Amerika, alias, Alfred szokásához híven ismét rendezett egy partit, ami az ő szülinapi partija volt, július 4-én.
Mivel nyár volt, ezért az egyik hétvégi házában tartotta az összejövetelt, pontosabban Floridában, az óceán miatt. Ezt a helyet alig lehet hétvégi házacskának hívni, ugyanis olyan, mint egy kisebb villa.

* * * Már javában tartott a buli, mikor odaértem. Úgy gondoltam, a csöngetést nem fogják meghallani, ezért írtam Alfrednek egy SMS-t, hogy nyisson ajtót, holott ez nem igazán szokásom, de most muszáj volt.Egy darabig álldogáltam még az ajtó előtt, majd szöszmötölést hallottam és a következő pillanatban ott állt előttem egy kissé ideges Anglia, vagyis Arthur.- Szia,(neved). Kicsit későn jöttél, de nem késtél le semmiről.- Az jó. Beengednél? – döntöttem oldalra a fejem.- Ó, persze, hogyne – válaszolt és félreállt, én pedig bementem. A nappaliban hatalmas ricsaj volt, be kellett fognom a fülem, amíg hozzá nem szoktam a zajhoz és a hangos zenéhez. Megragadtam Arthur karját, és melléje szegődtem.- Hova, hova? – kérdeztem egy kicsit hangosan.- A konyhába.Amint eljutott az agyamig a kijelentése megálltam, és ránéztem. – Ezt te komolyan gondolod?- Miért ne?- Mindegy – legyintettem. – Segíthetek?- Jó lenne. Add ide az ajándékot, leteszem, aztán megyek. Sipirc, a konyhába – mondta mosolyogva. Mosolyának látványától egy kissé elpirultam.Átverekedtem magam a tömegen, és bementem a konyhába. Nekitámaszkodtam a pultnak, és körülnéztem. Az egész konyha fekete-fehér, és elég tágas. Igaz, hogy van külön étkező, de itt is van egy asztal két főre. Pontosabban reggeliző asztal.- Hol van már Arthur? – mérgelődtem, aztán egyből megjelent a brit srác.- Ne haragudj, mindenki letámadott a kajákkal kapcsolatban. Csinálj ilyet, csinálj olyat. Muszáj voltam összeírni. Szóval, itt a lista – tett le egy papírt a pultra. Ránéztem a lapra és elkerekedett a szemem.- Honnan szerzünk ezekhez hozzávalókat? – kérdeztem, és kötény keresésére indultam. Találtam is kettőt, egy kéket és egy olyat, amin egy meztelen férfi van, és ott csak egy sombrero takarja el.
- Válassz! – tartottam Arthur elé a kötényeket.
- Ez meg mi a tököm?
- Figyelj, ő Alfred, nem is néznék ki belőle mást – kuncogtam.
- Jó, add ide azt a sombrerósat – mutatott feléje egyre vörösödő arccal. Ő egy szempillantás alatt megkötötte, de nekem valahogy nem sikerült.
- Arthur, tudnál egy kicsit segíteni? – fordultam feléje.
- Hogyne – bólintott és egy szempillantás alatt megkötötte a kötényem.
- Köszönöm. Megkérhetlek még valamire?
- Mondd – sóhajtott.
- Add ide légy szíves a kendődet, ugyanis nem kalkuláltam bele a dolgokba azt, hogy főzni fogok, szóval, nem hoztam hajgumit, és valahogy fel kéne kötnöm a hajam.
- Tessék – levette a koponyás kendőjét, én pedig felkötöttem vele a hajam.
- Kezdhetjük is. Szóval, honnan lesz ezekhez alapanyagunk?
- Csak figyelj – mondta, majd a kabátjából elővett egy ütött-kopott könyvet, aminek fekete bőrborítása van és az elején egy ötágú csillag díszeleg. Arthur mormolt pár szót, és a pultok megteltek a szükséges hozzávalókkal. Tátva maradt a szám.
- Te tudsz varázsolni?
- Fogalmazhatunk úgy is – mosolygott büszkén Arthur.
- Na, akkor lássunk hozzá. Mi az első étel?
- Hamburger. Komolyan mondom, ez az intoleráns barom kitalálhatott volna valami mást is... - masszírozta a homlokát.
- Arthur, hogy beszélsz? – förmedtem rá.
