Hanamiya Makoto. Osztálytársam és ő az, akit mindennél és mindenkinél jobban utálok, annyira, hogy az már undorító.

Történelem óra volt, Hanamiya csak bámult ki az ablakon. Állát a tenyerében pihentette és nagyon úgy nézett ki, mint aki messze jár a valóságtól.

Irigylem, mert sosem figyel oda órákon, mégis majdnem mindent tud.

Kicsengettek és a termünk előtt gyülekezni kezdtek a csitrik. Pfuj. Inkább átültem Chizu-hoz.

- Én is jó nézek ki, engem miért nem szeretnek? – kérdezte Yatarou, az egyik osztálytársam.

- Fogd be, Yata – mondta Chizu.

- Fejezzétek be! - csattantam fel.

- Idegbajos vagy? - kérdezte Yatarou.

- Ő mindig az, nem vetted még észre? - hallatszott egy hang mögülem.

- Már csak te hiányoztál, Hanamiya. Inkább menj vissza a kurváidhoz.

- És még káromkodik is. Hogy bírjátok elviselni?

- Fejezd be, vagy neked megyek!

- Most aztán nagyon megijedtem, miss. Idegbaj – röhögött Hanamiya. Kész, ennyi, végeztünk. Morogva felpattantam a helyemről és behúztam Hanamiyának, aki nekiesett egy asztalnak. Vigyorogva letörölte a vért az arcáról és visszaütött. Felharaptam a számat és később a vér fémes ízét éreztem.

- Illik így bánni egy lánnyal? – kérdeztem flegmán, arra törekedve nehogy elsírjam magam.

- Bocsáss meg, de te lány vagy? Észre sem vettem – vigyorodott el, majd közelebb lépett, és jól orrba vágott.

Hangosan felkiáltottam, amire a folyosón ügyelő tanár, aki történetesen az osztályfőnökünk, berontott a terembe.

- Mocskos patkányok. Mindketten az irodámba, de most rögtön! – üvöltötte, ezzel felhívva magára a figyelmünket.

- Mire vártok még? Egy-kettő! – Mivel egyikünk sem mozdult odajött hozzánk és a nyakkendőnknél fogva kivezetett bennünket.

- Mégis mit képzeltek magatokról? Azt hiszitek, büntetés nélkül verekedhettek? He? - dühöngött az osztályfőnök.

- Nem, uram... – mondta Hanamiya leszegett fejjel.

- Akkor meg? Mellesleg, kisasszony, csalódtam benned... Nem hittem volna, hogy te is verekszel.

- Nem szoktam. Csak Hanamiya már az agyamra megy. És valahogy muszáj volt tudtára adnom.

- Az erőszak nem old meg semmit, azt ugye tudjátok? – kezdte most már higgadtabban a tanár. – Most megússzátok egy osztályfőnöki figyelmeztetővel. De ígérjétek meg, hogy legközelebb csak kiabálni fogtok egymással.

Elmosolyodtam. – Rendben van.

- Fogjátok a cuccotokat és a nap hátralevő részét töltsétek a gyengélkedőn. Az igazolásról majd gondoskodom – mondta az osztályfőnök és feljebb tolta a szemüvegét.

- Húzzatok innen, vakarcsok.

Miután összepakoltuk a cuccainkat mentünk a gyengélkedőre. Ellátták a sebeinket, én még jegelést is kaptam a homlokomra. A védőnő bevezetett minket a pihenő helyiségbe, majd magunkra hagyott bennünket. Hurrá, szép óráknak nézünk elébe. Két egymás mellett lévő ágyra feküdtünk. Elővettem a telefonomat és játszani kezdtem rajta. Hanamiya csak feküdt szótlanul, kezei a feje alatt és a plafont bámulta. Néha láttam, hogy vet felém egy-egy pillantást, de nem különösebben figyeltem rá. Majd körülbelül fél óra hallgatás után Hanamiya megtörte a csendet.

- Elmegyek a büfébe. Kérsz valamit? –kérdezte és felült.

- Nem, kösz.

- Engesztelésképpen sem?

- Nem kell. Menj csak.

