Volt egyszer egy lány, aki megragadta a figyelmemet, majd később legjobb barátok lettünk. A neve Elizabeth, röviden Liz. Liz és én a középiskola első napján találkoztunk. Ő volt az első ember, akit megláttam, mikor beléptem a terembe. Rám mosolygott és mutatta, hogy üljek le mellé. Elkezdtünk beszélgetni és rájöttünk, hogy sok közös van bennünk. Így ismertem meg őt.

És itt vagyunk most nála, és épp ruhát segítek neki választani a porosz sráccal való randira.

- Mit gondolsz erről? - kérdezte, ahogy pörgött előttem.

Egy smaragdzöld ruhát viselt, ami a térdéig ért és fekete magas sarkú volt rajta.

Tetőtől talpig megnéztem magamnak. Barna haja táncolt, ahogy pörgött körbe. A ruha teljesen rásimult, kiemelve tökéletes alakját. A vállai szabadon vannak, mivelhogy a ruha pánt nélküli. A magas sarkú kicsit talán extrém választás, de ha neki ez tetszik. Órákig tudnám még nézni...

- (neved)! - Liz az arcom előtt csettintgeti az ujját.

- Tessék? - kérdeztem, ahogy megráztam a fejem és felnéztem rá. Vészesen közel volt az arcomhoz. - Bocsánat, kicsit elkalandoztak a gondolataim. Kérdeztél valamit?

- Mit gondolsz erről a ruháról?

- Tökéletes - motyogtam.

- Mit mondtál?

- Azt, hogy tökéletes.

- Ó, oké. Akkor ez a ruha megteszi. Köszi a segítséget - mondta Liz és megölelt, én pedig visszaöleltem.

- Nincs mit - válaszoltam és még jobban magamhoz szorítottam.

- (neved), most már elég lesz. Tudod, olyan gyanúsan viselkedsz - mondta és közel hajolt hozzám. Liz, te most szórakozol velem?

- Igen? És miből gondolod?

- Nem tudom. Mostanában olyan szétszórt vagy. Történt valami?

Szótlanul megráztam a fejem, és csak néztem rá.

- Akkor szerelmes vagy? - Erre a kérdésre egy pillanatra az összes vér kiment a fejemből, de ugyanolyan gyorsan jött is vissza. Talán még több is, mint kellett volna.

- Tudtam én! Ki a szerencsés?

- Nem ismered őt.

- Biztos vagyok benne, hogy majd egyszer megismerem! Bárcsak elmondhatnám, Liz, te vagy az, akit szeretek.

- Persze - mondtam és megnyújtottam az első „e" betűt.

- Van fogalmad róla, hogy Gilbert hova fog vinni? - kérdezte Liz miközben kereste a megfelelő nyakláncot.

- Nem tudom - nevettem el magam halkan. - De, hadd segítsek választani.

Odamentem mellé, ő pedig félre állt.

- Anyám, mennyi nyaklánc! - csodálkoztam, ahogy válogattam közöttük. - Azt hiszem ez lesz az igazi - mondtam és felemeltem egyet. - Gyere ide.

Liz mellém sétál. Mindketten az egészalakos tükör elé álltunk. Liz oldalra fogta a haját én pedig feltettem a nyakláncot. A lány keze az ékszerre tévedt és ott is maradt. Rám nézett a tükörben, én pedig rámosolygok, és a vállára teszem az államat. Még így is kisebb nálam, hogy magas sarkú van rajta. Tekintetünk találkozik a tükörben és egy ideig egymást nézzük. Már majdnem a derekára csúsztattam a kezem, mikor Liz köhintett egy aprót és eltolt magától. Ő meglehetősen zavarban van, én viszont csak kedvesen rámosolygok.

- Köszönöm, (neved) - dadogta Liz.

- Biztos vagyok benne, hogy Gilbert imádni fogja a szettedet - mondtam és a lányra kacsintottam. Még jobban elpirult és már a fülei is pirosak voltak.

Oh, mit meg nem adnék, hogy ugyanezt a kipirult arcot lássam, mikor az érintésemért könyörög... Elég a piszkos gondolatokból, gondolkodj normálisan! Nagy nehezen sikerült megakadályoznom, hogy a gondolatok elárasszák az agyam.

* * *

- (neved)! - Liz hangja zökkentett ki a gondolataim közül.

- Igen?

- Már megint álmodoztál, igaz? - kérdezte mérgesen.

- Bocsánat - sóhajtottam. - A gondolataim néha elvonják a figyelmemet - kuncogtam.

- Mindjárt hat óra. Megígérted, hogy odaviszel. Vagy elfelejtetted?

