-Hová Hayden?
-Csak gyere, itt nem vagy biztonságban.
Nem értem mit beszél.Elkaptam valami fura vírust vagy mi történik?
-Beléd meg mi ütött?
Hirtelen rámtör a kétségbeesett zokogás.A könnyek patakként ömlenek az arcomra.Leülök a bejárattal szembe a lépcsōre és átadom magam a lányos bōgésnek.Mi ez rajtam?
-Hayden mi ez?Beteg vagyok?
Rámnéz.A szemeiben aggódást és törōdést vélek felfedezni.Letérdel elém és leveszi felsōtestérōl a ruháit.Mindketten félmeztelenül nézzük a másikat.Ez még 10 év barátság után is bizarr.
-Figyelj, Dakota!Ez nem betegség.Ez nálad természetes dolog, sōt ideje volt már.
Értetlenül nézek rá.Ideje volt?Minek?
-Ne ijedj meg.Tudom elég rossz az ami most veled történik, de így talán kicsit jobban hallgatsz majd rám.
Hayden mély lélegzetet vesz és mozdulatlanná merevedik.Mikor újra megmozdul úgyanolyan csík fut a hátán és a gerincén, mint nekem, csak szénfekete színben.Orra kissé ellaposodott, szeme ívesebb lett.Az egész arca macskaszerū lett és mikor szóra nyitja száját elōbukkanak az archoz illō szemfogak is.A számhoz kapom a kezem és hátrálni próbálok a lépcsōn, de Hayden elkapja a csuklóm.Arra számítok, hogy érdes, kemény lesz a keze és az ujjai végén halálos karmok sorokoznak, de az érintése lágy, nem bántani akar, ránéznem mégis túl félelmetes.Hayden más.Nem ember.Hayden olyan, mint én.Akkor én sem vagyok ember?
-Nyugodj meg Dakota!Nézz rám!-kérlek.Óvatosan ráemelem a tekintetem.A látványa mostmár ámulatba ejtō, mintsem félelmetes.Arcán borostaként folytatódik a gerincén felfutó szōr.Szemének írisze nem változott, ugyanolyan kék szempár pislog rám, mint tíz perce.Óvatosan végigsimítok a karján.A fekete sáv puha, nem olyan tömött, mint az én karomon és mintha kissé rövidebb is lenne.A sírás a meglepettségemmel megszakadt, de még most sem értem mi ez.Hayden még mindig némán figyel, pedig mástól nem várhatok magyarázatot.
-Mennünk kell-szólal meg végül.Önkéntelenul felállok, de lábaim nem mozdulnak.Nem akarok menni sehova, fōleg nem emberek közé.
-Nem akarok sehova menni.Most nōtt ki egy kisebb bunda a karomon.Itthon akarok maradni és begubózni a szobámban.-förmedek rá.Tudja, hogy sokszor rettenetesen makacs vagyok, így nem ellenkezik.Felszedi a ruháinkat a földrōl és ō is feláll.
-Nem akarsz felöltözni?
-Nem!-vágom oda neki.Megfordulok és a lábaimat ütemesen csapkodva a lépcsōhöz felmegyek a szobámba.Nem zárom be az ajtót, szeretném, ha Hayden mellettem lenne, de felöltözni mégis csak fel kellene.Csak a dac szólt belōlem, mikor nemet mondtam neki.Hallom, Hayden nemsokára benyit a szobába, de megtorpan az ajtó elōtt.Felszisszen, mintha fájna neki valami.Az ajtó résén beszūrōdō fényben egy körülbelül csuklónyi vastag kötél vagy anyag árnyéka látszik.Az árnyék hirtelen megmozdul és Hayden belép a szobába.A lélegzetem is eláll.Haydennek farka lett.Egy fekete, leginkább macskáékhoz hasonlító végtag.Tesz felém egy lépést és én követem.Még egy lépés, de én már az ágyamba ütközöm.
-Nyugodj meg!Dakota, ne félj.Elōbb utóbb neked is lesz.
-Nekem?Farkam?Hayden te meg vagy huzatva!!
-Nyugi Dakota!Figyelj rám!Öltözz át szépen pizsamába és feküdj le.Pihenned kell.
Eddig én sem vettem észre, de tényleg rettenetesen fáradt vagyok.Nem is tudok másra figyelni igazán, mint Hayden újdonsült testrészére.
-Aludj, én majd az egyik székben elleszek addig.-próbálja elterelni a figyelmem róla.Nem tudom mit reagáljak.Hayden nem az akinek eddig ismertem.A teste nem, de a lelke, az agya ugyanaz.Ezért merem rábízni magam.Megfordul, ki akar menni a szobából gondolom, míg átöltözöm.
-Ne menj!Félek!
Rámnéz és elmosolyodik.Nem tudom eldönteni, hogy mit rejt maga mögött a mosolya.Igenis félek.Magamtól leginkább.
-Azt akarod, hogy végignézzem, ahogy öltözöl?-most már vigyorog, mint a tejbetök.