- Hát, ahogy gondolod – felállt és kisétált az ajtón.

Miért változott meg ilyen hirtelen? Talán ez lenne az igazi Hanamiya Makoto? Nem hiszem...

Bő öt perc múlva Hanamiya visszatért kezében egy üveg vízzel és kólával, valamint volt nála egy szendvics is.

- Kóla vagy víz?

- Víz... kóla - mosolyodtam el.

- Tessék – adta oda a kólát. – Ja, ez még a tiéd – mondta és a kezembe nyomta a szendvicset. Pont a kedvencem volt!

- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - kérdeztem és kibontottam a szendvicset.

- A barátnőd mögöttem állt a sorban, váltottunk pár szót, és a végén hozzátette melyik a kedvenc szendvicsed.

Chizu, meg foglak ölni... vagy mégsem?

- Mondd, te mindig így viselkedsz, mint most?

- Általában igen.

- Akkor miért vagy velem olyan szemét?

- Mert az igazság az, hogy nem igazán tudom megközelíteni a lányokat...

- Én épp az ellenkezőjét látom. Mi van azzal a sok felsőbb és alsóbb évesekkel?

- Azok agyatlanok. Csak loholnak a többiek után.

Elnevettem magam. - Hihetetlen, hogy ugyanaz a srác vagy, aki pár órával ezelőtt helyben hagyott.

- Nem vagyok ám olyan undok disznó, mint amilyennek mutatom magam. Lehet, jövőre visszaveszek egy kicsit az arcomból.

- Az nem ártana.

- Hé! - mosolyodott el Hanamiya.

- Bocs. Tényleg, te nem kérsz bocsánatot?

- Te kezdted, nem én. Nem neked kéne előbb?

- Jó, győztél. Bocsánat.

- Megbocsátok - mosolygott Hanamiya. - Én is bocsánatot kérek.

- Meg van bocsájtva - biccentettem.

- Most már tiszta a lelkiismeretünk - dőlt hátra az ágyon.

Gondoltam megmutatom neki, milyen jó vagyok kosárban, szóval összegyűrtem a papírt és bedobtam a kukába. Csont nélkül bement.

- Wow! – Hanamiya füttyentett.

- Köszi – mosolyogtam és a táskámért nyúltam.

Hoztam magammal egy jó könyvet, ki gondolta volna, hogy hasznát veszem még?

Hanamiya felállt és fel-le járkált a szobában. Egyszer kétszer nyújtózkodott és ásítozott is. Odajött az ágy végéhez és rákönyökölt a rácsra.

- Nem fáj a fejed? Kérjek fájdalomcsillapítót?

- Szerencsére nem fáj, úgyhogy nem kell, köszönöm.

- Oké – mosolygott majd visszament az ágyához és újra bedugta a fülhallgatóját.

Síri csönd telepedett ránk. De nem az a kínos fajta. Az egyetlen zajforrás a kintről jövő ricsaj volt, és mikor megszűnt, akkor a zene, amit Hanamiya hallgatott.

Egy kis idő után kikéredzkedtem a mosdóba. Miután végeztem, kicsit elidőztem még. Megigazítottam a hajam, megpróbáltam lealapozni a zúzódásaimat, de elég furán nézett ki, szóval hagytam a csudába. Inkább feltettem egy kis rúzst, kíváncsi vagyok, Hanamiya mit szól hozzá. Várjunk csak. Miért érdekel, hogy mit gondol rólam? Nem, az nem lehet! Vagy mégis? Lehet, eddig elvakított a gyűlölet, és észre sem vettem, milyen édes srác. Bár, nem igazán volt rá lehetőségem...

Eme csekély eszmefuttatás után visszamentem, hátha aggódni kezdenek miattam. Igazam volt, ugyanis mindketten aggódtak.

- Már azt hittük elájultál! Legközelebb ne ijessz ránk!

- Oké, rendben - mosolyogtam és visszabotorkáltam az ágyhoz és ittam egy kis kólát.

Hanamiya felállt, leült mellém és kinyújtotta felém a kezét. - Nem illik hozzád... - morogta és az ujjával letörölte a rúzst a számról, majd egy icipicit elpirulva visszaült a saját ágyára.