- Ne haragudj, de ez az igazság. Nem normális az a gyerek.
- Attól, hogy idősebb vagy nála, még nem kell legyerekezni! Tudtommal te is csak két évvel vagy 21 után.
- Ne vesszünk össze a koromon, hanem csináljuk már azokat a hamburgereket – fújtatott Arthur, odament a hűtőhöz és kivette a szükséges dolgokat. – Ne csak állj ott, hanem csinálj valamit te is!
- Hátrébb az agarakkal! Ne parancsolj nekem! Amúgy, mi történt veled? Te nem szoktál ilyen lenni.
- Ne haragudj. Kicsit ideges vagyok.
- Kicsit? Szerintem nagyon – mondtam és elkezdtem sütni a húspogácsákat. – Figyelj a húsra, addig elkezdem a másik kaját, ami muffin. Ó, remek! Szeretem a muffin-t! – Arthur kuncogott egyet, de alig hallhatóan.
- Mi is kell hozzá?
- Ott egy recept a falon – mutatott a brit a csempére.
- Hogy ez milyen ötletes. Otthon én is ki fogom próbálni. – Pakolászás közben valami fura szag csapta meg az orrom. – Arthur, a hús! – kiáltottam a serpenyő felé mutatva.
- Jézus!
- Ne hisztériázz, inkább fordítsd meg őket! – utasítottam, ő pedig gyorsan megforgatta őket.
- Ez meleg helyzet volt – lihegett Arthur.
- Kinyitom az ablakot, rendben? – indultam meg a hatalmas ablak felé.
- Oké, viszont akkor az ajtót be kell csukni, különben elfújja a vendégeket a szél, amit, hogy őszinte legyek, nem bánnék – mormogta és becsukta az ajtót.
Megrántottam az ablak kilincset és a hideg levegő beáramlott a konyhába. Összehúztam magam, de közelebb mentem az ablakhoz, és rákönyököltem a párkányra. Hagytam, hogy a szél simogassa az arcom.
- Olyan szép az óceán – mondtam, és Arthur lassan odalépkedett mellém, miután levette a húsokat a gázról. Ő is rákönyökölt a párkányra, és becsukta a szemét. Néztem, ahogy a szél fújja méz szőke haját, közben pedig elmosolyodott.
Megköszörültem a torkom. – Az ételekre kéne összpontosítani.
A fiú kinyitotta smaragdszín szemeit és bólintott, majd visszasietett a pulthoz és elkezdte megcsinálni a muffin tésztáját.
Én addig körbenéztem a hűtőben, innivalóért kutatva. Egy polc kóla, egy polc sör, egy szem ásványvíz az ajtón. Kikaptam az ásványvizet és jól meghúztam. Majd kivettem egy üveg kólát és letettem Arthur elé.
- Kösz – mondta kurtán és folytatta tovább a szöszmötölést.
- Olyan lassan haladunk. Nem lehetne valahogyan elkészíteni az ételeket egy varázsigével? – kérdeztem és felültem egy szabad és tiszta pultra.
- Végül is van egy olyan varázsige, még középiskolában találtam ki. Azóta nem használtam, és félek, hogy balul sülne el – vakarta a tarkóját Arthur.
- Próbáld meg a kedvemért!
- Na, jó, nem bánom – sóhajtott, majd ismét elővette a könyvet és valamit mormolni kezdett. A tálak és a hozzávalók felemelkedtek és elkezdtek mozogni.
Elmosolyodtam, tekintetem Arthurra tévedt, aki nagyon koncentrált, úgyhogy úgy döntöttem nem zavarom azzal, hogy bámulom.
Inkább kinéztem az ablakon és láttam, ahogy a szél vadul korbácsolja a hullámokat. Ha a víz ilyen vad, az azt jelenti, hogy hamarosan vihar lesz. Ez a gondolat elrettentett, hogy a távolba meredjek és inkább a velem szemben lévő szekrényeket fürkésztem. Különböző poharak, tányérok díszelegtek az üveg mögött. Majd hirtelen észrevettem, hogy a szekrény tetején egy bontatlan Jack csücsül. Ránéztem Arthurra, aki az utolsó dolgokat végeztette el a tárgyakkal. Azok egy szempillantás alatt eltűnnek, helyüket pedig ínycsiklandó ételek vették át.
