Január 15. Péntek
Az elmúlt három nap hogy telt? Egy borzasztó rohanás volt nekem Corteznek pedig a szerelmi bánat csúcspontja amit azzal folyatott el hogy együtt maradt Vikivel.
Kezdjük az egyszerűbbel, azért volt rohanás nekem mert engem semmiből nem tudtak lezárni mivel két jegy között ingáztam általában. Oké, az angol, francia, francia kultúra, rajz és töri ötös volt azok érdekelnek vagy könnyűek szóval simán megoldottam de a kémia jegyem halálos volt és a föci is viszont a többi nem volt annyira érdekes.
Mivel nem számíthattam Marci segítségéére kémián mert Baluval kollektívan levegőnek néztek ezért magamtól kellett megtanulnom azt a sok marhaságot és Gondos legnagyobb bánatára sikerült a dogám és fix kettesem volt így, viszont a föci kifogott rajtam.
Egyszerűen annyira unalmas az a tantárgy hogy komolyan belunom magam a sírba amikor tanulnom kéne rá de csütörtökön kaptam egy utolsó utáni javítási lehetőséget Farkastól aki képtelen volt elhinni hogy képtelen vagyok megjegyezni tök alap dolgokat a saját bevallássá szerint is legkönnyebbnek számító természettudomanyos tantárgyból.
Szóval így kerültem csütörtökön utolsó óra után a 11.a. avagy Tomiék osztályának a termébe hogy a tanári asztalnál dogát írjak a kettesért.
- Azt megszoktam hogy Bogi itt van de te mit keresel itt?- nézett rám Zoli Tomi egyik haverja amikor beléptem a terembe.
- A kettesért jöttem föciből.- mondtam és ledobtam magam a tanári asztalhoz.
- Ja, tényleg. Bogi mondta hogy megtisztelsz a jelenléteddel minket.- bólintott Tomi és előrejött szórakoztatni a haverjaival becsengetésig.
- Majd valaki ha megtenne és elterelné Farkas figyelmét vagy valami amíg én puskázom.- mutattam fel a telefont amire a puska volt lementve.- Azt megköszönném.
- Meglesz.- kacsintott Dani akit vagy nem láttam még sose vagy vak vagyok mert egy ilyen kinézettel rendelkező fiút illene észrevennem. Miután eldöntöttem hogy talán nem ez a legalkalmasabb időpont elidőzni azon hogy hogy is nézhet ki pontosan a felsőteste Farkas oda is adta nekem a nevemmel előre ellátott lapot a kérdésekkel ő pedig belekezdett egy olyan témába ami alig hittem el de érdekelt mert Amerikáról volt szó.
-Ki tudja hány állam van Amerikaban?- kérdezte a tanárnő és csendet lapot válaszként.
- Ötven.- sutoggtam magam elé mire felem kapta a fejét.
- Helyes válasz de te inkább a magyarországi cseppkő barlangokat és nemzeti parkokat elemezd.- mondta én meg belemerültem ebbe a felettébb izgalmas témába de nem jutott eszembe hogy mi az a gyík ami a bükki nemzeti park lógóján van de valahogy csak csak befejeztem a dogát mert Dani tartotta magát az ígéretéhez és megkérte a tanárnőt hogy mondja el mind az ötven állam fővárosát aki kicsit belebonyolódott a témába szóval az utolsó államok fővárosát már én is meghallgattam szépen teleirt lappal magam előtt.
- es végül Floridának Miami.- fejezte be Farkas én meg az orrom alatt morogtam a helyes választ.
- Tallahassee inkább.- mire rám kapta a tekintetét de én úgy tettem mint aki ír csak ne akadjon ki rám azért mert beszóltam mielőtt leosztályoz.
Szóval a továbbiakban nem válaszoltam a kérdéseire és a csengőt vártam az asztalon fekve és nagyot sóhajtottam amikor végre vége lett ennek a szenvedésnek. Meglett amúgy a kettesem az összepuskázott dogából szóval nyugodtam zártam a félévet csütörtök délután egy föci kettessel.
Cortez pedig hát nem tudom. Leginkább úgy tűnt mint aki nem önmaga, mivel keddig tudta húzni a találkozást Vikivel aznap kellett vele beszelnie.
- Na mi volt?- kérdeztem az épp hazaérkező bátyámat a lépcsőről aki nem úgy tűnt mint akit felpofoztak vagy esetleg nemzőképtelenné tették volna.