EZ MEG MI VOLT?! Muszáj volt eltakarnom az arcom, aminek a színe egy paradicsoméval egyezett. Gyorsan felkaptam a könyvet és az mögé bújtam. Hanamiya elnevette magát.

- Mit nevetsz, Hanamiya? - kérdeztem a könyv mögül.

- Aranyos vagy.

- Tessék? - kukucskáltam ki.

- Vedd már el azt a kurva könyvet onnan. Zavar.

- Nem veszem el. Vedd el te, ha akarod.

- Oké - vigyorodott el Hanamiya és átült mellém. Egy óvatlan pillanatban megbökte az oldalam, én pedig elejtettem a könyvet.

- Ezt most hagyd abba!

- Csak nem csikis vagy?

- Nem... pffft... na, jó, egy kicsit.

- Tudtam - elnevette magát és nekiállt csiklandozni. A végén már folytak a könnyeim is, annyira nevettem. És sajnos Hanamiya nem csiklandós, vagy lehet, hogy olyan helyen, ahol nem próbáltam, szóval nem tudtam visszavágni.

- Makoto, hagyd már abba. Elfogy az összes könnyem - nevettem.

- Jó, abbahagyom - vigyorgott.

- Mit vigyorogsz? - méregettem Hanamiyat.

- Tudod, hogy hívtál? - Megráztam a fejem, ő pedig folytatta. - Végre először Makotónak hívtál és nem Hanamiyának.

Elpirultam. – V... valóban?

- Valóban - bólogatott.

- Csak véletlen volt.

- Jó ezen most ne vitatkozzunk. Inkább beszéljünk arról, mit tennél, ha azt mondanám neked, hogy szeretlek?

- Mi? Komolyan ezt akarod mondani nekem? Ezek után? Mi lenne, ha én pedig elutasítanálak?

- Jobb lesz, ha nem teszed – mondta és a szemébe valami sötétség szökött, ami egy kicsit megrémisztett.

- Vagy különben mit csinálsz velem?

- Nem árulom el, butus – vigyorgott és kinyújtotta rám a nyelvét.

A hideg futkos a hátamon... ennek nem lesz jó vége, úgy érzem...

- Akkor nem akarom tudni.

A következő percben Hanamiya az ágyra döntött és mindkét csuklómat a fejem fölött fogta össze, meglehetősen erős szorítással.

- El fogom érni, hogy belém szeress. Mindent megteszek, hogy neked jó legyen. És ha egyszer bekerülsz a pókhálóba, onnan nincs kiút – suttogta a fülembe mély hangon.

- El fogod törni a csuklómat – nyüszítettem, de erre még erősebben fogta őket.

- Milyen érzés? – kérdezte őrült kifejezéssel az arcán.

Esküszöm, hogy félek tőle...

- Most már értem, miért nem tudod megközelíteni a lányokat. Biztos vagyok bene, hogy ez nem a megfelelő mód.

- Hogy merészeled? – Az arckifejezése még sötétebb lett.

- Hanamiya, kérlek... fejezd be! – könyörögtem.

- Lásd, kivel van dolgod. – Egy morgással elengedte a csuklómat. – De emlékezz, ha egyszer beragadtál, nem tudsz megszökni. Semmi sem leszel, csak egy zsákmány. Teljesen béna vagy. Semmit sem tudsz csinálni. És a ragadozó lassan megközelít, a csápja teli méreggel. Pár másodperc és halott vagy.

- Esküszöm, neked egy elmegyógyintézetben lenne a helyed! – mondtam és próbáltam elérni, hogy szálljon le rólam.

- Ó, de aranyos – mosolygott és az állkapcsomat simogatta.

- Nem bóknak szántam.

- De számomra az, kedvesem.

- Mi ez a hirtelen változás?

- Ó, semmi – mondta mosolyogva és oldalra döntötte a fejét.

- Jó színész lenne belőled.

- Köszönöm. Megtisztelve érzem magam.

- De akkor sem fogok beléd szeretni.

