Szept. 7. Kedd
Jó olvasást mindenkinek! 😘
- Valaki árulja már el nekem hogy mégis ki a jó édes... tervezte az órarendet?!- érre a kiállításra értem be a nyelvi előadóba kedd reggel Balu nyavajgására. Hát igen ő még mindig nehezen viseli ezt az évkezdés dolgot.
- Hasfelmetsző jack vagy Máday.- vont vállat Marci aki mögöttem ült és hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett jatszani a hajam végével.
- Excuse you? (Már én kérek elnézést)- néztem rá kissé álmosan miközben bejött Durand a terembe tehát kiszedtem Marci kezéből a hajamat és előre fordultam csak azért hogy a következő percben újra elkezdjen játszani vele. Mondjuk én voltam az aki nem tettem a vállam elé a hajam de na. Legalább elszórakozott óra végéig azzal, hogy csavargatta majd elengedte én meg azon izgultam hogy ne legyen eltörve a hajam vége mert az ronda.
Mindegy így legalább felébredtem fizikára hiszen a száznyolcvanas pulzus mellett nehezen aludtam volna el.
- Brigitta!- hallottam Kinga össze nem téveszthetetlen üvöltését francia után.
- Igen?- emeltem rá a tekintetemet.
- Ma délután a színjátszásoknak lesz válogató.- mondta amiből elvárta hogy leessen nekem hogy a részvétel kötelezően választható számomra. Amúgy ha valaki megkérdezné hogy milyen kapcsolatot ápolok Kingával komolyan nem tudnék rá válaszolni. Egesz kedves ha nem üvölt de nem neveznem a barátomnak viszont havernak se hiszen ő az egyetlen ember aki soha nem kertel hanem az ember szemébe mond mindent.
- Amíg nem arra akarsz kényszeríteni hogy jelentkezzek addig megyek.- mondtam mire elégedetten bólintott.- -Beszéltél tegnap a bátyáddal?- kérdezte hirtelen amikor már indulni akartam.
- Minden egyes nap beszélek vele.- mondtam furcsállva a kérdését.
- De mondott valamit vagy esetleg furcsán viselkedett?- pontosított én meg résnyire szűkült szemmel meredtem rá.
- És ez téged azért érdekel mert...- hagytam függőben a mondatot, hogy majd befejezi ő. Kingának nem az esete Cortez de ez az újkeletű érdeklődés iránta több mint meglepett.
- Mert szerintem tegnap valami baja volt.- folytatta megjátszva az aggódást.
- Kinga van valami amit el szeretnél mondani nekem?- tettem fel a kérdést. Nem jött le hogy mit akar de nincs esélye annak hogy belőlem bármit kiszed Cortez szerelmi bánatos idegbeteg állapotáról. Amúgy most a tagadásnál jár megint az elfogadás öt fázisából de belekezdett Reni idegesítésébe ami kifejezetten szórakoztató meg úgy is hogy Ricsi közvetíti nekem.
- Nincs.- rázta meg a fejét amivel egy illatfelhőt sodort felém.- inkább felejtsd el, délután a szinjátszón találkozunk.- köszönt el.
- Várj.- szóltam utána.- milyen hajra való dolgokat használsz?- kérdeztem. Tudom kell milyen hajspraye van ha esetleg Marci megint úgy dönt hogy a hajamat birizgálja, legalább legyen jó illata. Szánalmas vagyok.
- Miért kérded?- vigyorodért el.
- Mert jó illata van és fényes tőle a hajad.- adtam választ. Nem vagyok lányos lány, és ő se igazán de mégis belefeledkeztünk a beszélgetésbe. Ez is az egyik oka hogy nem vagyok képes felfogni az ismeretségünk természetét.
- Remélem nem tetszik neked Cortez.- mondtam kissé kínosan mire meglepett fejét vágott.- nem illetnétek össze egyrészt másrészt meg most épp nincs nagy kedve párkapcsolathoz.
- Hogyhogy?- kapott a témán Kinga mire megrántottam a vállam és rájöttem hogy valószínűleg Reniről van szó.
- Csak most egy kicsit elege van mindenkiből.- mosolyogtam rá és kicsit élveztem hogy csontot dobtam neki amire ráharapott így boldogan érkeztem a fizikai előadóba.
- Nincs az az isten hogy a Tampa Bay-t kiüsse ma este a Washington Capitals.- mondta Ádám Ábelnek akik az ajtóban vitatkoztak így nem tudtam bejutni.