- Nem, dehogy is - ráztam meg a fejem és zavaromban végigsimítottam az ingemen. - Mehetünk?

- Aha - sóhajtott egyet, majd megnézte magát még egyszer utoljára a tükörben. - Ez jó lesz - mondta majd kiment a szobából.

Utána rohantam. - Várj már meg!

- Nem érünk rá egész este! Siess!

- Jövök már... jövök.

Elköszöntünk a szüleitől és mentünk is ki a házból. Amint kiértünk kinyitottam a kocsit a távirányítójával. Felkapcsolta a villanyokat és a tükröket is kihajtotta, én pedig kinyitottam az ajtót Liznek.

- Szállj be - mondtam. - Amúgy... nem lesz egy kicsit hideg ez a kabát?

- Biztos vagyok benne, hogy Gilbert haza fog hozni, szóval nem fogok fázni - válaszolt elpirulva.

Nem válaszoltam semmit csak beszálltam én is az autóba. Hátratolattam a felhajtóról és elindultam arra, amerre mondta Liz.

Az utunk elég csendben telt, csak a zene volt az egyetlen zajforrás. Én természetesen az utat figyeltem, Liz pedig vagy az ujjával dobolt a kéztámaszon vagy kifelé nézegetett. Meglehetősen szótlan volt.

- Miért vagy ilyen csendes? Valami baj van?

- Ideges vagyok. Csak ennyi.

Ránéztem a szemem sarkából, majd vissza az útra. - Értem. Csak önmagadat kell adnod. Tudja, hogy milyen vagy igazából, szóval nem kell megjátszanod magad - mondtam és lassítottam a pirosnál.

- Tudom. De akkor is ideges vagyok. Talán azért, mert csak mi ketten leszünk ott - válaszolta az ablakon kinézve.

Bólintottam, majd elkezdtem gyorsítani, hogy ne dudáljanak le, és hogy fel tudjak menni a hídra.

- Miután lementünk a hídról fordulj balra.

- Oké. Azután?

- Menj egyenesen, aztán megint fordulj balra. És ott is vagyunk.

- Rendben van - mondtam mosolyogva.

Odavezettem, ahova mondta. Sötétben nem sok mindent tudtam kivenni, de egy parkhoz értünk. Kerestem egy helyet ahol megálltam és leállítottam a kocsit.

- Már látom is! Sietnem kell! - Liz kikapcsolta a biztonsági övét és szállt is volna ki, de meggondoltam magát. - Ma neked is lépned kéne - mondta mosolyogva.

- Talán fogok is. De most siess! - mondtam, ő pedig kiszállt.

Még visszafordult integetni, majd megfordult és elindult Gilberthez. Néztem, ahogy a sötétség elnyeli az alakját, majd mikor már nem láttam, visszatekertem a zene hangerejét.

- Nem hiszem el, hogy azt kérte tőlem, tegyem tönkre a randiját...

A hazaútra bekapcsoltam a kedvenc rock számaimat és a kormányon doboltam, amíg a lámpánál vártam.

Olyan gyorsan vezettem haza, amilyen gyorsan csak tudtam. Persze figyeltem a közlekedésre.

Bekanyarodtam a feljáróra és leállítottam a kocsit. Talán írok neki anya céges mobiljáról. Annak úgy sem tudja a számát. De most komolyan... nem akarom elcseszni a randiját...

Egy nagy sóhaj keretében kivettem a kulcsot és kiszálltam. A kutyám rögtön odarohant hozzám.

Lehajoltam hozzá. - Mi a helyzet, nagyfiú? - kérdeztem és a dobermann oldalra döntötte a fejét, úgy nézett engem. - Gyere, be kell csuknom a kaput - mondtam és jött utánam, majd mikor beértünk, egyből ment a helyére.

Én pedig bementem a házba. Anya mosogatott, apa pedig focimeccset nézett. Mondtam nekik, hogy majd a szobámban eszek. Lerúgtam a cipőmet, majd tettem magamnak kaját és felmentem az emeletre.

Letettem a tálcát az íróasztalomra, majd levettem a kabátot és a székre tettem, a kulcsot pedig az ágyra dobtam. Lefeküdtem az ágyra és bekapcsoltam a TV-t, hogy nézzem az X Faktort. Szurkolás közben pedig megvacsoráztam.

Mikor végeztem a kajával levittem a tálcát és vittem fel magammal egy zacskó chipset.

Visszafeküdtem az ágyamra, a TV hang nélkül ment én pedig csak elmélkedtem. A kezemben anya telefonja, azon tépelődtem, hogy írjak-e neki, vagy ne.

- Nem szabadna elrontanom az estéjét - sóhajtottam. - De írni szeretnék neki... á, bassza meg! - morogtam és beletemettem a fejem egy párnába.

