néz szembe Bonnal, akinek szemei ki kerekednek, ám hamar észbe kap, s szinte fújtatva állja a tekintetét.

-Még is miket beszélsz Okumura?!-mondja sziszegve, s egymásnak esnek, ám a magasabbik fiú nem figyelt és a démon farkincájára lépett, aki amint lépni akart egyet felnyekkent a hirtelen fájdalom miatt, s előre a fiúra esett aki annyira meglepődött, hogy hátra esett, rá pedig Rin. A kék hajú arca azonnak elvörösödött ahogy a másikra néz.

-Konkrétan szerelmet vallottam neked te idióta!-az Okumura fiú egy másodperc alatt kaparta fel magát a földről, ott hagyva a meglepődött Ryujit aki lassan szintén felkell a talajról. Lopva tekint a kétségbeesett fiúra. Mit kéne most tennie? Kedveli Okumurát, az tény... De úgy? Képes lenne szeretőként gondolnia Sátán fiára...?-Nem kell viszonoznod.-kezd bele most már nyugodtabb hangvetellel. Ismét egymás felé fordulnak, ezúttal viszon nagyobb távolsággal köztük.-Nincs okod, hogy kedvelj engem olyan értelemben. Féltem ha elmondom, az így laza barátsagunk megszakadna. Gommene Suguro.-Rin arcára egy hatalmas mosoly ült ki. Varázslatos és egyben fájdalmas. Hamis mosoly volt, ezt pedig könnyű volt ki találni. Ilyenkor mosolygás közben kicsit félre biccenti a fejét, és lehunyja a szemét.-Viszont azt hiszem most jobb lenne valahogy ki kerülnünk innen. Végül is elmondtam amkt kellett.-Ryuji nagyot nyelt. Úgy tűnik elfelejtette, hogy van valami amit neki js el kell mondania. Beharapja alsó ajkát, s a másik fiúhoz rohan, aki eközben a zárt ajtóhoz sétált. Gyengéden, még is határozott megfogta a kezét, s a legközelebbk dologhoz -jelen esetben- az ajtóhoz lökte. Be biztosítva, hogy ne meneküljön el, jobb lábát Rin két laba közé tette, két kezével pedig a feje mellett tamaszkodott meg. Rin arca egyre inkább nézett ki úgy, mint egy rák. Igen, sokkal jobban hasonlít egy rákra, mint sem Sátán fiára. Olyan aranyos...

-Elmondtad amit akartál.-mondja lehajtott fejjel, majd pár másodperc múlva felemeli, s a kék tekintetbe fúrja az övét. Egy lassú mosolyra húzza ajkait.-Megint menőnek akartál tűnni, cipelni a terhet ami ezzel az érzéssel jár. Ez pedig rohadtul feldühít! Arra talán nem gondoltál, hogy megoszd velem? Meg amúgy is, mi az, hogy "laza barátságunk"? Kettőnk közül inkább te vagy a hülye!-a démon szemei könnyekkel telnek meg, amit igyekezett visszatartani. Ismét elmosolyodott, ám ez már sokkal boldogabb volt.

-Ez azt jelenti, hogy...

-Hogy én is kedvellek téged, te barom!

-Akkor-Bon idegesen hallgattatja egy a másik fiút egy csókkal, aki hamar viszonozza is. Ám arra nem számítanak, hogy Rin hirtelen lángolni kezdett. Szerencsére Bon nem sérült meg, ám a lángolas egészen addig nem múlt el, míg le nem nyugodott.-Ez... Kínos...

-Még is mikor tervezed megtanulni irányítani az erődet? Ennyire hülye vagy?-Rin -mint egy durcás kisgyerek- fordult el tőle.

-Eddig ment... Valamennyire...-Suguro fejbe csapja magát, s reménytelenül felsóhajt. Egy puszit ad arcára aki hamar lángba borul (ezúttal nem olyan értelemben).

-Azt hiszem nincs mit tenni. Segítenu fogok neked. Mostantól... Együtt fogjuk cipelni a terhet. Ha bármikor ezt megszeged magam végzek veled a Kurikarával!-a démon fiú egy széles vigyorral bólint egyet.

-Ha megszegem szögevés a büntetésem.-Ryuji mosolyogva hajol a másik ajkaira, egy apró csókot lopva a másiktól.

-Legyen ez az ígéretünk pecsétje.-a fiú ismét bólint egyet majd a nyakába veti magát. Ekkor még nem vették észre a töbvieket akik titokban már ki nyitották az ajtót, s őket figyelték.

Sziasztok! Mint ahogy olvashattátok ezúttal egy one-shotot hoztam el nektek! Ha tetszett nektek akkor azt egy vote-all és kommentel jelezd nekem :) Ha szeretnél valamilyen párosról olvasni, vagy dj fordítást akkor azt a komment szekcióban le írhatod. Hamarosan ismét jelentkezek, addig is sziasztok! <3