Úgy szeretem az iskolámat, amiért mindig olyan jó bálokat szervez. A mostani egy álarcos bál.

Az aulában ültem a barátnőimmel, Lilivel és Natasával. Úgy ismertük meg egymást, hogy megbeszéltük ki milyen ruhában és álarcban lesz. Lilinek hosszú, fekete és zöld ruhája volt, az álarca ugyanilyen színű. Natasa gótosra vette a figurát: térdig érő fekete ruhát viselt és fekete-fehér álarcot. Az én ruhám lila és csillogós volt, térdalattiig érő. Az álarcom pedig lila-fekete.

Az embereket vizslattuk és mind a hármunknál volt egy-egy innivaló. Hogy őszinte legyek, egy ideig lapos volt a hangulat. Aztán megpillantottam egy, még álarcban is felismerhető alakot. Felálltam és odamentem hozzá. A vállára tettem a kezem, erre ő megfordult.

- Mit akarsz? - kérdezte flegmán.

- Nekem itt ne flegmázz, oké?!

- Azt sem tudod, ki vagyok, de kioktatsz. Borzasztó vagy... - morgott és faképnél hagyott. Ezt a barmot! Nem ismeri fel a saját osztálytársát! Na, mindegy, még többször is megpróbálhatjuk...

Az este folyamán táncoltam Francisszel is, aki szintén az osztálytársam, viszont felismert. Hihetetlen! Akkor Gilbert miért nem tudott felismerni?!

Miután elmentünk mosdóba visszamentünk táncolni. Szerencsénkre, vagy inkább nem szerencsénkre pont egy lassú szám következett és mindenki nekiállt a párjával lassúzni. Csak mi hárman maradtunk pár nélkül, de láttunk jönni három fiút. Álarc alapján megismertem őket: Gilbert, Antonio és Francis.

Gilbertnek vagy amnéziája van, vagy csak kedves akart lenni, de odajött hozzám és felkért egy táncra. Szerencse, hogy sötét volt és álarc volt rajtam... Lili Antonióval, Natasa pedig Francisszel lassúzott.

- Bocsi az előbbi viselkedésemért - suttogta a fülembe Gilbert. Hirtelen olyan meleg lett... pedig nem is voltunk sokan a tánctéren és még a lég kondi is ment.

- Nem voltál valami kedves, de megbocsájtok - mosolyodtam el. A kijelentésem után Gilbert közelebb húzott magához. Még jobban elpirultam.

Nem voltam benne biztos, hogy a szívem vagy az agyam diktálta, de Gilbert mellkasára hajtottam a fejem, és úgy táncoltunk tovább.

Szerintem ez volt életem egyik legszebb pillanata. Úgy éreztem, hogy megszűnt a külvilág és csak Gilbert és én voltunk ketten a táncparketten.

Finoman táncoltunk tovább, egyszer csak azt vettem észre, hogy a fiú megállt. Felnéztem és láttam, hogy vége van a dalnak. Kezdtem szomorú lenni, de a „DJ" mondta, hogy lesz még egy lassúzós szám, mert a mostani körben többen leszünk.

Újra felálltunk a táncállásba és elkezdtünk forogni. Gilbert keze a vállamról a derekamra csúszott. Összerezzentem az érintésétől. Felnéztem rá, és a mosolyával találtam magam szemben. Akaratlanul én is elmosolyodtam, majd megint a mellkasára hajtottam a fejem.

Percekig táncoltunk, majd egy pillanat alatt vége lett a második táncnak is.

- Lenne kedved elvonulni egy nyugisabb helyre?

Először kicsit furcsán néztem rá, de elmosolyodtam és bólintottam.

- Kérsz valamit inni? - kérdezte?

- Ha már felajánlottad, egy kóla jól esne - vigyorogtam ő pedig elindult a büfé irányába, majd két üveg kólával tért vissza.

- Gyere - mondta és megfogta a csuklómat és odavezetett a földszinten lévő fotelekhez. - Itt sötét van és senki nem fog erre járni - felelt és leült az egyik fotelbe. Pontosítok: lehuppant.

Én is követtem a példáját és leültem én is. - Köszi, amúgy a kólát - mondtam és kinyitottam majd meghúztam az üveget.

- Nincs mit - mosolygott. - Hogy érzed magad?

- Elég jó ez a buli. Tetszik, hogy álarcosbált rendeztünk idén. Mindig is szerettem volna részt venni egy ilyenen.

- Igen? - kérdezte és rám nézett a szeme sarkából.

- Mm-hmm - bólintottam.

Csend telepedett ránk. Egy kicsit kínos volt, úgyhogy gondoltam megtöröm, de Gilbert beelőzött.

- Sajnálom.

- Tessék? - néztem rá hirtelen.

- Sajnálom, hogy olyan flegma vagyok veled - nézett félre. Alaposabban szemügyre vettem. Szürke haja valószínűleg be volt lőve, de mostanra már egy kósza tincs megadta magát. Fehér ing volt rajta, fekete nyakkendő, ugyanilyen színű zakó és nadrág. Az álarca szürke-fekete volt.

- Megbocsátok. Ismét.

- Köszönöm. - Megint elmosolyodott és megint elfordítottam a tekintetem, de ez alkalommal már nem hagyta szótlanul.

- Nézz rám.

- Nem - válaszoltam, és gondolkodás nélkül a vállába fúrtam a fejem. Majd mikor eljutott a tudatomig, hogy mit csináltam ránéztem, és elpirultam.

Ismét csend telepedett ránk, de most én törtem meg. - Miért?

- Mit miért? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Miért viselkedsz velem, úgy ahogy? Nagyon idegesítő.

- Pusztán csak azért, mert jó érzés téged csesztetni. Semmi több - vonta meg a vállát.

- Értem.

- Azt is sajnálom, ahogy eddig bántam veled. Megpróbálok változni, de szerintem nem fog sikerülni - vigyorodott el és oldalba bökött.

- Fejezd be! - nevettem és ő is.

- Olyan jó fej vagy, amúgy - jegyezte meg.

- Úgy gondolod?

- Régebben nem így gondoltam, de most már igen - fordult felém és elmosolyodott. - Sokat szocializálódtál.

- Örülök, hogy így gondolod - mosolyogtam és közben folyamatosan pirultam, de már nem volt rajtam az álarc, ami elrejtse. Illetve néha láttam, hogy azért ő is el-elpirult.

- Én is jobb véleménnyel vagyok rólad, hogy őszinte legyek.

- Valóban?

- Mm-hmm. Régebben majdhogynem utáltalak. Közel voltam hozzá. A folytonos piszkálódásod miatt. De most már, hogy alábbhagytak így te is jobb fej lettél - mosolyodtam el. - Szóval, ja.

- Komolyan mondom, többet kéne kettesben beszélgetnünk - mondta csillogó szemekkel és közel hajolt hozzám. Megcsapott a parfümének illata, ami egy kicsit mandulaillatú volt. De ott volt mellette az a fojtó cigi szag is. Attól elvonatkoztatva viszont jó illata van.

Még mindig olyan közel hajolt hozzám, és magam sem tudom miért, de elkezdtem közelíteni az arca felé. Ő is még és még közelebb hajolt hozzám. A végén már az ajkamon éreztem a leheletét. Végül Gilbert zárta be a köztünk lévő rést.

Ajkát óvatosan, puhán tette az enyémre. Elidőzött rajta egy kicsit, majd el akart húzódni, de észbe kaptam és visszacsókoltam. Igaz, meglehetősen bénán, de visszacsókoltam. Gilbert a fejem mögé tette a kezét, úgy húzott közelebb magához. El sem hiszem, hogy pont vele csókolózok! Ez egy valóra vált álom.

Mivel mindkettőnknek levegőre volt szüksége, lihegve elhúzódtunk egymástól.

Gilbert a szemembe nézett és nagyon aranyosan mosolygott. Én pedig elvesztem a nagy, barna szemeiben és akaratlanul is elvigyorodtam. Ő ezt biztos félreértette, mert megint a fejem mögé nyúlt és magához húzott.

A mostani csók már tüzesebb volt. Megnyalta az alsó ajkam, én pedig azonnal beengedtem a számba. A nyelve azonnal elkezdtem felfedezni az újonnan megszerzett területet. Én pedig azon voltam, hogy ne adjak hangot annak, hogy élvezem, de az érzés úrrá lett rajtam és nyögtem egy picit. Gilbert belevigyorgott a csókba és megharapta az ajkamat. Még egyet nyögtem, és már szégyelltem magam, ezért próbáltam abbahagyni, de nem engedte. Majd pár másodperccel később abbahagyta ő.

- Ezt nevezem - csodálkozott Gilbert és megnyalta a száját.

Én a tenyerembe temettem az arcom.

- Mi a baj? - kérdezte lágy hangon Gilbert.

- Zavarban vagyok - válaszoltam.

- Semmi okod nincs rá.

- De van... ugyanis... én még nem csókolóztam.

- Na, ne. Ezt most nem mondod komolyan?

- De...

- Ahhoz képest nagyon jó voltál - simogatta meg a fejem.

- Ezzel csak még jobban zavarba hozol...

Gilbert nem szólt semmit, csak megint megcsókolt. Ez viszont most teljesen más volt. Puha volt, érzelmes, ha lehet ilyet mondani egy csókra. A nyaka köré kulcsoltam a kezem és az ujjaim a hajával játszottak. Véletlenül végighúztam a kezem a nyakán, és éreztem, hogy megrázkódik. Hupsz... mit csináltam?

Gilbert abbahagyta a csókot és szúrós szemekkel nézett rám.

- A nyakam tabu - suttogta a fülembe, majd megharapta a fülcimpámat, amire nekem teljesen vörös lett a fejem.

Egy ideig még ment ez a kis „játék" közöttünk, de eljött a buli vége. Felkeltünk a fotelból és elindultunk a kijárat felé. Együtt mentünk a kapuig, de ott elváltak útjaink.

- Akkor majd hétfőn találkozunk - mondtam és megöleltem. Nem érdekelt, ki lát vagy ki nem, amúgy is sötét volt már.

Gilbert nem mondott semmit csak adott egy puszit a fejem búbjára.

Miután elengedtem rámosolyogtam, majd elköszöntünk egymástól.

Ez volt életem legjobb estéje! Azt viszont nem tudom, hogy ezek után mi lesz velünk... mindegy, úgyis kiderül majd.