Pár perc belső vita után az írás mellett döntöttem.

Ismeretlen szám

Tárgy: Meg szeretnélek jobban ismerni

Ne haragudj, ha zavarok, de biztosra akartam menni, hogy te vagy-e Elizabeth Héderváry. Ha igen, valamit meg szeretnék beszélni veled.

Legyen szép estéd.

- Küldés - mondtam hangosan, miközben rányomtam a gombra. - Kíváncsi vagyok, vissza fog-e írni.

Miközben az üzenetét várom, visszaadtam a TV-re a hangot, de nem igazán figyeltem rá. A Volkswagenem kulcsával babráltam, hogy lekössem a figyelmem, ha már az X Faktor nem tudta lekötni.

Szinte meg is feledkeztem az SMS-ről, egészen addig, míg a telefon nem rezgett.

Elizabeth Héderváry

Tárgy: Ismerlek?

Szervusz, nem is olyan kedves idegen. Hogy szerezted meg a számom? De mindenekelőtt, ki a franc vagy te? És miért próbálod tönkretenni a randimat, mikor olyan jól érzem magam? Egy seggfej vagy, remélem, tudod.

- Áu, ez kicsit bunkó volt. Nem gondoltam volna, hogy így ír vissza...

Vettem egy nagy levegőt és újra pötyögni kezdtem.

Ismeretlen szám

Tárgy: Touché

Miért kellett ilyen bunkónak lenni? Tudom, hogy nem a legbátrabb dolog így szerelmet vallani, de személyesen nem tudtam, szóval, kérlek, olvasd el, amit írok.

Régóta ismerlek téged. Először csak, mint barátra gondoltam rád, de az érzelmeim megváltoztak az évekkel együtt és egyszer csak azt vettem észre, hogy beléd szerettem. És ma bátran kimondom, hogy szeretlek. Rabja lettem a személyiségednek, utána jött a kinézeted csak. A barna hajad, ami olyan puha, mint a bársony, és a smaragdzöld szemeid, amikbe egy életen keresztül tudnék nézni. Lényeg a lényeg, szeretlek téged, és mindig is szeretni foglak.

Istenem! Nem hiszem el. Egyszerűen nem hiszem el. Végre bevallottam neki az érzéseimet. Szinte éreztem, ahogy ég az arcom. Rátettem a kezeim, hogy lehűtsem, de nem sokat segített.

Biztos vagyok benne, hogy erre már nem fog válaszolni. Szegény Gilbert mit gondolhat?

- Jesszusom! Mi van, ha tönkretettem a randijukat? Úristen, miért nem gondolkodtam előbb? - kérdeztem és megint a párnába temettem az arcom.

A következő pillanatban rezgett a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, Liz volt az.

„Hazajövök. Miután megérkeztem, átmehetek hozzád? Híreim vannak..." - Ezt írta. Válaszoltam neki, hogy nyugodtan jöhet, és hogy várom.

Időközben az X Faktornak vége is lett, de fogalmam sem volt, ki esett ki, mert annyira nem tudott lekötni. Átfordultam a hátamra és a kezemet a fejem alá téve bámultam a plafont.

- Vajon mi történt, ami miatt ilyen hamar hazajön? Csak nem az üzenetek miatt vesztek össze? Jézusom, ezzel a tettemmel bebizonyítottam, hogy milyen hülye vagyok...

Az elmélkedésemet egy kopogás zavarta meg. Anya volt az, szólt, hogy megjött Liz.

- Küldd fel.

- Rendben, drágám - mondta és becsukta az ajtót.

Pár percekkel később Liz kopogott be az ajtón.

- Gyere - mondtam és feküdtem tovább.

Liz óvatosan jött be a szobámba. Ránéztem és rámosolyogtam. Észrevettem, hogy átöltözött. A zöld ruhája helyett egy kék kapucnis pulcsit és fekete nadrágot viselt.

- Mi miatt rohantál így haza? - kérdeztem tőle és bólintottam, hogy üljön le az ágyra.

Leült velem szembe és odaadta a telefonját. - Ez történt. Gilbert mérges lett, majd féltékeny, ezért inkább elviharzottam onnan.

Elolvastam az üzeneteket és próbáltam meglepettnek tűnni, de mikor hallottam, mit okoztam, kezdett lelkiismeret furdalásom lenni.

- Ez miatt lett mérges Gilbert?

- Igen - bólintott. - Elvette a telefonom és elolvasta. Féltékeny lett és mérges... és elkezdtünk kiabálni egymással. Én pedig úgy döntöttem, hogy lelépek.

