Jodie egy pillanatra megtorpan én pedig magam elé kapom a karjaim. Hayden leugrik rólam közém és Jodie közé.

- Hogyan jutottál be? - kérdezi míg én felszedem a földről a ruháim és magamra kapkodom őket. Jodie szájára elégedett vigyor ül. Egy, majd mégegy lépést tesz felénk és két kézzel rátámaszkodik az ágy szélére. Fejét lehajtja, mosolyogva megrázza, aztán először Haydenre, utána rám néz. Szemét végigvezeti rajtam, majd gúnyosan megszólal, anélkül, higy levenné rólam a szemét.

- Sikerült időzítenem. Pedig azt hittem Hayden, hogy mostanra már meghúzod. Mégsem vagy olyan jó lepedőakrobata, mint hittem. - egyértelmű, hogy nem nekem célozta a mondanivalóját.

- Még egyszer kérdem, Jodie. Hogy jutottál be? - áll fel Hayden az ágyról és terel maga mögé.

- Nem volt nehéz nyitott ajtón besétálni. - horkant fel. - De ez nem fontos. Dakota, drágám, tudod milyen fontos lenne, ha szépen Hayden alá feküdnél? - folytatja.

- Hagyd békén már! - kel a védelmemre Hayden.

- Ne legyél ilyen elutasító! Vagy nem tudja milyen fontos a világnak a porontyotok? - röhög fel. Nem tudom, hogy az én arckifejezésemből vagy Hayden némaságából találja ki-e, hogy igaza van. Tettetett meglepettséget erőltet az arcára. - El sem mondtad neki? Nagyon rossz szerető vagy. Na nem baj, ha így nem ment, erővel menni fog.

Behunyja a szemeit, majd csontjau hangosan ropogni kezdenek a bőre alatt. Átalakul. Rózsaszín, makulátlan bőre, terepszínű, durva pikkelyessé válik. Némely csontjai megnyúlnak, némely csontjai összemennek, alakja egy óriási gyíkéra kezd hasonlítani. Nem bírom nézni, ahogy a bőr alatt ki-ki türemkednek a csontok, miközben átváltozik.