- Ó, dehogynem. Megmondtam, mindent meg fogok tenni, kis áldozatom.

- Nem vagyok az „áldozatod". Nem vagyok senkid sem! – csattantam fel.

- Maradj nyugton, akkor nem esznek meg.

- Mi lenne, ha visszamennél az ágyadra és inkább folytatnád a zenehallgatást?

- Ne parancsolj nekem, te idióta!

Lecsuktam a szemem és sóhajtottam. Később rájöttem, rossz döntés volt, ugyanis Hanamiya kihasználta az alkalmat és megcsókolt.

A szemeim kipattantak, ahogy az ajkai enyéimhez értek. Ahogy sejtettem, a csók vad volt. Visszacsókoltam, ő pedig megharapta az alsó ajkam, hogy a nyelvét a számba dughassa.

Egyértelműen ő dominálta a csókot és ő is nyerte a nyelvcsatát. Időközben kezdett elfogyni a levegőm, meg akartam szakítani a csókot, de nem engedte. Megveregettem a hátát és ő szakította meg a csókunkat.

- Azt hittem meg akarsz ölni – mondtam levegőért kapkodva.

- Jó is lenne.

- Egy beteg szadista vagy. Remélem ezzel tisztában vagy.

- Még egy bók. Köszönöm.

- Nem értelek... nem is tudom, érdemes-e próbálkoznom vele.

- Ez gonosz volt – mondta lebiggyesztett szájjal.

- Nem érdekel. Minél előbb orvoshoz kéne menned.

- Ne mondd meg nekem, mit tegyek. Amúgy is, ezzel a módszerrel sikeres vagyok a kosárlabdában, egészen addig, amíg a bíró nem lát semmit. Szeretem összezúzni az ellenfeleimet – mondta vigyorogva.

- Ez egyáltalán nem fair play.

- De az. Addig, amíg a bíró nem sejt semmit.

- Nem értelek.

- Csak ezt tudod mondani?

- Nem. Kérlek, szállj le rólam.

- Elmondom még egyszer. Ne mondd meg, mit tegyek. – Le akartam lökni magamról, de újra megragadta a csuklóimat.

- Meg se forduljon a fejedben – mondta sötét arckifejezéssel.

- Félek tőled...

- Jó... nagyon jó – vigyorgott.

A sírás szélén voltam. A csuklóim rohadtul fájtak és féltem. Nem szeretem gyengének mutatni magam, de a sírás egy természetes reakció a fájdalomra. Szóval, utat engedtem a könnyeimnek. Nem érdekelt, Hanamiya mit gondol.

- Ó... ennyire félelmetes lennék? – kérdezte meglepetten.

- Nem... csak nagyon fáj a kezem.

- Mit szólnál ahhoz, ha még jobban összezúználak? – kérdezte és még erősebben fogta a csuklómat.

- Az isten szerelmére, fejezd már be! – kiáltottam.

Egyenesen a szemembe nézett. Nem értettem, mi folyik, egészen addig, amíg hallottam egy roppanást és hirtelen éles fájdalom hasított az ujjamba.

- Idióta! – kiáltottam.

- Ne haragudj... - mondta ártatlanul.

- Baszd meg! – csattantam fel és megpofoztam.

- Au, ez fájt – mondta, és a sajgó arcát simogatta.

- Megérdemelted – mosolyogtam és lelöktem magamról. – Bocsáss meg, de nekem mennem kell – mondtam és felálltam, hogy felvegyem a dzsekimet meg a táskámat.

- Viszlát, kis áldozatom. El ne feledd, hogy egyszer fel foglak falni – mondta, ahogy kiléptem az ajtón.

Jesszusom, micsoda nap!

Gyorsan hazasiettem és megkértem apát, hogy vigyen el a kórházba.

Hogy őszinte legyek, nem értem ezt a fiút... Egy szadista pszichopata, akit azonnal gumiszobába kéne rakni. És még azt hitte, hogy belé fogok szeretni... Micsoda egy hülye ötlet...

Beragadt a hálómba, nem tudja letagadni. És a végén a vadász elkapja zsákmányát...