- Értem. És megpróbáljátok majd még egyszer? - kérdeztem, mert rá akartam jönni, mennyire csesztem el a dolgokat.

- Talán megpróbáljuk újra, de nem hiszem, hogy van rá esély - sóhajtott a lány. - Amúgy, mi a helyzet veled?

A kérdése hallatán lefagytam. Mindent, csak ezt a kérdést ne...

- Nos, léptem, de nem sikerült olyan jól.

- Mi történt?

- Liz - kezdtem sóhajtva. - Nyugodtan utálhatsz ezek után, mert minden jogod megvan hozzá.

Liz furcsán nézett rám, de bólintott, hogy folytassam.

- Liz... én... én írtam az üzeneteket!

Lefelé néztem, még véletlenül sem emeltem fel a fejem. Féltem ránézni. Hallottam, hogy torkán akad a levegő, mikor rájön, miről van szó.

- (neved), nézz rám - mondta lágyan.

Úgy tettem, ahogy mondta. Óvatosan megemeltem a fejem, hogy rá tudjak nézni. Különféle érzelmeket láttam a szemében. Düh, sértettség és kényelmetlenség. És azt is láttam, hogy a sírás szélén állt, ahogy én is.

- Alice... hogy tudtál ilyet tenni? Tönkretetted az estémet! Tudod, milyen régóta vártam erre? Miért nem mondtad el előbb? - kérdezte és a könnyei az arcát áztatták.

- Sajnálom - motyogtam.

- Nem tudsz mindent egy bocsánatkéréssel megoldani! - csattant fel.

- Tudom! - Elcsuklott a hangom, de nem sírtam.

- El tudod képzelni, hogy érzek most? Elszalasztottam egy randit azzal, aki tetszik. Mindezt miattad!

Ezzel a mondattal elegem lett. Megragadtam Liz vállát és lenyomtam az ágyra.

- Mi történne, ha ez egyszer gondolnál rám is? El tudod képzelni, mit érzek? Kiválasztottam a ruhádat és sminkedet a randidra azzal, aki tetszik. Aki történetesen nem én vagyok! - kiabáltam. - El tudod képzelni, mit éreztem, mikor láttam, hogy szeretsz bele Gilbertbe? Fájt, mikor láttam, hogy csillogó szemekkel nézel rá, és fájt, mikor úgy beszéltél róla, mintha ő rakta volna a csillagokat az égre. El tudod képzelni, mit éreztem ez alatt az idő alatt? El tudod képzelni?! - kiáltottam rá, ő pedig megijedve nézett vissza rám.

- (neved) - mondta és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az arcomat, de elütöttem a kezét.

- Ne érj hozzám! Addig ne érj hozzám, amíg nem mondtál valamit a vallomásomról.

- Én is szeretlek. Tényleg. De csak, mint barátot és nem szeretlek jobban, mint egy barátot. Remélem megérted.

Másodpercekig csak néztem rá, majd halványan elmosolyodtam. - Persze. De én attól még ugyanúgy szeretni foglak - mondtam és elengedtem a vállát.

- Talán találni fogsz magadnak egy fiút, aki majd elfelejteti veled, hogy valaha szerettél egy lányt. Aki nem mellesleg a legjobb barátod volt...

- De én nem akarlak elfelejteni! - kiabáltam rá megint.

- Velem ne kiabálj, légy szíves. Megértem, hogy érzel, de te nem érted meg én hogy érzek! - csattant fel.

- Megértem. De te nem érted, milyen érzés nézni, hogy az, akit szeretsz, mást szeret - morogtam.

- (neved) - sóhajtott. - Szerintem ezt itt hagyjuk abba. Nem akarok haragudni rád.

- Rendben - mosolyogtam és óvatosan megöleltem, attól félve, hogy visszautasítja.

- Ölelj már meg! - nevetett és maga köré csavarta a kezeimet.

- Azt hittem máshogy fogsz rám tekinteni ezek után - motyogtam a vállába.

Liz elengedett és rám nézett. - Ó persze. Tudod, milyen elfogadó vagyok. És amúgy meg biztos vagyok benne, hogy „egyenes" vagy, csak most épp belém szerettél. De ki tudja, lehet, hogy a jövő hónapban meg már Alfredért vagy Toniért leszel oda és én csak egy kellemes része voltam az életednek.

- Köszönöm, Liz. Sokat segítettél. És lehet, hogy igazad van - mosolyogtam.

Egy hónappal később már majdnem elfelejtettük a kis incidensünket, de nem teljesen. Talán Liznek igaza volt, találok majd valakit, de még sokáig ő lesz a szívemben, és sok szerencsét kívánok annak, aki átveszi a helyét.