- Arthur, te egy zseni vagy. Látod, nem is kellett a kötény – mondtam és levettem a kötényt. – Szabadulj meg a sombrerótól – kuncogtam.
- Örömmel – válaszolt, és szó szerint lerántotta magáról a kötényt. – Sokkal jobb. K... köszönöm a segítséged – dadogta Arthur és kerülte a szemkontaktust.
- Nem sok dolgom volt, de azért nincs mit – mosolyogtam. – Megtennél nekem egy szívességet?
- Mondd – mosolyodott el és a mellettem lévő pultnak támaszkodott, összefonva a karját.
- Látod szembe azt az üveg Jacket? Le tudnád hozni valahogy?
- Hány éves vagy? – nézett rám szúrós szemekkel.
- Tizenkilenc.
- Akkor felejtsd is el a Jacket. Amíg nem vagy huszonegy, nem ihatsz alkoholt.
- Na, ne mondd! Nem is tudtam! – mondtam némi szarkazmussal.
- Hű, de pimasz valaki.
- Légy szíves! Megteszek bármit, amit kérsz, csak előbb szedd le a Jacket.
- Nem – makacskodott.
- Na, Arthur, légy szíves! – mondtam, majd eszembe jutott valami.
Leugrottam a pultról, Arthur elé álltam. Pont szemmagasságban voltam vele, és átkaroltam a nyakát. Ő egyből elpirult, és oldalra fordította a fejét. Pont kapóra jött, ugyanis a fülébe suttogtam.
- Vedd le azt az üveget onnan, vagy kénytelen leszek megzsarolni téged.
- Engem nem lehet megzsarolni – nyelt egyet és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Biztos vagy benne? – közelebb hajoltam hozzá és finoman megharaptam a nyakát. Erre Arthur kicsit megugrott és nyögött, alig hallhatóan.
- Hagyd abba. – Meg sem hallottam, mit mond. Megint megharaptam a nyakát, ezúttal egy kicsit erősebben.
- Hagyd abba! – mondta Arthur minden szót kihangsúlyozva.
Belenéztem a gyönyörű, zöld szemébe. – Abbahagyom, ha leveszed az üveget.
- Azt várhatod, ugyanis nem fogom levenni neked a Jacket. Helyette mutatok valami sokkal jobbat. – Arthur a vállamra tette a kezét.
Kirázott a hideg az érintésétől. A vállamról a derekamra siklott a keze, és ott megállapodott. Finoman közelebb húzott magához és halálos lassúsággal közeledett arca az enyémhez. A következő pillanatban pedig már ajkaink egymáson nyugszanak.
Ahhoz képest, hogy nyitva az ablak és kinn őrülten tombol a szél, nekem mégis borzasztó melegem lett. Nem fér a fejembe, ami most történik. Arthurral csókolózom. Ráadásul nagyon jól csókol. Nekem egy kicsit még csiszolni kell a technikámon. Arthur finoman megharapta az alsó ajkam. Kinyitottam résnyire a számat és a nyelveink dominanciáért harcoltak. Közben ujjaim a fiú szőke hajával játszottak. Az idillünket sajnos az ajtón hallatszó kopogás zavarta meg. Abbahagytuk a csókolózást.
- Szabad – mondta Arthur. Az ajtón egy szőke hajú fiú nézett be.
- Kanada! De régen nem láttalak! – odarohantam hozzá és megöleltem.
- Én is régen láttalak – mosolygott Matt, majd elengedett. – Alfred kérdezi, mikor lesznek kész a kaják.
Arthur a mellette lévő pultra mutatott, ami tele van az elkészült és még meleg ételekkel
- Ti aztán ügyesek vagytok. Segíthetek kipakolni?
- Persze – bólintottam, és Matt kezébe adtam két tálcát. Én is megfogtam kettőt és Arthur is. Kimentünk az étkezőbe, letettük őket a nagy asztalra, másodperceken belül pedig megrohamozták a többiek.
Mi hárman, Arthur, Matt és én kimentünk a teraszra, ott ettünk, élvezve a mostanra már lecsillapodott szelet, az óceán illatát és a finom kaját.
Egyszer csak Arthur odahajol a fülemhez. – Mondtam, hogy sokkal jobb, mint a Jack – kacsintott, majd ismét a fülembe súgott. – Lenne kedved valamikor átjönni hozzám?
- Persze – mosolyogtam a szemébe nézve, majd adtam egy gyors puszit a szájára.