- Ádám az ikrem vagy de tévedsz.- rázta Ábel a fejét.
- Te tévedsz, két éve nem bírnak nyerni ellenük.- intette le Ádám Ábelt.
- Ember még a Pittsburgh Pinguinst is megverték, Simán nyernek ma is.
- Az szerencse volt. Nem nyer ma a Capitols. Esélytelenek.- mondta Ádám teljes meggyőződéssel és én is osztottam a véleményét.
- Szerintem igaza van Ádámnak tuti kikapnak a Tampától.- szóltam bele a beszélgetésbe mire mindketten rám néztek.
- Mondom hogy igazam van.- mondta diadalittasan Ádám.
- Nem tudtok ti semmit.- legyintett Ábel miközben Ádám úgy döntött hogy ezt a beszélgetést megnyerte és bement a terembe.
- Bármibe lefogadom hogy a Tampa Bays nyer.- bólintottam mire láttam hogy Ábel szeme megcsillan.
- Bármibe?- kérdezte ördögi mosollyal én meg csak azértis alapon bólintottam.
- Bármibe.
- Akkor fogadni se félsz.- mosolyodott el.
- Nope. De ha nyerek egy egész napig bármilyen kívánságomat teljesíted.- vigyorogtam rá.
- Te meg igent mondasz mindenre egy napig. Csak nekem, másoknak nem kell.- csillant fel a szeme és a kezét nyújtotta felém amit megráztam.
- You are so on ( áll az alkut jelent magyarul).- mondtam mielőtt helyet foglaltam és Marcira néztem akinek reggeli jókedvének nyoma se volt már hanem a telefonján pötyögött.
Nagyszünetben Bogival mindketten Cortez lelkét ápoltuk mivel még mindig ki van akadva Reni francia l'amour-ján és azt külön sértésként kezeli hogy semmit se tud róla és hogy amit tud az csak és kizárólag idegesíti.
- Legszívesebben lefejelném azt a francia idiótát.- motyogta maga elé.
- De nem is tudhatod mi van köztük.
- Még amúgy is tavkapcsolat nem működik.- magyaráztuk teljesen egyszerre Bogival. Amúgy körülbelül tíz perce próbáltuk jobb kedvre deríteni de vigasztalhatatlan volt.
- Adok a kajámból csak ne szomorkodj.- ajánlotta fel Bogi a szendvicsét amit Cortez nem utasított vissza. Szerelmi bánatban sokat eszik.
- Egész jó hogy a családban vagy.- jelentette ki miközben Bogi kajáját ette.
- Igazán megtisztelte erzem magam.- forgatta a szenet Bogi de mivel mosolygott tudtuk hogy ezt nem épp sertésnek vette.
- Ha akarod Balut is összeverem.- ajánlottá Cortez aki meglepő módon tényleg szívén viselte Bogi kapcsolatát is. Tényleg olyan volt neki Bogi mint egy plusz kishúg.
- Nem lesz szükséges.- mosolyodott el Bogi ködös tekintettel és a barátjára nézett.
- Minek van nekem két húgom?- kérdezte Cortez az égre emelve a tekintetét.
- Fanclub riadó.- nevettem fel amikor meglátták a felénk (pontosabban Cortez iránya) közeledő kilencedikes lányokat.
- Nekem nincs türelmem ma ehhez.- csóválta a fejét Cortez és inkabb elmenekült Ricsi irányába amiből a kilencedikesek levágtak hogy nincs kedve hozzájuk.
- Hát legalább nem megy végig a fél sulin bánatában.- húzta el a számat Bogi.
- Más jókedvében teszi ezt.- néztem az Edinával (?) beszélgető Marcival.
-Amúgy ma megyünk megnézni a szinjátszót?- kérdeztem Bogitól miközben befele baktattunk.
- Téged is elkapott Kinga mi?- nevetett fel.
- Jaja, és csomót kérdezett Cortezről is.
- Érdekes.- dörzsölte az állat elgondolkozva.- amúgy pletyka, azt hallottam hogy Danit megint otthagyta Karina.- vigyorgott kárörvendőn.
- Úgy kell neki.- bólintottam vigyorogva. Jól esik hogyha azt kapja amit megérdemel akkor is ha nem szerettem Danit csak kedveltem. Bár nem akarom tudni hogy hogy érezném magam ha beleszerettem volna.
