r4gnvindr júniusban kértél tőlem egy Chuuya-s ficet. Tudom hogy késtem és rettentően sajnálom! Remélem nem haragszol érte nagyon. És amit összehoztam, az kárpótol a késésért! 

-------------------------------

- Szerintem feleslegesen mégy oda ki. Nem fog visszajönni.

Mondta egy lány, aki ismeri a kalapost és ott volt mikor ígéretet tett nekem.

- Nem érdekel, mit gondolsz! Én hiszek neki! El fog jönni! Majd meglátod! Visszajön értem! Megígérte!

- Hajszold csak ezt a lehetetlen álmodat.... én szerzek magamnak egy húsvér pasit a következő évre, aki itt van most is Londonban!

- Akkor menj, és ne engem piszkálj!

Hagytam faképnél. Elegem van belőle. Mindig rajtam kell valami piszkálási felületet találnia. De egyszer golyót eresztek bele az biztos. Én tudom, hogy Chuuya el fog jönni! Mondhat, amit akar.

Nakahara Chuuyával egy éve szilveszter este találkoztam a visszaszámlálás előtt. Véletlenül ütköztem neki mikor kerestem valakit a tömegben. De sokkal jobbat tálaltam. Egy Japán rosszfiút, aki Angliában dolgozott valamin éppen akkor. Hasonló munkakörünk volt így később többször is összefutottunk munka miatt. Aztán egyik nap elhívott egy italra. Összemelegedtünk. De sosem jutottunk el az ágyig, amit sajnáltam. Mert az a hír járta, hogy egy isten. És le akartam tesztelni. De máshogyan alakultak a dolgok.

Két evet volt itt Londonban. És en csak az utolsó pár hónapjában lehettem mellette. De azt mondta, ezek voltak a legjobb napjai itt. Mikor en mellette voltam. Pár alkalommal csattant el közöttünk egy-egy csók is. Éreztem, hogy tervei lennének velem. Ha nem tudná, hogy vissza kell mennie. Mindig ez volt az, ami miatt. Nem mentünk tovább. Mert vissza kellett mennie.

Japán... miért pont a Föld másik oldalán elő pasit kellett magamnak megtalálnom? Annyiszor elmondtam magamban, hogy. Nem! Nem lehet ebből semmi. És mégsem tudtam megkímélni magam ettől az egésztől. Egyre többször találkoztunk. Mindig olyan jó volt vele találkozni. Beszélgetni. Mindig vártam a következő alkalmat.

Megtanított a nyelven egy kicsit. Nem sokat, de egy pár mondatot igen, amit használhatok, majd ha egyszer eljutok oda, hogy talán meglátogatom. Ezekkel megtaláltam volna abban a hatalmas idegen varosban. Miután elment én felfejlesztettem a japán tudásomat egész tűrhetőre. Remélve hogy a sors kegyes lesz, hozzám es megint egymás felé sodor, majd minket a szél...

Mert bármennyire is nem akartam, de beleszerettem. Nem akartam elmondani neki. Hiszen megbeszéltük annyiszor, hogy nem menne. Távkapcsolat a világ végével? Esélytelen. Összeomlana. Nem lehet és kész.

De utána... Történt valami. Egyszer volt közös küldetésünk és nekem pont akkor kellett figyelmetlennek lennem. Egy gránát robbant fel a közelemben. Viszonylag kisebb sebekkel megúsztam azt az esetet. De rendesen bevertem a fejemet és elvesztettem az eszméletemet 3 napra.

Mikor felébredtem a korházban Chuuya az ágyam mellett ült egy széken és fogta a kezemet. Akkor éppen aludt. Ráborult a takarómra és az ajkaihoz húzott ujjamat folyamatosan szorította. A nővér, aki akkor éppen bent volt nálam azt mondta amióta behozzak nem mozdult el mellőlem, csak ha a szükség elhívta. És elmozdítani sem bírtak. Mert gravitációt a saját hasznára fordítva oda cövekelte magát az ágyam mellé.

Amíg elment szólni a főorvosnak addig én elkezdtem simogatni a haját. Erre ébredt fel.

- [Név]?

- Nem kényelmetlen neked így aludni?

- Baka!

