Talán 2-3 napja élek ebben a házban.
Egy olyan házban, ahol mindenki utál.
És Kirishima megnyilvánulásával lett teljesen elegem ebből az egészből.
Nem elég, hogy azt kell tennem, amit mások akarnak, anyám gyűlöl, nincsenek normális barátaim, akiknek nyíltan beszélhetek magamról, még lett egy idegesítő Apám, és egy Testvérem, aki gyűlöl, és ezt szóvá is teszi. Ráadásul idióta. Nem'tom hogy vették fel, de biztos azért, mert "Jaj hát van egy hely akkor tegyük be oda ezt". Lehet, ez most köcsögségnek hangzott, de leszarom. Ha ő nem akar elfogadni, akkor én sem őt. Eddig sem kellettem senkinek.

Hát most se fogok..

Jelenleg összekuporodva ülök a bezárt ajtóm előtt és  sírok, amilyen halkan csak tudok. Egyszerűen máshogy már nem tudom kiadni a feszültséget. Nem verhetek szét mindent, mert meghallják. Nem ölhetek meg mindenkit, mert Kirishima erősebb nálam, így nem tudna meghalni. A pengémet meg, voltam annyira okos, hogy a fürdőben hagytam, szóval még a saját eremet sem tudom elvágni. Gratulálok magamnak, tényleg. Ennél nyomorékabb nem is lehetnék..

Lássuk csak. Anyám utál, mert nem lánynak születtem, és mert nem szőke vagyok, és kék szemű, hanem barna, ráadásul minden, csak nem kék. Az első apám meghalt , mikor megszülettem egy küldetésen. Hős volt. De rászakadt az épület. A második apám a leghíresebb Kisegítő volt, emellett egy kislány büszke apja. Talán vele ápoltam a legjobb viszonyomat. Csak Himikonak, mikor előtört a képessége, véletlenül meghalt. A 3.-at rohadtul gyűlöltem. Egyfolytában vert az az iszákos disznó. Mindent rám kent, csak ,hogy behajthassa a bűntetést. A 4. Táncművész volt, aki kurva fontosnak tartotta, hogy én olyan legyek, mint ő. Vagyis kötelező volt hozzá járnom táncolni..
A jelenlegi meg életvidám pszichopata. Ha jól számolom, akkor kb. 18 éves koromig fog ő tartani, vagyis pont addig, amíg el nem költözök tőlük. De... van egy másik megoldás is...

Elővettem telefonomat, és megnyitottam a hugommal való chatet.

Onii-chan -_- : Hugi figyelj...

Írtam neki, mire szinte azonnal jött a válasz.

Himiko: Tudtam, hogy nem fogod bírni idegekkel~

Halványan elmsosolyodtam ezen az üzeneten. Ennyire jól ismer?

Onii-chan -_- : Hogy lehet, hogy így kiismertél? :)

Himiko: Testvérek vagyunk. Muszáj összefognunk.

Erre a mondatra összeszorult a gyomrom, és úgy éreztem, ideje kiöntenem neki a lelkem.

Onii-chan -_- : Most ki fogom önteni neked a lelkem.

Himiko: Azért vagyok itt~ <3

Onii-chan -_- : Az új apám egy életvidám pszichopata, és van egy fia, aki 0-24-ben szekál, és gyűlöl, amit viszonzok. Az iskola baromi idegesítő, tele van idiótákkal. Van pár haverom, de velük sem osztok meg semmit. Emellett most akadt ki rám az egész család, csak mert a "kis Ei-t" le mertem győzni, mert hülye. Világosan megmondta, hogy utál, és nem fog elfogadni. És bár tudtam, hogy ezt fogja mondani, mégis, jelenleg megtörtem.

Elküldtem neki a hosszú üzenetet, amit ő egyből látott. Vártam pár percet, majd kaptam egy új üzenetet, amit megnézve, lefagytam.

"Himiko: Nyugalom. El fogjuk intézni, hogy ne éljenek..."

Elgondolkodtam. Mit vegyszíthetek?

Onii-chan -_- : Rendben van. Köszönöm.

Himiko: viszont, a tervhez el kell majd játszanod a saját halálod, és csatlakoznod kell hozzánk. Még így is benne vagy?

Az üzenet olvasása közben felnevettem. Méghogy ő ismer?

Onii-chan -_- : Hamarabb állok be gonosztevőnek, mint hősnek. Azt hittem, ezt tudod. A halállal meg nem lesz gond.

Himiko: Pompás.

Himiko: Mennem kell, egy új ügyfélnek kell egy kis hús a salátájához. Puszi.

Onii-chan -_- : XDDD <3

Hús a salátához. Hát én kiégtem!
De, a problémám, lehet, megoldódik.
Megtöröltem arcom a UA-s uniform ujjában, és feltápászkodtam az ajtó elől. Még van mit csinálnom. Kezdve a tetves házi feladatokkal...

Amikkel viszonylag hamar végeztem. Az órámra nézve, elgondolkodtam. Megéheztem, és este 8-kor valamelyik családtagom vajon kint tartózkodik?
Mintha csak válaszoltak volna, valahonnan a szomszéd szobából egy jó hangos nyögést hallottam.

Na remek. Ezek basznak.

De legalább őket kipipálhatom. Már csak a kis vörös nyomorékot kell elkerüljem.

Odasomfordáltam az ajtómhoz, majd egy mély levegőt véve kinyitottam, de azzal a lendülettel csaptam is be. Ugyanis a kis gennyládával egyszerre nyitottuk ki az ajtót.

-Asszem ma nem eszem. -sóhajtottam, és kulcsra zártam ajtóm.

Nagyjából háromnegyed óra múlva, úgy gondoltam, hogy talán már végzett, és biztonságban vagyok, ezért megkockáztattam mégegyszer a kijutást. Kinyitottam az ajtót...

ÉS MEGIN OTT VOLT!!!

Hehe, vicceltem :)
Szerencsére nem volt ott, így elmormoltam egy imát, és elindultam a konyha felé.

Leérve, alaposan körül néztem. Hátha még idejében visszafuthatok, de nem volt lent.

Hála a jó Istennek.

De azért siettem. Gyorsan megkentem egy vajas kenyeret, magamhoz vettem egy kést, az utolsó doboz nutellát, és egy zacskó kenyeret, majd osontam is vissza a szobámba, ahova bezárkózva, leraktam az asztalra zsákmányaim.
Félreértés ne essék, nem vagyok oda a nutelláért, csupán azt nem kell hűtőben tárolni.

Gondolatban vállon veregettem magamat az ötletért, és a ruhásszekrényemet kinyitva, az élelmiszereket és a kést elrejtettem a pólók közé.

Csak ne legyek szenilis, és, mikor öltözök, nézzek majd furán, hogy "Mi a faszomér van Nutella a Pólók között?!"

Miután elfogyasztottam a lent megkent kenyeremet, előszedtem a pizsamámból álló ruhadarabjaim, és ismét kiosontam, csak most a távolabbi fürdőbe.

-Istenem, úgy hiányoztál, egyetlenem~~- "ölelgettem" magamhoz szeretett pengémet, majd csuklóvédőmet feljebb húzva, vágásokkal gazdagítottam csuklómat- Még mindig olyan szép, ahogy az éled felvágja a bőröm!-fanoltam tovább.

Ohh, a pengéről beszélve. Ez nem akármilyen penge. Ez olyan, ami rohadt éles, és bárhova magaddal hordhatod. Ez egy hegyezőnek a pengéje. De büszke vagyok rá! Szebb sebetek okoz, mint a borotva~

Miután elvégeztem "teendőm", lemostam a pengémről a vért, majd hozzáláttam a zuhanyzáshoz.

A pengével egy baj van. Olyan éleset vág, hogy a vérzés egyhamar nem áll el. Ami annyiban gond, hogy Valaki meglátja, és...

Hát jah. Sok zsepi kell. A védő alá tömködtem a zsepiket (igen, este sem veszem le), és a törülközőt felakasztva sétáltam vissza a szobámba.

Sétáltam volna.

Mivel kibebaszott szerencsémre, a szülők végeztek a döngetéssel.
És ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a "Fater" felém jön.

Hú bazdmeg, kurvára nem akarom ezt...

-Fiam, tudunk beszélni egy kicsit? -állított meg, mire küldtem felé egy erőltetett mosolyt.

-Sajnálom, de sokat tanultam, és elfáradtam.-az alakításhoz beszúrtam még egy ál-ásítást, hogy mégjobban elhiggye, de nem engedett.

-Gyors leszek.-erőszakoskodott, mire magamban segítségért kiáltottam.

-Rendben..-egyeztem bele csalódottan, mivel nem tudtam elszökni.

-Amit lent Ei mondott, az egyszerűen elfogadhatatlan volt, és bocsánatot kérek.-hajolt meg előttem, majd folytatta- de nem csak én...

Ne...

Ugye nem...

-Ei, gyere ide! -ordított a pasas, mire az említett ajtaja kinyílt...