Sziréna hangja, vér, sírás, mentőautó, kórházi ágy, fojtogató csend, félelem, örök nyugalom, hideg csempe, érdekes szagok, törött végtagok, sebek, köztük be nem gyógyulók. Talán ezek a szavak jellemezték a legjobban Min Yoongi elmúlt öt hónapját. 2018 március tizennyolcadikán frontálisan ütközött motorkerékpárjával egy ittasan száguldozó sofőr autójával, majd hónapokra kómába esett, komolyabb sérülések nélkül. Ellenben párjával, Park Jiminnel. Ugyanis Jimin, az egyetlen szerelme, az örök boldogsága a borzalmas baleset következtében pillanatok alatt elveszítette az életét a mentőautóban. Erről párja hónapokig nem tudott, hiszen hogyan tudott volna róla, ha majdnem fél éven át teljesen önkívületi állapotban lebegett élet és halál között.
Ezalatt a pár hónap alatt Jimint tisztességesen elhamvasztották, viszont a családtagokat a gyász mellett még egy nehéz feladat várta, hiszen amint Yoongi felkelt, akaratlanul a száraz tényekkel és rideg valósággal kellett arcon csapniuk, ami miatt talán visszavágyott volna a kómába, vagy talán a halálba, Jimin után. 

Rettenetesen nehezen fogadta, heteken keresztül csak zokogni tudott. Teljesen kilátástalannak érezte hátralévő életét, elveszítette a boldogságát, a reményét és fényét, mely minden egyes másodpercben megvilágította életét. Egy szót sem szólt többet, szeme ürességtől és éhségtől kongott, az alapból sápadt bőre a legvilágosabb árnyalatot vette fel. Lelkében örökös harag és félelem dúlt, egyáltalán nem mosolygott, nem evett, folyadékot is erőszakkal tuszakoltak belé.
Megszámlálhatatlanul sokszor sírt fel, el sem tudta hinni, hogy ez mind vele történt meg. Teljesen leépült, és ez egyáltalán nem segítette a gyógyulását. Pszichiátriai segítséget is felajánlottak neki, de elutasította.

Így ment közös lakásukba haza pár hét után. Nehezen közlekedett törött lábával, de Jimin öccse minden alkalommal segített neki. A legelső hetekben naponta látogatta, ételt készített neki és segítette a mindennapi teendőiben, emiatt Yoongi nagyon hálás volt, hiszen tudta, hogy személye elviselhetetlen volt, illetve rettenetesen bánta, amiért párszor megsiratta szerelme egyetlen öccsét.

Nagyon félt otthon lenni. Többé az a ház már csak egy üres épület volt, pedig egyik bútor vagy használati tárgy sem hiányzott, egyedül szerelme és az ő tudata, de az pokolian. Mindent úgy hagyott, ahogy eredetileg volt, így számtalanszor rivallt rá Jihyunra, aki csak segíteni akart neki. Megmagyarázhatatlan rettegés lett úrrá rajta, akárhányszor tekintett Jimin szanaszét hagyott dolgaira, táncversenyeken szerzett kupáira és érmeire, vagy bármire, ami hozzá volt köthető. Így a hűtőn hagyott aranyos szöveggel ellátott cetlik is teljesen mást jelentettek neki onnantól, amióta szerelme porrá és hamuvá lett. A falról lógó vidám képek szomorúságot és meggyötörtséget sugároztak, Jimin ruháiból áradó mézédes illat miatt Yoongi rengetegszer zokogott fel. A családtagok teljesen megilletődve álltak a történtek előtt. Tudták, hogy a gyász borzalmasan nehéz lesz, de nem gondolták, hogy ennyire.
A fiú a szerelme kedvenc, sárga lepedőjébe bugyolálva zárkózott be hálójukba, majd mire végre megszólalt, akkor is csak annyit tudott mondani, hogy „Hiányzik a másik felem.”.

Úgy érezte, hogy sosem kaphatja vissza a boldogságát, így teljesen értelmetlenné vált léteznie is. Teljesen legyengült, ráadásul még ki is száradt. Szüntelen az igazságot követelte: nem a sajátját, nem a felelőtlen, gyilkos sofőrét, nem az orvosokét, hanem annak a lélek igazságát, ki teljesen ártatlanul veszett oda egy szörnyű szerencsétlenség miatt. 

Egyszerűen kikészítette az, hogy múlt időben kellett róla beszélnie, tönkretette, hogy már nem érezheti maga mellett a biztonságát, az illatát, bőrének tapintását és csókjainak ízét sem, amit nem tudott felülmúlni az isteni ambrózia sem. Nyugtalan volt és ideges, ez pedig nehezítette gyógyulását, így akarva-akaratlanul is saját magát gáncsolta ki újra és újra. 

Reményvesztetten tengette napjait, és már várta az egyre inkább beteljesülődőnek tűnő halált. Érezte, hogy nincs már sok hátra, viszont nem szólt senkinek, csendben maradt a végéig. Előtte gyakran gondolta azt, hogy érzi a saját haldoklását, de ez sokkal másabb volt, mint ami már ismerős lett volna számára. Ez ezerszer valósabb és velőtrázóbb volt, mert minden pillanatát megértette és elfogadta. Az életét nem ő irányította onnantól, teljesen átadta magát a semmis érzésnek, míg egy éjjel fel nem riadt az ismétlődő rémálmából. 

Egy számára jól ismert hang rázta fel őt végtelennek tűnő ijesztő éjszakából. Minden egyes alkalommal újra megálmodta a végzetes balesetet, mely elvette a világát. Izzadtan, zaklatottan ült fel ágyán, majd idegesen körbenézett a szobában, és tekintete a faajtó előtt álló alakon állapodott meg. Megmagyarázhatatlanul sok érzelem kavargott benne akkor, mikor újra meglátta maga előtt a szerelmét.

- Azt hittem, hogy már sosem kelsz fel. - Jimin unottan bökte oda a szavakat, majd karba tett kezekkel várta Yoongi reakcióját. A fiún furcsa nyugodtság uralkodott el végül, amit ő sem tudott normális magyarázattal megilletni. 

- Mit keresel itt? - idegenkedőn nézett végig a hófehérbe öltözött szerelmén, ki örökösen mosolygó szemeivel Yoongit fürkészte. 

- Én mindig is itt voltam veled. - Jimin édesen felkuncogott, Yoongi fagyos szíve azokra a másodpercekre felolvadt és virágzott, majd szerelme elhallgatott és úgy telepedett újra örök fagy rá. 

- Nem tudom, mit mondhatnék. Nélküled egy pokol létezni. - a fiú hangja kismilliószor hajlott el, a forró könnyek párhuzamosan csordultak le jéghideg arcán.

- Táncolj velem, egy utolsót. Olyan szép a Hold fénye, ne hagyjuk ki az alkalmat, kérlek! - Jimin, amikor csak tehette, akkor táncolt és táncolt, minden stílust profin sajátított el, függetlenül és könnyeden mozgott, mellette végtelenül gyönyörűen. Yoongi mindig csak őt látta és minden alkalommal picit jobban beleszeretett, pedig azt hitte, hogy ez már lehetetlen.

- Nem tehetem, törött a lábam. - gipszére mutatott. Jimin legyintett egyet. 

- Én meg fél éve halott, de kit érdekel? - halkan újra felkuncogott, de Yoongit kiábrándítóan csapta meg az igazság. - Na, segítek felkelni. - így sétált oda szerelméhez, ki szótlanul kapaszkodott bele karjába és untalanul bámulta őt. 

Teljesen felfoghatatlan volt, hogy ez mind megtörtént. Pedig megtörtént, Jimin és Yoongi újra találkoztak, a végzetes este után először, majd egy lágy táncba elegyedtek, mint ahogy éveken keresztül tették azt. A törött lába ellenére is gátlástalanul táncoltatta egyetlen szerelmét, kinek lekaparhatatlan, édes mosoly ült ki arcára. Azokra a percekre minden probléma megszűnőnek tűnt, elolthatatlan szerelmük újra lángolt, a holdfény sejtetően szakadt át a függönyön, és az esőcseppek szaggatott zuhanása meghitt hangulatot adott mindkettejüknek, így varázsolva az élményt még felejthetetlenebbé. 

Vigyorogva dőltek le az ágyukba, Yoongi lihegett, viszont Jiminen meg sem látszott a fáradtság egyetlen jele sem.

- Többet ne menj el. - Yoongi reszkető hangon simította ujját Jimin arcán, minden egyes részletét újra megérintve. Így hajolt ajkaira a lehető legóvatosabban, hiszen még mindig hihetetlennek tartotta, hogy Jimin valóban megjelent neki, ezért félt, hogy bármikor kámforrá válhat, akár a legkisebb érintésre.

Jimin értetlenül nézte szerelme szemeit, mik a kimerültségét és az elmúlt idő minden borzadalmát tükrözték vissza. 

- Most már aludjunk. - ignorálta kérését, de a mosoly továbbra is ott pihent mézszínű arcán, melyen egy karcolás sem volt. Sőt, igazából a fiún meg sem látszottak a történtek nyomai. A bőre selymes volt és egészséges.

Ölelkezve feküdtek be az ágyukba, majd egy utolsó szeretleket mormolva aludtak el egymás karjaiban, hogy majd másnap reggel Jihyun holtan találja Yoongit a saját ágyában békés mosollyal arcán, Jimin azon ruhadarabját szorongatva, melyben elhamvasztották őt fél évvel ezelőtt.

<szerk>

el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire kíváncsi vagyok a véleményetekre! sokat segítenétek, ha pár szóban megfogalmaznátok a gondolataitokat.
ez a oneshot különösen közel áll a szívemhez, hiszen ez rami ötlete volt, az ő verzióját pedig megtaláljátok a profilján. dunisnotonfire
olvassátok el az övét is, ígérem, hogy nem fog csalódást okozni. köszönöm, hogy még mindig kitartotok mellettem, tényleg hálás vagyok.
hamarosan jelentkezem!
rami profilja: dunisnotonfire. neki is borzasztóan hálás vagyok & ő készítette ezt a király moodboardot!!<33

—m