Lassan haladtak az ösvényen, a terep nehéz volt, hegynek felfelé, tele mindenféle kővel. A Félkarú faháza majdnem a sziget legmagasabb pontján volt, egy folyó partján.

A levegő párás volt és meleg, hamarosan mindenki izzadt rendesen.

Annabelle-nek csak az lebegett a szeme előtt, hogy ahogy odaérnek a házhoz megmártózik a folyóban, hogy lemossa magáról a port és izzadságot. Elöl ment a sorban, így nem tudta milyen érzéki látványt nyújt izzadt testére tapadt ruhájában. Nemhogy a hadnagy, de a másik két katona sem tudta levenni kis kerek hátsójáról a szemét. Bő két órás menetelés után jutottak el a faházhoz, ahol nem volt senki más, de nem is kellettek oda őrök, a törzs eleve védte a szigetet az idegenekkel szemben és tiszteletben tartották Félkarú házát, aki megfizetett ért búsásan.

A házban rend volt, nem volt sok bútor, egy asztal négy székkel, pár ágy, amik függönyökkel voltak elválasztva. Főzőhelyiség nem volt bent, csak egy polc fűszerekkel és sóval. Láthatóan a ház mellett a folyó partján volt egy kis rész tűznek kialakítva.

Miközben a férfiak átkutatták a házat, Annabelle fogott egy gyékény kosarat és a dzsungelből szedett némi levelet és zsenge hajtásokat. Hamarosan egy üstben rotyogtak a szárított hússal. A hadnagyot kicsalogatták a házból az illatok. Kiállt a magas teraszra ér onnan nézte a lányt. 

-Remélem nem akar megmérgezni minket, és megszökni? Túl jó az illata!

-Most hogy így mondja!? Kösz a tippet! - berobogott a házba és kihozott egy merőkanalat és egy kókuszdióból kifaragott tálat, meg hozzá fából készült kanalat. Telerakta étellel, majd leült a part szélére megenni. A hadnagy és a katonák némán csatlakoztak hozzá. Már kezdett szürkülni, így felszították a tüzet, hogy lássanak valamit a sötétben. 

-Találtak valamit a házban?- törte meg a csendet Annabelle.

- Igen, az egyik ellopott tekercset a háromból. A barátai - intett a part felé, ahol a törzs faluja volt- nem tudják merre mentek tovább?

- Nem tudják. De gyanítom, ha itt egy van, akkor a többi szigeten ott lesz a többi. 

-Köszönjük a vacsorát. Ők majd rendet tesznek. Szeretne fürdeni? Csináltassak fürdőt?

-Minden vágyam! De jó lesz itta a folyóban. Ismerem, nem mély. 

- Ahogy gondolja. De ne is gondoljon szökésre.

Annabelle kikelt a béketűréséből. 

-Ember! A lányok a hajón vannak, meg a tömlőcben. Gondolja, hogy meg akarok szökni?! Higgye el, engem is bosszant hogy a nagybácsikám elrabolta Henriette-et, de tényleg mindent megteszek hogy megoldjam a helyzetet! - olyan mérges volt, hogy akarata ellenére egy könycsepp is legördült az arcán. 

Meglepetésére a hadnagy arca hirtelen megváltozott, mintha egy álarc hullt volna le, szemében teljesen mást látott már. Sajnálatot? Szánalmat? Maga sem tudta. A férfi karja előrenyúlt, mintha meg akarná érinteni, aztán lehanyatlott. 

-Menjen fürdeni, mindjárt teljesen sötét lesz!- szólt végül.    

A lányt mintha puskából lőtték volna ki beszaladt a házba tiszta ruháért, és szappanért, majd le a folyóra, ahol gyorsan megmosakodott és visszament, lefeküdt az egyik ágyra. Hallotta hogy a többiek is elmentek fürödni, nem tudta magát türtőztetni, kiosont  a teraszra, onnan figyelte őket. Egész pontosan a hadnagyot, mert nem tudta levenni az izmos testéről a szemét. Végül megrázta a fejét.

"Most Vincentre kell koncentrálnod!" De igazából nagyon nem tetszett neki, hogy a Márki ennyire nyámnyila volt, hogy nem jött velük. Persze a piszkos munkát a hadnagyra lőcsölte. Lefeküdt hát az ágyra, de olyan fáradt volt, hogy azonnal lecsukódott a szeme. Hirtelen egy bálteremben találta magát, ami kevés gyertyával volt sejtelmesen megvilágítva, szebbnél szebben öltözött nők és férfiak között. Az ő ruhája vörös volt, drágakövekkel kivart és bőszoknyájú, melleit épphogy elrejtette a fekete csipkedekoltázs , arcát fekete csipkés maszk takarta. Haja csigákba rendezve, kis vörös tollas dísszel volt dekorálva. A táncparkett szélén állt és a szemével kutatta a tömeget, hirtelen megpillantva azt akit keresett.

Talpig feketében volt a férfi, derekán vörös övvel, fekete maszk mögül kivillant a szeme, tekintetük azonnal összetalálkozott.Mintha egymáshoz öltöztek volna. Egy pillanat alatt ott termett a férfi, keményen megragadta Annabelle-t és a táncparkettre irányította. Pörögtek forogtak a táncra, ajkuk többször majdnem összeért. A zene végén hirtelen egy hálószobában találták magukat, vadul ölelve csókolva. Lassan kerültek le a ruhák, először a fűző, majd a férfi inge. Annabelle élvezettel simogatta az acélos izmokat, le egészen a férfi nadrágjának övéig, miközben le sem álltak a csókokkal. Jutott belőle bőven mindenhova, a lány vállára, dekoltázsára, mellbimbóira. Annabelle már remegő kézzel bogozta ki a férfi derekán a vörös övet, égett már a vágytól, magában akarta érezni a férfit. Vágytak a beteljesedésre, ami nem váratott sokáig. Elnyúlva az ágyon olvadtak egymásba, meztelenül, mindkettőjükön már csak a maszk maradt. A férfi keményen megragadta Annabelle csípőjét, hogy egyre mélyebbre hatoljon. Testük felvette az ősi ritmust, egyszerre lüktettek a vágy tengerén. Még egy utolsó pár mély lökés és lehanyatlottak az ágyra. Annabelle az ajkába harapva, félig mosolyogva húzta le a maszkot a fériról, majd hirtelen felriadt álmából.Nem Vincent Márki volt.