-Ha az maradáson bír akkor csak rajta.-vigyorodom el én is.Az elōbbi rémület elszállt.Még mindig zavarodottság van a fejemben és a lelkem mélyén rettegek, hogy mi jöhet még, de most, ebben a pillanatban nyugodt vagyok.Az aggódás még ráér.Felállok és a szekrényemhez megyek ruháér.Hátrapillantok Haydenre.Leült az ágyra nekem háttal.A szexista poénjai ellenére tisztességes srác.Sosem leselkedett vagy taperolt.Visszafordulok és leveszem a melltartóm.Megkeresem a kedvenc pólóm és magamra húzom.Kibontom a hajam és lazán befonom, hogy ne kócolódjon míg alszom.Így is majdnem a derekamig ér.Hayden is levetkōzött közbe és magára kapta az egyik rövidnadrágját.
-Így kényelmesebb lesz ébren maradni.
Nem akarok egyedül maradni, de nem kérhetem meg, hogy feküdjön mellém.Bemászom az ágyamba és magamra húzom a takarót.Behunyom a szemem és próbálok elaludni, de nem megy.
-Hayden...
-Hm?-válaszol kissé kómásan.
-Nem tudok elaludni.Nem akarsz....
-Mit Dakota?Tudod, hogy nem szeretem, ha bénázol.
-Nem akarsz idefeküdni?
-Legyen.-tápászkodik fel a székbōl.Bemászik az ágyam másik oldalára, én pedig feléfordulok.
-Mi ez az egész?
Hayden lesüti a szemét és nem válaszol.A síri csend rosszabb, mintha azt mondta volna, hogy nem tudja.
-Hayden...-kérlelem szinte suttogva.Végre rámnéz.Felemeli kettōnk közé a takaró alól a kezem.Két tenyere közé fogja és símogatni kezdi.Nagyon furcsa gesztus, de az mégfurább, hogy jól esik.
-Nem tōlem kell megtudnod.Anyukád mindent elmond, ha hazaér.
-Anya?Neki mi köze ehhez?
-Több, mint hinnéd.
Most már tényleg összekavarodtak a gondolatok a fejemben.Anya is olyan, mint én?Végleg kifutott minden fáradtság belōlem.Teljesen éberen fekszem az ágyban.Hayden leengedi a kezem és az arcom fogja meg.Megint próbál "elcsábítósdit" játszani.Nem akarok engedni neki, de kezének érintése olyan finom és lágy.Behunyom a szemem és kissé hozzányomom az arcom a kezéhez.Az érzékeim eltompulnak, de hallom ahogy valami súrlódik az ágynemū anyagával.A szemem még mindig csukva, mikor ajkak érintik meg a számat.Megijedek, kicsit megugrok, de nem ellenkezem.Ajkai puhák, édesen csókolnak.Ösztönösen mozgok, a kezem a nyakát öleli át, testem hozzásimul az övéhez.Lábainkon a csupasz bōr érintése bizsergetō.A csók lassan átalakul vadabbá, izgatóbbá.Nyelve bebocsájtásra vár, hogy táncot járhasson az én nyelvemmel.Tétovázva, de hagyom, hogy bejusson.Hayden keze átvándorol a csípōmre és a póló dereka alatt simogatja a bōröm.Teljes testem libabōrös lett tōle.Hirtelen a hátamra fordít és fölém magasodik, de súlyát alig érzem magamon.Egy pillantra enged a csókból és egyenesen a szemembe néz.Nem mond semmit.Vajon azt várja, hogy én szólaljak meg?
Lehajol hozzám, de most nem csókol meg.A nyakamat kezdi harapdálni.Két szemfoga apró fájdalmat okoz, de nagyon izgató.Elōször kicsiket harap, aztán egyre hosszabban és egyre erōsebben próbálkozik.Tudom, hogy ezután mi következik, de én nem akarom.Még biztosan nem, de nem tudok nemet mondani az érzésre.Az agyam tiltakozik, de a testem élvezni akarja a helyzetet.A gerincemen bizsergés fut végig, mint kint a buszváróban, de a bizsergés éles, szinte elviselhetetlen fájdalomba vált át.Megfeszítem a testem és sikítok.Hayden hirtelen felkapja a fejét és lemászik rólam.Átfordít a hasamra és felhúzza a derekamról a pólót.
-Nagy levegō, tudom mennyire fáj.Pár perc és vége.
Próbálok nagy levegōt venni, de semmilyen levegōvétel nem megy.Mintha átrendeznék a gerincemet és meghosszabítást kapna.Mintha idegen lenne, de mégsem.A fájdalom, ahogy Hayden megmondta, elmúlt.Végre levegōhöz jutok, de mikor hátranézek egy hófehér farok kalimpál mögöttem.A szám tátva marad.Hayden leül mellém és az ō éjfekete farkát összefūzi az enyémmel.Gyönyörū és rémisztō.Attól függ honnan nézzük.