Baromira megkésve de itt vagyok Akane_Kimura kérésével.

Megmondom az őszintét. Amikor elválaltam hogy írok egy Monoma x Readert nem gondoltam volna hogy ennyire nehéz lesz. Nem a kedvenc karakterem de hogy ennyire ne akarjon semmien ihlet jöbbi hozzá... 

De végre sikerült összehoznom valamit. Nem nagy nem is izgelmas de remélem azért tetszeni fog!

----------------------------------

A tizenegy órási szünetben úgy döntöttem, hogy megnézem Itsuka-t, hogyan boldogul a hőstagozat B osztályában. Már kicsi korunk óta jó barátok vagyunk és mindketten a UA-ba akartunk továbbtanulni. De sajnos, az én képességem nem éppen támadó jellegű, így inkább a kisegítőkhöz jelentkeztem. A képességem lényege, hogy ha megérintek valakit, annak hallom a gondolatait, terveit. Még az után is, hogy elengedtem, úgy 3-5 percig. Azaz, hogy előre tudom, mit akar majd tenni. De csak pár lépését látom/hallom egyszerre. Mert ugye ezeket folyamatosan váltogatja az ember. Keményen kellett készülnöm, hogy bejussak. És fel is vettek. Míg kedvenc narancshajú barátnőm bekerült ajánlással a hőstagozatra.

Ahhoz, hogy eljussak a termünktől a B osztály helyéig, el kellett mennem az A-sok mellett is.

Ha egy pár pillanattal később érek oda, akkor lehet engem is felrobbantott volna a szőke, folyton kiabáló Bakugou. Nem tudom kivel veszett össze, már megint, de elég nagy felfordulást csináltak a folyosón. Gyorsan elsiettem mellettük és meg sem álltam Kendo-chan-ék terméig.

- Itsuka! - kiáltottam oda narancs hajú barátnémnek, aki hangomra egyből felém fordult

- [Név]! - csillant fel a szeme és intett, hogy menjek be.

Amit meg is tettem volna, ha az egyik fiú nem éppen abban a pillanatban akart volna kilepni a teremből. De sajnos pont így tervezte, így sikeresen koccantunk a vállainknál. Majdnem elestem, de elkapott a karomnál fogva és visszarántott stabil helyzetbe. Ekkor tudtam rendesen megfigyelni. Nem sokkal volt nálam magasabb. Szőke rövid haja volt és kék szemei. Valamint kicsit önelégült mosolya. Gondolom, azért amiért én béna voltam az imént, és ő segített rajtam. De nem sokat foglalkozhattam ezzel, mert a gondolatai máris átszöktek a fejembe.

- „Na, a kis esetlen. Még a végén összetöri magát. De egész helyes és aranyos..."

Az utolsó mondatra ereztem, hogy kicsit elpirulok. Így gyorsan elhúztam a kezem és meghajoltam, hogy ne vegye észre.

- Bocsánat a figyelmetlenségemért! És köszönöm, hogy elkaptál.

Ezzel odaszaladtam Itsuka-hoz. De nem értem el odáig.

- „Ez fura volt..." - hallottam még mindig a srácot – „Na, megyek, kicsit piszkálom az A osztályt."

Ekkor megtorpantam és gyorsan hátrafordultam, majd visszasiettem hozzá

- Én a helyedben nem tenném! - kaptam el az egyenruhája anyagát

- He? - állt meg és fordult hátra, míg én is elengedtem.

- Bakugou most robbantotta fel a folyosót. Szerintem nem kellene most még jobban hergelned!

- Te meg honnan-

- [Név] képessége. - lépett a hátam mögé Kendo-chan - Ahogy az előbb elkaptad elkezdte hallani a gondolataidat. Megint piszkálni akartad az A-sokat nem igaz Monoma?

- H-hallottad mit gondoltam? - vörösödött el

- I-igen...bocsánat! - sütöttem le szemeim

Egy pillanatnyi kínos csend után ő törte meg a hallgatást miközben hátrálni kezdett ki a teremből.

- K-köszi a f-figyelmeztetést! J-jobb, ha nem arra megyek.

Miután befejezte elszaladt. Mi meg csak értetlenül pislogtunk utána.

- Hát ennek meg mi baja lett? [Név] te mit hallasz?

- Már semmit. Kikerült a hatótávomból... gyorsan fut.... de... azt gondolta, hogy aranyos vagyok....

- Mi? – kiáltott mire én kalimpálva próbáltam elcsitítani.

- Amikor elkapott... – halkultam le.

- Akkor ezért pirult el mikor megtudta! De... - hajolt közelebb hozzám egy idegesítően szeles mosoly kíséretében - Mi ez a szótlanság tőled? Csak nem?

- Ki ne mond!

- Neked is tetszik?

- Erről szó sincs! Csak...

- Csak?

- Meg senki sem mondta nekem azt hogy aranyos vagyok.... legálabb is fiú meg nem...

- Az lehet. De most rettenetesen kawaiiii vagy! - kezdett el ölelgetni ami egy érdekes szokása volt de jól esett.

.

.

.

Másnap a saját termemben falatoztam obentomat és közben átnéztem a kérdéseket a kövi órára, a dolgozat miatt. Amikor megereztem valakinek a tekintetét magamon. Oldalra pillantottam, de nyakból nem mozdultam. Monoma az ajtóban állt és engem bámult. Hallottam a terem másik feléből, hogy elkezdenek sugdolózni a többiek. De nem foglalkoztam velük. Viszont az a tekintet fura volt, mintha mondani akart volna valamit. Egy sóhajtás kíséretében letettem evőpálcikáimat a dobozba.

- Így nem működik... - szóltam hangosan, hogy meghallja – Addig, amíg nem érintelek meg addig nem hallak szóval, ha akarsz valamit mondani, akkor gyere ide.

Erre határozott léptekkel sietett egészen az asztalomig. Megállt előtte és mélyen a szemembe nézett, ami kicsit hirtelen ért.

- M-mi az? - kérdeztem.

- Gyere el velem randizni!

Mondta, amit hirtelen fel sem fogtam. Csak pislogtam ott mint akinek, minimum latinul beszélnek. Aztán úgy egy percnyi újrabutolás után elért az agyamig az információ.

- HOEEEEEEE? - szakadt ki belőlem a teljesen őszinte reakcióm.

- Hallottad! Tetszel! Randira hívtalak! Jössz?

Annyira közvetlen volt, hogy én csak annyit bírtam neki mondani, hogy.

.

.

.

- Igen....