Csak bámultam magam elé az öltözőben ücsörögve, mikor hirtelen vanília illat csapta meg az orrom.

- Liza, már megint sok parfümöt tettél magadra – fuldokoltam az illatfelhőtől.

- Bocsi – kuncogott Magyarország, vagyis Liza. – Fel kell hívnom valamivel a figyelmét magamra – suttogott a lány.

- Aha, szóval úgy akarod, hogy észrevegyen, hogy megfullasztod. Szuper ötlet.

- Jól van, na – legyintett Liza. – De... ha megfullasztom, akkor tudom szájon át lélegeztetni.

- Jaj, te lány – csóváltam meg a fejem. – Ugye tudod, hogy nagyon bírlak?

- Tudom, de ha nekem tartogatod magad, akkor rossz híreim vannak számodra.

- Tessék? – néztem rá furcsán, majd elnevettem magam. – Te azt hiszed, szerelmes vagyok beléd?

- Csak vicceltem. Tudom ám én, kin tartod a szemed nap, mint nap – húzogatta a szemöldökét Liza.

- Valóban? – kezdtem érezni, hogy elpirulok.

- Oh, nézzenek oda, ráhibáztam, ugye? – vigyorodott el.

- Attól függ, kiről van szó.

- Tudod te azt nagyon jól. Menő a srác, de nagyon. Állandóan a két haverjával lóg. Hosszú, szőke haja van, gyönyörű szemei, és van egy leheletnyi akcentusa. – Végig azon voltam, hogy el ne piruljak.

- Mondjátok ki nyíltan, hogy Francisről beszéltek – jegyezte meg Natasa.

Kész, végem, eddig bírtam. Többé nem tudtam visszatartani a pirulásom, és abban a pillanatban lángvörös lett az arcom. Azt hittem, ott helyben felrobbanok.

- Haha. Ennyi. Elárultad magad – karolta át a vállam Liza.

- Miért? Csak azért pirultam el, mert elég jól néz ki. Még véletlenül sem azért, mert bejön, vagy ilyesmi. Ne kombinálj, légy szíves.

- (neved). Ne. Hazudj.

- Oké, Natasa, állj le. Nem a bátyádról van szó – mosolygott Liza.

- Tudom. Csak nem szeretem, ha valaki hazudik.

- Honnan tudod, hogy hazudok?

- Onnan, hogy mikor hazudsz, egy nagyon kicsit ráncolod a homlokod.

- Azt a... ez meg hogyan? – húztam fel a szemöldököm.

- Megfigyelés – vonta meg a vállát Natasa. Meg bírtam volna esküdni, hogy úgy láttam, mintha egy picit elpirult volna.

Liza éppen mondani akart volna valamit, de kopogás hallatszott az ajtón.

- Na, hajrá lányok – sóhajtott Erika, és elindult ki a folyosóra. Mindenki követte.

A folyosón tolongtak a fiúk, mivelhogy ők többen vannak, mint mi.

Beözönlött az osztály a kétszárnyú ajtón, előttem Liza ment, mögöttem pedig Natasa. Teljesen nekem préselődött, szóval kicsit kínos volt, de majd óra végén szóvá teszem neki.

Az óra elején köröket futottunk, így mindig tudtam egyet-egyet pillantani Francis felé. Az első dolog, amit észrevettem rajta, hogy nem kötötte össze a haját. Azon nyomban el kellett fordulnom, ugyanis ha tovább néztem volna, száz százalék, hogy elárultam volna magam. Miközben futottam, éreztem, hogy valakinek a tekintete lyukat váj a hátamba...

Az óra második felében kidobóztunk és kosaraztunk. Egyszer hozzám került a labda és sikerült dobnom egy három pontosat. Mindenki elkezdett tapsolni és lepacsizott velem. Viszont Francis, aki szintén csapattársam volt, csak rám kacsintott. De ezzel totálisan megelégedtem. Rámosolyogtam, majd elkaptam a tekintetem és Liza-ék felé néztem. Mindketten mosolyogtak.

Óra végén, mikor tódult ki az osztály, állandóan nézegettem, nehogy összetiporjon valamelyik mediterrán állat. Annyira belefeledkeztem a leskelődésbe, hogy Francis hátának ütköztem, majdnem elestünk mind a ketten. Gondolom, azt hitte valamelyik fiú az, aki nekiment, ezért azt mondta.

- Ess belém, te... – majd elhallgatott, mikor egy picit a háta mögé nézett.

- Bocs, hogy beléd estem! – mondtam neki gondolkodás nélkül. Majd mikor eljutott a tudatomig, mi csúszott ki a számon, azonnal elöntötte az arcom a pír. Francis egy kicsit meglepődött, majd mintha semmi sem történt volna, előre fordult.

Szerintem én voltam az első, aki bement az öltözőbe. Pontosabban berohant. Liza meg Natasa pedig utánam.

- Hé, (neved), mi történt? – kérdezte Liza zihálva.

- Semmi, majd suli után elmondom – mondtam és vetkőzni kezdtem.

Legelsőként felöltöztem. Kimentem a folyosóra, és megpillantottam Francist.

- Már csak te hiányoztál – mormogtam.

- Micsoda meglepetés, madmoiselle – mosolygott Francis. – Reméltem, hogy tudok veled beszélni óra után.

- Hallgatlak.

- Arról lenne szó, amit mondtál – beletúrt a hajába és becsukta a szemeit. Amíg csukva voltak, volt időm alaposan megnézni magamnak. Fekete inget viselt, fehér nadrággal és fekete hosszúorrú csizmát. Miért néz ki ilyen jól ?

