Egész nap a fesztivál járt a fejemben... Vajon Kise meggondolja-e magát, vagy mégis elfogadja a meghívásomat... Nagyon izgultam... Mikor hazajöttem a suliból, a szobámban ott várt egy gyönyörű sötétlila yukata és a hozzátartozó dolgok. Úristen, olyan boldog vagyok, hogy megint yukatába bújhatok.
Mikor végeztem minden tanulnivalóval, felhívtam Kise-t; kíváncsi voltam, hogy döntött. Szerencsére elfogadta a meghívást. Nyolckor találkozunk a szentélynél. Uram atyám, annyira izgatott vagyok...
Ahogy közeledtünk a nyolc órához, egyre idegesebb lettem. Igaz, nem ez az első találkozóm Kise-vel, de ez mégis csak egy hagyományos ünnep... Anyukám segített elkészülni, kisminkelt, elrendezte a hajam, és felsegítette rám a ruhát.
Mielőtt még kiléptem volna az ajtón, megnéztem magam a tükörben. A hajam kontyban, áttűzve két pálcikával, a yukatához illő lilás sminket viseltem egy leheletnyi világos rózsaszín szájfénnyel. Nagy nehezen letipegtem a lépcsőn a papucsomban, majd kiléptem az utcára. Mindenhol családok, szerelmespárok, és idősebb párok mászkáltak. Kik yukatában, kik normális ruhában.
Ránéztem az állomás órájára: nyolc múlt öt perccel. Ideje lenne belehúznom, gondoltam, és elkezdtem sietősebben szedni a lábaim.
Nagy sietés után végre ott voltam a szentélynél, és a tömeget pásztáztam, pár perccel később megleltem Kise-t. Hihetetlenül cuki volt. Szőke haja szanaszéjjel állt, fekete bőrdzsekit, fekete pólót, piros csőnadrágot és fekete bakancsot viselt.
- Szia, ne haragudj, csak késett a vonat – mentegetőztem lihegve.
Kise először nem szólt semmit, csak alaposan megnézett magának, és nem hittem a szememnek, de elpirult. – Semmi baj, én is csak nemrég értem ide – mondta lágyan.
- Akkor rendben – mosolyogtam.
- Hova szeretnél menni legelőször? – kérdezte és közelebb lépett hozzám. Megcsapott az illata. Férfias, de mégis van benne van valami édes.
- Először is, próbáljuk meg elkerülni őket – sóhajtottam, és két csaj felé biccentettem, akik a sulimba járnak, és nem éppen vagyunk a legjobb viszonyban...
- Rendben – mosolygott Kise és megfogta a kezem. – Milyen volt a napod, drágám?
- Hmm... semmi extra. A suli rohadt unalmas volt. Alig vártam, hogy találkozzak veled! – mondtam és megöleltem a karját.
Körülnéztem, és már nem is láttam a lányokat.
- Leráztuk őket!
- Simán elmehetnél színésznőnek – mosolygott Kise.
- Te sem voltál rossz – kuncogtam, és el akartam engedni a kezét, de ő máshogy gondolta. – Miért nem maradunk így?
- Ha szeretnéd – mondtam és elpirultam. – Vegyünk egy kis tintahalat. Azt hiszem, láttam valahol egy standot.
- Mm-hmm – hümmögött Kise és lepillantott rám.
- Mi az?
- Semmi. Csak olyan aranyos vagy – mosolygott elpirulva.
- Hé! Még a végén zavarba hozol – nevettem.
- De ez az igazság.
- Ó, ott a stand!
Mikor odaértünk, elő akartam venni a pénztárcámat, de Kise megállított.
- Ma én fizetek.
- E... ez kedves tőled.
- Ugyan már, semmiség – mondta és odaadta a tintahalat.
- Köszi! – ujjongtam és egyből neki is láttam.
Szépen csendben sétáltunk egymás mellett, én közben nézegettem. Futkározó gyerekek szélforgókkal a kezükben, őket figyelmeztető szülők, turbékoló szerelmespárok, akik egymás kezét fogják és megosztják egymással a vattacukrot. Önkéntelenül is elmosolyodtam.
Fura volt csak Kise-vel sétálgatni, ugyanis ez idáig mindig velünk volt az egész kosaras csapat. Olyankor szavazást tartottunk, hogy ki hova akar menni, aztán mikor eldöntöttük, akkor sorrendbe tettük, és úgy mentünk végig. Vicces volt, és egyszer volt olyan, hogy mindenki szétszóródott, így semmi sem lett a közös fesztiválozásból.
Ahogy ilyen és effajta gondolatok keringtek a fejemben, teljesen megfeledkeztem Kise-ről és elkuncogtam magam.
- Min gondolkozol?
- Áh, semmi különös – ráztam meg a fejem. – Amúgy honnan veszed, hogy gondolkozom?
- Ennyire hülyének nézel? – emelte meg a hangját és elém lépett, elállva ezzel az utam.
- Egy szóval nem mondtam, hogy hülye vagy... - sóhajtottam. Mi ütött belé?
- Az arcodra volt írva, hogy valaki másra gondoltál!
- Ryo-chan, szerintem neked bajok vannak a szemeiddel...
Mikor Kise meghallotta a becenevet, egyből elpirult.
- Uh, oh, akarom mondani Ryouta... - motyogtam zavaromban.
- Honnan szedted ezt a becenevet?
- Hogyha rólad beszélek, általában így szoktalak hívni...
- T... te szoktál rólam beszélni másoknak? – még jobban elpirult.