Pattant fel és ölelt át. Amit erőtlenül viszonoztam. Leült mellém az ágyra úgy szorított jobban magához. Vigyázott, hogy a drótok, amikkel az életjeleimet figyeltek ne mozduljanak el, de látszott rajta és ereztem az ölelésén mennyire aggódott miattam. Elbújt a tincseim közé. Úgy suttogott tovább.

- Soha ne ijessz meg ennyire!

- Chuuya?

Eltávolodott tőlem. Haragudott rám, amiért figyelmetlen voltam a bevetésen és ide jutottam, de mellette nagyon félt, hogy valami komolyabb bajom lett. És itt volt az a megnyugvás is mélyen azokban a gyönyörű, kék szemeinek óceánjában, hogy halás azért, hogy megint beszélhet velem. Hogy kinyitottam a szememet. Mégis a haragja és az aggódása uralta a nyelvét. Na meg az indulatai is.

- Azt hittem nem ébredsz fel! Már minden rémálmot láttam! Nem hagyj magamra te hülye nőszemély!

- Ennyire fontos vagyok neked?

- Igen! Mert sze-

Elnémult. Lehajtotta a fejét. És azt is láttam, hogy pirosodik a feje. Kezd hasonló lenni a hajához. Majd egy fájdalmas sóhajtást hallatott és a homlokát a vállamra hajtotta. Óvatosan ölelt magához. Mint aki rossz dolgot követett el és kérné, hogy bocsájtsak meg neki.

- Chuuya?

- Tudom megbeszéltük ezt már de.... nem tehetek róla én....

- Én is szeretlek....

- He? HEEEEE?

Emelte fel a fejét. Nm hitt nekem hogy ilyen könnyen kimondtam. De én már régen tudom ezt magamról. És az hogy most ő majdnem kimondta elég erőt adott, hogy én is képes legyek vallomást tenni.

- Sze-szeretsz?

- Igen... nem tudlak nem szeretni Chuuya.... túlságosan tökéletes pasi vagy... az ideálom. Az, akit kerestem... hiába egyeztünk meg abban, hogy nem lesz ilyen... nem parancsolok a szívemnek... sajnálom... G-Gomennasai...

- Ne sajnáld kedves....

Csókolt, meg ami meglepett. De annyira jól esett. Viszonoztam a tettét. De hamarabb el kellett válnunk, mint szerettük volna, mert a főorvos megérkezett és szerette volna ellenőrizni az állapotomat.

Mielőtt kiment volna a szobámból meg egyszer a fülemhez hajolt és belesúgta

- Szeretlek [Név]!

Beleborzongtam a szavaiba.

De utána sem sikerült eldöntenünk, hogy most milyen kapcsolatban is vagyunk. Mivel rohamosan fogyott az az idő, amíg még együtt lehettünk. Főleg miután a kalapos szépség megkapta az utasításokat a Yokohamaiaktól. Áprilisban kellett visszamennie. Pont a születésnapja előtt 3 nappal. Pedig úgy volt, együtt ünnepelünk aznap.

Megültük hamarabb és akkor tett nekem egy ígéretet. Hogy, ha kibírok még 8 hónapot. És nem szeretek bele valaki másba, akkor december 31.-én éjfél előtt egy órával legyek a Bigben mellett a téren ott ahol először találkoztunk. Vissza fog jönni hozzám. Megígérte. Csókkal pecsételte le ezt az ígéretét. Tudom, hogy meg fogj tartani. Hiszen ő ilyen. Amit megígér, azt nem fogja megszegni.

Mikor pár nappal később kikísértem a repülőtérre hosszú csókokkal próbálta enyhíteni a mellkasom szúró fájdalmát. Törölgette a könnyeimet. De hiába nem tudtam abbahagyni a sírást. Szeretem őt és tudom, hogy nagyon fog hiányozni. Mielőtt átlépett volna a kapun azt mondta:

- Találkozunk szilveszterkor kedves! Én itt leszek! Megígérem!

- Várni foglak Chuuya! Szeretlek!

- Én is Szeretlek kedvesem!

És végre eljött az az este. Rendesen kicsíptem magam és folyamatosan úgy zakatol a mellkasom, mint egy gőzmozdony. Ma megint láthatom! Megint átölelhetem. Megint megcsókolhatom. Legyen már annyi az idő! Nem bírok annyit várni.