Francis kinyitotta a szemeit és végignézett rajtam. – Szóval, igen – köszörülte meg a torkát. – Véletlen nyelvbotlás volt az óra végei dolog, vagy szánt szándékkal mondtad?

- Nos, az a baj, hogy ez a mondat kétértelmű. – Francis olyan „nem mondod?"nézéssel nézett rám, én pedig legszívesebben fejbe csaptam volna magam, de e helyett csak a falnak dőltem.

- Te melyik jelentésre gondoltál? – kérdezte Francis és egy lépést közelebb lépett.

- Mindegyikre – motyogtam.

- Nem hallom – vigyorgott a fiú.

- Mindegyikre – mondtam hangosabban.

- Jó válasz – suttogta a fülembe Francis. Ó, azaz akcentus!

Nem tudtam megszólalni, csak elpirultam, és mosolyogtam, mint valami idióta. Francis elhajolt a fülemtől, majd rám nézett. Tekintete cikázott a szemem és a szám között. Elkezdett közeledni felém, már majdnem megcsókolt, de kivágódott az öltöző ajtaja és kilépett rajta Liza meg Natasa. Azonnal szétrebbentünk. Ha jól láttam, akkor Francis is ugyanúgy elpirult, mint én. Natasa rám nézett, majd elrohant.

- Natasa, hova futsz? – kiabált utána Liza.

Francis sóhajtott és újra beletúrt a hajába. – Ha gondolod, menj csak utána. Holnap is lesz nap – mosolyodott el. – Amúgy, Liza, Gilbert a suli előtt vár – adta hozzá kacsintva, majd rántott egyet a táskája szárán és ott hagyott minket. Lizára néztem, aki lélekben már messze járt.

- Akkor én megyek, megnézem, mi van Natasával. Holnap pedig számolj be, mi történt Gilberttel – vigyorogtam, majd megöleltem és lassan kisétáltam az épületből. Már láttam a felém érkező albínót. – Ne kérdezz semmit, Liza mindjárt jön.

- Oké, kösz – mosolygott Gilbert, majd leült a lépcsőre.

Körüljártam az egész iskolát, de sehol sem találtam Natasát. Talán valamelyik teremben van. Úgy döntöttem bent keresem tovább. Mikor elértem a bejáratot, megláttam Lizát és Gilbertet a lépcsőkön. Gilbert egy alacsonyabb lépcsőfokon állt, Liza pedig egy magasabbon, és csókolóztak. Hurrá! Gyorsan elslisszoltam mellettük, be az épületbe. Megnéztem a rajz, a fizika, a kémia és az angol termet, de egyikben sem volt. Már reményvesztetten huppantam le egy padra, mikor lágy hegedűt hallottam. Ez az! Az énekterem! Hogy miért nem jutott eszembe előbb! Szaporáztam a lépteimet és követtem a hegedű hangját. Benyitottam az egyik ajtón, és megláttam Natasát. Ott állt a kottatartó előtt, és valami szomorú dallamot játszott. A szemei be voltak csukva, átérezte a zenét. Ahogy alaposabban megnéztem, láttam, hogy elfolyt a szemfestéke. Nem akartam megzavarni, ezért leültem a zongorához, és megvártam, amíg végez. Amikor befejezte, tapsolni kezdtem. Azonnal kipattantak a szemei.

- Mi-mióta vagy itt?

- Már itt vagyok egy jó ideje. Nagyon szépen játszol – mosolyogtam.

- K-köszönöm – erőltetett magára egy mosolyt.

- Mi verte ki nálad ennyire a biztosítékot?

- Hosszú történet – sóhajtott és letette a hegedűt. Mutattam neki, hogy üljön le, úgy is tett.

- Tudod, régen találkoztam egy lánnyal. Egy elbűvölő lánnyal. Aki először félénk, de ha megtörik a kagylóhéja, látható lesz a benne lakozó igazgyöngy. Ez a lány, szép, okos, kedves, és néha komoly harcot vív saját magával, de nem akarja, hogy ezt tudják róla, ezért mindent egy mosoly mögé rejt. Egy szép mosoly mögé. És ahogy telt az idő, én lassan ennek a lánynak a rabjává váltam. Mondhatjuk úgy is, hogy beleszerettem. De szerintem a lány semmit nem vesz belőle észre, ugyanis ő másba szerelmes. Méghozzá egy igazán jóképű fiatalemberbe, aki nem mellesleg az osztálytársa. Ma pedig majdnem lekapták egymást. De félbeszakítottam őket. Amit utólag már nagyon sajnálok – fejezte be Natasa.

- Te most... most... rólam beszéltél? – kerekedett ki a szemem.

- Szerinted kiről, te butus? – mosolygott.

- Nos, ne haragudj, de azt kell, mondjam... én Francist szeretem. És te ezzel nagyon jól tisztában vagy.

- Igen, tisztában vagyok vele. De az érzéseimet nem tudom megmásítani – sóhajtott Natasa és a cowboy csizmáját vizslatta.

- Nem is kérem tőled ilyet. Csak azért a tisztes távolságot tartsuk meg, jó? - kérdeztem.

- Rendben – bólintott Natasa, és elpakolta a hegedűt. – Szerintem mennünk kéne. Öt óra múlt – mondta a telefonjából felnézve.

- Oké – válaszoltam és együtt kimentünk a teremből.

Két héttel később Francis újra felemlegette a dolgot, és kiegyeztünk egy szombat délutáni találkában. Olyan boldog vagyok, hogy végre összejött a dolog. Natasa ugyanúgy viselkedik, mint azelőtt, mielőtt megtudtam, mi a helyzet vele. Liza és Gilbert egy párt alkotnak, és gyomorforgatóan boldogok. De szerintem egy kis idő múlva mi is azok leszünk Francisszel.