- Hogyne. Hisz barátok vagyunk. Vagy nem?
- De... barátok...
- Ryo-chan?
- Ezt te most nem hallottad, jó?
- De hallottam! Szóval, Kise, ki vele! Érzel valamit irántam?
Kise elsápadt. – T... te aztán nem tökölsz, mi?
- Hát nem. Szóval? – sürgettem.
- Figyelj, nem mindegy mit érzek irántad? Modell vagyok és amúgy sem egy iskolába járunk. Nem lehetne közöttünk semmi... - sóhajtott és látszott rajta, hogy nehezére esik kimondani ezeket a szavakat.
- Értem... Valahogy sejtettem, hogy ezt, vagy legalábbis ilyesmit fogsz mondani...
- Belegázoltam a lelki világodba? – kérdezte szarkasztikusan.
- Egyáltalán nem. Szerintem te vagy az, akinek ez fáj... - Kise egy aprót bólintott.
- Vattacukrot? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Milyen hátsó szándékaid vannak, Kise Ryouta? – kuncogtam.
- S-semmi – mosolygott.
- Valóban? Akkor előtte... - Nem fejeztem be a mondatot, hanem megragadtam a kicipzárazott dzsekijét, magamhoz húztam, és megcsókoltam. Beletelt egy kis időbe, míg felfogta mi történik és visszacsókolt. Közben kezeit a derekam köré fonta, én pedig átkaroltam a nyakát és ujjaim a hajával játszadoztak.
Pár másodperc után abba kellett, hogy hagyjuk, mert mindketten kifogytunk a levegőből.
- E... ez meg...
- Shhh... ne szólj semmit – mondtam és a mutatóujjamat puha ajkára tettem. – Inkább vegyünk vattacukrot – jelentettem ki és boldogan megragadtam Kise kezét, majd elkezdtem húzni magam után.
Egy padon ültünk és majszolgattuk az édességet, ami egy kicsit túl édes volt, de végül is ez a lényege a vattacukornak.
- Elég édesre sikeredett, mi? – kérdeztem, miközben letéptem egy újabb ragadós darabot.
- De nem édesebb, mint te – kacsintott Kise.
- Jézusom, kicsit sok időt töltöttél Moriyama-senpai-jal, nem gondolod? – nyaltam meg az ujjam.
Kise olyan gyorsan elnézett rólam, amilyen gyorsan csak tudott. – Nem, nem adott különórákat – kuncogott. – Csak az előbbi csók felbátorított.
- Veszem észre – kuncogtam, Kise pedig csak rám nézett. Nem, nem nézett, bámult.
- Mit nézel rajtam ennyire? – kérdeztem oldalra biccentett fejjel. Kise nem válaszolt, csak közelebb hajolt, és megnyalta a szám szélét, én meg azonnal elpirultam. – K... Kise?
- Vattacukor volt az arcodon – mosolygott.
- Igazán szólhattál volna, akkor ezt elkerülhettük volna...
- Ahogy látom, élvezted.
- Tessék? – adtam az ártatlant és újra megnyaltam az ujjam, ugyanis borzasztóan ragad a vattacukortól.
- Te ezt direkt csinálod, mi? – kérdezte oldalra pillantva és könyökeit az combjain támasztotta.
- Egyáltalán nem – ráztam meg a fejem, és mikor ránéztem Kise-re, elvigyorodtam.
- Mi olyan vicces?
- Semmi – mosolyogtam. – Jut eszembe, mennyi idő lehet?
Kise felegyenesedett, hogy kiegye a telefonját a zsebéből. – Tíz óra lesz öt perc múlva.
- Úúú, nemsokára kezdődik a tűzijáték! Keressünk egy jó helyet, ahonnan jól fogunk látni!
- Rendben – mosolygott.
Mindketten felálltunk, addigra már elpusztítottam a vattacukrot, szóval kidobtam a kukába a pálcát. Kézen fogtam Kise-t és előrerohantam.
- De örülök, hogy nem jégkrémet vettünk... - morgott a hátam mögött, én pedig csak mosolyogtam. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen és egy hídon kötöttünk ki. Előrefurakodtam, hogy korlát közelben legyek, ugyanis szerettem volna támaszkodni, mert már eléggé fájt a lábam. Kise végignézett rajtam, majd a következő pillanatban megragadta a derekam és felültetett a korlátra. Kérdőn néztem rá, de ő megnyugtatott, és egész végig fogta a derekam. Igazi gentleman.

(. . .)

- Hú, ez nagyon szép volt! – mondtam.
- Igen, nekem is tetszett – mosolygott Kise.
- Köszönöm, hogy veled tölthettem ezt a csodálatos estét – mondtam elpirulva.
- Én pedig köszönöm, hogy megcsókoltál – kacsintott.
- Láttam rajtad, hogy te nem mernéd megtenni, úgyhogy...
Időközben elértünk a házunkhoz.
- Olyan kár, hogy ilyen közel lakom...
- Ne mondd ezt! Vonattal jöttünk, szóval több időt töltöttél velem, mintha nem azzal jöttünk volna.
- Ne légy ilyen, (neved) – biggyesztette le Kise a száját.
- Bocsánat – mondtam és megöleltem.
- Jó éjt – suttogta a fülembe.
- Neked is – mosolyogtam.
Miután elengedtem, egy óvatlan pillanatban Kise magához húzott és lágyan megcsókolt. – Csak győzzem kivárni a következő randit! – kacsintott, majd intett egyet.
Néztem, ahogy egyre távolodik, majd mikor már nem láttam, megfordultam és egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon bementem a házba.