- Most komolyan el kell mondanom?- nézett rám szenvedő arccal én meg előhúztam a kedvenc jégkrémét meg egy pizza hutos dobozt a hátam mögül.
- Hoztam kaját.- csillantottam meg őket. Nem tudom hogy a fiú heartbreak hogy működik de ha a lányoknál beválik a kaja akkor talán nála is. Jó nem fogjuk befesteni a haját meg egyebek de szerintem egy kis junk food nem árthat.
- Milyen a pizza?- vágott elgondolkodó fejet miközben kihámozta magát a sáljából és kabátjából.
- Szálalmis fokhagyma szósszal és sajtos széllel, ami a kedvenced. A fagyi meg chocolate fudge-os és ezen kívül van sok chips meg sírós film.- mondtam.- De mivel nem vagy lány felajánlom hogy nézzünk star warst amit nagyon jól tudod hogy utálok és még sose voltam hajlandó megnézni.
- Te komolyan felkészültél húgom.- mondta miközben elvette a pizzát a kezemből.
- Nem akarom hogy rosszul érezd magad és elég szar vagyok a vigasztalásban de tudod hogy nekem te vagy a most important man in my life forever (A mindig legfontosabb férfi az életemben ) akkor is ha seggfej vagyok meg hisztizek szóval szeretném ha jobban lennél és hátha segít a kaja meg talán én is.- mondtam egy levegővel.
- Ügyesen beosztottad a levegőt.- segített fel a lépcsőről- gyere girl of my life (az életem értelme kb) tied vagyok egész délután.- mondta nevetve és ledobta magát az ágya elé a földre én meg mellé és vártam hogy elkezdje.
- Szóval suli előtt várt rám Viki ma. Nem tudta hogy miért nem akartam eddig találkozni vele szóval elég fura volt.- mondta és egy egész szelet pizzát a szájába tömött.- mondtam hogy menjünk sétálni egyet és közbe meg beszéljünk. Lényeg az volt hogy még a sarkon elmondtam neki hogy Szilveszterkor megcsókoltam valakit.
- Nem mondtad hogy ez a valaki Reni volt?
- Szerinted élnék ha mondtam volna?
- Jogos de ha egyszer szakítasz vele kérlek mond el neki h Reni volt.
- Már nem mintha lenne esélye hogy Reni miatt történjen meg a szakítás
- Jön majd másik normális lány.
- Na persze. Szóval mondtam neki, hogy ez történt és hogy gondolkodnom kellett. Megkérdezte, hogy szakítani akadok-e most vagy mi én meg mondtam hogy ezt ő dönti el mert negiscsak megcsaltam.- mondta és a ujjabb szeletet vett a kezébe.
-Erre meg csak annyit kérdezett, hogy ki volt a lány meg hogy meg fog-e történni mégegyszer.
- És mit mondtál erre?
- Azt mindtam hogy nem, emlékszem mert szarkész voltam és hogy valami szőke csajt volt akinek az arcára se emlékszem.
- Ez milyen szar szöveg de amúgy ennyi volt megbocsájtott?
- Aha. Én se értem, hogy pontosan mi történt. Egy pofont vártam minimum.
- Mármint én tudtam hogy azért van részben veled mert elvileg jól nézel ki meg menő is vagy de hogy ennyire fontos legyen ez neki hogy ilyet megbocsájt az fura.
- Ezt hogy érted?
- Bármi normális lány kiherélt volna, vagyis en biztos.
- De te nem vagy normális.
- Ez is tény de attól még igaz amit mondtam.
Ez után az idili beszélgetés után Cortez kissé bezárkózott. Engedte, hogy bemenjek hozzá meg minden de nem akart beszélni hanem inkább terelte a témát zenét hallgatott vagy sorozatozott szóval bármit hogy ne kelljen beszélni.
Én meg hagytam neki mert ha nem akar nem erőltetem és amúgy is tényleg tanulnom kellett hogy ma lehessen olyan bizim amiben nem szerepel bukó jegy.
Szóval beérve a suliba ma rögtön a terem felé vettem az irányt hiszen rövidített nap lévén minnel gyorsabban le akartam tudni az egészet és hazamenni mihamarabb.
Tölgyessy izgatottan érkezett meg az ellenőrzőkkel nem sokkal azután hoyg helyet foglaltam Bogi mögött.
- Szóval kezdeném is.- mondta felemutatva az én ellenőrzöm- De előtte pár szó.- monta mire az izgatott mocorgást (mégiscsak ez volt az első bizink a Szent Johannában) sóhajok váltották fel.- Tehát vannak kitűnő eredmények.- nézett elégedetten Karcsira, Bálintra és Bogira. -közepesek, meglepően rosszak és érdekesek - tette hozza rám pillantva.- viszont remélem hogy a félév során sikerült beilleszkednetek a Szent Johannába, megszoktátok az itteni környezetet és szokásokat hiszen innentől csak nehezebb lesz majd - vigyorgott amikor Peti a fejét az asztalba verte azzal a mondattal hogy neki így is elég nehéz.- ez ellen tehetsz is majd mivel jövő félévben szeretném ha kollektíven komolyabban vennetek a tanulást és akik eddig is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak azok továbbra is adjanak bele 110%-ot de nem húzom tovább a szót kezdjük is el a bizonyítványosztást nehogy lemaradjunk a tanulmányi versenyek eredményéről.- mosolygott én meg tuti biztos voltam hogy Bogi nyert rajzon hiszen ellenfele nem akadt mert se Virág se Cortez nem indult és őrülten tehetséges Bogi mindemellett.
- Antai-Kelemen Brigitta.- mondta és én kimentem a saját bizimért.
- Örömmel látom hogy sikerült a földrajz javítás.- bólintott az ofő.- viszont azt is látom hogy abból ami érdekel szín ötös vagy például történelemből is ami nem egy könnyű tárgy, szeretném hogyha egy kicsivel több energiát fektetnél az órákon való odafigyelésbe és máris jobb lenne az a jegyed földrajzból is mint a kettes.- mondta én meg elgondolkoztam a hallottakon majd úgy döntöttem hogy nem érdekel és leültem a helyemre.
Mindenki bizonyítványához fűzött pár szót az ofő es végül Bogi Karcsi és Marci maradt bizonyítvány nélkül.
- Gratulááááloooook!- ugrottam Bogi nyakába a padon át.
- Köszi de az nem nagy teljesítmény hogy nincs meg a bizim.- szomorkodott értetlenül én meg nem tudtam elhinni hogy nem tudja hogy mit jelent az hogy nincs bizonyítványa.
- Mindjárt előkerül, nyugi.- kacsintottam rá és elengedtem.
Tölgyessy nem világosította fel Tomit hogy miért nem kaptak ellenőrzőt Bogiék hanem bekapcsolta a tévét egy mosollyal ahol Borrel már beszélt.
-...a tanulmányi versenyek első három helyezettjét sorolom fel. Azok a diákok, akik a nevüket hallják, kicsengetéskor fáradjanak le az igazgatóságra. Sakk.- kezdte a felsorolást az igazgató, majd a harmadik és második helyezett után kihirdette Neményit győztesként. Boginak meg kezdett leesni a tantusz és hátrafordult hozzám.
- Komolyan kaptam helyezést rajzon?- sikkantotf fel boldogan én meg mosolyogva bólogattam. Ez után mindeni a maga módján odakiabálta Boginak hogy grat meg hogy ügyes és hasonlók így lemaradtunk az infó és francia eredményekről de ott senki sem indult.
- Irodalom második helyezett Fülöp Károly....
- Grat Karcsi.- ordította előre Ábel és Ádám mire az említett elvörösödve lejjebb csúszott a padjában.
- Rajz. Első helyezett Bartók Boglárka 9.b.
- Annyira tudtam!- mondtam és megint megöleltem Bogit hátulról.
- Valamint végül de nem utolso sorban a kémia verseny eredményei.- nézett Borrel a tévébe.- harmadik helyezett Éder Krisztián 11.a, második helyezett Szabó Karina 12.b és első helyezett Pósa Marcell 9.b.
Nem akarok gonosz lenni de olyan mértékű röhögés söpört át a termen amit még nem hallottam és Marci is a padjára hajtott fejjel nevetett az eredményén minsem inkabb hogy büszke lett volna arra hogy végülis versenyt nyert. Bár lehet hogy a körülményeken nevetett.
-Gyerekek!- kiáltott Tölgyessy a zajon keresztül.- Gratulálok az eredményekhez, az ellenőrzőtöket az igazgatói irodában vehetitek át. A tanulmányi verseny harmadik helyezettjének szaktanári dicséret jár, a második helyezettnek szaktanári és osztályfőnöki dicséret, az első helyezettnek pedig igazgatói és szaktanári dicséret. Most mehettek, de ne felejtsétek - tette fel a kezét az ofő -túl vagyunk a féléven, de hétfőtől nincs mese, belevetjük magunkat a második félévbe!
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro