Napló

-Hova a fenébe tettem?!-vakarta Annabelle a fejét. Sehol sem találta a bőrkötésű naplóját, pedig meg akarta nézni a feljegyzéseit a következő szigetről. Határozottan emlékezett, hogy az asztalán hagyta. Lehet hogy a kapitánynál van?!
Kisietett a kormányálláshoz, a kapitány ugyan ott volt, de a naplója nem volt nála.
- Ezt keresi? - emelte fel a hadnagy a naplót.
- Hol volt?! Ellopta! - már szinte kiabált mérgében. -Azonnal adja vissza!
- Elnézést Hölgyem, nem tudtam,hogy napló is van benne, csak a térképeket akartam megnézni.
- Elolvasta?! Nem volt joga!
- Esküszöm csak az első oldalt. Újra sikerült meglepetést okoznia. Azt hittem a Márkit csak most akarta becserkészni, de látom érzelmei korábbról származnak.
Annabelle elvörösödött, kitépte Max kezéből a naplót és hátat fordított neki, jelezve hogy nem tart tovább igényt a társaságára. Felkereste az Állatok szigetéről a feljegyzéseit, majd a kapitánnyal váltott pár szót az útvonalról. Még jó,hogy nem ír le mindent a naplójában, a fontos dolgokat megjegyzi.
- Hogyhogy naplót vezet? - a hadnagy nem akart tágítani mellőle. - Nem megszokott egy ilyen...
- Milyen?! Neveletlen?!Tanulatlan "Hölgytől"?!
- Nem ezt akartam mondani. Éles eszű nőtől. Romantikus lélekre vall.
- Nos rendben, lebuktam. Igen, nem vagyok éleseszű, sajnos feledékeny vagyok. Amik nem fontos adatok, le szoktam írni. Ennyi. A magánéletem meg nem tartozik senkire!
- Verje ki Vincentet a fejéből. Már megmondtam, Henriettel össze van kötve az élete. Maximum a szeretője lehetne. Vagy ezt akarja?
- Csak nem féltékeny?! - Villant meg Annabelle szeme, majd megrebegtette a szempilláit. A legnagyobb meglepetésére a hadnagy elvörösödött , de azért visszaszólt.
- Természetesen ez csak egy figyelmeztetés akart lenni!
- Drága Maximilian! Maga szerint nem tudom, hogy milyenek az udvari kapcsolatok?! Tudom nagyon jól, ha nincs kék vérem, akkor nem számíthatok rangos férjre.
- Szóval férjre vágyik?
- Minden nő arra vágyik! Nem lehetek hajón örökké. Majd ha elég vagyonom lesz, letelepedek valahol.
- Hol?!
- Még nem tudom. A tegnapi akciója után egy szigettel kevesebb van már a listán.
- Hozzá ment volna?
- Natuhoz?! - felnevetett - Jaj, dehogy! Ha akartam volna, akkor ott maradtam volna. Azért nekem egy kicsit több kell. Bár csábított ez az egyszerű, uralkodói kizsákmányolás mentes élet, de ott nagyon elzárva éreztem volna magam. És maga? Várja otthon egy szép hölgy? Gondolom biztos sokan epekednek magáért! - egy kicsit furán kérdezett vissza. Mérges is lett egyből saját magára, mivel úgy hangzott mintha féltékeny lenne. 
- Nem volt időm ezzel foglalkozni. De most térjünk rá a következő szigetre. Ennek mi a titka?
- Nincs titka, csak jó sok lakója. Állatok és veszedelmesek. Ragadozóak és halálos mérgűek. Erre a szigetre is csak nagyon kevesen merészkednek.
- De maga igen. Mert tudja az utat.
- Tudom az utat, de csak egyszer voltam itt. Nem akartam ide visszajönni, majdnem belehaltam - felhúzta az ingujját és a karját tartotta a hadnagy elé, amelyen egy nem túl hosszú, de annál szélesebb heg volt. - A gyilkos pók mérge miatt. A nagy ragadozókkal meg csak elbánunk, de a pók annyira beleveszik a környezetbe, hogy sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már késő. Én pont egy ágat hajtottam félra, amin rajta volt. Azonnal megmart.
- Hogy élte túl? Van rá ellenszer?
- Egyetlen embernek van, aki a sziget másik oldalán lakik a párjával, de csak hajóval lehet megközelíteni. De nem szeretik az embereket, csak vész esetén háborgatjuk. Szóval a szigetre hozhatnak bármilyen fegyvert. Sőt, mindenfélére szükségünk lesz!