- Amúgy Abellel mizu?- kérdezte kis érdeklődést tettetve Bogi de tudtam hogy majd megöli a kíváncsiság.
- Semmizu. Vele beszélgetek ha a te szád elfoglalt Baluéval.- forgattam a szemem mosolyogva.- amúgy angolul jobban hangzott a fejemben ez a mondta.- nevettem meg magam miközben Bogi kissé kipirosodva megcsapott.
- Mibe fogadtatok amúgy?
- Hoki meccsben de tuti nyerek és akkor azt csinál egy napig amit akarok.- mondtam önelégülten.
- És mi van ha te veszítesz?- érdeklődött.
- Az lehetetlen, hogy veszítsek nem nyert már vagy három éve a Washington Capitals.
- De mi van ha mégis?
- Igent mondok mindenre egy napig amit kitalál.- rántottam meg a vállam.
- Úristen!!!!- kiáltott fel amivel jó pár tekintetét magunkra vont.
- Mi van?- néztem rá kissé meglepetten. Bogi nem üvölt csak úgy fel. Mármint általában. Jó ez nem igaz. Akkor úgy mondom, hogy általában tudom hogy Bogi miért kiálltja el magát.
- Randira akar hívni.- pörgött be teljesen.
- Szerintem nem.- ráztam a fejem.- inkább valami olyasmit tudok elképzelni hogy azt mondaná hogy kérjem mag Mádayt hogy a nevére irasson.- Bogi nem bevette el magát csak komolyan rámnézett. Pedig szerintem vicces lenne.
- Szerintem vak vagy.- jelentette ki.
- Túl sok romantikus filmet nézel életem. Attól hogy beszélgetünk néha attól még nem vagyunk egymásba esve.- nevettem fel és ennyiben hagytuk a témát mivel kezdődött az év első biosz órája egy ismeretlen tanárnővel Baranyai Zita tanárnővel.
Kedvesnek tűnt érdeklődött a nyárról meg rólunk, mindenkinek be kellett mutatkoznia pár szóban stb.. tipikus ismerkedős első óra volt amin kiadta magából egy évre előre minden jófejségét, utána pedig francia kultúrán Durand úgy belelendült Napóleon csatáiba hogy észre se vette hogy körülbelül nyolcan elaludtunk és csak arra keltünk fel hogy üvölt.
Igen Durand üvöltött. Talán kihoztuk a sodrából aminek az eredménye egy nyolc oldalas francia kultúra beadandó lett Napóleonról. Minden elaludt ember után egy oldal házi. Eredeti.
Hazaérve úgy döntöttem hogy kialszom magam a meccsig mivel tuti végig fogom nézni és Ábel arcába dörgölni hogy kikapott a Capitols viszont arra nem számítottam hogy simán átalszom a rezgőre állított ébresztőmet és csak a messenger csipogására lélek fel hajnalban.
Ábel Tóth: nyertem 👏👏👏
Antai-Kelemen Brigitta: ez nem létezik
ébresztőt is állítottam jeez
Írtam miközben bekapcsoltam a tévém és pont láttam ahogy belekezdenek a meccs értékelésébe a kommentátorok, amit tényleg megnyert a Capitols.
Ábel Tóth: és még át is aludtad az egészet 😂
Antai-Kelemen Brigitta: de a hős fényes páncélba felébresztett 😀😂 bár tény hogy elég csalódott vagyok hogy Tampa Bay ekkora zakót kapott
Ábel Tóth: az szőke herceg fehér lovon 😂😂😅😅
Megmondtam hogy a Capitols nyerni fog
Antai-Kelemen Brigitta Tóth Ábel becenevét a következőre változtatta: Szőke herceg
Antai-Kelemen Brigitta: legalább találóbb magyarul
De akkor se hiszem el
Szőke herceg:😂😂😂
Te fáradt vagy nagyon
😂😂😂
Szőke herceg Antai-Kelemen Brigitta becenévét a következőre állította be: Google translate
Google translate: te mondod nekem h fáradt vagyok?😅😅
Am ma akkor mindenre igent mondok?
Szőke herceg: még nem ma
Am sztem ennyi nyelven beszélsz lehet Google translate
Google translate: de mikor ha nem holnap?
Szőke herceg: majd megmondom mikor 😀 de az egy nap amúgy 24 óra nem csak egy nap 😂
Google translate: mibe mentem én bele😂😂
Szőke herceg: aludj inkább 😂
Google translate: jóéjt
Szőke herceg: nekedis
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro