Másnap reggel Anatole összehívta az embereit, hogy beszédet tartson. Annabelle idegesen várta, mivel nem tudtak előtte beszélni, mi oesz a foglyok sorsa.
– Barátaim! Mint jól tudjátok, ezek a pribékek esüllyesztették a hajómat, így nem tudtunk tengerre szállni. Hála köszönet Annabelle-nek az én kis uokahúgomnak, hogy zsákmányolt még egy láda ékszert, idejövet tőrbe csalta a Fekete Tulipánt, akit sikeresen a másvilágra küldtünk és megkaparinthattuk a hajóját, és még ezeket a pribékeket is a kezünkre kerítette. Ezentúl mindenki tisztelettel bánjon vele, az ő szava is törvény, mint az enyém! Megértettétek?!
Egy emberként harsogott IGENT a tömeg. A bácsikája folytatta.
– De a Black Pearl-ről nem mondunk le! Így rendelkezésem a következő: a foglyokkal és Annabelle-lel visszamegyünk a  vérszopókhoz, cserealkut kötni. Távollétemben Jerome lesz a főnök, ő dönt mindenben. Ha valami bajunk esne, akkor fogtok kapni egy jelet Vercruzetól és szabadon lerohanhatjátok a nagy kikötőt. Ahogy felkészítettük a Fekete Tulipánt, el is indulunk! Most pedig menjetek dolgotokra,Jerome és Antoine jöjjön hozzám a további teendők miatt!
Annabelle túlcsorduló szeretettel nézte a bácsikáját. Senkit sem akart kivégezni, mindenki megkapja a jussát, Vincent és Henriette meg a hadnagy visszatérhet a városába. Ekkor hirtelen rájött, hogy itt valószínűleg el is fog válni kettejük útja. Ő nem fogja ezt az életet feladni, a hadnagy meg nem fog itt élni. Ki kell hát élveznie az együtt töltött időt majd. Ettől teljesen elszomorodott, akaratlanul is megsimogatta a ruháján a brosst.

Max a cellában tisztán hallotta a Félkarú beszédét, mivel hatalmas volt akkor a csend, a falakról meg visszaverődött a hang. Meglepődött, hogy ha betartja a Félkarú a szavát, akkor senkinek sem fog egy haja szála sem görbülni. Annabelle-nek igaza volt, mindent elsimítanak. Fura érzés volt számára, hogy a Félkarú iránt, hirtelen tiszteletet érzett. 
Vincent szinte elalélt, hogy valószínűleg hamarosan láthatja a kedvesét, folyton csak róla beszélt.
Max meg folyton Annabelle-re gondolt. Myen más családban nőttem fel! Ő anyagilag mindent megkapott, de szeretetet szinte semmit. Szülei korán bedugták a katonai iskolába, a kadétok lettek a családja, mindene lett a királyt szolgálni. És itt van Annabelle, aki szegénységben nőtt fel,mégis ahogy látta folyamatosan szeretet vette körül. Vajon egymásra találtak volna, ha hasonló körülmények között nevelkednek? Minden bizonnyal, hiszen a lány mosolya a legrosszabb napján is felvidította , a teste látványa meg szüntelen tüzet szított benne. Vajon mikor lehetnek újra kettesben?

Lolita, amikor meghallotta a hírt, táncra perdült. Egyből tudta, hogy ez jó lesz mindenkinek, Bertrand is megmenekül, hiszen így ők is velük tarthatnak. A hadnagy embereit azonnal a hajóhoz vitték segíteni berakodni, Lolita pedig felkészítette az ő és Annabelle kabinját az útra. Nemsokára Ann is megérkezett, úgy borultak egymás nyakába.
– Hiányzik Charlotte! – pityeredett el Lolita.
– Tudom, nekem is. Hoztam egy csokor virágot, majd beleszórjuk a tengerbe, ahol eltemették a habok.
– Mikor indulunk?
– Már nemsokára. Mindjárt jönnek a többiek is, a bácsikám már fent van a fedélzeten. Minél gyorsabban elindulunk, annál jobb lesz mindenkinek. Bertranddal mi a helyzet?
Lolita elpirult.
– Csapja a szelet. Kedves fiú. Nekem még senki sem udvarolt így. Kicsit fel kell pörgetnem az eseményeket, vagy megőszülök mire történni fog valami!
Ezen mind a ketten jót kacagtak. Felindult a fedélzetre, a bácsikájával akart beszélni.
Már Ann is várta, mikor lehet kettesben a hadnaggyal, remélte, hogy már teljesen megenyhült. Ha nem,akkor majd visz neki még egy kis rumot. Ezen jót mosolygott.
Anatole éppen rágyújtott egy pipára, közben elmélyülten nézte a rakodást. Már a foglyokat is kísérték fel. Henriettet, Vincentet és Maxet odavitték a Félkarú elé, aki mélyet szívott a pipájából, ami felizott.
– Egyenes leszek hadnagy! Ha nem kell attól tartanom, hogy szökni próbál, vagy valamit kitervelni, akkor szabadon járhatnak a hajón. De ha úgy gondolja, nem fogja tudni ezt betartani, akkor lakat alatt lesznek.
– A szavamat adom, hogy nem fogunk  semmi ilyesmit tenni. Emberem sincs annyi, nem kockáztatom feleslegesen senki életét. A fogadott szó és a becsület mindenekelőtt.
Erre kezet ráztak.
Annabelle eddig le sem tudta venni a szemét Maxről, de az, hogy a bácsikája és a hadnagy kezet fogtak, megmelengette a szívét. Csak ez után vette szemügyre Henriette-et.
A sovány, hófehér bőrű leány szinte kiköpött Vincent volt női kiadásban. Szőke haja loknikba rendezve, még ha a ruházata nem is volt olyan szép, mint amilyen feltételezhetően szokott lenni, a tartása és a modora nagyon arisztokratikus volt.
– Annabelle, megmutatnád mindenkinek a kabinját? – kérte Anatole.
A kis csapat így levonult az utastérbe.
Először Henriette, majd Vincent következett. Direkt hagyta hátra Max-et, akart vele kettesben egy pár szót - és talán még annál többet is váltani.