Ez mondjuk hülyeség. 8 hónapot vártam rá. Ez az egy óra már nem oszt nem szoroz. De mégis már egy órával a megbeszélt előtt ott voltam azon a helyen. Rengetegen voltak már akkor is ott. Azért érkeztem hamarabb hátha a tömeg miatt nem találna majd meg és így talán én észrevehetem majd őt, ha jön.

De rohamosan közeledett az adott óra.

Már csak 10 perc és itt lesz. Itt kell lennie. Megígérte! El fog jönni!

Letelt az idő. A harang ütötte a 11 órát. Most kellene találkoznunk.

Nincs itt.

Talán nem talált még meg.

Eltévedt.

Több pad is van itt. Lehet elfelejtette, hogy melyiknél botlottunk egymásba.

Lehet, hogy a tömeg miatt nem jutott el idáig.

Dugó van, elakadt a taxival.

Késik a gépe, mert lehet, a tenger felett vihar van.

Biztosan ilyen történt. Van rá logikus magyarázat. Csak késik egy kicsit. Nem baj. Előfordulhat mindenkivel. Ide fog érni. Meg kell várnom.

...

Fel órája késik. Csak valami közbejött. Időeltolódás. Késik a gépe! Nem tálal taxit, ezért gyalog jön a reptérről. Ott is történhetett valami. Ha balhé van, a vámnál nem engednek át senkit. Teljes ellenőrzés. Szilveszter van biztos ilyen történt. Nagy az esélye.

De itt lesz. Tudom! Érzem! Chuuya nem hazudna nekem! Nem árulna el! Szeret engem! Itt lesz!

...

...

...

Már csak 10 perc és éjfél van.

Olyan tömeg van, mint tavaly volt. Mindenki boldog csak én sírnék egyedül egy sarokban. Még nem sírok. Nem akarom, hogy elkenődjön a sminkem. Még tartom magam...

De egyre inkább elvesztettem a reményt. Nem lesz itt.... elfejtette.

Elfelejtett engem is....

Tálalt valaki mást magának...

Chuuya mást szeret. Nem engem...

Igazuk volt... Feleslegesen jöttem ide.....

Tiszta idióta vagyok!

Nincsenek tündérmesék! Fel kell ébrednem. De összetört szívvel nehéz....

.

.

.

Már csak 5 perc.

Felleges itt maradnom.

Pityergek. Nincs tovább...

Felállok... elindulok.

Próbalom átvágni magamat a tömegen.

Megállok...

Felnézek az égre...

Meglátok valamit.

Egy vörösen izzó repülő valamit az égen. Közeledik.

Nem hiszek a szememnek.

- [Név]!

Kiáltja, amint meglát odalent.

Már az én testem is vörös fényben pompázik. Felemel az áldásával. Odagravitál magához. Átölel. És én viszonzom a tettét. Szorítom, ahogy átkarolom a nyakát

- Chuuya! - sírok keservesen, ahogy kapaszkodok belé.

- Gomennasai! Késtem tudom! De nem az én hibám. És itt vagyok! Éjfél előtt. Itt vagyok! És Szeretlek!

- Még mindig?

- Mindig és ez után is!

Megcsókol. De csak röviden. Úgy nézek rá, hogy lássa ennyi nem volt elég... Megérti a célzást. Mutató ujjával az ajkaimat simogatja. És homlokomat puszilja.

- Pontban éjfélkor akarlak megcsókolni, hogy mostantól velem legyél.

- Chuuya?

- Szeretlek! És elintéztem, hogy velem gyere!

- Micsoda?

- Ha még mindig szeretsz.... megtennéd, hogy velem jössz és leszel a kedvesem?

10

9

- [Név]?

8

7

6

- Igen!

5

- Leszek a kedvesed!

4

- Arigatou! Én szerelmem!

3

- Szeretlek Nakahara Chuuya

2

- Én is szeretlek [Név]!

1!

Ott a tűzijátékok és a kiabálás közben csókolóztunk a levegőben. Biztosan meseszép hátteret kaptunk. De nem emlékszem semmi másra csak arra a boldogságra, amit a csókjai okoztak nekem.